Latinóra skype-on: 1200 ft / 60 perc. Bővebben itt.

Richard Porson (1759-1808), angol klasszikafilológus, valójában egy igen szelíd ember volt – amikor éppenséggel senki sem látta. Ezért is csodálkoztak, amikor halála után átnézték a könyvtárát, hogy nem voltak olyan margójegyzetek a könyvei oldalain, hogy ’te csaló!’, ’hazudsz!’, ’te páviánülep!’, ’te idióta!’, ’te kretén!’, ’te elmebeteg!’, mint más filológusoknál, akik ki nem fogytak a kollégáikat abúzáló széljegyzeteikből házi könyvtáruk magányában. [1]

De nem így társaságban!

Porson, aki nem csak Euripidészért rajongott szenvedélyesen, de az alkoholos italokért is – olyannyira, hogy egy vendégségben, mikor már minden más elfogyott, a lámpába való spirituszt itta meg [2] -, élőben már kevésbé szűkölködött a szarkasztikus megjegyzésekben.

’A maga műveit olvasni fogják, ha már Shakespeare-t és Miltont elfelejtették.

De csak akkor.’

– intézte szavait a költő Robert Southey-hez [3]. Egy Hoare nevű dékánnak pedig a kedvenc társalgási témája a vadászkutyák voltak, amiben még nincs is semmi kivetni való, de lehetett némi vaj a dékánunk füle mögött, mert a saját viselt dolgairól már nem szívesen beszélt [4] [5].

Cane, decane, cane!
Non de cane, cane decane, cane!
Decano, cane decane, cane!

‘Énekelj, dékánom, énekelj! Ne a kutyáról énekelj, ősz hajú dékánom! A dékánról énekelj, ősz hajú dékánom!’

 A börtönszlengben az, aki énekel vagy csicsereg, esetleg dalol vagy susog, valójában nem egy kantátát ad elő – egy rövid, énekelt zeneművet – de nem is egy könnyeden érzelmes kabarédalt, egy chansont vagy sanzont. És még csak nem is azt teszi, amit a kántor, amikor az orgonán játszik a templomban és vezeti az éneket. De még csak nem is kántál, elnyújtva énekel, hanem önként és dalolva mond el mindent a rendőröknek.

Szóval, énekel, mint az a bizonyos, Kanári szigetekről származó madár a kalitkában. Persze, amikor a szigetet felfedezték, nem ezeknek a kis madárkáknak a csiripolására figyeltek fel, hanem valamiféle jó nagyra megnőtt kutyákra, amelyek dühösen fújtattak, ha a közelükbe mentek. Ugatni ugyan nem ugattak, mert valójában nem is kutyák voltak, hanem fókák, s azok közül is a barátságosabb fajtából való barátfókák. Ez persze nem akadályozta meg az ókori hajósokat, hogy a szigeten lakó vad kutyák rossz hírét vigyék mindenfelé, s még maga idősebb Plinius is megemlíti őket kora természettudományos bestsellerében [6] , hogy ezért lett a sziget neve Kanári sziget, azaz Kutyasziget – a canis ‘kutya’ szóból. És ott nyaranta bizony kutya meleg van, mert tavasztól  őszig tart a kánikula. És a kánikulát is egy kutya hozza el, mégpedig a Nagy Kutya csillagkép alfa csillaga – az α Canis Maioris -, azaz a kutyacsillag, a Szíriusz, ami az égbolt legfényesebb csillaga. A kánikulát pedig úgy hozta el, hogy az ókorban a csillag felkelte egybeesett a legforróbb nyári napok kezdetével, s ezeket a napokat angolul még ma is úgy hívják, hogy ‘dog days’.

Néha pedig az ember megy le kutyába, ami az ókorban egyenesen életstílus volt. Köztéri padokon aludni, parkokban csövezni vagy egyenesen egy hordóban lakni – mint Diogenész – volt a kutyastílus lényege, s innen is kapták a nevüket – a görög küón, künosz ‘kutya’ – szóból, ők voltak a künikoszok, azaz a cinikusok, akik úgy éltek, mint egy kutya. Pontosabban, mint egy kivert kutya, akinek még egy lábtörlő sem jut éjszakára, ami persze jobb helyeken már nem is egy lábtörlő, hanem egy egész kutyakifutó, azaz kennel.

Pompilius nem volt dékán, átkelt az év hasadékán.

De Porson felszólítására – énekelj! cane! – most már mi is halljunk inkább a dékánról – decano -, mintsem a kutyáról – de cane. Nos, a dékán manapság az egyetemi oktatói kar vezetője és sok embert vezet, de a római hadseregben csak tíz katonát vezetett, s afféle tizedes volt, s innen kapta a nevét a rang is: a ‘tíz’ jelentésű decem szóból, ahogyan a december is a tizedik hónap a naptárban, legalább is a római naptárban, ahol egykor a március hónappal kezdődött az év, majd befejeződött a decemberrel, a tizedik hónappal. Azt követően már nem is tartották számon a napokat egészen a következő márciusig, mivel a köztes téli időszakban nem voltak mezőgazdasági munkák. Mígnem aztán jött Numa Pompilius, Róma második királya, aki addig-addig dekázott (nézte még a tized kilókat is), majd mérte le a hónapokat és az évet decire (tizedliter pontossággal), hogy végül így kiáltott: ‘Ácsi!’ És azóta van a naptárban a január meg a február [7].

(A nyelvtörőben a dékán valójában esperest jelent– angolul dean -,
ami eredetileg tíz plébánia elöljárója volt.)

Persze azóta sincs sok munka a földeken  Ianuariusban és Februariusban – ahogyan Numa Pompilius nevezte el ezeket a hónapokat -, mert hó borít mindent és a világ fehér. S a mi dékánunknak is kijár az ‘ősz hajú’ megszólítás, a canus ‘hófehér, ősz’ melléknévből. Persze a dékánunk sem volt mindig fehér hajú, mint ahogyan dékán sem. A tudományos pályája elején például semmi esetre sem. Legfeljebb csak egy jelölt a tudományos ranglétra alján, azaz kandidátus, ami a legalacsonyabb tudományos fokozat az akadémiai rendszerben. S a hófehérből úgy lett tudományos fokozat, hogy az ókori Rómában azok, akik közhivatalra pályáztak, hófehér tógát öltöttek magukra, ami aztán szinte világított rajtuk, mint a hó. Vagy mint a gyertya – angolul candle, latinul candela. Esetleg mint a kandelábereken – a lámpaoszlopokon – a lámpák az est szürkületében. És hogy egy izzó hány gyertya erősségével világít, a fizikában a candela mértékegységével adják meg. Egy százas izzólámpa fényerőssége pl. 120 cd – candela -, azaz 120 gyertya fényét helyettesíti egyszerre.

Végül Porson egy leginkább elterjedt mondása – az eredetét tulajdonítják Mark Twainnek, Oscar Wildenak is és még sokaknak -, miszerint: „Life is too short to learn German”, azaz ‘az élet túl rövid ahhoz, hogy megtanuljunk németül’. S ez a kijelentése azóta számos változatban terje

Latinóra skype-on: 1200 ft / 60 perc. Bővebben itt.