A Szrenkó gyilkosságról először a fodrász üzletben értesülünk, s hogy körözik az elkövetőt. A következő jelenetben – pár nap múlva – miközben az áldiplomata fiú Hűvös Ilona családjával társalog a Palace Szálló luxuséttermében -, a hírek már arról szólnak, hogy az elkövető felakasztotta magát a Hűvösvölgyben, s a táskájában pedig találtak egy „véres vésőt, a szörnyű bűntett eszközét„. Mivel a korábbi újsághírek szerint a gyilkos eszköz „egy vérrel szennyezett balta” volt (adt.arcanum.com), úgy véltem, hogy az alliteráló ‘véres véső‘ kifejezés Fejes Endre nyelvi leleménye lehet, azonban a Hétfői Hírek 1968 május 20-i számában megtaláltam a híradást, amelyet az író majdnem szó szerint emelt át a regény szövegébe, s ott is szerepelt a szürreálisan alliteráló ‘véres véső‘ fordulat.

A hír szövegét csupán néhány szó kihagyásával alakítja át a szerző, hogy – így oldva a hivatalos megfogalmazást – közelebb vigye a társalgás közvetlenebb stílusához.

— előzetes

Ugyanakkor három oldallal előrébb az új mozifilmeket bemutató ‘Előzetes‘ rovatban a Mészáros Márta rendezte Eltávozott nap c. film rövid ismertetőjét olvashatjuk.

A film egy fiatal, 24 éves szövőnő történetét mondja el, aki állami gondozásban nőtt fel. S a főszereplőt játszó „Kovács Kati hitelesen alakítja a szeretet-vadászó lányt” a filmben, aki megkeresi a vér szerinti anyját, aki azonban elutasítja őt. A film főszereplője azokat akarja megtalálni tehát – ahogyan a rövid ismertető fogalmaz -, „akiknek ő a legfontosabb, őt szeretik a legjobban, s akiket ő is mindennél jobban, tevékenyen szerethet, akikért élhet” (adt.arcanum.com). Ugyanakkor a Fejes regény musical feldolgozásai szintén a főszereplő szeretetigényét emelik ki: „Hatalomra, elismerésre és igazi szeretetre vágyik, mintegy bosszúhadjáratot folytat a társadalom ellen, a nőkön keresztül, akik egy autós vénembert is többre becsülnek, mint egy szegény, értelmes fiút.” (Csongrád Megyei Hírlap, 1984 december 2, adt.arcanum.com).

S már gyaníthatjuk, hogy itt is a Fejes-féle linkelési technika egy példáját láthatjuk, s szerintünk Fejes azért vette bele – szinte szó szerint – az idézett bűnügyi hírt a regényébe, mert három oldallal fentebb ott volt ez a filmismertető. S ha megvizsgáljuk jobban a regényét, észre fogjuk venni, hogy Fejes a mű néhány alakjában a film főszerepét játszó – eredetileg énekes – Kovács Kati karakterét rejti el, s azt a problematikát villantja fel általuk, amit maga a Mészáros Márta rendezte film is feldolgoz.

— bekötött szemmel

Persze a film fenti kritikusa alaposan félreérti a filmet, ami a kor viszonyai között nem volt meglepő, s Beck András 2021-ben megjelent írásában (filmvilag.hu) külön felsorolja, hogy kik és hogyan értették félre ezt a filmet, s akiknek „kritikája olyan kategorikusan beszél el a film mellett, mintha bekötött szemmel ült volna a moziban„, s véleményük „eltéveszthetetlenül annak az aranyigazságnak a ritmusára jár, miszerint a nőnek a konyhában a helye„. S míg a fenti kritika egy sztereotípiát vetít a film alapkonfliktusába, miszerint a főhőst a szeretet iránti vágya hajtja, amikor elindul megkeresni a szüleit, Beck felhívja a figyelmet, hogy a Kovács Kati alakította főszereplő, Erzsi „azért akarja megkeresni a szüleit – mondja Erzsi a barátnőjének –, mert, „kíváncsi lett rájuk”. Ez a szóhasználat remekül jelzi, hogy 24 éves korára elég önállónak, erősnek és függetlennek érzi magát ahhoz, hogy vállalja ennek a keresésnek a kockázatát és terhét„, s az anyja részéről az elutasítás okozta „kijózanító szembesülést felszabadulásként éli meg„, mivel a filmen a főszereplő karaktere „minden körülmények között önmaga marad„.

