„Too much wine and too much song Wonder how I got along”

Terry Jacks – Seasons in the Sun

A standard gyertyák fogalma a csillagászatban

A csillagászatban standard gyertyának nevezik a szupernóva robbanásokat, mivel a fényerejük mindig ugyanakkora, így bárhol is következik be a robbanásuk az univerzumban, a látszólagos fényerejükből ki lehet számolni a távolságukat, abból pedig – összevetve azt a fényük spektroszkópos elemzésével – következtetni lehet az univerzum szerkezetére. S ezeknek a standard gyertyáknak a megfigyelésével jutottak a kozmológusok arra a felismerésre, hogy az univerzum gyorsulva tágul.

Kosztolányi Dezső Aranysárkány c. regényének a szövegében egy ilyen standard gyertya a ‘bélyeg’ szótő, ugyanis valahányszor feltűnik, ott a regényben olyan összefüggésekre derül fény, amelyek mintegy leírják az Aranysárkány ‘univerzumának a szerkezetét’ – ami egyben a szerzője személyiségének a lenyomata is a regényben.

Miért pont a ‘bélyeg‘ morféma?

A latinóra bloggere évek óta fejleszt egy szövegelemző programot, amely egy adott szövegben található (értelemmel nem rendelkező) hangzóhármasok, hangzónégyesek (stb) statisztikai eloszlása alapján próbál valamilyen – a szöveg szerzőjére jellemző – ujjlenyomatot találni. S amikor a blogger ezt a programot tesztelte Kosztolányi Dezső Aranysárkány c. regényének a szövegén, akkor a program segítségével a vizsgált statisztikai eloszlásban egy olyan anomáliát talált, amely azt mutatta, hogy – több más hangsor mellett – a ‘bélyeg’ morféma egy standard gyertya Kosztolányi szövegeiben.

Miért standard gyertya a ‘bélyeg’ morféma?

Ezután a blogger megvizsgálta a neten elérhető (mek.hu) Kosztolányi szövegeket, hogy ott kiséri-e valamilyen sajátos körülmény a ‘bélyeg’ morféma előfordulásait. Ebben az ‘e-Kosztolányi szövegkorpuszban’ a ‘bélyeg’ morféma több mint 70-szer fordul elő, s minden egyes esetben a következő fogalmak valamelyike bukkant fel a környezetében:

• halál, pusztulás, háború, vér, gyilkosság, öngyilkosság, fizikai bántalmazás fogalomköre – 57%
• az érdeklődés vagy annak hiányával kapcsolatos fogalmak, ill. azok fokozatai (közöny, érdeklődés, intenzív érdeklődés, szenvedély, gúny, harag, gyűlölet, bosszú) – 28%
• nemzetek valamilyen ‘dolgainak’ a felsorolása (népnév, pénznem, nyelv) – 6%
• gyerek, gyerekkor – 9%

Erről a következő posztban írtunk részletesen: A ‘bélyeg’ morféma előfordulásaihoz kapcsolódó fogalmak Kosztolányi Dezső szövegeiben.

Most pedig nézzük a ‘bélyeg’ szóalak előfordulásait az Aranysárkány szövegében!

1. gyertya: ‘kiknek modorosságát … megbélyegezték’

A ‘megbélyegezték’ szó előfordulásakor megtudjuk, hogy Novák Antalnak két gúnyneve is volt, azonban az ‘egyik se ragadt rá, s nem tudták eltalálni az igazit‘, s ezért ezt a két gúnynevet (Kobak, Butykos) az érettségiző diákok nem adták tovább fiatalabb társaiknak.

„Két csúfnévvel is rendelkezett, jeléül annak, hogy egyik se ragadt rá, s nem tudták eltalálni az igazit. Kobaknak hívták a szép koponyája miatt, és Butykosnak, nem tudni miért. Az iskolából távozó diáknemzedékek nem is adták át az ifjabbaknak, mint a többi tanárokét, kiknek modorosságát szerencsésen és maradandóan megbélyegezték.”

Azonban ha tovább olvassuk a szöveget, szembe találjuk magunkat egy első pillantásra meghökkentő ellentmondással. Kosztolányi ui. a továbbiakban azt írja le, hogy a diákok milyen éles szemű megfigyelői voltak a tanáruknak.

„Csak a diákok, a nyolcadikosok ismerték igazán, jobban, mint tulajdon édesapjukat, ki ekkor már elhanyagolta őket. Ott állt folyton a nyilvánosság kereszttüzében. Nincs az a színész, az az ünnepelt hőstenor, kit oly élesen bírálnának a színházi kritikusok, ezek a fáradt, kiábrándult emberek. Az ő kritikusainak, a diákoknak a szeme kegyetlen volt, agya friss, ösztöne szűzien ősi.”

Furcsa. Novák ott áll éveken át a ‘nyilvánosság kereszttüzében‘, a diákok kritikus tekintete előtt, akiknek ‘a szeme kegyetlen volt, agya friss, ösztöne szűzien ősi‘, s ezek a diákok mégsem találnak a tanáruk személyén, viselkedésén csak egy apró repedést sem, amelybe beleakaszkodhatnának, s találó gúnynevet adhatnának neki.

