Csontváry 12 éves korában egy csatornába esett, s az életveszélyt élte át, amit le is írt az Önéletrajzában. A beszámolónál két elemre érdemes figyelni: a földcsuszamás és a napfogyatkozás szavakra.
Földcsuszamlás és napfogyatkozás
Hipotézis: mindkét esetben az alany (Csontváry) a vele megeső történést a narratívájában úgy írja le, ill. úgy éli meg, hogy az a dolog nem vele történik, hanem az a dolog rajta kívül esett meg a környezetében. Ugyan ő csúszik meg egy csatorna jeges peremén, s esik a hideg vízbe, azonban a narratívában nem ő csúszik meg, hanem ‘földcsuszamlás’ történt.
S miután a hideg vízbe esett, majd onnan kimászva meztelenül várta, hogy a napon megszáradjon a ruhája, majd a nyirkos ruhában tért haza. Ekkor a test lehűlése miatt egy időre elvesztette a látását (a jeges Dunát rendszeresen átúszó sportoló, ifj. Schirilla György számolt be hasonló élményéről, mikor a teste lehűlése miatt az átúszás közben egy rövid időre ‘kikapcsolt’ a látása, s addig az őt kísérő mentőcsónakba kapaszkodott.) Csontváry ezt viszont napfogyatkozásként írja le. Azaz nem az ő látása ‘esik ki’, hanem a Nap fénye fogyatkozik meg a teljes sötétség beálltáig.
A leírás szerint a baleset 1866 nagypéntekén történt, azaz 1866 március 30-án. Azonban a napfogyatkozás-katalógusok szerint akkoriban nem volt Magyarországról látható napfogyatkozás (eclipsewise.com, eclipsewise.com). Sem pedig az azt megelőző, vagy követő években.
A történet leírását most Csontváry egy másik írásából idézzük majd [1], s azt a folytatást is hozzávesszük, ahol még két hasonló életveszélyes történét ír le – ugyanis közös elemeket fogunk találni a leírás elemzésénél.
„Szerednyére rándultunk ki vakációra, ahol 3 ízben ki voltam téve a pusztulásnak, a sors által való kioktatásnak. Az első lecke húsvét ünnepekre esett, amikor haza kerültem s nagypénteken a darumadarakat háborgattam a nagy réten, ahol egy madár elejtése után a csatornát át kellett ugrani, de ugrás közben széleken porhanyó jéggel találkoztam s földcsuszamlás következtében a csatornába csúsztam le, ahonnan csak macskakörmös energiával bírtam a partra kapaszkodni. A ruhát ki kellett a napon szárítani. Aktot állottam a szabad ég alatt a réten, amíg teljes sötétség rám nem borult. 1866-ban nagypénteken teljes napfogyatkozás volt, leple alatt s feltűnés nélkül száraz ruhát cseréltem. A másik eset pedig történt, mikor a kocsisok fáért mentek az erdőbe. Én velők kocsikáztam ki az erdő szélére s ahogy az erdő szélén vagyok, egy szilvást pillantok meg temérdek érett szilvával — az ágát nem volt mivel lehajtani. A fegyver ravaszával próbáltam közelebb hozni 5 ö 8 — de a ravasz kicsúszott s a fegyver elsült s a töltés lábam között a földbe fúródott. Annyira hihetetlen volt előttem ennek a következménye, a sértetlenség, hogy meg is tapogattam magam — ettől fogva a fegyver ravaszát folyton kezemmel ellenőriztem, s a legnagyobb sűrűben sem történt vadászataim alkalmával semmiféle kellemetlenség. A harmadik eset történt akképpen, hogy én és az öcsém a gyümölcsöskert kunyhójában aludtunk, s egyszercsak rajtunk keresztül mászott valami, egy nagy kutya volt s fejünk fölött helyezkedett el. Hívtuk, riasztottuk, de nem mozdult, dobáltuk almával, ezzel sem törődött. Jelentettük aztán atyánknak, aki Jancsi vadásszal lelövette. Másnap kitűnt, hogy a kutya veszett volt.” [2]
A 12 éves kori élményben (1866) a ‘földcsuszamlás’ fogalmát a ‘napfogyatkozás’ fogalma kíséri. Ugyanakkor a festő A pozitívum c írásában ugyancsak egymás mellett fordul elő ez a két kifejezés, ahol Baalbek történetét tekinti át dióhéjban – annak a városét, ahol azt a festményt megfestette, amit maga az életműve csúcsának tekintett (1906).
„A körülöttünk közelebb élő nemzetek közül fajtulajdonsággal kibontakoztak már a napimádók, ide tartoznak az őseink, az arabok és a görögök. A görögök után uralomra jutottak a rómaiak, de ezek már két ezer évvel előbb Bacchus-imádók voltak, így hát a pozitívummal semmiféle összeköttetésben nem állottak, ezt igazolja az a Bacchus templom, amit a rómaiak Baalbekben* felállítottak.
Jóllehet e hitetlen állapot megszüntetésére a sors a Bacchus-templomot földrengéssel sújtotta s az erkölcstelen államot tűzzel is pusztította, később még Attilával is megostoroztatta, de anyagi érdek, a hitetlen, beszámíthatatlan állapot állami züllést is hozott létre, s e züllésből menekült Róma a kereszténységbe.”
S hol van itt a napfogyatkozás? Baalbek a föníciai napisten, Baál városa, amit a rómaiak Heliopolisznak, Napvárosnak neveztek (görögül). A város több földrengés is sújtotta. Csontváry a Bacchus-templom pusztulását emeli ki, amit Antonius Pius építtetett, s azt szokták Naptemplomként említeni. Azaz a földrengésben a Nap temploma omlik össze – mintegy a Nap huny ki.
