I.

A Carrington-esemény

Az 1859-ben bekövetkezett Carrington-esemény az írott emberi történelem második legnagyobb napkitörése volt. A Napból kizúduló töltött részecskeáram olyan erős volt, hogy a földet elérvre komoly problémákat okozott az akkori távíró hálózatban (vezetékek néhol szikrázni kezdtek, ill. távíróhivatalok gyulladtak ki, néhol pedig a hálózatot az azt működtető akkumulátorok nélkül is lehetett használni), ill. olyan erős északi fény lépett fel, hogy azt még Kolumbia egyenlítői vidékén is észlelték és éjjel még a szabad ég alatt is kényelmesen lehetett olvasni.

Ha egy ilyen napkitörés ma következne be, akkor annak katasztofális következményei lennének. Ugyan lenne valamennyi idő a felkészülésre, s az elektronikus rendszerek lekapcsolására, mivel műholdak már a kitörése pillanatában észlelik a napkitörést, s ezután csak három nappal érkezik ide a töltött részecskék vihara. Egy lehetséges forgatókönyv szerint a napkitörés követő 72. órában, amikor megérkezik a Napból származó lökéshullám, akkor:

„A még működő elektromos hálózat 90%-a néhány másodperc alatt túlhevül, leolvad, felrobban vagy megsemmisül. Az atomreaktorokat már korábban leállították, ezért ilyen jellegű katasztrófától nem kell tartani; a csapás viszont tönkreteszi a hőerőművek, szélenergia-betápláló hálózatok nagy részét is.

A fejlett világ lakosságának, városainak nagy része áram és kommunikációs lehetőségek nélkül marad…A gáz- és olajvezetékek túlhevülnek és az óvintézkedések ellenére még így is ezrével következnek be kisebb-nagyobb robbanások… a tüzek által megvilágított, amúgy koromsötét utcákon hordákban gyülekeznek a fosztogatásra kellőképpen felkészült bandák … A rend helyreállítása érdekében bevetik a hadsereget…

Hajnalra a hadsereg visszaveszi az ellenőrzést a legnagyobb városok felett, vidéken folytatódnak a zavargások. New York, Los Angeles, London, Párizs és a többi metropolisz kísérteties látványt nyújt. A távolból robbanások, néha elfojtott kiabálások hallatszanak, de az utcákon már semmi sem mozdul. Füst lebeg mindenhol.”

Hogy lássuk, hogy a Carrington esemény mit okozott a maga korában, először nézzük meg a kor elektromos infrastruktúrájának a fejlettségi szintét. S ami abban az időben már létezett: az a távíróhálózat.

A távíróhálózat története dióhéjban

• Morse 1837-ben szabadalmaztatta a róle elnevezett távírót
• Az első távíróvezeték Washington és Baltimore között (62 km) épül meg 1844-ben. Az első továbbított mondat ez volt: „What hath God wrought – Mit művelt Isten„
• Ezután rohamosan épülnek ki a távíróvezetékek világszerte. Ismert, hogy az 1848-ban már Bécs és Pozsony között működött a távíró vonal, s a március 13-án kitört bécsi forradalom híre távírón érkezett Pozsonyba, s onnan gőzhajón Pestre.
• 1848-ban már tízezer km távíróvonal működött a világon (forrás).
• Amerikában 1853-ban már 42 446 km távíróvezeték működött (forrás).
• Az első transzatlanti kábel 1858 augusztusában kezdett el működni, s az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát kötötte össze. Ez a kábel egy hónap múlva kiégett, így nem tudjuk, hogy a Carrington-esemény milyen hatással lett volna rá.

