I.

A Carrington-esemény

Az 1859-ben bekövetkezett Carrington-esemény az írott emberi történelem második legnagyobb napkitörése volt. A Napból kizúduló töltött részecskeáram olyan erős volt, hogy a földet elérvre komoly problémákat okozott az akkori távíró hálózatban (vezetékek néhol szikrázni kezdtek, ill. távíróhivatalok gyulladtak ki, néhol pedig a hálózatot az azt működtető akkumulátorok nélkül is lehetett használni), ill. olyan erős északi fény lépett fel, hogy azt még Kolumbia egyenlítői vidékén is észlelték és éjjel még a szabad ég alatt is kényelmesen lehetett olvasni.

Ha egy ilyen napkitörés ma következne be, akkor annak katasztofális következményei lennének. Ugyan lenne valamennyi idő a felkészülésre, s az elektronikus rendszerek lekapcsolására, mivel műholdak már a kitörése pillanatában észlelik a napkitörést, s ezután csak három nappal érkezik ide a töltött részecskék vihara. Egy lehetséges forgatókönyv szerint a napkitörés követő 72. órában, amikor megérkezik a Napból származó lökéshullám, akkor: