Azt azért túlzás lenne állítani, hogy Michigan állam annak idején egy prémkereskedő társaságból nőtte volna ki magát az Egyesült Államok egyik tagállamává, azonban ha megnézzük Michigan címerét, akkor egészen érdekes dolgokat találunk. A címer ugyanis nem más, mint egy szőrmekereskedő cég, a Hudson-öböl Társaság átfestett logója, amiből kiszedték a hódokat, a tetején ülő rókát pedig átfestették az USA címerállatára – réti sasra -, s már csak a kereskedő társaság latin nyelvű mottóját kellett kissé módosítani.

    

Ami azért igazán érdekes, mert a mottó megváltoztatásában minden benne van, ami azalatt a kétszáz év alatt történt, hogy az első kereskedők betették a lábukat az újonnan felfedezett kontinensre, egészen odáig, hogy a gyarmati sorból függetlenné váló Michigan állam egy államszövetség tagja lett. Az eredeti latin mondat ugyanis – némileg bulvárosítva – az első hódítók életérzését fejezte ki, miszerint

Itt fogunk megdögleni mind – a profitért.

Ám a szorgos munkának igenis meglett az eredménye, s kétszáz év múlva egy olyan reklámszöveg került a helyébe, amelyet bármelyik ingatlanos megirigyelhetne – ha attól a kissé morbid fordulattól eltekintünk, hogy a szlogenhez a londoni sztárépítész, Christopher Wren sírfelirata adta az ihletet:

Álom-kecóra vágysz? Nézz körül nálunk!

De kezdjük az elején! Mégpedig a hódokkal. A hódok szőréből ugyanis nemezeléssel igen strapabíró, vízhatlan anyagot lehet készíteni, ami egészen kiváló arra, hogy cilinder legyen belőle. A 16. századtól pedig annyira divatossá váltak ezek a hódszőr kalapok, hogy aki kicsit is adott magára, az ilyen kalapot hordott – egészen a 20. század elejéig, amikorra majdnem az utolsó hódokat is kiirtották Észak-Amerikában. Az üzlet pedig pörgött rendesen, s ezt a számok is jól mutatják: ‘1854-ig – amikor az utolsó magyarországi hódkilövést feljegyezték – csupán  Londonban 509.000 irhát árvereztek el, majd 1854-1877 között további három millió bőr kelt el’ – szerepel a WWF kimutatásában.

A 16. században viszont az újonnan felfedezett észak-amerikai kontinens még tele volt hódokkal és persze indiánokkal, akik megfogták a hódokat, megnyúzták, s az irhákat pedig becserélték késekre, s egyéb Európából szállított, fémből készült árucikkekre a hódbegyűjtő állomásokon. Ezeknek az állomásoknak a hálózatát a Hudson-öböl környékén pedig a Hudson’s Bay Company (Hudson-öböl Társaság) építette ki.

A társaságot 1670-ban alapították, s ha megnézzük azokat a piros pöttyöket a térképen – a Huson’s Bay Company állomásai 1821-ben -, láthatjuk, hogy a későbbi Kanada területét hálózzák be. Az állomások eredetileg azokon a vidékeken épültek fel, amelyekre még egyetlen gyarmatosító hatalom sem tartott igényt azon egyszerű oknál fogva, hogy a telepeseik még nem értek oda a lassú terjeszkedés során a partvidékről, ahol az első hajók kikötöttek, s az első települések kialakultak.

A Hudson’s Bay Company viszont csak kereskedni akart és persze mesés profitot termelt abból, hogy kielégítette az óvilág divatigényét. Ennek viszont az volt a mellékterméke, hogy a társaság előbb-utóbb ‘államként’ kezdett funkcionálni azokon a területeken, ahová betette a lábát, hiszen valahogyan fent kellett tartani a rendet, hogy a kereskedelem működhessen. S mikor az első államalakulatok kialakultak, akkor ezeknek a kereskedőközpontoknak a hálózata volt az, amire ráépítették a közigazgatás rendjét. Így ebből a szempontból egyáltalán nem meglepő, hogy amikor Michigan állam belépett az Egyesült Államok szövetségébe 1837-ben, akkor egyszerűen csak átfestette ennek a kereskedőcégnek a logóját és megtette hivatalos címerévé.

A kereskedők élete pedig nem volt túl rózsás arrafelé. És még csak nem is kell túlságosan visszanyúlni az időben, hogy életszerű leírást kapjunk az akkori viszonyokról. A Hudson’s Bay Company az utolsó átvételi pontját ugyanis 1937-ben alapította a sarkkörön túl Fort Ross néven Nunavut tartományban, Kanadában. Ott egy fél Európai Unió nagyságú területen nagyjából annyi őslakos él, mint mifelénk egy közepes városban, úgyhogy el tudjuk képzelni, hogy nem csak hogy nagyon hideg van arrafelé, de pezsgő társadalmi életről se nagyon beszélhetünk azon a településen, ahol mindössze két ház volt: egy kereskedelmi épület és a menedzser háza.