Tehát mind a Mészáros Márta film ismertetőjében, mind a Fejes Endre mű musical feldolgozásaiban egy narratíva váltás figyelhető meg. A Mészáros Márta film kritikusa nem akarja látni, hogy Erzsi ‘minden körülmények között önmaga marad‘, helyette a ‘szeretet-vadászó lányt‘ veszi észre, ahogyan a musical feldolgozások sem a pszichopata gyilkost, hanem az ‘igazi szeretetre‘ vágyó hőst láttatják az áldiplomata fiúban, aki ‘mintegy bosszúhadjáratot folytat a társadalom ellen‘.

— időparadoxon

S ezt a párhuzamot annak az alátámasztására hoztuk fel, hogy itt is a Fejes-féle linkeléstechnika jelenik meg, azonban ezzel egyben egy időparadoxonba is ütköztünk. Ugyanis, ha jobban megnézzük a filmismertetőnek azt a mondatát, amely azt írja le – a film mondanivalóját teljesen félre értve -, hogy hogyan reagál Erzsi az anyja elutasítására, akkor azt a mondatot úgy is olvashatjuk mintha nem is a Mészáros Márta film, hanem a Fejes Endre regény főszereplőjéről íródott volna. Mert mi történik a főszereplővel a visszautasítást / visszautasításokat követően?

„Megkeseredik? Nem, megkeményedik. Úgy él tovább, ahogyan másoktól tapasztalta: elveszi a szeretetet, amit önként, szeretetből eddig nem kapott meg.” (Hétfői Hírek, 1968 máj. 20 – adt.arcanum.com)

Hiszen ez történik a sötétkék ruhás fiúval is: ‘elveszi a szeretetet, amit önként, szeretetből eddig nem kapott meg‘, s ez a végén pedig egy gyilkosságba torkol. S vajon Fejes tudta volna, hogy az olvasói hogyan fogják félreértelmezni a regényét? Amitől majd kasszasiker lesz a művéből írt musical? Hiszen ez a mondat 1968 májusában jelent meg a Hétfői Hírekben, míg a regényt csak októberben kezdte el közölni a Tükör hetilap. Majd’ fél évvel később. S hol volt akkor még a musical változat …?

— krákog

Fejes Kovács Kati karakterét úgy jelenítette meg rejtve a regényben, hogy azt két különböző szereplőre osztotta szét, ami ugyan egy szokatlan technika, de már láttunk rá példát a Cinzano motívum kapcsán. Az egyik szereplő az egyik megtévesztett lány apja, Hűvös Márton, aki folyamatosan krákog. S bár csak egy epizódszereplő, s továbbá Fejes egyik stíluseszköze a monoton ismétlés, de a szövegben feltűnően sokszor – kilencszer – fordul elő, hogy ‘krákog‘, egyszer pedig ‘krákogó ember‘-ként említik meg. Aki krákog, az pedig az értelmező szótár szerint rekedtes hangot ad. Pontosabban:

„a torokra ülepedett nyál, lepedék, oda került ingerlő anyag eltávolítása végett a levegőt a tüdőből hirtelen kipréselve s közben a torok üregének izmait megfeszítve, többször egymás után erős, rekedtes hangot ad”. (arcanum.com)

Azaz a krákogás dinamikailag egy lefojtást (lepedék a torkon) követő, robbanásszerűen előtörő rekedtes hang, s pontosan ez a lefojtással szembefeszülő kirobbanás volt az, ami a leginkább jellemző Kovács Kati előadói karakterére – a reszelős, fojtott hangján túl. Ugyanis az énekesnő