Persze. Sárszegen vagyunk. A kisvárosban, melynek a helyén – egy másik földtörténeti korban – „valaha tengerfenék volt. Homoktenger„. S el is képzeljük, hogy a szelek állandóan hordják ezt a homokot, mely éles szemcséivel mindent simára csiszol, a felületeket erodálva mos el minden élt, tüntet el minden kiálló éket mindenről, ami az útjába kerül, s végül mindenhol csak amolyan gömbölyded formákat kapunk, amibe sehol se tudjuk beleakasztani a körmeinket. S valahogy Novák is ilyen. Egy se hal – se hús ember. Egy kifelé annyira jellegtelen, s a környezetébe beleolvadó személy, hogy még gúnyneve sincs. Hisz még egy apró ‘kiszögellés’ sincs rajta, hogy legalább abba kapaszkodva bélyegezzék meg a diákjai. Tökéletesen elrejti bensejét a külvilág elől. (Megjegyezzük, hogy Novák két gyúnyneve egyben utal arra a módra is, ahogy a regény végén az öngyilkosságát elköveti. [1])

2. gyertya: ‘ímmel-ámmal beleragasztotta újonnan vásárolt bélyegeit’

Ezt követően Csajkás Tibor jellemzésénél tűnik elő kétszer a bélyeg szó, amikor Tibor leckéje végeztével rendszerint „nagy, kék bélyegkönyvébe ímmel-ámmal beleragasztotta újonnan vásárolt bélyegeit„, s ez az ‘ímmel-ámmal’ kifejezés mintegy a lehető legtömörebben írja le Tibor karakterét, azt, amit Kosztolányi így foglal össze: Tibort „tulajdonképp nem érdekelte semmi„.

„A diákot hazulról bőven ellátták pénzzel, melynek itt felét sem tudta elkölteni. Aki kért tőle tanulótársai közül, annak adott. Úri mozdulattal átnyújtotta erszényét, hogy vegyen ki belőle annyit, amennyit akar. Barátja nem volt egy sem. Kedvelték őt, ő is kedvelte a többieket. De nem szerette különösebben sem a sportot, sem a könyveket, sem a sakkot, sem a kis diákszenvedélyeket, a gyorsírást és önképzőkört, s így meglehetősen egyedül maradt akkor, mikor társai rekordokról, drámákról, vezércselekről, vita írási jelvényekről és szavalatokról vitáztak. Leckéje végeztével nagy, kék bélyegkönyvébe ímmel-ámmal beleragasztotta újonnan vásárolt bélyegeit, melyek szétszórtan hevertek asztalon, székeken, anélkül hogy az otthoniak hozzájuk mertek volna nyúlni. Fuvolázni is tudott. Mégis ritkán fuvolázott. Tulajdonképp nem érdekelte semmi.”

Míg Novák esetében nem tudjuk, hogy mitől vált olyanná, hogy egy kerekre csiszolt, kikezdhetetlen képet mutat magáról a külvilág felé, addig Tiborral kapcsolatban könnyen meg tudjuk magyarázni, hogy miért vált érdektelenné a világgal szemben.

Tibor édesapját már korán elveszítette, édesanyja pedig, aki Sopron környéki birtokán élt – tíz éves korában egyszerűen kirakta a fiát otthonról, s Sárszegre küldte gimnazistának azzal az ürüggyel, „hogy a törékeny fiú erőre kapjon délen„. Bár a regényből kiderül, hogy évente kétszer, mikor a grófnő meglátogatta a fiát, „kezét ölébe téve csöndes imádattal nézte őt„, ez valószínűleg csak annak a látványos kompenzálása, hogy az anya eltaszította magától a fiát, s vélhetően azért, mert zavarta őt, ami a saját ideges természetéből fakadt, hiszen megtudjuk róla, hogy a grófnő „minden zajra összerezzent„.

Tibor tehát egy érzelmileg rideg környezetben nő fel, nem alakult ki a szüleivel az a biztonságot nyújtó kapcsolat, az a kötődés, amely az egészséges személyiségfejlődéshez szükséges, hanem a hideg családi környezetben már egészen kis korában magára maradt, s azt tanulta meg, hogy ő akkor ‘jó gyerek’, ha nem akar semmit a környezetétől, s elfogadja ezt a magára hagyatottságot. S így egy olyan fiatal ember lett belőle, aki teljesíti a környezete elvárásait, beilleszkedik, de ennél többet nem akar: nincsenek vágyai, nem érdekli semmi. Nem alakult ki benne a szülői kötődés nyomán a világgal szemben érzett ősbizalom, így nem is akarja felfedezni a világot. Ahogy a regényíró fogalmaz: ‘tulajdonképpen nem érdekelte semmi‘.

De hasonló viszonyulást fedezhetünk fel a világgal szemben Tibor édesanyja esetében is, viszont súlyosabb formában – azaz itt egy generációról-generációra átadott, s egyre enyhébb formában megjelenő traumaismétlésről lehet szó. Hiszen míg Tibor édesanyja egyenesen fél a külvilágtól („minden zajra összerezzent„), Tibor már nem fél a világtól. Egyszerűen csak nem érdekli.

A standard gyertyánk alapján tehát eddig egy közös vonást állapíthatunk meg Novák Antal és Csajkás Tibor személyiségében: mindkettőjüknek a külvilággal való viszonyuk problémás. Míg Novák Antal nem mutat meg magából semmit kifelé a világnak, így nincs semmi benne, ami a külvilág számára érdekes lenne benne, addig Csajkás Tibor számára a külvilágban nincs semmi érdekes: nem érdekli a világ. Novák Antal esetében a külvilág irányából a belső világa felé van egy gát, a világ felé mutatott álarca, addig Csajkás Tibor esetében a belső világ irányából a külvilág felé van egy gát: a világgal szemben érzett érdektelensége.

Egy kitérő: bélyegkönyv és unalom

Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai c. kötetében megjelent ‘Én öngyilkos leszek …‘ c. versében a bélyeggyűjtemény képéhez ugyanúgy a közömbösség, az érdeklődés hiány társul, mint Tibor leírásánál is, aki ‘immel-ámmal’ ragasztja be a bélyegeit a bélyegkönyvébe, s tulajdonképpen nem érdekli semmi. Ez viszont arra utal, hogy a bélyegkönyv ~ közömbösség reláció a szövegben talán nem véletlen egyezés, hanem egy valós létező hozzárendelés Kosztolányi univerzumában! (Ezt mutatja ki a blogger egy másik posztjában.)

