Amikor a szép Dobánénak latinul udvaroltak – lejáratás és suttogó propaganda a Kádár-rendszerben

“Az ország kedvence, akiért egykor a magyar férfiszívek dobogtak, a hatvanas évek közepén szinte egy pillanat alatt hullócsillag lett. Akik megrágalmazták, jól tudták: ha valakiről sokan és sokszor mondják el ugyanazt a hazugságot, az a többség szemében igazsággá válik.” (Hanthy Kinga, Magyar Nemzet)

  •  Fél térdre ereszkedve

Bara Margit, a kolozsvári születésű színésznő pályáját a Kolozsvári Magyar Színházban kezdte, s 1955-ben – 27 éves korában – települt át Budapestre, ahol azonnal főszerepet kínáltak neki a Szakadék c. filmben, amire a rendező, Ranódy László választotta ki, miután látta a róla készült fotókat.

“Ranódynak megtetszettek a fotóim és aznap már, amikor ide érkeztem, életemben először, már rögtön hívtak a filmgyárba próbafelvételre. Hát én úgy megijedtem, hogy rögtön azt mondtam, hogy nem. Másnap vagy harmadnap mentem ki. És akkor a másik oldalon, azt hiszem a Lumumba utca felől volt a bejárat, olyan hosszan kellett az udvaron keresztül menni a kettes műteremig. És többen álltak ott kint, és amint mentem befelé nagyon zavarban, egyszer csak, azután tudtam meg, Ivanicza György, a sminkes elém szaladt egy szál virággal, és féltérdre ereszkedve adta át nekem. Hát én majd’ elájultam” (forrás)

Bohém filmgyári környezet, egy bolondozó sminkes könnyed tréfája és egy ismeretlen, de annál szebb, fiatal művésznő zavara – szirupos történet, fel se kapjuk rá a fejünk.

Bakaruhában - Bara Margit

Bara Margit a Bakaruhában forgatásán, 1957, fotó: Hemző Károly – forrás

Azonban az, ahogyan a mókázó sminkes a hősszerelmes pózában ‘kóstolgatja’ az új színésznőt, ahogyan az zavarba jön – valahogy a gólyatáborok, a sportcsapatok beavatási rítusait idézik fel. A gyakran megalázásba csapó – de utólag mindig csupán ‘viccesnek’ magyarázott – gesztusokat, amivel a csoportba érkező új tagot fogadják a régiek.

S ha kimerevítjük ezt a pillanatot – amikor Bara Margit életében először belép a filmgyár kapuján, s ahogyan fogadják -, akkor ebben az állóképben mintha már benne lenne a későbbi sorsa. Az az áldozatszerep, amibe a hatalom kényszerítette.

Tüneményes színésznő, kész csoda, de fel fogják zabálni az apró senkik” – mondta egyszer Bara Margitról színésztársa, a Kossuth-díjas Tímár József. És így is történt.

  • A koncepciós per

Onódy Lajost, a korában rendkívül sikeres vendéglátóipari vezetőt 1964-ben tartóztatják le, majd ítélik hét és fél év börtönre egy koncepciós gazdasági perben. Máig nem ismert, hogy miért konstruálták ellene ezt a látványos kirakatpert. Vannak, akik úgy vélik, ügye összefügg azzal, hogy 1964-ben a Szovjetunióban lemondatták az akkori pártfőtitkárt, Nyikita Hruscsovot, amivel a keményvonalas vezetés erősödött meg Moszkvában. Ezután Magyarországon is megindult a harc – szigorúan a színfalak mögött – a hatalmon lévő Kádár Jánost támogató szárny és a Biszku Béla vezette ortodox kommunisták között. S ez a per talán üzenet lehetett a konszolidáció hívei számára, hiszen itt egy olyan gazdasági szakembert hurcoltak meg, aki nyugati módszerek alkalmazásával vált sikeressé a kommunista tervgazdálkodás világában.

Az Onódy ügy hatalmas hullámokat vert az országban, amit az a pesti vicc szemléltet a legjobban, miszerint, amikor az új szovjet vezető, Leonyid Brezsnyev Magyarországra látogatott, valójábanazért jött ide, hogy tisztázza magát, nem érintett az Onódy-ügyben.

  • Az orgiák

Az ügy egyik szála az a vád volt, miszerint Onódy Lajos a vezetése alatt álló szórakozóhelyeken titkos orgiákat tartott, s az újságok “ingyenes pezsgős dáridók“-ról, “közpénzen végigszórakozott tivornyák egész sorárólírtak. S természetesen a belügy munkatársai gondoskodtak arról is, hogy külföldi lapok is megszellőztessék az ügyet, s az angol Times magazin a magyarországi ‘La Bolse Vitáról‘ írt, a bécsi Kronen Zeitung pedig arról, hogy “‘az új osztály nagyjai itt pihenték ki a szocialista hétköznapok fáradalmait‘, ahol az egyik fogás ‘meztelen lányok aszpikban, óriási ezüsttálcákon felszolgálva‘, s ahol ruletten desszert gyanánt ‘csokoládéval leöntött stewardesseket‘ lehetett nyerni.”