Akiről az eseményt elnevezték

Richard Carrington egy sőrfőző és műkedvelő csillagász volt, aki 1859 szeptember 1.-én pont akkor figyelte a napészlelő műszerén a kivetítő ernyőjét, amikor bekövetkezett a napkitörés, s ő „hirtelen ‘két vakítóan fénylő fehér foltot’ vett észre az egyik kiterjedtebb napfoltcsoportban.  Pontosan ugyanekkor történt, hogy vad táncba kezdett a selyemszálra függesztett tű a londoni Kew csillagvizsgáló magnetométerében.” (forrás)  A megfigyelt eseményt a jegyzeteiben így írta le:

„… amikor a nagy északi napfoltcsoport területén két szokatlanul ragyogó és fehér fényfolt tört elő a mellékelt ábrán feltüntetett helyen az A és B betűknél és olyan formájú mint a baloldali fehér rész. Az első benyomásom az volt, hogy egy fénysugár áthatolt egy lyukon, ami az objektív lencséjéhez illesztett ernyőn volt, ami miatt a szokásos kép árnyékba borult, mivel a fényereje teljesen olyan volt, mint a közvetlen napsugáré. Azonban nyomban megszakítva a megfigyelést, s elmozdítva a képet az R.A. kar elforgatásával, rájöttem, hogy váratlanul egy nagyon különös jelenség tanúja lettem. Azonnal feljegyeztem az óra által mutatott időpontot, s láttam, hogy a jelenség nagyon gyorsan növekszik, majd valahogy hirtelen elenyészik. Ekkor meggondolatlanul elrohantam, hogy hívjak valakit, aki tanúja lesz ennek az eseménynek mellettem, s 60 másodpercen belül visszaértem, szinte megdermedtem, amikor azt találtam, hogy a jelenség már jórészt lezajlott, s elhalványult. Röviddel azután, hogy az utolsó sugár is eltűnt, jóllehet még nagyjából egy órán át figyeltem, nem ismétlődött meg a jelenség. Az utolsó sugár C és D pontoknál volt, a foltok jelentős mértékben elmozdultak az első helyzetükhöz képest és eltűntek, mint elhalványuló fehér fénypontok. Az első kitörés pillanata a greenwichi idő szerinti 11 óra 18 perc körül volt maximum 15 másodperc eltéréssel, s 11 óra 23 perckor tűnt el teljesen.”

Carrington tehát az 5 perc alatt lezajló heves napkitörésnek volt a szemtanúja. A Napból ekkor kidobódott töltött részecsketömeg 18 óra múlva érte el a Földet, s ekkor okozott különböző látványos jelenségeket.

Korabeli leírások

C.F. Herbert, egy aranyásó így emlékszik vissza 1909-ben az ötven évvel azelőtt történtekre a The Daily News-hoz írt olvasói levelében:

„Aranyásó voltam Rokewoodban, ami négy mérföldre van Rokewood városától. Két társammal kinézve a sátorból egy hatalmas fényvisszaverődést láttunk a déli égbolton úgy este 7 óra körül és körülbelül fél órán keresztül egy elmondhatatlanul gyönyörű látványban volt részünk: a déli égboltból fénysugarak törtek elő – de minden elképzelhető színben, s mihelyst az egyik szín elhalványult, átadta a helyét egy másik színnek, amennyire csak lehetséges, egy még annál is gyönyörűbb színnek, a fényfolyam felemelkedett az égbolt tetejére, s folyton lilává vált, amikor elért oda, s folyton körültekeredett maga mögött hagyva az ég egy világos csíkját, ami leginkább ahhoz hasonló, mintha négy ujjunkat kar távolságban tartanánk magunktól.”

Egy bostoni és egy portlandi távírász között a következő párbeszéd zajlott le egy beszámoló szerint:

„A bostoni távírász azt mondta a portlandi kollégájának: ‘Kapcsold ki az akkumulátort, hogy lássuk, hogy tudunk-e csak az északi fény áramával dolgozni”. A portlandi távírász válaszolt: ‘Így teszek. Te is így teszel?’ Mire a válasz: ‘Én már kikapcsoltam, úgyhogy most az északi fény áramával dolgozunk. Hogyan megy át az üzenetem?’ A portlandi távírász válasza: ‘Nagyon jól. Sőt – sokkal jobb, mint amikor az akkumulátor be van kapcsolva; az áram egyenletesebb és megbízhatóbb. Folytassuk így a munkát, amíg az északi fény tart?’ A bostoni távírász válasza: ‘Feltétlenül. Menni fog?’ Mire a válasz: ‘Igen, csináljuk!”‘

II.