„Az ostorom, csigám örökli öcskös,
a bélyegkönyvet valami közömbös,
a kisszínházam a kicsi hugom,
vagy egy parasztfiúcska, mit tudom.”

S figyeljünk fel még két dologra! A ‘bélyegkönyv’, ‘kisgyerek’, ‘öngyilkosság’ fogalmak kerülnek ebben a pár verssorban relációba egymással, de ugyanez történik az Aranysárkány regényben is. Itt most nem támasztjuk alá idézetekkel, de Nováknak az adja meg a végső lökést, hogy maga ellen fordítsa a revolverét, s meghúzza a ravaszt, amikor ahhoz a sorhoz ér az Ostor c. szennylap őt támadó cikkében, ahol részletezik, hogy nemsokára unokája születik. Azaz ott is a (születendő) gyerek és az öngyilkosság fogalmai kerülnek egymással relációba. S még valami: a döntő lökést Nováknak az Ostor c. szennylap írása adja. Míg a fenti versben ugyanúgy felbukkan az ostor képe: ‘az ostorom, csigám örökli öcskös’!

A belső üresség kitöltése játékszenvedéllyel

Azonban ez a standard gyertya felfed még egy titkot az Aranysárkány univerzumának a szerkezetéről és dinamikájáról. Novák Antal tragédiájához ugyanis két esemény vezet. Az egyik az, hogy Tibor megszökteti a lányát, Hildát. S ennek az eseménysornak a gyökerét a regény elbeszélője pontosan a standard gyertyánknak tekintett ‘bélyeg’ szótő ezen felbukkanása után ismerteti – négy sorral utána:

„Hatodikos korában, június vége felé, délután növénytanórára ment, kezében pár virággal. A templom előtt megpillantotta Novák Hildát, ki láthatólag minden cél nélkül kószált. Föltűnt neki, hogy mennyire kócos.”

Ugyanis a regényben – annak előzményében – ez az a pillanat, amikor Csajkás Tibornak feltűnik Hilda, akit egyébként addig is látott többször, s ismert, s ekkor lesz szerelmes a lányba.

Azonban nagyon gyanús, hogy a két fiatal kapcsolatában ez a ‘szerelem’ csupán egy fedőtörténet, s voltaképpen nem két fiatal talál itt egymásra a szerelemben, hanem a két fiatal együtt talál rá a játékszenvedélyre, hogy aztán együtt, veszélyes helyzetek ismétlésével jussanak újra és újra a megfelelő adrenalinlöketekhez, hogy ezzel a játékszenvedéllyel töltsék ki azt a belső űrt, amely abból ered, hogy gyerekként egy érzelmileg sivár környezetben nőttek fel. S Kosztolányi ezt a ‘függőségre találást’ – ugyan rövid utalásokkal – de lépésről-lépésre építi fel a regényben:

Amikor hatodik osztály júniusában megtörténik az a találkozás, ahol Tibor szerelmere lobban Hilda iránt, a regényíró úgy írja le a lányt, mint aki „mintha mindig várt volna valamit vagy valakit, valahonnan” – s ez a mondat szerintünk a Hildában meglévő kínzó, belső űrt írja le, s azt, hogy Hilda – aki már ismeri a veszélyhelyzetek kockázata nyújtotta kielégülést (pl. apja elől titkolt falánksága, a finomságok titkos polca a kamrában) – most újabb lehetőséget keres függősége kiélésére. S ekkor találkozik Tiborral, aki rajta keresztül fedezi fel a veszélyhelyzet okozta adrenalinlöket élményét:

[Tibor] „Nem értette, hogy lehet valaki ily meggondolatlan, hogy mer dacolni az édes veszedelemmel, kétfelé, otthon és itten, s megrémült, hogy akár Novák megtudja, akár Nyerge.”

Ezt követően pedig azt láthatjuk, hogy Tibor miként ismeri fel a játékszenvedély okozta kielégülést, s a „különben nem is szeretné ennyire” mondatból pedig (szerintünk) az derül ki, hogy a két fiatal kapcsolatában a szerelem csak egy fedőtörténet, valójában mögötte a közösen megélt játékszenvedély húzódik meg.

„A diák mindig ekkor riadt meg merészségétől. Elbódult annak a képzeletére, hogy tanárja, kitől mindnyájan rettegnek, akármelyik pillanatban szembekerülhetett volna. Mindez csak fokozta a kaland varázsát. Úgy rémlett, hogy ezért még jobban szereti, különben nem is szeretné ennyire.”

Ezzel pedig egy újabb álarcot, egy újabb maszkot találtunk az Aranysárkány világában: Tibor és Hilda kapcsolata kívülről nézve lángoló szerelem, de valójában nem az: csupán a közösen megélt játékszenvedély tartja őket egymás mellett. Azaz a szerelem csupán egy álarc, ahogyan Novák Antal lekerekített személyisége is csupán egy maszk a külvilág felé.

‘Még sohase szerették így egymást’

S ha Tibor és Hilda kapcsolatát nem szerelemnek, hanem közösen megélt játékszenvedélynek, a kockázat – és az azzal járó adrenalinlöket – hajszolásának tekintjük, akkor megérthetjük azt is, hogy Tibor lángoló szerelme mitől lobbant ki, amikor már közeledett az a nap, hogy Tibor az érettségi után hazautazzon, s végleg elhagyja Sárszeget. Kosztolányi ezt a majdnem utolsó találkozást így írja le:

[Hilda Tibor számáéra] „Idegennek tetszett, mikor kezet fogott vele. Ebben a kézfogásban egyikük sem ismerte föl a régit (…) Tibor háziasnak, egyszerűnek találta a szegényes pongyolában, de érdektelennek.”