„Színpadi jelenlétének szuggesztivitását az a drámai küzdelem adta, amely egyetlen néző figyelmét sem kerülhette el, annyira szembetűnő volt. Arra a feszültségre gondolok, amely a belőle előtörő, felszakadó, falrengető hangok fizikalitása … illetve testének, mozgásának fékezettsége, gátoltsága között sistergett. Azt hinnénk, hogy egy ilyen kaliberű hang, mely a zsigerek mélyéről szakad fel, szükségképpen végighullámzik az egész testen, átjárja és mozgásba hozza. Gondoljunk csak olyan nagy hangú énekesek testreszabott mozgásmintázatára, mint Janis Joplin vagy Tina Turner. Velük összevetve Kovács Kati úgy áll a színpadon, mint a cövek. Mintha lényének zártságát nem nyitná fel maradéktalanul a belőle fölszakadó hang. Mintha visszahúzná a test titokzatos tehetetlenségi nyomatéka, mindaz, ami a személyiség múltjából és jelenéből belesűrűsödik a testbe. Hangjának ereje nem féktelen felszabadultságról ad hírt, hanem a szabadulás elszánt akaratáról. Hangja, tekintete, teste rezdülékeny erőtér, melyet ellentétes impulzusok tartanak finom mozgásban. Tekintete, teste és hangja – nemcsak az énekhangja, hanem beszédhangja is a filmekben, ez a reszelős, fojtott, kissé kopogós hang – folytonos belső tusakodásról tudósít.” (Beck András – filmvilag.hu)

— játékszer

Kovács Kati az 1966-ban rendezett első Táncdalfesztivált nyerte meg a ‘Nem leszek a játékszered‘ c. dallal (youtube.com). S a dalt úgy énekelte, hogy el lehetett hinni neki, hogy nem lesz senkinek a játékszere.

„Kovács Kati hangja, színpadi jelenléte pár percre lebontotta és semmissé tette a Táncdalfesztivál fényesre suvickolt díszletvilágát. Az, ahogy nyakán szinte szégyentelenül dagadtak ki az erek az erőfeszítéstől, valóságos demonstráció volt, szemnyitogató lecke és példa, mely sokakat megigézett. Ezt a Kovács Katit idézi fel két évvel később Mészáros Márta is, amikor arról beszél, miért épp őt választotta filmje főszereplőjének: „el lehetett hinni neki, hogy ’nem, nem lesz senkinek a játékszere’. Ez nem is sláger – teszi hozzá –, hanem jelkép. Korunk legizgalmasabb női témája.” Ugyanezt így is mondhatnánk: Kovács Kati dala a hatvanas évek hamvába holt magyar feminizmusának himnusza volt. Ráadásul a Táncdalfesztivál színpadán üzenete volt annak, ami máskor inkább merevségnek hatott. Szilárdan megvetette a lábát, és úgy harsogta: „Nem, nem, nem, soha nem, nem, nem! Én nem leszek sohasem a játééékszered.” Ehhez nem illett, nem kellett és nem kívánkozott semmiféle ringatózás, semmiféle táncikálás. Hangja mellett ez a hajthatatlanság, eltökélt mozdíthatatlanság adta az erejét.”

S ennek a fenti sorokban leírt attitűdnek a groteszk paródiáját fedezhetjük fel annak a bizonyos, folyamatosan krákogó Hűvös Mártonnak az alakjában. A férfi ugyan – mint apa – bedől az áldiplomata meséjének, ugyanakkor a felesége mégis azt hangsúlyozza, hogy ez a diplomata „apátoknál nem lesz kisokos … Apátokat okosabb emberek sem állították falhoz.” S még a nyolc éves kislányuk is azzal hecceli a fiút, hogy „Nálunk nem leszel kisokos! Egyetlen percig sem megyünk le a nyakadról.„

— drámai ereje van és … bandzsa

Az áldiplomata fiú Hűvös Ilonát egy fodrászatban ismeri meg, ahol a lány dolgozik. A fodrászüzletben egy másik fodrászlány – miután a fiú egy botrányos jelenetet rendezett – mintegy úgy vezeti le a feszültséget, hogy színészkedni kezd, s egy drámai jelenetet rögtönöz, mintha amatőr színjátszó lenne. A regény így mutatja be ezt a lányt:

„Bandzsa kislány, nem csúnya, hollófekete haja magasra tupírozott. Mozgékony arca izgalmas, alakja kitűnő. Hangja kellemes, mély, jól bánik vele, drámai ereje van.”

