‘Nem szabad kimondani a nevüket, se görögül, se latinul. Még itt sem. Ha egyáltalán beszélnünk kell róluk, úgy hívjuk őket, hogy Nyájasok.’

A film – a Villámtolvaj – mesterien építi fel a feszültséget. A 12 éves Percy nem érti, hogy mi történik körülötte. Talán csak hallucinálta, hogy az angoltanárnője egy ronda madárrá változott? – Azok lesznek majd a filmben azok a bizonyos Nyájasok. A görög mitológia fúriái.

A barátai pedig nem merik elmondani neki az igazat, mert egyszerűen nem hinné el. De gyorsan pörögnek az események. Aztán egyszer csak elkerekedik a szeme. – Most meg miért húzod le a gatyádat, Grover? Mit csinálsz? – értetlenkedik. Aztán elnémul. Ázott háziállatszag tölti a levegőt. És nem hisz a szemének. A barátja deréktól lefelé kecske.

Egy szatír. Mert Percy Jackson az istenek háborújába keveredett. És nem véletlenül, hiszen ő is egy félisten. Az apja Poszeidón. És egész gyorsan bele is jön. Megöli a Minótauruszt, s az új valósággal való ismerkedés sokkjából is gyorsan felépül. Ekkor hangzik el – a regényben – a mondat, amikor is keresetlen szavakkal mondja el, hogy mit is gondol Zeuszról és Hádészről.

Mind a kettő vescere bracis meis! – kiáltottam.Hogy miért pont latinul közöltem, hogy mindkét főgóré olimposzi puszit nyomhat a fenekemre, arról fogalmam sincs.

A latin közmondás – Vescere bracis meis! – eredeti jelentése az lenne, hogy ‘Edd meg a nadrágomat!‘. Azonban a szólás ebben a formájában biztosan nem létezhetett a klasszikus latinban. Az ókori Rómában ugyanis nem ismerték a nadrágot, a férfiak tógát hordtak. Gallia ie. 121-ben lett római provincia, a rómaiak ekkor találkoztak először a nadrágviselettel, s ezt tükrözi a tartomány korabeli neve is: ‘Gallia bracata‘, azaz a ‘nadrágos gallok tartománya‘. A nadrágviselet végül csak a katonaság körében terjed el, és csak a birodalomnak azon az északi területein, ahol a tóga viselése már nem védett meg a hidegtől, de ennek ellenére is inkább barbár viseletnek tartották.

Az angol nyelvben viszont ismert az ‘Eat my shorts!‘ szólás, ami annyit tesz, hogy ‘Edd meg az alsónadrágom!‘, s a Simpson Család sorozatban Barth egy ikonikus mondata. Először a Lisa szaxofonja (1997) részben hangzott el (szöveg – videó), s azonnal a populáris kultúra részévé vált. A szójáték maga a ‘short‘ és a ‘shit‘ szavak hasonló hangzására épül, s a mögötte rejlő mondatnak eléggé trágár a jelentése, s nagyjából a magyar ‘Nyald ki a s*ggem!‘ szólással azonos stílusértékű: ‘Edd meg a sz*rom!‘

A szólás latin változata egyszerűen az angol mondat szó szerinti tükörfordítása, s vélhetően a diáknyelv révén terjedt el. Viszont az ‘Edd meg az alsónadrágom!‘ közmondásnak van egy jóval régibb és jóval szelídebb változata, ami úgy hangzik, ‘megeszem a nadrágomat, ha ez így van‘, s hasonló értelemben használják, mint a magyar nyelv ‘megeszem a kalapomat, ha ez igaz!‘ szólását, amely valamiféle – humorral fűszerezett – bizonyosságot fejez ki.