40 év – a kihordási idő
A két földrengés és napfogyatkozás esemény között 40 év telt el. A 12 éves kori történés 1866-ban következett be, Csontváry a Baalbek c. képét pedig 1906-ban festette meg.
A két történést tehát 40 év választja el egymástól. Ez a szám szimbolikus lehet Csontváry számára, hiszen ott is ezt a számot említi, amikor arról ír, hogy mióta vár arra, hogy egy – világjobbító – javaslatát egy minisztérium elfogadja: ‘A beadványom már 40 éve, hogy várja a miniszteriumokban az elintézést. Csodálatos, hogy egyetlen egy nagyszabású miniszternek sem adatott meg a megértéssel járó kezdeményezés.‘ – Úgy tűnik, Csontváry számára 40 a ‘kihordási idő’.
| 1866 | csatornába esés | |
| 1879 / 1880 | 13 év | nagy szegedi árvíz / elhivatás-élmény Iglón |
| 1906 | 40 év | Baalbek |
| 1919 | 13 év | halál |
S milyen érdekes. A nagy mű megfestése után 13 évvel meghal (1919). S idősorunkban Baalbek megfestésének a 12 éves kori csatornába esés felel meg. A csatornába esést követően 13 évvel pedig a nagy szegedi árvíz következett be (1879), majd rá egy évvel Csontváry megkapja az elhivatását a Pozitívumtól Iglón, miszerint ‘Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél‘.
S Baalbek után 13 évvel ismét egy hívást kapott. A Pozitívum hívta megint.
Odaátra.
Egy újabb neofrázia – ‘macskakörmös energiával‘
A leírásban szerepel egy sajátos kifejezésalkotás, ami ugyan érthető, de egy szokatlan kifejezés, s illik rá a neofrázia (neologizmus) meghatározása: ‘eredetileg csak az azt alkotó számára létező sajátos nyelvi produktumok, amelyekhez sokszor a „bizarr” jelző is társítható‘ (Rudas János). A szöveg szerint ugyanis ‘a csatornába csúsztam le, ahonnan csak macskakörmös energiával bírtam a partra kapaszkodni‘.
S értjük, mit akar mondani. Egy macska körmeivel kapaszkodott, s csak nagy erőfeszítéssel mászott ki a csatornából. S a blogger itt a csecsemők megkapaszkodási ösztönére, s az anyában való megkapaszkodásra asszociál. Viszont Csontváry is.
Ugyanis egy másik helyen ugyancsak az ‘energia‘, a macska (‘cica‘) szavak kerülnek egymás mellé, s a szövetben ott van az anya-gyerek kapcsolatra való utalás:
„E változás után mi kábítólag csillapítottuk a bánatot, attól az Istentől, aki Attilának adta a törhetetlen pengét a kezébe s nemzetének energiát a szívébe. Energia és szív nélkül fejlődni nem lehet, monumentális nagy dolgokhoz, egy nemzet fajtulajdonságainak kidomborításához energia és művészet kellenek. Épp úgy mint minden élőlénynek bizonyos átalakuláson keresztül kell esnie, lehet az a parányi kis hernyó, mely a petéből bújik elő, lehet a kis virág magja, mely később a virágot kipattantja, lehet az a kis csipogó madárka, mely még a tojáshoz tapadva, de lehet az a házicica kiscicája, aminthogy lehet egy szépasszonynak a kisbabája, akinek keresztül kell esniök a vajúdáson, hogy tovább fejlődhessenek a nagyvilágon.”
S talán vicces – de a blogger itt Lyompa Babarcsik-ra asszociál. A ‘szépasszony‘-ra, akinek a nevében ott a ‘baba‘ hangsor. S ha már vajúdásról van szó, talán a ‘bába‘ is? S hoppá! A ‘macska‘ szó is felbukkan a szépasszony neve mellett!
„a bodolaki Lyompával összejöttünk: az idegen szatócsnak macskazenét adtunk, avagy a Babarcsikot esikesik-kel ingereltük. Ebből rendesen a piacon olyan kavarodás támadt, hogy a hetivásár is megakadt. Lyompa Babarcsik dühösen utánunk szaladt„.
Ingereltük? Energia? – S ez már tényleg abszurd. De ízlelgessük csak, hogy hogyan hallik át egymásba ennek a két szónak a hangzása: ingerel – energia. S megjegyezzük: a Burkus banda valóban jókora energiát váltott ki Lyompa Babarcsik-ból azzal, hogy ingerelték őt. S a kissé hisztériás szatócsfeleség szinte robbant.
S egy ugyanilyen robbanás következett be 1880-ban Iglón, amikor a jókedélyű principális szájából elhangzott a kulcsszó, ami Kostka Mihály tudattalan komplexusát olyan eredményesen provokálta: ‘hisz maga festőnek született‘.
Csak akkor Kostka Mihály nem kezdett el hisztérikusan rohangálni.
Helyette csendben hallucinált.
[1] – idézi: MEZEI OTTÓ: ADATOK CSONTVÁRYKOSZTKA TIVADAR ÉLMÉNYVILÁGÁHOZ. (AZ 1879-ES SZEGEDI ÁRVÍZ ÉS A HALÁLÉLMÉNY ÖSSZEFÜGGÉSE.) – Magyar Pszichológiai Szemle – [vissza]
[2] – uo. [vissza]