S amikor az Eltávozott nap c. filmet végignéztem, amelyben Kovács Kati a főszereplő, azonnal ez a bandzsa lány jutott az eszembe a regényből, s a filmben folyton úgy láttam az Erzsit játszó Kovács Katit, mintha bandzsa lenne. Ugyanakkor valahányszor megállítottam a filmet a premier plánban mutatott arcánál, a kimerevített kép egyértelműen mutatta, hogy Kovács Kati nem bandzsa. Valahogy úgy éreztem, mint a Dumb és Dumber – Dilibogyók c. amerikai vígjátéknál, ahol mindig úgy emlékeztem vissza a dilinyós szerepét játszó főszereplőre, hogy az bandzsa – holott nem volt az! Ugyanakkor ennek az észlelésélménynek a magyarázata nem is túl bonyolult. Kovács Katinak ugyanis van egy jellegzetes fejtartása, amikor az arcát leszegi, ugyanakkor a szemeivel felfelé pillant – s ebben a mimikában (is) mintha valamilyen lefojtott erő feszülne, hiszen a lefelé szegett arc, s a felfelé néző tekintet erős disszonanciát sugároz, amely egy mozdulatlanságba merevedik. S talán ezt a mozdulatlanságot sejthetjük görcsösnek, s szinte még azt is érezzük, hogyan feszülnek meg még a szemmozgató izmai is – hiszen premier planban látjuk az arcát -, s innen fakadhat az a (hamis) észlelésélményünk, hogy ez a lány bizony bandzsa – holott nem az.

— mint akit odatettek

A fiú botrányos távozása után következik a ‘bandzsa kislány’ színjátszó jelenete, ahol egy romantikus monológot ad elő:

„Ez egy király – mondja halkan, komolyan. Úgy tűnik, el is hiszi. – Álcázott, haragos herceg. Hintóját hat paripa húzza, ablakán függöny, és amikor eljön értem, esküszöm, kondulnak a harangok. Én meg hozzásimulok, csókra nyújtom a számat. Vigyél, megyek utadon, tiéd vagyok halálomig, mondom neki … És bejárok hozzá majd a börtönbe is – mondja csöndesen, fáradtan –, viszek neki kaját. Nem baj, fenséges úr, így szólítom meg, akasztottak már hercegeket. Ha szemedre borul az örök éjszaka, megnyílik márványos kriptád, én majd elmondok szánandó lelkedért száz Miatyánkot.”

Néhány oldal múlva ez a jelenet folytatódik, amikor a fiú ismét betér a fodrászüzletbe – s kissé groteszk, hogy pont délben, hiszen ezzel valóra válik a lány előbbi jóslata, miszerint „amikor eljön értem, esküszöm, kondulnak a harangok„, s valóban: pont akkor „a fali villanyórán a mutató a tizenkettesre ugrik. Távolról kondul a déli harangszó.” S mivel a fiú legutóbb botrányt rendezett, mindenki megdöbben a megjelenésén, s még a pénztárosnő is csak „ül, mint akit odatettek” – amiben ismét a feszült mozdulatlanságot ismerhetjük fel. A monológ pedig folytatódik:

„– Imádkoztam éjjel és imádkoztam nappal, hogy értem jöjj – mondja komolyan, ünnepélyesen. – Mert szeretni akarlak a vérpadig!”

A szóhasználatból pedig az a sejtésünk, hogy a szerző itt Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig c. regényét linkelte be a ‘bandzsa kislány’ monológjával, s ha fellapozzuk a regényt, egészen biztosan találunk benne valamit, ami illeszkedik a ‘bandzsa kislány’ alakjához. S találunk is! A regény egyik főszereplője ugyanis a hegedűs cigányzenész, Czinka Panna, aki – a regényben – kancsal! S ha a bandzsa fodrászlány hangjának ‘drámai ereje van‘ – Jókai nagyjából ugyanezt mondja el Czinka Panna hegedű játékáról is.

„A czigány leány remeke volt az asszonyi rútságnak.
Az arczáról nem lehetett megtudni, hogy a harmincz esztendőt gázolja-e már, vagy a negyvenet? az olyan ránczos, ripacsos volt és fekete. A szája széles volt, s az egyik szeme oldalt kancsalított. A termete sovány volt, a karjain ránczot vetett a bőr. (…) Volt pedig ennek a csúf kis szörnyeteg czigány leánynak egy hegedüje, a minek a húrjaiból azok az ő sovány kezei oly csodaszép dalokat tudtak előcsalogatni a nyirettyüvel, hogy azokon megesett a szive annak, a ki hallgatta. Ő maga szerezte azokat. Lángész volt.
Csak a nevét ismerjük már a legtöbb dalának. A «halott-táncz,» a «háromszáz özvegy nótája,» «ősapáink dala.» (…)
Hosszú, unalmas tábori pihenés alatt ezeket a nótákat húzta Czinka Panna Ocskaynak, s húzta addig, míg a vezér leborult a fekhelyére zokogni, s majd megint fölugrott, s a lábaival tombolt és a karjaival hadonázott a levegőben. Jaj, de érti az a czigány: kicsalni a lelket a magyar ember szivéből!” (gutenberg.org)

