• Pornóágyú a főtéren

„Japánban az ilyesmit elzárnák a kíváncsi tekintetek elől egy külön helyiségbe, de a hollandok nem törődnek vele, s hagyják, hogy bárki a kedvére bámulhassa” – rótta fel a holland gyarmatosítóknak , Tokugawa Yoshichika, a japán utazó 1921-es útleírásában (Utazások Jáván) azzal az ágyúval kapcsolatban, amely ma Jakarta főterén látható, s pornó ágyúnak (porn cannon) is neveznek. Akkoriban, amikor a japán utazó látta, már rég nem használták, s sokáig a város falain kívül kallódott, majd egy múzeum udvarában helyezték el. Közérdeklődésre viszont nem hadtörténeti érdekessége miatt tartott számot, hanem azért, mert látogatói vallási tisztelettel övezték, s egy különös kultusz alakult ki körülötte, amely nem a régiségéből, hanem impozáns méretéből és különös formájából fakadt.

a fityiszt mutató kézfej az ágyú végében

Az ágyút ugyanis portugál készítői úgy formázták meg, hogy a csöve egy fityiszt mutató ökölben végződik, ami egy európai számára nem több, mint a fügemutatás gesztusa, azonban Ázsiában ugyanennek a mozdulatbak egészen más jelentése van. A koituszt szimbolizálja, s rendkívül obszcén mozdulatnak számít ott, s ezért is rejtette volna el a japán utazó ezt az ágyút a kíváncsi tekintetek elől.

Végül pontosan ez az obszcén szimbólum lett az oka annak, hogy az a hiedelem alakult ki – s él még napjainkban is -, hogy ennek az ágyúnak mágikus ereje van, s gyermekáldással ajándékozza meg azokat a nőket, akik felkeresik. Ehhez persze hozzá járulnak az ágyú impozáns méretei is – a hossza 3.8 méter, a súlya 3.5 tonna. A rituálé pedig leginkább abból állt, hogy a gyermekáldásra váró nők csütörtökönként virágkoszorúval övezték az ágyút, megsimogatták a fityiszben végződő ágyúvéget, majd pedig felültek a csövére – természetesen lovaglóülésben.

Mindenesetre egy korabeli filmfelvételen 1948-ból jól láthatjuk az ágyúra helyezett virágcsokrot, s az ágyú előtt a füstölőket, s lehetséges, hogy ez a gyakorlat még ma is élne, s talán ezt is akarták megakadályozni azzal, hogy az ágyút úgy helyezték el Jakarta óvárosának a főterén – a Taman Fatahillah téren (utcakép) -, hogy az alapzata másfél méter magas, ráadásul kisebb kerítés veszi körül, így elég körülményes lenne felmászni rá – míg a téren több más ágyú is található, de azokat csupán egy lépcsőfoknyi magas alapzatokra helyezték, így megmászhatóak, s a turisták meg is másszák rendszeresen egy-egy jó szelfi kedvéért,

S az ágyúnak pont ez az elhelyezése az, ami miatt nem látható az ágyú latin nyelvű felirata, amely az ágyú nyakán helyezkedik el a fityiszt mutató ököl felett, ugyanis csak felülről lehetne látni:

EX ME IPSA RENATA SUM

SAJÁT MAGAMBÓL SZÜLETTEM ÚJJÁ

A feliratból talán a ‘renata‘ szó lehet ismerős a Renáta vagy Renátó nevekből, amelyek – a reneszánszhoz hasonlóan – azt jelentik, hogy ‘újjászületett‘. S ez a fajta ágyúfelirat akkor szokásos, ha az ágyú más ágyúk beolvasztásával és újraöntésével készült el. S még azt is megtippelhetjük, hogy hány ágyút használtak fel a kiöntéséhez, ugyanis a feliratban – római számok formájában – az X+I+V = XVI, azaz a 16-os számot láthatjuk elrejtve: EX me Ipsa renata sVm. Azaz az öntéséhez 16 kisebb ágyút használtak fel, s azokból született újjá ez az ágyú a kínai Makaó St. Jago de Barra erődjében, s a népi etimológia szerint az ágyú innen is kapta a nevét, hiszen úgy hívják az ágyút, hogy ‘Si Jagur‘.

az ágyú ismertetése egy járdába mélyesztett fémlapon

Az ágyút egyébként a portugál gyarmatosítók öntették 1541-ben Malacca védelmére, azonban később holland kézre került, akik Bataviába, a későbbi Jakartába vitették 1641-ben, s ott védte a Holland Kelet India Társaság központját egészen 1809-ig, amikor végül a Si Jagur otthonául szolgáló erődítményt lebontották, s az ágyút a sorsára hagyták.