De itt nem a szerelem lobbant ki. Mert az sose volt kettőjük között. Hanem a közös játék ért véget, melynek a szenvedélye láncolta őket egymáshoz. S helyette ismét az űr jelenik meg Tiborban. Hilda iránt is ugyanazt érzi most, mint ismeretségük előtt a világ iránt: ‘érdektelen‘.

S tegyük még hozzá, hogy a regényből – sorok között olvasva – az is kiderül, hogy Hilda terhes, azaz (talán) Tibor gyermekét hordja a szíve alatt, s ezért első pillantásra még annál inkább meglepő, hogy Tibort még a saját gyermeke sorsa sem érdekli. (Tegyük hozzá: ahogy vélhetően Tibor anyját sem érdekelte a gyereke sorsa.)

A játék azonban mégsem ér véget ezzel a búcsúzásnak szánt találkozással. Hilda az ‘ötlettelen’, személyiségéből fakadóan sosem kezdeményező Tibort egy pillanat alatt rávezeti arra, hogy hogyan folytathatnák a játékot. Emeljék meg jócskán a téteket! Szökjenek meg! S ekkor már nem a titkos találkák szokásos, alacsony tétjeivel játszanak, hanem valóban ‘minden vagy semmi’ lesz a tét. Az ugyanis, hogy szökésük után Tibor édesanyja, a grófnő elfogadja-e a helyzetet, s befogadja-e Hildát az otthonába.

S ekkor újra fellángol bennük a játékszenvedély. Pontosabban az, amit ők szerelemnek vélnek, s amit a történetmesélő így fejez ki: „Még sohase szerették így egymást.”

Mert eddig soha nem látott adrenalinbomba robban be mindkettőjükben ekkor.

3. gyertya: ‘mintha valami gyalázatosságot mondana, s meg akarná vele bélyegezni’

Novák Antal öngyilkossággal végződő tragédiájához két szál vezet el. Az egyik szál Tibor és Hilda között szövődő kapcsolat, amely végül odáig fejlődik, hogy Tibor megszökteti Hildát (S ez a szerelem pontosan az előző standard gyertyánk felbukkanásakor robbant ki.) A másik szál pedig az, aminek a mentén végül odáig fajulnak a dolgok, hogy az érettségin megbuktatott Liszner Vili orvul megveri társaival az őt megbuktató tanárt. Most pedig nézzük meg, hogy honnan ered ez a szál!

Liszner Vilmos a Próféta becenevű diákot keresi meg a bukása után, hogy segítsen rajta („Segíts rajtam, Próféta.„), s Próféta ötlete lesz az, hogy verjék meg a tanárt. Továbbá a dolgozat szerint Prófétának Novák Antal iránt érzett olthatatlan gyűlölete az, ami végül Novák megveretéséhez vezet el („Most is olthatatlanul gyűlölte volt tanárját. Az idő, mely minden sebet behegeszt, az övét nem gyógyította meg.„) Ennek a gyűlöletnek pedig az az oka, hogy előző év végén Novák megbuktatta őt („Már tavaly kimaradt a hetedikből, véglegesen, mint ismétlő. Novák mind a két tárgyából könyörtelenül elbuktatta„).

S ekkor bukkan fel a szövegben a ‘bélyeg’ szótő a ‘meg akarná vele bélyegezni‘ alakban.

„Novák – sóhajtott maga elé Próféta, mintha valami gyalázatosságot mondana, s meg akarná vele bélyegezni az illetőt -, Novák Antal. Jellemző.”

S ennek a szónak a felbukkanása itt azért – ismét – egy standard gyertya, mivel itt derül ki, hogy mi a végső gyökere annak a másik cselekménysornak, ami Novák megveretéséhez vezetett (Próféta olthatatlan gyűlölete), s ahogyan az előző standard gyertyánál először jelent meg Hilda és Tibor egymás iránt érzett szerelme, ugyanúgy ennél a standard gyertyánál először tűnik fel a regényben Próféta személye, s Novák iránt érzett olthatatlan gyűlölete. [2]

A tragédiához vezető két szál kronológiai egyezése

S talán erőltetett az alábbi összefüggés, de ha Próféta a hetedik osztály végén (a regény idejében egy évvel korábban, hiszen ekkor már a nyolcadikosok érettségiznek) bukott ki az iskolából mint évismétlő, akkor az előző év (a hatodik) végén szintén megbukott, s azt követően került be Novák osztályába, s lett Liszner Vili osztálytársa (hetedik év elejétől). Ez pedig ugyanaz az időpont, amikor Tibor találkozik Hildával, s szerelemre lobban iránta, ami „hatodikos korában, június vége felé” történt, pontosan akkor, amikor a Próféta először bukott évismétlésre.

S ha megnézzük Novák Antal öngyilkosságához vezető két szál történéseit, akkor azt vehetjük észre, hogy a két szálon három esetben is ugyanabban az időpontban történt egyfajta tovább lépés a tragédia előidézése felé.

Próféta a hetedik osztály végén bukik ki az iskolából, s ekkor válik benne a tanára iránt érzett gyűlölete olthatatlanná, ami mintegy a gyűlölet formájában bilincseli őt volt tanára személyéhez – s nem véletlenül fogalmazunk így, mivel hasonló ‘bilincs’ jelenik meg pontosan ekkor Tibor és Hilda kapcsolatában is – a hetedik osztály végén:

„Mielőtt Tibor letette a hetedik osztály vizsgáját, Hilda emlékül adott neki egy értéktelen ezüstláncot, s azt kívánta, hogy ezt, mint eljegyzésük jelképét, erősíttesse karjára úgy, hogy ne láthassa más, és sohase lehessen levenni. Együtt mentek az aranymíveshez, az a láncot Tibor jobb karjára forrasztotta”

Novák Antal megveretése az érettségi után következik be kis idővel, de azt megelőzően, mivel Vili és a Próféta első kísérlete kudarcot vall – megpróbálnak mindketten ‘visszatáncolni’ a tervüktől, s keresik a kifogásokat, hogy miért nem sikerül a tanárukat megverni, s a történetmesélő szavaival „vállalkozásuk így posványosodott napról napra„. S ekkor Czeke Bélus az, aki addig provokálja és manipulálja a két fiút, míg azok végre nem hajtják a tervüket, s bekövetkezik az (a megveretés), ami már némileg közvetlenül vezet el Novák Antal öngyilkosságához.

