— egy pikulás fiú és a cenzorok
A blogger szerint Fejes Endre a regényében a fiatal Dittera László alakjában egy meleg karaktert ábrázolt abban a korban – a regény 1961-ben jelent meg -, amikor az irodalomban a homoszexualitás ábrázolása tiltott volt. Bár a regénynek ez a szála a gender tanulmányok szempontjából is érdekes téma, most azonban minket inkább az érdekel, hogy az író milyen dramaturgiai eszközökkel tudta ezt a tiltott szálat úgy elrejteni a regényében, hogy az ne akadjon fel a cenzorok hálóján – ugyanakkor észrevétlen se maradjon.
S mintha ez az ábrázolástechnika lenne a regény kulcsa is: az író ugyanis bemutatja a valóságot a maga valójában, ugyanakkor azonnal mellé tesz egy menekülőutat az értelmezés számára, hogy az olvasónak, ha nem akar, akkor ne kelljen szembesülni a valósággal, hanem azonnal találjon egy számára kényelmes és problémamentes értelmezést. Ennek a technikának egy különleges eszközét vonultatja fel az elemzett jelenet név-játéka.
A Kádár-rendszerben a homoszexualitás ábrázolása az irodalomban tabu volt, s csak a 80-as évektől jelenhetett meg pár mű, amelyek egy-egy meleg karaktert állítottak a mű középpontjába (Dobai Péter A birodalom ezredese, 1985; Galgóczi Erzsébet Törvényen belül, 1980). Az ellhalgatás technikája szempontjából érdekes Marosi Gyula 1971-ben megjelent A pikulás ifjú c. kisregénye (Mozgó Világ, 1971/1; kötetben: Motívumnak jó lesz, 1976), ahol csak egy burkolt utalás hangzik el az egyik főszereplő, egy szobrászművész homoszexualitásával kapcsolatban. A szobrász fiú modellje és a szobrász között zajlik le a következő párbeszéd, amikor a modell rákérdez, hogy a férfi esetleg impotens-e:
— Áhá! Áhá ! Értem mire gondol. De az nem az én gyerekem.
— Biztos maga ebben?
— Ebben igen. Mint korábban egyszer említettem, a természet bölcsen megoldotta azt a konfliktust, amelyet visszataszító külsőm és esetleges nemi vágyaim diszharmóniája teremtene.
— Szóval … maga impotens?
Most láttam rajta először valami mélyebb emberi érzés nyomát. Röstelkedve hajtotta le a fejét.
— Azt hiszem, nem ez a pontos szakmegjelölés … de a lényegen mit se . . .
— Kié a gyerek? — vágtam közbe izgatottan, szinte abban reménykedve, hogy az álmaim és a valóság közt nem tudtam különbséget tenni. (arcanum.com)
Amennyiben elfogadjuk a gender szempontú megközelítést (forrás: lmbtqitortenelem.hu; archivált), hogy itt valóban a szobrászművész homoszexualitásáról van szó, akkor a kisregény címében – A pikulás ifjú – egy rejtett pajzán utalást is észre kell vennünk, ami ugyanúgy egy ‘névjáték’, amivel Fejes Endre is él a regényében a meleg szál elrejtésénél, hiszen a pikulás ifjú az a szobor, amit a meleg (vagy annak csak vélt?) szobrász formáz meg a fiatal modelljéről, akivel a fenti párbeszéd is zajlik. S a pikula ebben az értelemben egy freudi utalás is lehet, amit a cenzorok majd vélhetően nem akarnak észrevenni, hiszen ‘rossz az, aki rosszra gondol’.
— lányos arcú fiú
A Rozsdatemető egyik mellékszereplője a huszonhárom éves Dittera László, aki első véletlen hozta találkozásukkor randevút kér Hajnalkától. Erre az első randevúra azonban magával viszi egy ‘gyerekkori pajtását is, akivel együtt járt a piaristákhoz‘, egy ‘lányos arcú‘ egyetemistát, aki folyamatosan ‘látható rajongással bámulta, hallgatta barátját‘. Majd amikor a lányos arcú fiú magára hagyja a párt, akkor búcsúzásként ‘megpuszilta Dittera Lacit‘.
