A tökrészeg Jack töke

Jack-o'-lantern

Hagyományos ír lámpás az írországi Museum of Country Life-ban.

Jack már megint tökrészeg volt és úgy gondolta, jó poén lesz ujjat húzni az ördöggel. Egy fogadásra hívta ki hát az ördögöt, hogy melyikük mászik fel gyorsabban egy fa csúcsáig. Még ki se mondta persze, mire az ördög már a fa csúcsáról vigyorgott rá. Több se kellett Jacknak, egy keresztet karcolt a fa törzsére – tudta, mitől retteg a sátán – , s az ördög foglyul is esett a fa csúcsán, hiszen nem mert lemászni, mert félt a kereszttől.

De Részeges Jack végül nem járt jól. Halála után nem jutott a mennybe – ahhoz ő túl részegesen élt, misére se járt nagyon -, de a pokolban sem lelt nyugalomra, mert oda meg az ördög nem eresztette be  – bosszúból.

Jack hát azóta bolyong egy töklámpás fényénél a földön, s bolyong vele a lámpája is – ő Jack O’Lantern, a lámpája pedig a Jack’s lamp. És ez a ‘lámpa’ szó hosszú utat tett meg. Az ógörög nyelvből indult a fáklya jelentésű ‘lampas’ alakból, s innen a latin (ugyancsak) ‘lampas’ formában terjedt szét a világon. Angolul lamp – ami magyarul lámpa, de hollandul lamp, németül Lampe, olaszul lampada, oroszul lampa, de még a távoli Indonéziában is lampu.

A párizsi Petit Palais laternája

És nálunk ebből a lámpából lett a kerti ünnepek kelléke, a színes papírból készült, színes fényű lampion.S a szó másik alakja – Jack O’Lantern – szintén az ógörög nyelvből érkezett  (lampter ‘fáklya’) a latin lanterna ‘lámpa’ alakon át, hogy végül a nyelvünkben a laterna legyen belőle, a kupolák tetején lévő kis tornyocska. Ami szintén világít, hiszen a tornyocska körablakai engedik be a fényt a kupola belsejébe, s a laterna nyílásai úgy fénylenek a magasban, mint egy lámpa. Az első ilyen ablakokkal megnyitott tornyocskát Filippo Brunelleschi mérnök, az olaszországi reneszánsz építészet egyik legnagyobb mestere emelte a firenzei dóm kupolájának az építésekor, hogy a kupola belseje természetes megvilágítást kaphasson.

A reneszánsz mester egy  kései utóda pedig a brazil Alfredo Moser gépész, aki 2002-ben hasznosította újra Brunelleschi ötletét a brazil nyomornegyedekben – PET palackokkal. Maga az ötlet egyszerű. Vízzel töltött műanyag flakonokat süllyesztett a nyomornegyedek házainak bádogtetejébe, s így palackonként egy-egy 60 wattos izzót tud kiváltani – igaz, csak nappal. Ez az ‘Egy liter fény‘ projekt.

‘Ez az isteni fény. A teremtő adta a napot mindenkinek és a fény mindenkié.’ Alfredo Moser

Halloween éjszakáján viszont vigyorgó töklámpások világítanak a sötétben, hogy így űzzék el sötétet és az arra kóborló részeges Jacket. Persze akadnak, akiknek nem csak Jacket űznék el, de magát az egész Halloween kultuszt is.

Hiszen – már minálunk, babám, már minálunk babám – nincs Halloween. Nálunk Mindenszentek van. Ide csak ne jöjjön mindenféle részeges migráns a szokásaival! – fénylik fel minden évben a vita, s világítanak az indulatos megjegyzések a kommentekben – mint Salamon töke.

Nos, végre egy magyar tök! Mert ez most nem a bibliai Salamon, a bölcs király. Aki még esetleg gyermekkorunk versikéjéből lehet ismerős: ‘Bölcs Salamon mondá vala …’ Persze, persze. Finnül meg lamppu – tudjuk, szellemes kis púval a végén. De most ne a finneken fintorogjunk! Beszéljünk inkább Salamon tökéről! Ami fénylik. Meg fényes.

A visegrádi Salamon torony. Nem azonos a történetben szereplő toronnyal, jóval később épült.

Mert az is egy töklámpa volt. A trónjától megfosztott, toronyfogságra vetett Árpád-házi király, Salamon (1053 – 1087) töklámpása. Amit Salamon a börtönéül szolgáló torony ablakába tett ki minden éjjel Visegrád várában, hogy így tudassa – a legenda szerint – a híveivel, hogy még életben van.

Salamon töke, amely fényével reményt ad a fogságba vetett király híveinek, s Jack lámpása, amely az utat mutatja a mennyből, de a pokolból is kitaszított kóborlónak – ugyanaz a szimbólum. A tudat fénye. Hogy világos döntéseinkkel kerüljük el a sötét erők cselvetéseit. Lucifer sötét csapdáit.

Luciferét. Akinek a neve mellesleg a fény szóból származik, a latin ‘lux’-ból. De az már egy másik történet lesz. Egy másik posztban.