S ahogy Vili és Próféta megtorpan egy pillanatra Novák megveretése előtt, ugyanúgy torpan meg Tibor és Hilda is, amikor – mint láttuk – Tibor már magában lezárta a kapcsolatukat, végül azonban mégis a szökés mellett döntenek, s újra fellobban a szerelmük.

4. gyertya – ‘eléggé meg nem bélyegezhető’

Novák Antal a megveretése után két héttel később keres fel csupán egy ügyvédet, hogy feljelentést tegyen. S itt hangzik el az ügyvéd részéről az ‘eléggé meg nem bélyegezhető bosszú‘ kifejezés, aminek az ügyvéd a Novákot ért támadást nevezi, s próbálja felfejteni a szálakat, hogy kik lehetnek gyanúsak ebben az ügyben.

„A gyanút anélkül is közölheti velem. Valami aljas, eléggé el nem ítélhető, eléggé meg nem bélyegezhető bosszúról van szó. Arról. Nem zártak ki valakit az idén?”

Itt persze az ‘eléggé meg nem bélyegezhető’ kifejezés voltaképpen a sima modorú ügyvéd egyfajta képmutatása, amire már a fejezet elején felfigyelhettünk, amikor az ügyvéd üdvözli a fia volt tanárát („A fiam legkedvesebb tanárja – mondta, mint minden tanárnak„). De ettől függetlenül ebben a fordulatban ‘valaminek a megnevezhetetlenségéről’ van szó, s ahogyan korábban Novák esetében nem találják meg a diákok a megfelelő szót, ami találó gúnynév lenne, voltaképpen itt is az jelenik meg, hogy ez a gaztett annyira minősíthetetlen, hogy már nincs is rá szó.

S láttuk, Novák benső világa és a külvilág között van egy gát, ami nem engedi meg, hogy belé lássanak, s ennek a folyománya Novák gúnynév nélkülisége, ‘megnevezhetetlensége’. S érdekes, de ahogyan összefüggést láttunk a gát és a megnevezhetetlenség között, az ügyvéd szóhasználatában is ez a két fogalom kerül egymás mellé, hiszen a ‘megbélyegezhetetlen’ szó mellett a ‘kizár’ (‘nem zártak ki valakit?‘) szó bukkan fel: mintha ez a két fogalom hívná egymást, mint ahogyan Novák esetében is a gát az, ami ‘kizárja’ a külvilágot, s az így nem láthat belé.

Egy másik megnevezhetetlenség – a tettes, Liszner Vili meg nem nevezhetősége

Ugyanakkor ebben a fejezetben ugyanitt egy másik megnevezhetetlenség is megjelenik – öt sorral a ‘bélyeg’ szótő felbukkanása után. Novák Antal ugyanis azért megy el az ügyvédhez, hogy feljelentést tegyen, ugyanakkor viszont nem hajlandó megnevezni a támadóját, ami teljességgel érthetetlen, hiszen a regényből kiderül, hogy a tanár megveretése közben felismerte az egyik elkövetőt, Liszner Vilmost („Novák egy másodpercig látta … a magasabbikat, kinek rövidre nyírt feje föl-fölbukkant a sötétben. Ezt fölismerte.„).

Az ügyvéd ezután keresztkérdéseket tesz fel a tanárnak, s öt sorral a ‘bélyeg’ szótő felbukkanása után Novák kénytelen kimondani Liszner Vilmos nevét, akinek a személyére az ügyvéd azonnal lecsap, mint lehetséges gyanúsítottra. [Megjegyezzük, az ügyvéd szinte azonnal kiszimatolja, mint egy vadászeb, hogy ki lehetett az elkövető, így a neve akár az ebekre utaló beszélő név is lehet: Ebeczky Dezső.] Novák azonban ragaszkodik hozzá, hogy az ügyvéd a feljelentését ismeretlen tettes ellen tegye meg („s kérem is az ügyvéd urat, név szerint senkit se említsen„), s valamilyen érthetetlen okból nem hajlandó megnevezni a tettest, Liszner Vilmost.

A regényből ugyanakkor kiderül, hogy Novák folyamatosan fantáziál arról, hogy hogyan nyerné el Vili a büntetését, s meg is teszi az ügyvéd útján a feljelentést – amikor hirtelen egy gát jelenik meg a benseje (ahol ott az információ a tettes személyéről) és a külvilág között, s ez a gát teszi ‘megnevezhetetlenné’ Liszner Vilmost. (De arról, hogy mi ez a gát és mitől alakult ki Novák személyiségében – semmit sem tudunk meg a regényből.)

5. gyertya – ‘Bélyegeket is gyűjtött’

A regény utolsó előtti fejezete a tragédia bekövetkezése után történteket foglalja össze, s először az elbeszélő a megférfiasodott Tibort mutatja be (két évvel a tragédia után):

„Tibor megférfiasodott. Gazdálkodott anyja birtokán. Szélesedő vállára puskát csapott, kikocsizott az erdőbe, szalonka- vagy fogolylesre, s vidám vadásztársaival tért haza, kiknek vacsorát adott a közös zsákmányból. Bélyegeket is gyűjtött. Levelezett idegen országokkal. Gyakran nézegette az órákat, mintha várna valamit, és türelmetlenkednék, hogy még mindig nem jön. Ha unta magát, ölébe ültette szépen fejlődő fiacskáját, Tónikát, vele beszélgetett.”