Ezek a fenti történetek azt mesélik el tényszerűen, hogy mit tudunk az ágyúról a nyugati forrásokból. Azonban az ágyúhoz több helyi – keleti narratíva is kapcsolódik, amelyek egy másik, jóval színesebb legendát építettek az ágyú köré. Az egyik helyi monda szerint ugyanis

Sunda királya egyszer álmában egy mennydörgésszerű hangot hallott, amely egy számára ismeretlen fegyverből eredt. Ekkor megparancsolta a miniszterének, Kyai Setomónak, hogy találja meg ezt a fegyvert, s halálbüntetéssel fenyegette meg a kudarca esetére. Kyai Setomo ekkor hazatért az otthonába, elmondta a történteket a feleségének, majd mindketten meditációba mélyedtek, hogy megoldást találjanak a problémára. Ezután a király napokig várta a miniszterét hiába, s egyre dühösebb lett, s végül katonákat küldött Kyai Setomóért. A katonák betörtek a miniszter házába, de sem őt, sem a feleségét nem találták meg, csak két furcsa fémcsövet, Mikor mindezt elmondták a királynak, s a király megnézte ezeket a fémcsöveket, akkor ébredt rá, hogy ezeket látta az álmában, s ezek azok a csodálatos fegyverek, amiket keresett, s ráébredt, hogy a minisztere, s annak felesége vált a két ágyúvá.

Nem sokkal ezután Jáva szultánja is hallott erről a történetről, s megparancsolta, hogy a két ágyút vigyék az udvarába. Ez meg is történt, azonban Kyai Setomo meghiúsította a szultán parancsát, mert éjjel visszarepült Bataviába, de mivel azonban a városkapuk zárva voltak, a városfalakon kívül találtál meg reggel. Ekkor kis papírernyőkkel vették körül, hogy ne tűzze a nap, s elnevezték Si Jagurnak, ami annyit jelent, hogy Mr. Robusztus, ill. Mr. Termékeny. Míg a felesége pedig az uralkodó udvarában maradt, s mondják, hogy gyakran sír a férje után.

Ha pedig egymás mellé helyezzük az ágyú eredetéről szóló nyugati történetet és a keleti legendát, akkor érdekes párhuzamot fedezhetünk fel. Míg mindkét történet a születésről szól, hiszen ez az ágyú a felirata szerint ‘renata’ azaz ‘újjá született’ ágyú, addig a mai helyi kultusza szerint az ágyú a terméketlen nőkön segít, hogy gyereket szüljenek. Ezen túl azonban van még egy mélyebb párhuzam. A nyugati történet ugyanis az összeolvadást hangsúlyozza, hiszen ezt az ágyút 16 régi ágyú beolvasztásával öntötték ki, míg a keleti interpretáció az elválasztást emeli ki, hiszen a férj el lett választva a feleségétől, s az otthonától, a városától is, amikor haza repülve zárva találta a kapukat, s így csak a város falain kívül talált magának helyet. S ha úgy vesszük, maga a születés is egy elválasztás, hiszen annak során a megszületett magzatot – immár újszülöttet – elválasztják az anyaméhtől.

• Egy fityiszt – de kinek?

‘Egy fityiszt!‘ – mutatja az ágyú a megbámulóinak, s mutatta egykor a kezelő személyzetének, holott ezt a gesztust a másik irányba kellene hogy mutassa, mégpedig az ellenség felé, akit a tüze alá vesz. Hogy feloldjuk ezt az ellentmondást, nézzük meg, hogy a nyugati kultúrában honnan is ered a fityisz mutatásának a mozdulata!

Európában a fityisz – vagy füge – mutatása, amikor a hüvelykujj hegyét kidugjuk a mutatóujj és középsőujj között, széltében ismert szokás, s a csúfondáros elutasítás gesztusa. Eredetére egy anekdotát szoktak felhozni, miszerint

„Rőtszakállú Nagy Frigyes, megbüntetendő a milánóiakat, amiért azok a feleségét kiutasították városukból, fejvesztés terhe mellett igen kellemetlen feladatot rótt a város lakóira. Nevezetesen: egy öszvér farából úgy kellett kihúzniuk, majd visszadugniuk egy szem fügét, hogy a kezüket nem használhatták.”

