Cambridge, Water street, 2017 április – source: greenocktelegraph

„Cambridge az egyetlen hely, ahol az emberek inkább azon háborodnak fel, hogy egy latin nyelvű falfirka helytelen latinsággal íródott, mintsem azon, hogy az egy falfirka” – kommentálta Twitter üzenetében Zoe O’Connell, helyi önkormányzati képviselő az esetet, amikor vandálok egy latin nyelvű graffitit festettek egy újonnan épült ház falára. S történt mindez Cambridge-ben – Monty Python világába illő melléfogással.

”Romanes eunt domus!?’ – csípi fülön Briant a római katona a filmben, amikor az éppen egy Róma-ellenes feliratot mázol egy ház falára – persze hibásan. ‘A Romanes nevűek a házba mennek!?’ – kérdezi ismét a katona, majd vezeti rá Briant lépésről-lépésre, hogy hogyan mondják helyesen azt, hogy ‘Rómaiak, menjetek haza!‘, s íratja fel végül a mondatot százszor a falakra.

Hasonló a helyzet ezzel a bizonyos graffitivel is Cambridge-ben. A felirat szerint ‘Locus in Domos Loci Populum!‘ – a fordításával azonban bajban vagyunk. ‘Hely a házakba – a hely népét?’ Mary Beard, a Cambridge-i Egyetem klasszikafilológus professzora szerint ‘kissé nehézkes lefordítani, de azt gondolom, valami olyasmit akart mondani a szerzője, hogy házsor épült ezen a gyönyörű helyen” (‘a lovely place has been turned into houses‘).

a volt Penny Ferry pub – 150 évig állt ott

Nos, nem egészen világos, hogy ezt a fordítást hogy sikerült összehozni, annyiban viszont érthető a tartalma, ha tudjuk, hogy ezek a házak közvetlenül a folyóparton épültek ott, ahol korábban zöld terület volt parkkal, s a helyiek által kedvelt – 150 éves – Penny Ferry söröző kerthelyisége. S a helyükre most olyan luxusingatlanokat emeltek, melyek még az ottani viszonyok között is piszkosul drágák.

Cambridge világszerte ismert egyetemi város, s így érthető, hogy drágák a lakások – hiszen jól ki lehet adni azokat külföldi diákoknak. A városban a lakások átlagára úgy 500 ezer angol font körül mozog (171 millió forint), ami már így is 12-szerese a környék árainak. Ezek a folyóparti luxusingatlanok viszont egyenként 1.25 millió angol fontba kerülnek (430 millió forint), szóval ezek a házak nem a helyi lakosok számára épített olcsó, önkormányzati bérlakások. Egy ilyen ház árából (Google utcakép itt) harminc ugyanilyet lehetne venni egy településsel arrább.

A latin szlogen rejtélyét végül egy Twitter üzenet oldotta meg. Írjuk csak be a Google fordítóba, hogy ‘helyi lakásokat helyi lakosoknak‘, és máris megkapjuk a fenti mondatot – természetesen helytelen latinságával együtt.

A helyiek nagy része pedig összekacsint a graffiti alkotójával, ami érthető is, hiszen ezek a házak számukra megfizethetetlenül drágák, s nyilván tengerentúlról érkező befektetők fogják megvenni. Lokálpatrióta érzés hallatszik ki azokból a véleményekből, miszerint ez a graffiti ‘a valaha is volt legcambridgeibb dolog‘, s az, hogy latinul van, ‘csak itt, Cambridge-ben eshet meg‘. Egy 71 éves nyugdíjas biokémikus – neve elhallgatását kérve – egyenesen úgy véli, hogy ‘csakis egy magasan képzett cambridge-i aktivista tehette ezt, aki ismeri a latin nyelvet, s ugyanazok az érzései, mint nekünk.’

Természetesen nem kell ilyen messzire elmennünk. David Butterfield, cambridgei klasszikafilológus hamar előállt egy egyszerűbb elmélettel. Szerinte a graffitit egy fiatal készíthette, akinek az érzései ugyanazok lehettek, mint a környék lakóinak. Nyilván nem tud latinul, s erre utal a Google fordító használata. S ha megnézzük tüzetesebben a művét, akár egy elkövetői profilt is felállíthatunk.

Az egyik graffitin ugyanis dollár, euró és jen jelek vannak, alatta pedig a ‘go away’ (Menj innen!) felirat, ahol az ‘away’ szó két ‘A’ betűjének az írásmódja az anarchista fiatalok ismert szimbólumát idézi. Azaz ezt a feliratot anarchista – punk indíttatású fiatalok festhették fel, akik az ellen lázadnak, hogy a tengerentúli tőke felvásárolja a várost, s ez a reakciójuk találkoznak a környék lakóinak az egyetértésével és helyeslésével. A globális tőke az egyre fogyatkozó zöld területeket számolja fel, 150 éve ott álló, közkedvelt kocsmát bont le, a közösség életének a területét szűkíti le, s épít a helyére luxusingatlant befektetési céllal.

Butterfield írása azonban rámutat egy ellentmondásra is. A latin ugyanis nem az utcai tiltakozások nyelve – egész egyszerűen azért, mert senki nem fogja érteni, mit is írtak oda. Ugyanakkor a latin nyelv használata miatt lesz ennek a graffitinek hírértéke. Ha csak annyit írtak volna oda angolul, hogy ‘go away’, az nyilván nem keltette volna fel a hírszerkesztők érdeklődését, s nem lett volna belőle hír.

Másrészt viszont ugyan senki sem fogja érteni, mi is van oda írva – azt azonban azonnal felismerik, hogy latinul írták oda. S pont ez a nyelvválasztás az, ‘ami kifejezi a közösség szembenállását az arctalan, rövid távra tervező, profitéhes befektetőkkel szemben, amikor a graffiti azt a középkori közvetítő nyelvet használja, a latin nyelvet, ami az elmúlt 800 évben szinte hozzánőtt ennek az egyetemi városnak a szívéhez.’

S a professzor szerint itt van egy lényeges ellentmondás. Anarchista fiatalok a globális tőke ellen tiltakoznak, a helyi hagyományokat veszik védelmükbe. Nagy igyekezetükben szinte ‘telesírják a billentyűzetet‘. Azonban akkor, amikor a jelszavukat választják ki, mégiscsak a lehető legglobálisabb internetes szolgáltatást használják, a Google-t, amely aztán tényleg legyalul minden helyi változatosságot, egyenruhába bújtat minden véleményt, s ömleszti magából a világ bármely pontján ugyanazt az uniformizált hülyeséget – jelen esetben éppenséggel latinul.