Emlékszünk a fiatal Tiborra? Még ott, a történet elején, pár sorral azelőtt, hogy felfigyelt volna Hildára, s rátalált volna a kockázat nyújtotta játékszenvedély adrenalinlöketeire. Az a fiú bélyegeket gyűjtött, s ‘tulajdonképp nem érdekelte semmi‘. Ez a férfi is bélyegeket gyűjt. És erről a férfiről is süt az unalom. A történetmesélő szavaival: „Gyakran nézegette az órákat, mintha várna valamit, és türelmetlenkednék, hogy még mindig nem jön.” De nem majdnem ugyanezekkel a szavakkal írja le a mesélő akkor – 11 évvel korábban – Hildát a találkozásuk pillanatában? „Hilda hátrafordult … ő mindig hátrafordult, mintha mindig várt volna valamit vagy valakit, valahonnan.„

Mert ebben az univerzumban az idő körbejár, s az események önmagukat ismétlik. Ott és akkor Hilda az, aki berúgja a játékszenvedély motorját. S most se lesz másként. Pontosan ez fog történni a ‘bélyeg’ morféma következő előfordulásánal – a következő standard gyertyánál.

De előtte még egy megjegyzés. A fiatal Tibor leírásánál (a második gyertyánál) azt a következtetést vontuk le, hogy Tibort ellökte magától az édesanyja, s így érzelmileg sivár környezetben nőtt fel, s innen a belső űr, amit játékszenvedélyével tölt ki. De ugyanez az érzelmi ridegség ismétlődik meg itt is. Hiszen a szöveg szerint Tibor számára a fia csak arra szolgál, hogy ha nagyon unatkozik, akkor az ölébe ültesse, s eljátszadozzon vele („Ha unta magát, ölébe ültette szépen fejlődő fiacskáját, Tónikát„) – azaz a kis Tónikának is ugyanaz az érzelmileg sivár környezet jutott, mint annak idején az apjának.

6. gyertya – ‘dicsérje meg neki a bélyeggyűjteményét’

Az idő tehát körbejár, s az Aranysárkány univerzumának a táncrendje szerint most az következne, hogy Hilda ismét berúgja a játékszenvedély motorját, s újra robbanjanak az adrenalinlöketek. S ez is történik, de csak majdnem – mert itt már nem robban be semmi.

Ekkor kilenc évvel vagyunk a tragédia után, amikoris Huszár Bandi meglátogatja a vidéki magányában élő házaspárt. Huszár Bandi személye azért fontos, mert közte és Tibor között volt egy konfliktus, s a regény cselekményében ez a konfliktus vezetett el oda, hogy a két szálon is becsatornázott feszültségek (Tibor és Hilda szerelme, Próféta gyűlölete Novák iránt) végül berobbantak és kiváltották a tragédiát.

A regényben ugyanis csak a sorok között olvasva derül ki, hogy Hilda terhes, s az is, hogy több fiúval is volt kalandja, így voltaképpen abban sem lehetünk biztosak, hogy a kis Tónika Tibor fia (esetleg Huszár Bandié). S a regény egy jelenetében Huszár Bandi provokálja Tibort azzal, hogy elárulja, hogy ismeri Novák titkos osztályzási kódját, amiből Tibor azonnal tudja, hogy azt Hilda árulta el neki vélhetően egy ugyanolyan intim szituációban, mint neki is. Ezt kéri számon Hildán, de ekkor a két szerelmes lelepleződik Hilda apja előtt [3], s az apa ezt a helyzetet nem tudja rendezni Hildával, s másnap – az utolsó órán – Liszner Vilmoson vezeti le a dühét, s úgy megalázza a fiút, hogy az végül az érettségin meg se tud szólalni Novák jelenlétében, s így megbukik a vizsgán, amiből aztán következik a tanár megveretése.

Továbbá amikor elhangzik a következő párbeszéd, akkor valahogy úgy érezzük, hogy Hilda részéről a kérése (‘Bandi, majd dicsérje meg neki a bélyeggyűjteményét‘) voltaképpen egy játszma kezdeményezése, amivel Hilda – a már régóta ‘száraz’ játékfüggő – a férjét, s a látogatóját akarja összeugrasztani egy jókora ‘adrenalinlöket’ reményében.

„Nem sokat beszéltek. De mikor Tibor feléjük jött, odaszólt:
– Bandi, majd dicsérje meg neki a bélyeggyűjteményét.
– Miért?
– Tibor ezt szereti.”

7. gyertya – ‘magyarázta Tibor, kedvetlenül’

S alig kell két oldalt lapoznunk, tanúi lehetünk, hogy Bandi hogyan kezd bele ebbe a játszmába, s gúnyolódik finoman Tiborral, ami az olvasót a kilenc évvel ezelőtti szerelmi rivalizálásukra emlékezteti.

„Vacsora után Huszár Bandi mélyet szippantva szivarjából, bortól fölhevülve barátjához fordult.
– Mondd, te még mindig gyűjtöd a bélyegeket?
– Hogyne. Nagyon szép a gyűjteményem.
– Nem mutatnád meg? Érdekel.
– Szívesen. Máris hozta, az asztalra tette.
– Ez itt ritka példány. Mauritius. Zöld – magyarázta Tibor, kedvetlenül.
– Zöld Mauritius – ismételte Huszár Bandi, ki állva maradt, barátja fölé hajolt, de folyton Hildára meredt.
– Ez pedig régi Columbus. Amerikai. Nagy érték.
– Nagy érték – ismételte Huszár Bandi.
Hilda nevetett, elfordult. Tibor föltekintett, eltette a bélyeggyűjteményt. Felesége ekkor már nyílt, becsületes szemével nézett férjére, mint egykor az apjára.
Huszár Bandi még folytathatta volna a játékot, de oly szemtelennek, ízléstelennek tartotta, hogy megundorodott tőle. Diákkori élményekről csevegett. Hilda ezt rossznéven vette, visszavonult, elbúcsúzott a vendégétől, ki szertartásosan csókolt kezet.”