— Czinka Panna

Czinka (Cinka) Panna egy valós személy volt, 1711 és 1772 között élt, bár a Jókai regény a koránál korábbra helyezi a történetét. Virtuóz hegedűs volt, már gyerekkorában kitűnt a rendkívüli tehetségével, s 1728-ban ő alapította meg az első ismert, híressé vált cigányzenekart, s ő volt az első, mai értelemben vett cigányprímás. (Ami azt jelenti, hogy a cigányzenekarában két hegedűs volt, s ő volt az első hegedűs, aki a fő dallamot játszotta az együttesben.)

Azaz Czinka Panna volt az első híressé vált cigányzenekar alapítója, s az első, mai értelemben vett prímás¹ – míg Mészáros Márta fenti filmje, az Eltávozott nap volt az első, nő által rendezett magyar játékfilm, a főszereplője, Kovács Kati pedig a Táncdalfesztiválok sorozatának az első győztese volt. A három személyt – a ‘bandzsa lány’, Kovács Kati, Czinka Panna alakját – ezek az ‘elsőzések’ kötik össze, s ezek közül két ‘elsőzés’ egyértelműen az adott személyek női voltával függ össze, míg Kovács Kati dala, a ‘Nem leszek a játékszered‘ pedig, mint írták róla, „a hatvanas évek hamvába holt magyar feminizmusának himnusza volt„.

Bár a dal az 1966-os Táncdalfesztiválon hangzott el, s a regény megjelenéséig csak röpke két év telt el, így elvileg akkor még nem lehetett volna tudni, hogy ez a feminista lendület nemsokára már csak a ‘hamvába holt’ lesz, de úgy tűnik, hogy Fejes Endre univerzumában ez eleve egy előre borítékolható tény volt. S ezt a ‘bandzsa lány’ és Czinka Panna alakja is jelzi. Mintha az, hogy Fejes a regénybe a Jókai regény Czinka Pannáját linkeli be, aki a Jókai szavaival ‘lángész volt‘, ugyanakkor viszont ‘remeke volt az asszonyi rútságnak‘, illetve az, hogy a fodrászlány hangjának valóban ‘drámai ereje van‘, sőt még csak ‘nem [is] csúnya‘, azonban mégiscsak egy ‘bandzsa kislány‘ – mintha mindezek azt a társadalom szemléletébe bebetonozódott nézetet képviselnék, hogy a nő helye azért csak a konyhában van, de ha valahogy mégis képes a tehetségével kikecmeregni onnan, s mást is elérni, akkor egészen biztosan csak olyan randa lehet, mint a patás ördög. Azaz, ha önmagára talál egy nő a hagyományos női szerepek világán kívül is, akkor azzal voltaképpen a saját nőiességét veszti el – s ezt üzenné Jókai igencsak rútnak ábrázolt Czinka Pannája is. (Ahogyan Kovács Kati sem táncikál, ahogyan egy nőtől elvárnánk, hanem csak áll, ‘mint akit odatettek‘, s kidagadó erekkel üvölti a mikrofonba, hogy nem lesz a játékszere senkinek.)

S innen már egyenesen következik ebben az univerzumban, hogy bármiféle feminista önmagára találásról is lenne szó, az már a fellobbanása pillanatában bukásra van kárhoztatva a világnak ezen a táján. Ahogyan a forradalmak is errefelé …

— háromszáz özvegy nótája

S nagyon érdekes, hogy Fejes Endre mintha a forradalom leverése okozta traumát a nők szenvedésén keresztül mutatná be a sorok között. Két fejezetben is találtunk utalásokat Égető Máriára, Nagy Erzsébetre és Jánosi Katalinra (10. rész, ill. 11. rész), s ugyanakkor Czinka Panna egyik dala is a megözvegyült nők gyászát mutatja be. Jókai is megjegyzi, hogy Czinka Panna dalai nem maradtak fenn, csak néhánynak a címe: „Csak a nevét ismerjük már a legtöbb dalának. A «halott-táncz,» a «háromszáz özvegy nótája,» «ősapáink dala.»„

S a ‘Háromszáz özvegy nótája’ cím már azért is sokat mondó, mivel a dal a kuruc harcok korába visz vissza bennünket, s arról szólhatott, hogy háromszáz özvegy siratja a férjét, akikkel labanc fegyverek végeztek a harcok során. Ugyanakkor az 1956-ot követő megtorlás során „a kivégzettek száma (eltérő adatokat közlő források szerint) 220-340 volt, az 56-os intézet adatai szerint 229” (cultura.hu). Azaz akár rejtett utalásnak is tekinthetjük azt, hogy az 56 után kivégzettek száma nagyságrendileg ugyanannyi, mint ahány özvegy gyászolja elesett férjét Czinka Panni dalában.

A dal eredeti szövegéről nem tudunk semmit. A magyarországi bányászfolklórban található egy, a 17. század óta ismert bányaszerencsétlenség története, ahol 300 feleség veszítette el a férjét, s ezt a történetet szokták úgy felidézni a folklórban, mint ‘a háromszáz özvegyasszony tánca‘ (epa.oszk.hu), amit akár még Fejes is ismerhetett, hiszen róla tudjuk, hogy élete egy időszakában bányászként dolgozott, s igen érzékeny volt a bányászok társadalmi megítélésével kapcsolatban².

A Czinka Panna-féle dal viszont egyértelműen a kuruc kor áldozatairól szólt a hagyományok szerint. Tehát a szövege nem maradt fent, csak a címe, s itt bemutatjuk a dal egy kései utánérzéssel íródott változatát Erdődy Elek tollából (Magyar Uriasszonyok Lapja, 1926 május 10. – epa.hu), ami azért érdekes, mert a dalszövegben szintén felbukkan egy női emancipációhoz köthető szál – nem véletlenül a Magyar Uriasszonyok Lapjában jelent meg a vers -, hiszen a szövegében arról van szó, hogy az özvegy nők állnak az elesett férjeik helyére a harctéren, hiszen a „fehércselédnek is piros ám a vére, / Ha kidőlt a párunk: beállunk helyére„.

S még megjegyezzük, hogy Czinka Panna műveit 1890-ben adta ki Káldy Gyula A régi magyar zene kincsei c. gyűjteményében (Zongorára írt 29 zenedarab), azonban ezek nyilván nem az eredeti dalok. De itt most a zeneszerző Káldy Gyula neve a lényeges, hiszen vele már találkoztunk a regényben a Káldy utca – Gózsdi udvar helyszínekkel kapcsolatban, s ott láttuk, hogy a szöveg Maléter Pálra utal (7. rész), aki a három kivégzett közül egyedüliként volt hivatásos katona…

— Ocskay brigadéros

De sokkal konkrétabb utalást is észrevehetünk abban, hogy Fejes Endre itt a Szeretve mind a vérpadig c. Jókai regényt linkelte a szövegében, hiszen a regény a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, és Ocskay László életét dolgozza fel. Ocskay László (1680-1710) 1703-ban csatlakozott II. Rákóczi Ferenc akkoriban kezdődő felkeléséhez. Csakhamar – bátorságával és ügyességével – olyan érdemeket szerzett, hogy tábornoki rangú parancsnok, ún. brigadéros rangra emelték. Később azonban átállt a császári haderő oldalára és a katonáit I. József iránti hűségesküre kényszerítette. Végül a kurucok elfogták, s Érsekújváron halálra ítélték, s lefejezték. S halála annyiban illeszkedik a Jó estét nyár, jó estét szerelem szimbolikájához, hogy míg az áldiplomata a regény végén egy borotvával átvágja az áldozata torkát, s úgy öli meg, addig egy fennmaradt illusztráció Ocskay lefejezését úgy ábrázolja, hogy a nyakát a torok oldaláról metszik át pallossal (nzalbum.sk).

A mártír miniszterelnök, Nagy Imre személyére pedig annyiban találunk utalást Ocskayval kapcsolatban a Jókai regényben, hogy Ocskayt – hasonlóan Nagy Imréhez – jeltelen sírban hantolták el, hogy a hozzátartozói ne találják meg, de a a szép Szunyoghy Ozmonda mégis rálel a sírjára.