Az eseménnyel kapcsolatos cikkek és hírek a korabeli magyar sajtóból az arcanum.hu adatbázisa alapján. A napkitörés leghevesebb eseménye lehetett az, amit Carrington leírt 1859 szeptember 1.-én, azonban a napkitörés már korábban elkezdődött némileg kevésbé látványos jelenségekkel.

Északi fény a franczia havasokon – Képes Újság – 1859-09-25 / 10. szám, 112. old.

„Ezen leginkább az északi tájakon otthonos természettünemény az idén kivételesen Europa délibb részein is mutatkozott, nevezetesen a franczia havasokon Aug. hó 29. dikre viradó éjjel 11—2 óra között teljes pompájában tündököl; nem különben Koppenhágában is látta­tott ugyanazon időtájban. —

Az északi fényt az 5-dik század olta vizsgálják szorosabban, s következő félék a vizsgálatok eredményei : 1) A mágnestűnek az északi fény alatt elhajlásából, mely szerint ennek közepe a mágnesi délvonatba lenni tapasztatik, azt húzták ki az újabb physicusok, hogy az északi fény a mágnesi folyámak az északi sarkon lévő kitódulásából áll. Hogy a mágnesi anyag volna az a fény, állítani vakmerőség, — de meghatározni, mi befolyása lehet itt a mágnességnek, más kérdés. El kell felejtenünk hogy délszaki fény is van, és igy a mágnesi matériának mind északi, mind délszaki sarkai világitnának. 2) Hogy a felsőbb északi részekre phosphor fényű gőzök emelkednének fel magasra, ezt is mondják. 3) . Hogy némi könnyű, levegő­forma folyárok emelkedhetnek föl, melyek a napsugárokat visszave­rik (Euler után), igen hihető, és sok környülállásokat kimagyaráz. A földforgás által ugyan az aequatornál legmagasabb a levegő, de kérdés, hogy a földnek esztendei 40 millió mértföldnyi átmérőjű kerengése által (mely a forgásnál sokkal sebesebb,) nem hajtatnak e el szintúgy messzire a földsarkak felé sok könnyü lehelek (gőzök, levegők), mint Euler mondja az üstökös csillagok hosszú farkai példája szerint, ügy tudjuk, hogy nálunk is nappal (az az, a nap felé fordulva) oxygen, éjei pedig (a naptól elfordulva) az ott uralkodik, a mely könnyebb és több. 4) Említeni kell azt is, hogy sokan csalatásnak tartják az északi fényt, származtatják t.i. azon napfénytől, mely az északi havasokról a levegőben visszaverődik. Úgy látszik, hogy némely környülállások azokat is pártfogolják, 5) kik Franklinnal az északi fényt electron! tüneménynek állítják. A föld sarkai körül gyűlt vilányosság az ott lévő szigetelő fagy s jegek által el nem vezettethetvén, a felsőbb, ritkább (és igy conductor, vezető) levegői körökön elterjed, s északi fényt mutat.”

Ugyanott, 118. o.

„Természettünemények – Münsterben legközelebb északi fényt vettek észre; a széles fehér sugarak tündéries világítást köl­csönöztek a tájnak; mintha egyszerre legalább is öt hold ragyogott volna az égen.”

Képes Újság – 1859-10-23 / 14. szám – 167. old.

„Természettan – Erfurtban és Lipcsében északi fényt láttak. E tünemény az idén már oly gyakran és szokatlanul ko­rám megjelenéséből hosszú, erős telet jósolnak.”