Ezt a jelenetet értelmezhetjük úgy is, hogy a ‘lányos arcú fiú’ egy gyerekkori barát, aki rajong Ditteráért, s a köztük lévő szoros barátságról szól a puszi is az elköszönésnél. Ugyanakkor viszont furcsának tűnhet, hogy Dittera az első randevújára, ami végül csókolózással fog véget érni a Ligetben, s majd egy rövidebb kapcsolat alakul ki Dittera és Hajnalka között – vajon miért viszi magával a ‘gyerekkori pajtását‘?
— névjáték
Egy következő jelenetben egy házibulin vagyunk, ahol ott van többek között Hajnalka, Dittera Laci, s nővére, Dittera Margit, s a lányos arcú fiú is. S a résztvevők egy kockadobásos – vetkőzős társasjátékot játszanak, ahol ‘aki veszít, levet magáról egy ruhadarabot‘, amikor is a következő epizód zajlik le:
„Dittera Margit már bugyiban, melltartóval ült. A régiségkereskedő Hajnalkát figyelte. A lányos arcú fiú Ditterához simult, a hátát simogatta. – Bársony a bőröd – mondta. – Forró bársony.”
A jelenetben a lányos arcú fiú Dittera Lacihoz simulva a hátát simogatja, ami nyilvánvalóan egy homoerotikus mozzanat, azonban az író felkínál a prűdebb olvasó számára egy menekülőutat is: a lányos arcú fiú itt voltaképpen Dittera nővérének a hátát simogatta meg, akit a regény itt a családnevén esetleg ugyanúgy Ditterának említ. Ugyanakkor a szöveg Ditterának következetesen csak a fiút hívja, míg a nővérét pedig Dittera Margitnak nevezi. Továbbá pedig pár sorral korábban kiderült, hogy Dittera és a szőke barátja már a játék elején félmeztelenek, s egymás mellett ülnek: ‘Ditteráról és szőke barátjáról lekerült a nyakkendő, ing, egymás mellett ültek félmeztelenül‘.
Azaz olvashatjuk a szöveget úgy is, hogy a lányos arcú fiú Dittera Margithoz simul (aki egyébként a házigazda régiségkereskedő menyasszonya), de úgy is, hogy Dittera Lacihoz, s annak a hátát simogatja. De bármelyik értelmezést is választjuk, fel kell figyelnünk, hogy a játékban részt vevők mennyire elfogadóak ezzel a gesztussal szemben – akár a lányos arcú fiú homoerotikus gesztusáról van szó, akár arról, hogy a fiú a házigazda menyasszonyához simul, s őt simogatja.
— érdeklődés hiányában
Dittera Laci és Hajnalka kapcsolata csak pár oldalon át tart a regényben, s akkor ér véget, amikor egy kölcsönlakásban töltött pásztoróra során ráébrednek, hogy valami nem működik közöttük a szexben: a kölcsönlakásban nem történik meg a szexuális aktus, s ezt követően Dittera nem jelentkezett többé.
„Sokáig csókolóztak egy fotelban. Aztán Hajnalka megkérte Ditterát, forduljon el. Levetkőzött, lefeküdt az ágyba, és nyakáig húzta a takarót. Amíg a fiú mellébújt, arcát a falhoz szorította. Sokáig feküdtek mozdulatlanul, szótlanul egymás mellett. Cigarettáztak. Később Dittera így szólt:
– Nem jó ez így. Előre megbeszélve.
– Nem – mondta Hajnalka. – Nem jó.
Akkor felöltöztek és elmentek. Hajnalka soha többé nem látta, nem jelentkezett a szép, görögarcú fiú.”
A jelenetből viszont nem derül ki, hogy miatt nem működött a szex kettejük között, de azt érezhetjük, hogy a ‘nem jó ez így, előre megbeszélve‘ indoklás mögött valamilyen mélyebb probléma húzódik, aminek az okait a regény nem tárja fel, s az olvasóra bízza, hogy tetszése szerint magyarázza a helyzetet.
S egy lehetséges magyarázat, hogy Dittera Laci meleg volt, s megpróbálta felülírni a szexuális identitását, hogy megfeleljen kora normáinak, s a Hajnalkával kezdett kapcsolata egy ‘öngyógyítási kísérlet’ volt, azonban amikor a testi kapcsolatra került volna sor, hamar ráébredt, hogy ez a megoldás nem fog működni, s gyorsan kihátrált a melyzetből, majd a kapcsolatból is.
— ismétlődő mintázat
Dittera Laci és Hajnalka talányos kapcsolatában azonban láthatunk egy mintázatot, amely ismétlődni fog a regényben, s több párhuzamot is felfedezhetünk az epizódszerű Hajnalka – Dittera kapcsolat és Hajnalka Szuha Miklóssal való házasságában. Ezek a következőek:
- Hajnalkának mind Ditterát, mind Szuha Miklóst a sógora, Zentay György mutatja be egy-egy balatoni út során. Azaz mindkét férfi Zentay György ismerőse, akikkel mindkétszer egy balatoni út során fut össze véletlenül, mikor Hajnalka is ott van, s mindkét férfi egy pesti randevút kér Halnalkától.
- Hajnalkának mindkét férfivel való kapcsolata valamiféle érdektelenségbe, unalomba fullad, s sejteni lehet, hogy ennek van valami mélyebb oka is, de ezt a regény már nem tárja fel.
- Mind a Dittera, mind a Szuha név ‘beszélő nevek’,
- ugyanakkor a Buddha szobor motívum a regényben valami ki nem mondott, elhallgatott dologra utal.
Hajnalka végül elválik Szuha Miklóstól, azonban amikor ezt a döntését az anyjának elmondja, akkor nem igazán tudja pontosan megmondani, hogy mi a problémája a házasságával: „Elromlott ez a házasság – szólalt meg. – Nem tudok kirívó dolgot mondani, hogy ezt csinált, vagy azt csinált, a tébolyig unatkozom mellette, hát, szóval, nem jó. Nem jó…” [Vegyük észre, hogy a Ditterával töltött meghiúsult szexuális együttlét után ez hangzik el: ‘Nem jó ez így … Nem .. nem jó‘, itt pedig szinte ugyanez a kifejezés ismétlődik: ‘nem jó. Nem jó’.]
Később viszont, amikor aznap már a család előtt jelenti be a döntését, s Szuha Miklós azzal vádolja, hogy valójában Hajnalka csalta meg őt, akkor Hajnalka azt válaszolja, hogy ‘Mondhatom! Ilyen dolgokkal jön most elő! Akkor minek éltél velem? Mert az egész nem így volt! Tudod pontosan, hogy nem így volt!‘ – S Hajnalka válasza mintha arról szólna, hogy a házasság zátonyra futása mögött van valami, amit Hajnalkai, s Szuha Miklós is pontosan tud, de a család előtt nem akarják feltárni, s Zentay Miklós is helyesli ezt az elhallgatást: ‘Gyerekek, nem erről van szó. Ez a ti dolgotok, nem tartozik senkire.’
— névjáték itt is?
Talán nincs jelentősége, de a vetkőzős társasjáték házibulijának a gazdáját Szuhapa Gyulának hívták, míg Hajnalka fentebb említett férje pedig Szuha Miklós. Az viszont már több, mint véletlen egyezés, hogy a Szuha név beszélő név. Hajnalka ugyanis csak azt tudja a házasság megromlásának az okaként felhozni, hogy ‘a tébolyig unatkozom mellette‘ (ti. férje, Szuha Miklós mellett), ugyanakkor a Szuha szó egy ‘száraz’ jelentésű szláv szóból ered, s maga a szó az orosz nyelvben (суха – сухой nő nemű alakja) azt jelenti, hogy ‘száraz’ (orosz-magyar-szotar.hu), s egyik mellékjelentése az, hogy ‘unalmas‘ (wiktionary)!
Ez a szó a magyar nyelvbe (Szuha patak) a ‘száraz, nyáron kiszáradó [ti. folyó]‘ értelemben került át földrajzi névként, s ez a kettősség jelenik meg (talán) a Dittera névben is, ui. a rá hasonlító angol ‘dither’ szó azt jelenti, hogy ‘remeg‘, míg átvitt értelemben pedig, hogy ‘ingadozik a véleménye, határozatlan‘ (etymonline.com), s ezt értelmezhetjük úgy is, hogy Dittera Laci éppen ingadozik – mintegy bizonytalan -, hogy a saját meleg szexuális identitása szerint élje az életét, vagy pedig engedjen a társadalmi elvárás nyomásának, s egy heteroszexuális kapcsolatot erőltessen magára.
S itt nem csupán egy alibi kapcsolatról van szó, hanem Dittera mintha megpróbálná egyfajta önszuggesztióval átnevelni magát a társadalmi elvárásoknak megfelelő heteroszexuálissá, s mintha erről az önszuggesztióról beszélne kódoltan Hajnalkának az első randevújuk során is.
— ‘Krisztus így szólt: – most bort isztok – és föllépett az érzéki csalódás’
Ditterát ugyanis ‘elvont dolgok érdekelték. Jóga, hipnózis, szellemidézés‘, s már az első randevúkor arról beszél Hajnalkának, hogy hogyan lehet valami az, ami, s ugyanakkor valami egészen más, ha valami másnak akarjuk megélni.
„Krisztusról mint a legnagyobb hipnotizőrről magyarázott Hajnalkának. Szerinte a kánai mennyegző, mikor a vizet borrá változtatja, tömeg fölötti hipnózis. Krisztus így szólt: – most bort isztok – és föllépett az érzéki csalódás. Majd Lázár feltámasztását magyarázta el, mondván, Keleten ma is élnek mágusok, eltemettetik magukat, meghatározott időben kibontják a sírt, és élnek. Azt mondta, ez a teljes koncentráció kérdése, ő maga is gyakorolja, de a különféle kísérletek alig sikerülnek, mert mindig más gondolatok tolakodnak elő.”
S itt ugyanúgy a kettősség jelenik meg, ahogyan a ‘Szuha’ szó esetében: ott egy időszakosan kiszáradó patak, amelyben néha víz folyik, néha pedig csak száraz meder, itt pedig a hipnózis hatására a víz pedig nem víz, hanem bor, illetve az élő test – ha akarom – halott, ha akarom, pedig ismét élő test. Csupán koncentráció kérdése a dolog.
De sajnos pont ez a koncentráció az, ami még nem igazán megy Ditterának: ‘a különféle kísérletek alig sikerülnek, mert mindig más gondolatok tolakodnak elő‘.
— hallgatag Buddha
A házibulis jelenetben még a kockadobásos – vetkőzős játék előtt a házigazda egy bronz Buddha szobrot ajándékoz Hajnalkának azzal, hogy ‘e szobortól tanulni kell a totális diktatúrában, az ő erénye a bölcs hallgatás‘. S a régiségkereskedő szavai, amivel a Buddha szobor üzenetét interpretálja, az elhallgatásra, a rejtőzködésre utalnak.
„A XVI. század művészetéről beszélt, mutatott néhány apró műtárgyat, majd kezébe akadt egy fekvő bronz-Buddha. Dittera elkérte tőle, Hajnalkával nézegették. A régiségkereskedő elmosolyodott, azt mondta Hajnalkának, e szobortól tanulni kell a totális diktatúrában, az ő erénye a bölcs hallgatás.”
Ugyanakkor a ‘bölcs hallgatással’ való leplezésnek lesz az ellenpontozása azonnal az azt követő kockadobásos – vetkőzős játék, ahol lépésről-lépésre lekerül a ruha a szereplőkről, s mutatják meg, ha nem is önmagukat, de a testüket a maga leplezetlen valójában.
A házigazda – Szuhapa Gyula – úgy vezeti fel a játékot, hogy ‘aki veszít, levet magáról egy ruhadarabot, mert másként unalmas‘. S a Buddha szobor a regényben akkor tűnik fel ismét, amikor Hajnalka elhagyja a ‘unalmas’ Szuha Miklóst, s a közös lakásból csak pár dolgot visz magával, s köztük a ‘kicsi Buddhát, mely leánykori emléke‘.