De erről a kommunista szexbotrányról a magyar sajtó természetesen már nem írt, csupán a belügy gondoskodott arról, hogy suttogó propaganda formájában terjedjen az országban. S még ma is kérdéses, nem csupán egy nagyvárosi legendáról van-e szó. Azonban Odze György – akinek Sorstöröttek címmel jelent meg regénye az Onódy ügyről – egy rádióműsorban utal arra, hogy maga Gáspár Sándor, a budapesti első titkár fordult Onódy Lajoshoz azzal, hogy:

“Nézd, Lajos, láttam Moszkvában, hogy ott hétvégéken egy dácsában összehozzák a politikusokat fiatal színésznőkkel, sztyuárdeszekkel, táncosnőkkel, és ott elbulizgatnak egy éjszakán át. Csináld ezt meg te is, Lajos!”

Lajos pedig megcsinálta. S az ügynek ez volt az a vonulata, amivel kapcsolatban a belügy gondoskodott arról, hogy a ‘suttogó propaganda’ révén bekerüljön a közbeszédbe, bár az újságok mélyen hallgattak róla. Talán az lehetett a politikai cél, hogy azokat a politikusokat, akik részt vettek ezeken az orgiákon, sakkban tartsák, hiszen a téma még a politikai bizottság ülésén is felmerült, bár hangsúlyozták, hogy csupán ‘pletykaként’ kezelik a tényeket. Révész Géza egy felszólalásában mondta el az ülésen, hogy – miközben egy taxiban utazott – magától a sofőrtől hallotta, hogy mit beszél a pesti utca, de ez ‘nyilván csakis az ellenséges agitációs propaganda aknamunkája lehet’, miszerint:

“a taxisofőr azt kérdezte, hogy honnan jön, azt hazudtam, hogy Debrecenből … Ott is nagy port vert fel az Onódy-ügy? Nem, mondtam, nem olvasok újságot, meg akartam hallgatni, mit mond. És olyan dolgokat mesélt el. Nos, mi ennek a jelentősége? Egy ilyen taxisofőr nem egyedül van, ő elmondta azt is, hogy 36 éve taxisofőr, 6,19 Ft órabért kap, ha 3 liter benzine hiányzik, akkor biztos, hogy ez lesz [sic!], itt pedig benne van 70 miniszter, meg pártvezető, 40 millió forintot kicsempésztek Svájcba, sztriptíz, Bara Margit, Törőcsik Mari, mindenki benne volt.”

  • A rágalomhadjárat

A pletykákban több színésznő is szerepelt, azonban végül csak Bara Margit maradt az, akiről azt híresztelték, hogy az orgiák állandó résztvevője volt, s a politikusok a meztelen testéről nyalogatták a ráöntött csokoládét. Természetesen a történész is megerősíti, hogy mindez tudatosan terjesztett rágalom:

“A Baráról terjesztett pletykák teljességgel alaptalanok voltak, a legfőbb céljuk az volt, hogy őt bármilyen eszközzel meghurcolják, ellehetetlenítsék és pályája feladására kényszerítsék … ez a rágalmazó, alantas kampány eredménytelen maradt volna, ha a legmagasabb politikai vezetésben nem áll e mögé valaki. Both Béla, a Nemzeti Színház akkori igazgatója felsőbb utasítás nélkül nem merte volna megtenni, hogy Bara Margitot egyik napról a másikra eltávolítsa a Nemzetiből 1965-ben.”

Bara Margitot pedig valóban az egyik napról a másikra rúgták ki a Nemzeti Színházból úgy, hogy a művésznő korábban nem is tudott az ellene fellángolt rágalomhadjáratból, és az őt lejárató történetek részleteiről is csak akkor értesült. Így emlékezett vissza arra a napra, amikor ketté tört a színészi pályája, annak ellenére, hogy az előző évben egy felmérés szerint ő volt a legnépszerűbb színésznő:

“Egy reggel bemegyek a színházba, s rögtön érzem, történhetett valami, mert megfagyott körülöttem a levegő. Major Tamás, aki akkor főrendező volt a Nemzetiben, nevetve köszön rám: na, végre egy színésznő, akivel az egész ország…! Én nem is értettem. De aztán felvilágosítottak a vadászházi dáridókról, s az egyre mocskosabb és kiszínezettebb történetekből megtudtam, hogy a botrányban rám osztották a női főszerepet”

De ezt a szerepet valójában nem ekkor osztották ki Bara Margitra. Az 1963-ban bemutatott Pacsirta című filmben ugyanis, amely még az Onódy ügy kirobbanása előtt készült, szinte ugyanezekkel a szavakkal alázzák meg a szép Dobánét, akit Bara Margit alakít a filmben. S egy félmondatból előtte az is kiderül, hogy nem csupán áthallásról van szó, hanem arról, hogy ez a megalázás valójában nem csak a filmben játszott szép Dobánénak szól, hanem magának Bara Margitnak is – személyesen. Ezt a megalázást persze nem sok néző vehette észre, mivel latinul hangzott el – viszont annál trágárabb volt.