Ez a fordulat ma már persze nem túl gyakori – a Google kereső összesen 5 találatot ad rá  -, ez azonban nem is túl meglepő, hiszen a szólásban egész pontosan a ‘térdnadrág‘ szó szerepel, úgyhogy a mondás eléggé régi, aminek illusztrálására álljon itt egy előfordulása egy 1838-as ausztrál újságcikkből, ahol is így hangzott:

‘I’d eat my breeches‘

A ‘breeches‘ szót persze a magyar nyelv is átvette, s ez a ‘bricsesz‘, ami szintén azt jelenti, hogy ‘térdnadrág‘, bár újabban ezt a szót a comb és a fenék elhízására is használják, mint pl. a Nők Lapja egy cikkében: „a kilók a fenékre, a comb bricsesz részére rakódnak le„. S lehetséges, hogy az ‘Eat my short!‘ latin nyelvű fordítására hatással lehetett ez a kissé ódivatú bricseszes szólás is, hiszen a fordítás a ‘braca’ szót használja, ami már a latinban is egy kelta eredetű idegen szó volt, s abból a bizonyos kelta előzményből alakult ki maga az angol ‘breech‘ szó is (s így a mi ‘bricsesz‘ szavunk is). Így az archaizáló  ‘visszafordítás’ voltaképpen csak kicserélte a ‘breech‘ szót a nyelvtörténetileg párhuzamos, latin alakjára.

S milyen furcsa! A Simpson gyerek frázisának egy tortára írt – szótévesztéses – változatát posztolták a reddit egy fórumán 2016-ban, amiben már a ‘pant‘ (nadrág) szó szerepelt:

‘eat pant‘.

S a motívum a maga esetlenségével azonnal mémmé vált, és pillanatok alatt elterjedt a neten, amivel tulajdonképpen a ‘nadrág’ szó tért vissza a jogaiba – s harapott ezzel a szólásfejlődés kígyója a saját farkába farába.

A latin mondásnak az a változata egyébként, amelyet a magyar fordítás (A villámtolvaj) használ, már Rick Riordan ifjúsági regénye előtt is ismeretes volt, s nem tudni, hogy a fordító miért ahhoz a változathoz nyúlt vissza. A regény eredeti angol szövegében (The Lightning Thief) ugyanis a szerzője nyelvtanilag kicsit átalakította a szólást. A ‘vescere‘ passzív imperatívuszát többes számba tette át, hiszen Percy két istent szólít meg. Az ige vonzatát pedig ablativus helyett accusativusba tette (mindkét vonzat jó ennél az igénél). Ezzel a mondat az eredeti szövegben már így hangzik: Braccas meas vescimini! – Egyétek meg a nadrágomat! (Míg a magyar változatában az ige egyes számának a használata nem igazodik ahhoz, hogy két istenről van szó.) S ezzel a közmondásnak egy új változata született, amely a regény megjelenése előtt még nem létezett.

“Zeus will destroy you!’ she promised. ‘Hades will have your soul!’
‘Braccas meas vescimini!‘ I yelled.
I wasn’t sure where the Latin came from. I think it meant ‘Eat my pants!”

A 12 éves Percy a filmben a mitológiai Perszeusz megtestesülése, s már a neve is beszélő név – magát Perszeuszt idézi. Erre már a film elején is van egy utalás, amikor a múzeumban egy ógörög felirat betűi angol szavakká rendeződnek át a szeme előtt. Percy ugyanis diszlexiás, de valójában ez azért van, mert a fejében még ‘ógörög szoftver’ fut, s ezért is képes megérteni az ógörög szavakat.

     
(Π)ΕΡΣΕΥΣ ΜΑΧΕΤΑΙ ΤΩ(I) ΚΗΤΕΙ      –      PERSEUS DEFEATS CETUS

A görög felirat persze ismét csak egy visszafordítás, a ‘Perszeusz harcol a tengeri szörnnyel‘ mondatot írták át ógörög nyelvre. S talán a görög ábécé idegen lehet az angol anyanyelvű nézőknek, az ógörög szavak viszont már ismerősen csenghetnek előttük. A harcra utaló szó (μᾰ́χεται – makhetai – harcol) van  Télemakhosz, Andromakhé mitológiai alakok nevében is, továbbá a ‘-machy‘ végződésű szavakban is, nálunk pedig a Békaegérharc kiseposz címéből (Batrakhomüomakhia) lehet ismerős azoknak, akik járatosak némileg az ókor irodalmában.