— hájas testéről a port
A kis Buddha szobor akkor kerül elő a szövegben ismét, amikor Zentay György és ifj. Hábetler János között egy pillanatra fellángol a feszültség, de a későbbi gyilkos ekkor – miközben a majdani áldozata provokálja – még képes uralkodni az indulatain: ‘– Hülye vagy – mondta. Fölemelte a tálalón fekvő bronz Buddhát, majd visszaállította a terítőre. – Ha én egyszer rád emelném az öklömet… De hát téged nem kell megütni, elintézed te magadat egyedül.‘
Ezt követően pedig pár oldallal később megtörténik majd a gyilkosság, amikor is ifj. Hábetler János egy dühös ökölcsapással szándékolatlanul ugyan, de megöli volt sógorát, az addigra elvált Zentay Györgyöt. A gyilkos dühöt az váltja ki Hábetler Jánosból, hogy Zentay egy – a családban köztudott, de a hallgatás fala mögé rejtett – tabutémát vesz elő. Azt, hogy ifj. Hábetler János az első gyermekét, s annak zsidó származású anyját a vészkorszak alatt vesztette el, amit Zentay gúnyosan így fogalmaz meg: „Pedig te vagy ennek a hatalomnak a birtokosa, esztergályos főnemes, háborús mártír, hiszen a szerelmedet és a kislányodat egy kis feledékenység miatt égették el Auschwitzban.„
Ekkor következik be a gyilkos ökölcsapás, amivel egy újabb tragédia történik a család életében. Hiszen Hábetler János megöli a volt sógorát, s ezt követően (nyilván) börtönbe kerül, s a felesége a férje, a kislánya pedig az apja nélkül él tovább. Ebből a tragédiából azonban semmi sem szivárog be a regény utolsó jelenetébe – ahol azt láthatjuk, hogy a családtagok nyaralni készülnek, pakolnak, útravalót csomagolnak, majd taxit hívnak.
Csupán egy forró július van, amikor mindenki nyaralni megy, a csak az idősebb Hábetler János marad otthon, amit a regény utolsó mondata így ír le:
„Az öreg téblábolt valameddig, a tálalón heverő bronz Buddhát nézegette, letörölte hájas testéről a port. Majd kiment a konyhába, megtöltött vízzel egy tejesüveget, és locsolni kezdte a virágokat.”
Mintegy ekkor is ugyanaz történik a regényben, mint eddig is. Ugyan egy megrázó tragédia után vagyunk, de senki sem beszél róla, mindenki inkább a hallgatást választja. S ekkor jelenik meg a regény lezárásában ismét a hallgatás jelképe – a Buddha szobor.
S a virágok meglocsolása az utolsó mondatban szinte már a fotoszintetizáló növények életének a tudatot teljességgel nélkülöző létét idézi fel – a tudni nem akarást, a valósággal szembe nézni nem akarást. Azt a létet, amelyben a Hábetler család élt, s akar élni továbbra is.
— Öntudatra ébredés és rejtés
A regény megjelenése után azonnal sikerkönyv lett, s a viták kereszttüzébe került, ugyanis akkor mindenki úgy értelmezte a regényt, hogy kimondatlanul voltaképpen az akkoriban hivatalos marxista üdvtörténet dogmáját kérdőjelezi meg. A korabeli dogma ugyanis azt mondta ki, hogy amikor a kapitalizmus bukásával, s a szocializmus felépítésével véget ér az ’ember ember általi kizsákmányolása’, akkor a munkásosztály öntudatra ébred majd, s felismeri a történelemben betöltött szerepét (s győztesen menetel a földi paradicsom felé).
A regény viszont pont ennek az ellenkezőjét ábrázolja. A Hábetler családon a ‘felszabadulás’ előtt is csupán átrobogott a történelem, ahogyan a utána is csupán a család csak sodródik az eseményekkel, s a korabeli olvasók ezzel kapcsolatban vélték felismerni Zentay szavaiban azt, ami a gyilkos ökölcsapást kiváltotta:
„Te hogyan élsz? Keresel több mint kétezer forintot, lakásfestést vállalsz, mosol, főzöl, takarítasz, csókolgatod a fiadat. Láttál már színházat belülről? Elolvastál egyetlen könyvet is? Pedig te vagy ennek a hatalomnak a birtokosa, esztergályos főnemes …”
S feltételezhetjük, hogy ifj. Hábetler János azért ütött, mert a sógora kétségbe vonta az ő szocialista öntudatra ébredését?
Tévedés volna ezt feltételezni. A férfi azért ütött, mert a volt sógora megalázta a holokausztban áldozattá vált felesége és kis gyermeke emlékét. Fejes Endre viszont ezt a motívumot zseniálisan elfedi a sógor szavai mögé rejtett rendszerkritikával, s így egy másik értelmezés felé tereli az olvasóit. S ez az értelmezés az, ami a korában sikerkönyvvé tette ezt a regényt. (Amely – tegyük hozzá – azóta kihullott az irodalmi kánonból.)
Azaz a regény egésze is azt az elfedés-technikát használja fel – ugyanazt a technikát, amit a dolgozat az esetlegesen meleg (vagy csak annak vélt?) karakter rejtett ábrázolásánál sejt felfedezni.