Kalauz, 1859-09-17 / 38. szám – Ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilap

„Hogy áll a világ? Levelezés és vidéki hírek. — Adándon a múlt aug. hó 28-án éjjel egy ritka, látvány adá elő magát: az égbolt északi részén egy félkör alakú fény pislogott, melyből, kisebb, nagyobb sugarak állottak ki, a tünemény néha halványabb lett, avagy egészen elenyészett, kigyullott azonban újra. E ritka nézvény a falusi pórok nagy seregét kicsalla, kik az meg nem magyarázhatván, a látványt távoli tűznek lenni vélték. A leiratból Ítélve azonban, a tünemény valóságos északi fény volt, mely a messze­ségből csak némikép pislogott föl nekünk. — Tudjuk az északi fény néha hozzánk is ellátszik.”

Budapesti Hírlap – 1859-10-19 / 249. szám

„Napi ujdonságok – Északi fény. Tasnádról Írják a „K. K.“-nek, hogy ott sept. 29-én reggel 2 órakor és f. hó 4-kén esti 1/2 9 re gyönyörű színben látták az északi fény feltűnését, mely a láthatártól 25 foknyi magasságban, ember- emlékezet óta most először jelent meg.”

Vasárnapi Újság – 1859 szept 11.

„(Északi fény.) Az „A. H.” irja, hogy hétfőn, aug. 29-én reggeli 1 órától majd 3 óráig az égen nagyszerű északi tény volt látható. Tótkomlósról is hasonló tüneményt észleltek. De vájjon igazán északi fény volt-e az?”

Vasárnapi Újság – 1959 okt 23.

„(Eszaki fény.) Hazánk északi vidékeiről több helyről értesülünk, hogy ott az ujabb időben igen gyakran láthatni most azon nálunk eddig ritka égi tüneményt, igen szép északi fényt. Németországi lapok is igen gyakran hoz-nak most illy tudósításokat. Egy bécsi lap is szólván e körülményről, azon megjegyzést teszi, hogy az északi fény már olly állandó rovat lesz a hírla-pokban, mint a magyarországi rablások. Hozzá teliette volna, mint az ő el-més észrevételei. Hát nem tudja a jámbor, hogy az ő kebelbeli „Criminalsta-tistikája” aránylag tizszerte nagyobb virágzásban van s a nyers rablásnál még galádabb, bár finomabb gazságokat tartalmaz? Tessék csak azokat a „végtárgyalásokat” olvasni, melylyel olly bőségesen töltik hasábjaikat.”

Vadász- és Versenylap – 1860 jan. 30. – Grantley Berkeley vadászutazása az amerikai prairiekben (részlet)

„Láttunk egy északi fényt is, mely a legnagyobbszerüeknek volt egyike. Az esthomály leszállt már, mi-dőn hirtelen egy második új alkony következett. Az ég eleinte halvány, aztán piros, zöld, sárgás és rózsaszinü lön, felváltva és összeolvadva, mig végre az ég közép-pontján, egyenesen a hajó fölött egy pont nyilt fel, mellyböl változatos gyöngéd szinti sugarak sátorszeríien ömlöttek szét egész a láthatár legszéléig. Ezen északi fényt Amerikaszerte látták s én gyönyörűbbet nem is képzelhettem.”

Nővilág – 1860-08-19 / 34. szám

„Kilenczedikén este itt némelyek északi fényt véltek látni az égen. Bizonyosan jól láttak, és nem a nemzeti színházban ugyanakkor eléadott „Észak csillaga“ opera hozta őket konfusioba; mert csillagot fénynyel még csak össze lehetne téveszteni, de a mi borongós egü színházunkat a tiszta fényes éggel összetéveszteni — bizony ne­héz lenne. Egyébiránt miért ne lehetne az eget színháznak nézni, és viszont, mikor lehet azt bő­gőnek is nézni? (Ezen régi közmondást a szóban levő színház, és különösen a költséges hangsze­rek juttatták eszünkbe.)”

Vasárnapi Újság – 1860 aug 19

„(Pesten északi fény volt látható) aug. 9-én, este féltiz óra tájban azoknak, kik ekkor épen az utczán jártak. Mondják, hogy a láthatár széles ive sötét színben lángolt, melynek alján tömör felhők sötétedtek, s a felhők közöl időről időre világos sugárcsomók löveltek elő. Háromnegyed tízre azonban már minden eltűnt, s az ég tiszta s csillagos volt.”