Azonban valami megváltozott. Bandi nem ment bele a játszmába. Mert ‘ízléstelennek tartotta‘. Pedig lehetett volna ebből a játékból egy szerelmi háromszög is akár. Talán Hilda meglátogatja Bandit a kastély vendégszobájában, hogy ezzel a kockáztatással robbantsa be az adrenalin löketeket. De Bandi ebbe nem megy bele. Talán ő már felnőtt. Míg Hilda és Tibor megmaradt érzelmileg elhanyagolt gyereknek, akik nem tudtak felnőni, mert megrekedtek a fejlődés egy korai szintjén, s azóta is a szenvedély megélésével próbálják kitölteni az ebből fakadó kínzó ürességet az életükben.

S amúgy ez egy jellegzetesen Kosztolányis lezárása a történet folyamának. Rezignáció és mélabú. A régi játékhoz már nem találunk játszótársat. Mert az élet elsiklott előled – ahogyan a bélyegek is mondják: „Mi megmaradunk a magunk helyén, és a kép nem mozdul egy gondolatnyit sem, csak te távozol tőlünk mindennap egy kicsit, nagyon kicsit, hogy észre sem veszed, és lassan-lassan majd egészen elsiklunk előled, és elsiklik minden illúzió, minden hazugság és bolondság, amit szépségnek nevezel még, és így, egészen így siklasz el te is… ” (Ezer csicsergő bélyeg)

Mert így múlik el az élet. A szenvedély.

És egy másik értelmezés

De van egy jóval kiábrándítóbb értelmezés is. Kosztolányi drogfüggő volt. A kokain nyújtotta mámorral talán valamilyen gyermekkori érzelmi elhanyagoltság okozta űrt próbált kitölteni. De a drog csak eleinte okoz robbanásszerű kielégülést. Utána következik a rászokás, a függőség, a leépülés és a halál. Vagy az absztinencia. A drog nyújtotta kielégülés nélküli világ. S talán ez az életérzés, ami annyira ‘Kosztolányis’ Kosztolányi mélabújában. Az ‘abbahagyod’ okozta kínzó belső űr, ‘vagy a meghalsz’ feszültsége. S vélhetően Kosztolányinál ezek az időszakok váltották egymást. S innen az Aranysárkány történetének a dinamikája. Az elvonás és függés egymást váltó periódusai.

A ‘halál vagy unalom‘ univerzuma ez.

Miért lett Novák öngyilkos?

Novák öngyilkosságához vezető feszültségek két szálon csatornázódtak be. Az egyik szál a Hilda szökéséhez vezető párkapcsolat, a másik pedig Novák megveretése, amely Liszner Vili bukásán keresztül voltaképpen Próféta Novák iránti olthatatlan gyűlöletéből fakadt. A detonátor viszont – ami berobbantotta a feszültségeket – az Ostor c. helyi szennylap egy cikkének az utolsó bekezdése volt.

A cikk részletesen ismerteti Hilda szökését és Novák megveretését, azonban ‘Novákot mindez közönyösen hagyta‘. A robbanás akkor következik be, amikor Novák ahhoz a részhez ér, amely leírja, hogy Hilda várandós, s nemsokára gyereket fog szülni. S ekkor fordítja maga ellen a fegyvert, s követ el öngyilkosságot.

„Novákot mindez közönyösen hagyta. Nem bánta már, hadd tudják meg a merényletet, melyet eddig oly gondosan igyekezett rejtegetni. Csak az utolsó fejezet, az „Idill” című, kergette arcába a vért, az a borzalmas, nyálas-mézes záradék, mely Hilda kalandját részletezte, s azt a közelgő eseményt, mely Novák Antalnak, a fiatal nagyapónak is bizonyára örömöt okoz.”

Ez azt jelenti, hogy Novák tudattalanjában volt egy komplexus, ami a ‘gyerek születése’ képzethez kötődött, s ez volt az az érzékeny pont, aminek már az érintése is képes volt előidézni a detonációt, az öngyilkosságot.

A regényben a sorok között olvasva derül ki, hogy Hilda várandós volt. S az is kiderül, hogy Novák ezt a tényt szemmel láthatóan nem akarta észrevenni, hiszen a regény több helyen is utal Hilda – a terhes nőkre jellemző – furcsán ‘kívánós’ étvágyára. Sőt, a szövegben ott, ahol a történetmesélő bemutatja Hilda (ínyencségeket tartalmazó) titkos polcát a kamrában, elhangzik egy eléggé egyértelmű mondat: „Ez volt a babakoszt. A kisbaba babakosztot kívánt.” S a kisbaba itt nem Hilda. Hanem a magzat, akit a szíve alatt hordott. S innen ez a ‘kívánós’ étvágy. Amit Novák nem akart felismerni.

Azaz itt egy tudattalan komplexusról lehet szó, s a regény bemutatja, hogy hogyan hárítja Novák el mindazt, ami a komplexusát érintené. Amikor viszont az Ostor szembesíti mindezzel, akkor bekövetkezik a robbanás.

Nyilván ez már másoknak is feltűnt, de mivel a szöveg nem ad fogódzót a hárítás – komplexus megérintése – robbanás pszichológiai összefüggései hátterének az értelmezéséhez, annak mozgató rugóit nem mutatja meg, azért egészen abszurd magyarázatok is születtek a Kosztolányi filológiában ezt a kérdést illetően. Odorics Ferenc például Novák és a lánya közötti vérfertőző kapcsolat lehetőségét is felveti, amit persze maga is abszurd feltételezésnek tekint (Odorics Ferenc: Az Aranysárkány elliptikus szerkezete, ill. archivált).