A görög ‘Κῆτος’ (kétosz – cet) szó viszont nem csak az angol ‘tengeri szörny‘ (cetus), de a magyar ‘cet‘ szóban is visszaköszön. S itt akár eszünkbe juthat akár Babits elbeszélő költeménye is, amelyben írója a bibliai Jónás történetét meséli újra, aktualizálva az magára és korára, hiszen Jónást szintén egy tengeri szörny – egy cet – nyelte el:

„mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltűnök„

A film persze eléggé nagyvonalúan bánik a mítoszokkal, ugyanis a filmben Percy a tengerek istenének, Poszeidónnak  – félisten – fia. Így viszont, ha ismerjük az ókori mítoszok szemléletét, akkor kissé furcsa, hogy a fiú egy tengeri szörnnyel küzd meg, hiszen az az apja birodalmának a teremtménye, így annak segítenie, nem pedig támadnia kellene Percyt. Ugyanakkor a mitológiában Perszeusz apja valójában Zeusz – aki a filmben viszont nem támogatója, hanem rosszakarója Percynek.

Akárcsak Hádész is, az alvilág istene, akivel szintén találkozik Percy a filmben.

S ím a folyón felénk egy gálya tartott,
rajta egy agg, régi szőrtől fehéren,
s »Jaj nektek, hitvány lelkek!« – így rivalgott.
»Eget látni már egyik se reméljen!«

De ezek már Dante szavai az Isteni színjátékban, ahol az alvilág révésze kiáltja, hogy ‘Jaj nektek, hitvány lelkek!‘ – a pokol bejáratánál. A filmben pedig az alvilág bejárata – stílszerűen – Hollywood határában van, egész pontosan a hegyoldalon felállított városnév felirata mellett. S a baljós mondatot – Jajj minden hitvány léleknek! – a városnév ‘H’ betűjére graffitizte fel valaki. S természetesen ezt is gondosan visszafordították a nem létező ógörög ‘eredetijére’, hogy aztán az folyjon össze a diszlexiás Percy szemei előtt angol mondattá.

    

ΑΜΙΗ ΠΑΣΙ ΨΥΧΑΙΣ  ΠΟΝΗΡΑΙΣ      –      WOE TO ALL DEPRAVED SOULS

A film viszont annak ellenére, hogy milyen eklekticizmussal nyúl az ókori témájához – vagy éppen azért – rendkívül hatásosan kelti életre az egykori görögök mitológiáját.

S mintha a film nyitó jelenete lenne az alkotók ars poeticája is, ahol Percy az unalomtól szinte félálomban hallgatja tanára előadását a mitológiai szörnyekről egy múzeum tárlói és szobrai között, hogy aztán annál magával ragadóbb képsorokban éledjenek meg az egykori történetek félistenei és szörnyei. S ellentétben a Harry Potter filmekkel, itt egy létező mitológia elevenedik meg, s ragadja magával a nézőt – a kiskamasz korosztályt.

Aminek persze megvan az ára is – ahogyan azóta jó néhány fórumon kérnek egymástól tanácsot a szülök, hogy alig tizenéves gyerekeiket hova írassák be latin vagy éppen ógörög kurzusra. ‘Szerintem is Percy a hibás!‘ – írja egyikük. – ‘A fiam már jó úton halad, hogy elkezdje a latint, s azóta se vesztette el az érdeklődését, úgyhogy megéri a pénzét ez a film. Szeptemberben el is kezdi a kurzust!‘