„Számtalanszor jöttek mindenféle vadászok prémet eladni, s olyankor a cég menedzserének a házába mentek be egy kis teára és kekszre. Hát nagyjából ennyi volt a társasági élet abban az időben„

– emlékszik vissza Bill Lyall, aki hét éves koráig élt Fort Ross településen. A kirendeltség végül nem volt hosszú életű. Az 1942-es év ugyanis különösen zord volt, mert nem csak a tea és a keksz fogyott el, de az élelmiszer is, mivel abban az évben nem olvadt fel annyira a tenger jege, hogy az ellátmányt szállító jégtörő utat tudjon törni magának. Úgyhogy az alkalmazottak végül fókákra kezdtek vadászni, hogy ne haljanak éhen. S egyikük felesége erre úgy emlékezett vissza erre az epizódra, hogy

„hát meg lehetett enni, de az ízük maga volt a horror„.

A cég végül úgy döntött, hogy az alkalmazottakat repülőgéppel menti ki. Arrafelé viszont nem volt leszállópálya, így először a légierő egy kapitányát dobták le ejtőernyővel, hogy leszállásra alkalmas területet keressen – s egyben ez volt a történelem első ejtőernyős ugrása a sarkkörön túl. A leszállópálya végül egy egy tó befagyott tükre lett, aminek a vonalát üres szeneszsákokkal jelölték ki. Az érkező repülő ide szállt le 1943 november 7-én, s összesen 16 percet töltött a tó jegén, s azalatt az idő alatt az oda kirendelt eszkimók egyfolytában mozgatták a szárnyak vezérsíkjait, hogy azok be ne fagyjanak. A beszállás végül gyorsan megtörtént, mivel az utasok semmit sem vihettek magukkal a súlykorlátozás miatt, s szinte mindent ott hagytak maguk után – ahogyan az még ma is látható az egykori menedzser házának a belsejében, ha nagy néha kinyitják egy-egy oda vetődő látogatónak.

Ezeken az állomásokon a HBC alkalmazottai a hódok irháját vásárolták fel a helyi vadászoktól, azaz még csak nem is vadászok voltak, mégsem túlzás azt állítani, hogy ezek az emberek a bőrüket vitték a vásárra – hódbőrért. S a kereskedőcég címerének is ez volt a felirata: ‘PRO PELLE CUTEM‘ – azaz ‘bőrért bőrt‘. A Hudson’s Bay Company persze még ma is létezik 480 bolttal és 66 000 alkalmazottal szerte a világon, így a legegyszerűbb, ha megnézzük, mit is ír a cég honlapja erről a ‘gyakran ismételt kérdések’ között:

A feliratot legegyszerűbben úgy fordíthatjuk le, hogy ‘bőrért bőrt‘, ami arra utal, hogy a HBC kereskedői a saját életüket tették kockára a cég sikeréért. Ebben az értelmében a mondatot Jób könyvéből származtatják (Jób2,4), amikor a történet szerint az Úr eldicsekszik a Sátánnak, hogy szolgája, Jób milyen istenfélő, mire a sátán fogadást ajánl az Úrnak:

A sátán ezt válaszolta az Úrnak: „Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van. ⁵Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!” ⁶Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!”

Azonban van egy másik értelmezés is. E. E. Rich, a szőrmekereskedelem történetével foglalkozó kanadai professzor szerint a társaság a nyersbőrt vásárolta fel, hogy gyapjú készüljön belőle, azaz a mottó jelentése az, hogy bőrt (cutem) gyapjúért (pro pelle). S ebben az értelemben a szlogennek semmi köze Jób könyvéhez, sem pedig a ‘bőrt vásárra vinni‘ értelmezéshez.

Michigan állam 1837-ben lépett be az Egyesült Államokba, ahhoz viszont kellett egy címer is, amit gyorsan elintéztek azzal, hogy kissé átfestették a Hudson-öböl Társaság logóját. A legötletesebb változtatás az volt rajta, hogy a ‘bőrért bőrt‘ feliratot lecserélték – hiába, változnak az idők! A hódfelvásárlók ideje lejárt, az indiánokat úgy-ahogy kiirtották, helyükre mindenféle dolgos és istenfélő népek települtek, úgyhogy a hivatalos imázsépítés innentől már nem a heroikus nehézségekről és a hősökről szól, hanem inkább arról, hogy minél több házhelyet adjunk el, s valamivel idecsábítsuk az állam leendő polgárait.