Valójában azonban a füge mutatásának az eredete jóval régebbi. Már a görögök és a rómaiak is ismerték, s náluk a meztelen fenék megmutatását helyettesítette, s rontás elhárítására használták főként szemmel verés ellen. Az eredeti rontáselhárító (aportopeikus) gesztus tehát a meztelen fenék vagy nemi szerv megmutatása volt, amire rengeteg példát találhatunk a különböző kultúrákban az őskortól egészen napjainkig – azaz ez a gesztus mélyebben gyökeredzik a kultúránkban, mintsem azt gondolnánk. S néhány példa:

Jung Károly egy tanulmányában egy különös oszlopfőt mutat be a magyarszentpáli Árpád-kori templomból, s értelmezi is azt:

„A kőfaragó a pillér fejére meztelen nőszemélyt faragott, amint mélyen lehajolva bal karjára támaszkodik, s a nézők felé fordított hatalmas tomporát jobb kezével még szét is húzva mutogatja. (…) a tomporát mutogató nőszemély mozdulata egyfajta apotropeikus szerepet játszott a középkori falusi templomban; széthúzott nemi szervével egyrészt oda vonzotta az ártó tekinteteket, másrészt — s ez az egyetemes emberi hiedelemvilág adataival támasztható alá — sem­legesítette a rontó szándékot. László Gyula szerint az oltáriszentség volt az, amely elsősorban volt kitéve veszélynek a középkori templomban je­len levő boszorkányok miatt.”

újkőkori vulvamutogató – kép forrása: Kővulvák földjén

Ez a fajta genitália mutogató ábrázolás azonban már az újkőkori ábrázolásokon is megtalálható (erről egy részletesebb írás itt) , s feltételezik, hogy már akkor is rontáselhárító szerepük volt. Ugyanakkor Jung a fenti tanulmányában szemlélteti azt is, hogy ez a szokás verbálisan még a hetvenes években is élt a magyar nyelvterületen, ugyanis egy gyűjtése szerint a vajdasági Gomboson, ha valaki megdicsért egy kisgyereket, akkor könnyen kaphatta azt a választ, hogy ‘szemed a seggibe‘.

„Hogyha valaki tóta a .gyéreikét itt a kocsiba, éppen most mondom, ugye ezen a Manyin mindenki beszéte ugye… oszt akkó aszongya, ugye: Á, mijén szép kis gyerek, csupa apja! A, mondom, hajnye, de szép kis gyerek, mondom, seggükbe szemétek Szent Iván napig! Azé, hogy né tudjanak csudálkoznyi azon a gyerekén, hogy elmenjen a szemük”

Jung erre azt a magyarázatot adja, hogy a kis gyerekek különösen ki vannak téve az ártó démonoknak, s ha valaki megdicsér egy gyereket, akkor azzal tulajdonképpen felhívja rá a démonok figyelmét, s ekkor hangozhat el a füge mutatásával egyenértékű verbális formula a rontás elhárítására, „amely a szándékos vagy akaratlan megrontási (szemverési) akciót semlegesíti, ugyancsak verbális akcióval” – szemed a seggibe!

A Szunda szigetek ugyan messze vannak a vajdasági Gombostól, de mégis, talán találhatunk komolyabb párhuzamot Si Jagur ágyúja és a ‘szemed a seggibe‘ felkiáltás között. Mint láttuk, a szemmel verésnek, s az ártó démonoknak leginkább a kisgyerekek vannak kitéve, ugyanakkor az ágyú felirata a születést, így a gyermeki voltot hangsúlyozza, ami viszont védelemre szorul az ártó démonokkal szemben. A gombosi szokásból az is kiderül, hogy a nem tudatos ártó szándék nem csupán rosszindulatú személytől, de közeli jó ismerőstől is származhat, ami ellen véd a szólás. Hasonló módon a fityiszt mutató ököl – ami a mi interpretációnkban azonos a rontáselhárító fenékmutogatással – az ágyú esetében nem az ellenség felé, hanem az ágyú kezelő személyzete felé mutat, s mintha az ő irányukból érkező tudattalan rontás ellen volna hivatott védeni az ágyút. Ez pedig feloldja azt az ellentmondást, hogy az ágyú miért a saját kezelőinek, ill. megbámulóinak mutat fityiszt. Ugyanis impozáns méretei miatt az ágyú valóban magára vonja a tekintetet, s így az egykori hiedelem szerint valóban ki van téve a szándékolatlan szemmel verés veszélyének, s ezt a veszély hivatott kivédeni a különös formájával, a fityiszt mutató kézfejjel. Mint láttuk, a fityisz mutatása a csupasz fenék megmutatását helyettesíti a rontás elhárításánál. S ebből a szempontból tökéletes a fityiszt mutató ököl elhelyezése is az ágyún: hiszen ezzel az ágyú maga az, aki a hátsóját mutatja a látogatóinak …

a képen egy kis tetőt építettek a fityiszt mutató ököl fölé, hogy védje esőtől, napsütéstől. A kép forrása: komunitashistoria.com

forrás: wikimedia