A regény szövegéből csupán annyi derül ki, hogy a szereplőknek igen neuralgikus pont az életükben a gyerekkor és a gyerekekhez való viszony (Hilda, Tibor, Tibor édesanyja), így azért annyira nem meglepő, hogy Novák esetében is ennek a pontnak az érintése okozza az önmegsemmisítő robbanást.

S amit erről a standard gyertyák mondanak

Keveset, de lényegeset.

Az Aranysárkány univerzumának a terét az érdektelenség / izgalom, a halál és a gyerek három fogalomkörének tengelyei feszítik ki (ill. egy negyedik lenne, a ‘nemzetek dolgainak felsorolása’, de arról nem tudunk mit mondani). Ezeknek a tengelyeknek a mentén épülnek fel a lényegesebb történések, s azok dinamikája az így felépülő tér mintázatát követi. (Ahogy a fizikai világunkban a gravitáció okozta ‘dinamika’ is a görbült tér mintázatát követi.)

S ugyanezt a mintázatot fedezhetjük fel Novák öngyilkosságát leíró cselekménysor dinamikájában. Először az érdektelenség / felfokozott állapot tengely egyik végét reprezentáló közöny képe jelenik meg (‘Novákot mindez közönyösen hagyta‘). Ezt követi a gyerek említése (‘a közelgő eseményt, mely Novák Antalnak, a fiatal nagyapónak is bizonyára örömöt okoz‘), s ekkor a fenti érdektelenség / felfokozott állapot tengely másik végpontjába billen át a rendszer, a felfokozott izgalom állapotába (‘kergette arcába a vért‘), s ez vezet el ahhoz, hogy Novák öngyilkos lesz (‘Most elsütötte a ravaszt.‘), azaz a cselekménysort a halál zárja le, s végül pedig a halott test – külvilággal szembeni – totális passzivitása, a cselekvőképesség elvesztése jelenik meg, amiben mintegy az élettel szembeni eddigi ‘érdektelenség’ csúcsosodik ki (‘Egypárat mozdult. Akkor beállt a nyugalom.‘)

Tehát ahogyan a Kosztolányi szövegekben a ‘bélyeg’ szótő előfordulásaihoz rendre négy fogalomkör valamelyike kapcsolódik, ezen fogalomkörök közül három írja le a regény csúcspontján bekövetkező tragédia kirobbanásának a dinamikáját is: közöny – gyerek – felfokozott állapot – halál. [4]

Jegyzetek:

[1] – (vissza) A ‘kobak’ szó a fejre utal (‘Kobaknak hívták a szép koponyája miatt‘). A butykos név eredetét nem tudni a regényben (‘és Butykosnak, nem tudni miért‘). A butykos szó, a ‘bugyog’ ige származéka. ‘Az elnevezés azzal magyarázható, hogy a szűk nyakú, öblös üvegből bugyogva, bugyborékolva ömlik ki a folyadék’ (Etimológiai szótár, Tinta Könyvkiadó). Novák az öngyilkosságát pedig úgy követi el, hogy a száján keresztül fejbe (Kobak!) lövi magát, s bár a szétroncsolt koponyából kifröccsenő agyra talán nem a ‘kibuggyan’ szó a megfelelő kifejezés, de a regényben is hasonló eredménnyel jár az öngyilkosság (‘a tanári szoba küszöbén megpillantotta … az agycafatokat, melyeket a koponya szétrobbanó csontgolyója kivetett magából‘). S valahogy szimbolikusnak tartjuk azt is, hogy Novák pont a küszöbön lövi főbe magát (‘kifelé igyekezve, s ott közvetlenül a küszöbön, a nagy vaskályha mellett, a csövet magára fordította.‘) – mintegy a küszöb szimbolikus utalás arra a gátra, ami Novák benseje és a külvilág között volt, s amire az is utal, hogy még kellően találó gúnynevet sem tudtak kitalálni neki a diákjai. (vissza)

[2] – (vissza) Ráadásul a fenti szövegrészt úgy is lehet értelmezni, hogy Próféta keresi a megfelelő megbélyegző jelzőt, azonban nem találja, így csak – ‘mintha valami gyalázatosságot mondana‘, hogy ‘Novák‘ – azaz ő se talál fogást a tanárán, hogy egy gúnyos szóval fogalmazza meg, ahogyan a diákjai se találtak neki megfelelő gúnynevet. (vissza)

[3] – (vissza) Amikor pedig ebben a fejezetben felbukkan a ‘bélyeg’ szó, akkor előtte történik egy utalás erre a fenti konfliktussorozatra, amikoris Tibor ugyanazt „érezte, mint a kertben azon az éjjel, mikor kezére akart rogyni„, ti. amikor lelepleződött Novák előtt. (vissza)

[4] – (vissza) Ugyanezt a mintázatot figyelhetjük meg az Ezer csicsergő bélyeg c. írásban is. (Ez az írás és az Aranysárkány a két Kosztolányi szöveg, ahol a történetbe ágyazva jelenik meg a ‘bélyeg’ morféma többször is, így követhetjük az előfordulásaik környezetében a történés dinamikáját, míg más szövegekben csak egyszer-egyszer jelenik meg a morféma, így nem tudjuk a megjelenésük folyamatában vizsgálni a szöveget.) Az Ezer csicsergő bélyeg c. írásban először az elhagyatottság képe jelenik meg (‘Ilyenkor üres a bélyegkiállítás, elnémul a diákok verébkoncertje is, és a déli csend magányában‘), majd a fiatalkor (‘Hírt hozunk az idő messzeségéből, a diákkorod és a fiatalságod bánatos üdvözletét.‘) Ezt követően a fiatalkor emlékeinek a villanásszerű leírása következik, ahol minden emlék a szenvedélyhez kapcsolódik. A novella végén pedig az elmúlás, a halál képe sejlik fel (‘egészen így siklasz el te is… Isten veled.‘) (vissza)