A fenti statisztikán jól látható, hogy az államszövetségbe belépést (1837) követően kezdett megugrani az állam lélekszáma, azaz tényleg jöttek a betelepülni vágyók. Mert ugyan hol találhatnának még egy ilyen csodás félszigetet, mint Michigan? És erről is szól Michigan címerének a mottója is:

Si Quaeris Peninsulam Amoenam Circumspice

Ha szép félszigetre vágysz, nézz csak körül!

 A címert és mottóját Michigan tartományi kormányzója, Lewis Cass alkotta meg 1835-ben, mégpedig úgy, hogy kissé átfogalmazta a londoni sztárépítész,  Christopher Wren sírfeliratát. A barokk építész emelte a Szent Pál-katedrálist, ahol később eltemették, s a nevéhez fűződik London újjáépítése a nagy londoni tűzvész után, úgyhogy a neve szinte kikerülhetetlen az angol építészetben. Sírja az általa épített Szent Pál-katedrálisban található, a sírfeliratát pedig a fia írta meg, s olyan ötletesen, hogy az hamar bekerült a történelem ‘top 10 sírfelirata‘ közé.

SUBTUS CONDITUR HUIUS ECCLESIÆ ET VRBIS CONDITOR CHRISTOPHORUS WREN, QUI VIXIT ANNOS ULTRA NONAGINTA, NON SIBI SED BONO PUBLICO. LECTOR SI MONUMENTUM REQUIRIS CIRCUMSPICE Obijt XXV Feb: An°: MDCCXXIII Æt: XCI.

Itt nyugszik Christopher Wren, ennek a templomnak és a városnak építője; aki több mint kilencven évig élt, de nem magáért hanem a köz javára. – Olvasó, ha emlékét keresed, nézz körül! – 1723. február 25-én hunyt el, 91 éves korában. 

A sírfelirat ‘ha emlékét keresed, nézz körül!‘ mondata nyilván arra utal, hogy maga a katedrális, s London számos épülete őrzi az építész emlékét az utókor számára, s nem csupán a sírköve a katedrálisban.

Nos, a kormányzó valószínűleg nem volt babonás, nem tartott attól, hogy egy átfogalmazott sírfelirat rossz ómen lenne az újonnan született állam címerében, arra pedig valószínűleg gondolni se mert, hogy vagy 170 év múlva a sírfelirat értelmezésének mennyire más dimenziói nyílnak majd meg – köszönhetően egy sátánista rock bandának.

A francia black metál csapat, a Deathspell Omega ‘Si monumentum requires, circumspice‘ címmel adta ki harmadik albumát, amelyet úgy írnak le, mint egyfajta ‘teológiai vizsgálódás a sátán isteni lényegéről, a hit szerepéről és az ember helyéről‘. A cím értelméről sajnos az együttes tagjaival készített interjúban sem derül ki semmi – némi metafizikai mellébeszélésen túl -, de talán nem járunk túl messze a cím üzenetétől, ha úgy fordítjuk, hogy ‘ha az ő /ti. a sátán/ művét keresed, nézz magadba!‘

Végezetül még pár érdekesség a címerről.

• A címerpajzs közepén egy tengerbe nyúló földnyelv látható, ugyanis Michigan két félszigeten terül el. A földnyelven egy alak áll, aki az egyik kezét üdvözlésre emeli, a másikkal pedig egy puskát támaszt, ami arra figyelmeztet, hogy kész megvédeni a földjét. Ez utalás arra, hogy az állam az USA külső határa mentén fekszik, továbbá emlékeztet Michigan helytállására az 1812-es brit-amerikai háborúban. Erre vonatkozik a latin ‘TUEBOR‘, azaz ‘meg foglak védni‘ felirat is.
• A Hudson-öböl társaság címerének a tetején egy róka ül egy hermelinnel bélelt bíbor bársony kalapon (Cap of Maintenance), amit csak bizonyos, nagyon magas rangú személyek viselhettek.
• Michigan címerében ezt a rókát cserélték ki az USA címerállatára, a réti sasra. Fölötte az államok egyesülését kifejező jelmondat: ‘E pluribus unum‘, azaz ‘Többől egy‘.
• A kereskedelmi logón a címerpajzs két oldalán két vapiti (elk) van, ami egy Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában élő, hatalmas termetű szarvasfajta. Azonban a címer készítői Angliában éltek, életükben nem láttak vapitit, így mintakönyvek alapján próbáltak valami olyan szarvasfélét rajzolni, amit esetleg vapitinek is nézhet az ember, azonban a fáradozásuk eredménye inkább valamiféle bizarr kinézetű patás lett.
• Michigan állam címerében a jobb oldali vapitit jávorszarvasra (moose) cserélték le, amit leginkább a lapátos agancsáról lehet felismerni