Ha… (If, 1968)

Az 1968-ban készült Ha…. (If….) című film (r. Lindsay Anderson) egy angol bentlakásos iskola életét mutatja be, s „arra tesz kísérletet, hogy valamiképpen okát adja a fiatalok hatvanas évek végi lázadásának. ‘Egy társadalom – olvashatjuk a film lényegét összefoglaló cannes-i beszámolók egyikében –, amely nem tud mást, mint erőszakkal rákényszeríteni a fiatalokra a maga elveit, egy szép napon szembe kell hogy találja magát a véres erőszak tiltakozásával.’” (Filmvilág)

A történetben a diákok lázadása végül egy lövöldözésbe torkollik, ahol a három – szimpatikusnak ábrázolt – rebellis diák a kollégium tetejéről lő mindenkire, aki csak mozog. A film 1968-ban készült, a diáklázadások évében, s így a korszellemnek is betudható, hogy ezt a jelenetet a film végén az egykori kritika a diáklázadás szimbólumának tekinti. Az idők azonban jócskán megváltoztak azóta, s az a jelenetet, amivel a film zárul, ma már annak neveznénk, ami: iskolai mészárlás.

Persze maga a film is próbál eltávolítani a mészárlás valóságától, amikor a vége felé egyre több szürreális elemet dolgoz bele a cselekménybe, a végén pedig egy vágási technikával vonja kétségbe a lövöldözés valóságát, hiszen ott, ahol az előbb még holtak hevertek, a következő pillanatban már csak a lövöldözők sokaságát látjuk mindenféle sérülések, sebesültek nélkül.

A lövöldözés jelenete előtt pedig egy iskolai ünnepséget látunk az illusztris vendégekkel, s itt hangzik el a film egy latin párbeszéde is az iskola rektora s egy – korabeli páncélba öltözött – keresztes lovag között, miután az ünneplők bevonultak a terembe, s a rektor féltérdre ereszkedve megcsókolta a páncélos lovag gyűrűjét. (videó)

Lovag: Quidque vult, o custos. – Bármit akar, ó őrző.
Rektor: Maxime benefactores. – Leginkább jótevőket.
Rektor (a közönség felé fordulva): Gratias vobis agimus, benefactores. – Köszönetet mondunk nektek, jótevőink.

A párbeszéd első két mondatának a fordítása eléggé csikorgósra sikeredett, aminek az is lehet az oka, hogy egy brit filmes kalauz szerint ezek csupán humorosnak szánt, jelentés nélküli latin mondatok ebben a sajátosan brit üdvözlési ceremóniában – vagy annak a filmes paródiájában -, s csak a harmadik latin mondatnak van értelme, amikor is a rektor a jelenlévők felé fordulva mond köszönetet az iskola jótevőinek, egész pontosan a jelen lévő szülőknek, hiszen ők tartják fenn az intézményt azzal, hogy ide járatják a gyerekeiket, s fizetik a borsos tandíjat.

Ezután hangzik el a rektor beszéde, amely szerint az intézmény mögött ‘félezer év húzódik, a kereszténység korának egynegyede‘, amivel az iskola szellemisége mintegy a keresztes lovagok világáig nyúlik vissza, s így nem véletlen, hogy a rektor is a sajátosan brit megnyitó ceremónián is egy keresztes lovag előtt hajt térdet és csókolja meg a gyűrűjét. Ennek a gesztusnak az ellenpontozása a film végén, hogy az öldöklést elkövető diákokat is ‘crusaders’-nek, azaz kereszteseknek nevezi a stáblista. S mielőtt a képernyő elsötétülne, a stáblista alatt a kongói Missa Luba kórusmű Sanctus tétele hangzik fel a kongói baluba törzs eredeti népzenéje szerint előadva – ugyanakkor a katolikus mise latin szövegével. (videó)

Sanctus, sanctus, sanctus, dominus deus sabaoth.
Pleni sunt coeli et terra gloria tua.
Osanna in excelsis.
Benedictus qui venit in nomine domini.
Osanna in excelsis.
Szent, szent, szent, a mennyei seregek ura, istene.
Az egek és a föld telve a dicsőségeddel.
Hozsanna a magasságban.
Áldott, aki jön az Úr nevében.
Hozsanna a magasságban.

A Missa Luba annyiban fontos, hogy itt a katolikus misét egy egészen eltérő gyökerű – eredetileg gyarmati – nép építi be a saját kultúrájába anélkül, hogy ezzel erőszakot követnének el a saját hagyományaikon, míg a film iskolarendszere csupán erőszakkal tudja rákényszeríteni a diákjait a számukra idegen hierarchia elfogadására.

A Missa Luba kétszer fordul elő mintegy búvópatakként a filmben, s valamiféle coming of age színezetet ad a történésekhez. Amikor először csendül fel, akkor Mick Travis – a lázadó fiúk vezetője – éppen lemezjátszón hallgatja a szobájában, s egy képes újságból oroszlánok képeit vágja ki. Az oroszlán nyilván azt az ébredő erőt szimbolizálja, amit a fiatalnak meg kell tanulni kontrollálni, hogy beléphessen a felnőttek társadalmába, de akár lehet az a vad is, amit a fiatal vadásznak el kell ejtenie először, hogy a felnőttek maguk közé fogadják a törzsbe. (videó)

Egy másik jelenetben pedig szürreális módon ugyanez a kórusmű egy büfé zenegépéből csendül fel, majd Mick Travis és egy lány szexuális előjátéknak is beillő pantomimjét látjuk, ahogy magukat tigrisnek képzelve egymásra támadnak, hogy az incselkedésük végül egy szürreális szeretkezésbe torkolljon, ahol Mick Travis legyőzte a tigrisét –  hacsak nem a tigrise győzte le őt. (videó2)