„Ocskay Lászlót eltemették, künn a szabad mezőn, nem megszentelt földbe; jeltelen sírba, még csak keresztet sem tettek a fejéhez. Csupán sűrű tövissel vették körül, mint a pogány időkben a villámütés félelmetes helyét.
Úgy sem fogja azt látogatni senki.
Egy reggel a czirkáló őrjárat egy női alakot látott meg e síron fekve.
Odamentek, megszólították. Arczczal feküdt a síron, nem felelt. Költötték: nem ébredt.
Egy török-kés volt nyelével lefelé a sírhalomba megerősítve, felfelé álló vasával az alvó nő szívén keresztülszúrva. Két karjával átölelte a sírt.
Voltak, a kik ráismertek benne a szép Szunyoghy Ozmondára, született Eszterházy grófnőre.
Annyira szerette-e őt, hogy képes volt megölni, s úgy egyesülni vele a halálban? Ő vitte-e imádott bálványát, kiszámítva a vérpadra, hogy a sírban legyen az övé? – Átvitte e titkot a másvilágra, s bizonyára kegyelmes bírára talált, a ki nem emberek gondolatai szerint ítél, a ki nem azt nézi, hogy mit tettünk? hanem azt, hogy mit éreztünk?”

S egy meglepő párhuzam a regénybeli utalás és a valóság között, hogy az öngyilkos Ozmonda „arczczal feküdt a síron„, míg Nagy Imrét valóban arccal a föld felé helyezték el a sírjában. Ez persze nyilván véletlen egyezés, hiszen ez a momentum csak az exhumálás során derült ki, de mindenesetre meglepő.

— A halálraítélt ártatlan

S a poszt végére tartogattuk, de a fenti lap ‘Előzetes‘ rovatában az Eltávozott nap c. film ismertetője után következik egy másik film ismertetője, amelyről szintén azt gondoljuk, hogy egy, a regény szövegéhez linkelt tartalom. Már a címe is a koncepciós per során ártatlanul halálra ítélt Nagy Imrére utal ebben a kiterjesztett szövegkörnyezetben, hiszen a címe: A halálra ítélt ártatlan, s valóban egy koncepciós pert mutat be (de.wikipedia.org), amely valóban megtörtént, s még a náci Németországban játszódott. A film német címe pedig még árulkodóbb, hiszen ahhoz a nézetünkhöz kapcsolódik, miszerint Fejes azt az Alan Paton nézetet követi a művében, miszerint egy gyilkosságért vagy annak kell bűnhődnie, aki elkövette, vagy pedig annak, aki nem gyászolta el a halottat. S mintha erről is szólna a film a német címe Fejes olvasatában: Mord ohne Sühne, azaz magyarul ‘gyilkosság bűnhődés nélkül‘.

---

1. rész – Nagy Imre vélt és valós sírhelye

2. rész – Két telefonszám és egy véletlen

3. rész – Még dekódolásra váró számsorok és egy belügyminiszter

4. rész – Ruszwurm, Chevrolet és Damjanich utca 3

5. rész – Tolkien a Lenin körúton

6. rész – Forrós Szele László, a rablógyilkos

7. rész – A Gozsdu udvar titka

8. rész – Egy blaszfémikus bibliai parafrázis: Mózes és a nyazsgem

9. rész – Gerlei József és három társa

10. rész – Égető Mária és Jánosi Katalin

11. rész – Sándor, József, Benedek és az áthantolás dátuma

12. rész – Tosca, a levélária és Mario Lanza

13. rész – Kovács Kati, Czinka Panna és a hamvába holt magyar feminizmus

---

1. Megjegyezzük, hogy a cigányprímás, ill. prímás szó hétszer szerepel a szövegben, s egy visszatérő fordulat, hogy a luxusétteremben „A cigányzenekar magyarozni kezd, a prímás lejön az emelvényről. Járkál, hajlong, játszik az asztaloknál.” ↩︎
2. „Ebben az országban tőlem lehet szidni a munkást, nem örülök; lehet szidni a parasztot, miért örülnék? Lehet szidni a polgárt (bár polgárunk már nincsen, körülbelül Máraival elmúlt. Itt a sogenante elit minden, csak nem polgár, ezek ügyes emberek na, ilyen finoman mondva), de egyetlen egyet nem tűrök el: ha bányászt bántanak, mert én ettem a kenyerüket. Mert énnekem olyan volt a szemem, hogy azt ember ki nem tudta mosni, úgy belerakódott a szénpor. A körmöm alól valahogy kisikáltam, de a pórusaimból már nem.” (Csukás István A Nagyfuvaros utcától a világhírig – Fejes Endre hetvenötödik születésnapjára, Tekintet, 1988 4-5, adt.arcanum.com) ↩︎