  • Legfeljebb latinul még nem udvaroltak neki

A Ranódy László rendezte Pacsirta című filmben Bara Margit a szép Dobánét játssza, aki Doba, a törvényszéki bíró felesége. Az a bizonyos jelenet egy étteremben játszódik, s Szunyogh, az alkoholista latintanár szavait halljuk:

“Én iszom. És azt hiszed, nem mindenkinek ezt kéne tenni? … Mindenkinek volna oka rá. … Doba, a törvényszéki bíró, az talán nem tudja? A felesége lépten-nyomon megcsalja mindenkivel. A szeretőinek külön kapukulcsot csináltat. A Dobáné kapukulcsa! Elég ok az ivásra … Már minden tanítványom a szeretője volt. És én – nem! Én, aki nyolc éve szeretem, én nem.”

Én, aki nyolc éve szeretem‘ – mondja Szunyogh. És tegyük hozzá: reménytelenül. De miért pont nyolc éve? A filmben semmihez sem kötődik dramaturgiailag ez a nyolc év. A való életben viszont annál inkább. Bara Margithoz. A művésznő 1955-ben települ át Erdélyből Magyarországra. A filmet 1963-ban forgatták. Nyolc éve él az országban, nyolc éve sztárja a magyar filmvilágnak. A szép Dobáné. A Bara Margit.

Ezt követően Szunyogh a mögötte ülő Dobáné felé fordul – aki éppen a férjével ebédel az étteremben – és latinul elszavalja neki Catullus 32. carmenjét. A szövegben aláhúztam a tisztán hallható részeket, ugyanis a vers közepe táján egy párbeszéd hangzik el, ahol két jelenlévőtől megtudjuk, hogy Doba, a törvényszéki bíró ugyan tud latinul, de “nem szól semmit. Volt ideje hozzászokni. Legfeljebb még latinul nem udvaroltak a feleségének.” (Továbbá zárójelbe tettem a filmből kimaradt sorokat.)

Amabo, mea dulcis Ipsitilla,
meae deliciae, mei lepores,
iube ad te veniam meridiatum.
Et si iusseris, illud adiuvato,
ne quis liminis obseret tabellam,
neu tibi lubeat foras abire,
sed domi maneas paresque nobis
novem continuas fututiones.
Verum si quid ages, statim iubeto:
nam pransus iaceo et satur (supinus
pertundo tunicamque palliumque.)
Szeretném, szívem, édes Ipsitillám,
drága gyönyörűségem, ha ma délben
meghívnál puha ágyad örömébe.
De vigyázz, ha fogadsz, hogy ki ne csukjon
a házadból valami új gavallér,
s te se menj sehová, de otthon ülve
készülj máris a gyönyörünkre, készülj
üdvözülni kilencszer egyhuzamban.
Ha viszont mehetek, üzenj azonnal:
itt fekszem, teli hassal, (s bősz szerelmem
szinte átdöfi ingem és kabátom)

A verset Szabó Lőrinc fordításában olvashatjuk – a korabeli magyar olvasók igényeihez némileg hozzászelídítve. Az a szó ugyanis, amit a fordító a ‘szerelmes együttlét‘ értelemben használ – a ‘fututio‘ – az a latin nyelvben valójában egészen trágár stílusértékkel bír, s a szó szerinti fordítása az, hogy ‘baszás‘.

Ezek után, ha egymás mellé tesszük a tisztán hallható sorokat, akkor a következő értelmet adják – szó szerint, stíluselemeinek megfelelően fordítva:

Könyörgöm, drága Ipsitillám,
gyönyörűségem, szépségem,
üzenj, hogy menjek el hozzád
kilenc egyfolytában történő baszásra,
ugyanis itt heverek készen állva, telítetten.

S ez ismétlődik meg majd a valóságban. Miután kitört a botrány. Hogy ő a honvédelmi miniszter, a Czinege Lajos szeretője. Az orgiák. A meztelen testéről nyalogatott csokoládé. S kamaszok skandálják majd vihogva, részegek vonyítják – ugyan már nem Catullus nyelvén, de ugyanazzal a dühvel, a viszonzatlan vágyában sértett, alkoholista Szunyogh dühével:

‘Hej, de ring a Bara Mara fara,
bámulja őt a Czinege Lala.’

Mert ez történt. “Nem mertem bemenni a városba, mert újra és újra támadások értek.  Évekig nem szálltam buszra és villamosra, mellékutcákban jártam, ha el kellett hagynom a lakást” – emlékezett vissza Bara Margit azokra az évekre. De a felheccelt emberek dühe később sem csillapodott:

“Mikor már azt hittem, csönd lesz körülöttem, megint és megint kaptam egy döfést. Dezső (Gyarmati Dezső, a második férj) már a férjem volt, elmentünk pár napra a Tátrába. Ültünk a vacsoránál, egyszer csak beront egy magyar turistacsoport, rám néznek, nicsak, a Bara Mara! Odaültek a szomszéd asztalhoz, és jó hangosan, bele a képembe mondták, ami a szájukon kifért.”

Ugyanúgy – mint a filmbéli étteremben. Csak immár a valóságban.

A teljes film itt tekinthető meg. A tárgyalt rész 41:00-tól 42:50-ig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.