‘ja, a világ már csak ilyen’

Az utolsó akarat a Netflix 2020-ban készült filmje, Joan Didion azonos című regényének a filmes adaptációja. A Filmvilág kritikáját (Roboz Gábor) idézve:

„Didion … eddigi utolsó regényét jelentő The Last Thing He Wanted (1996) pedig a hírhedt Irán–Kontra ügyet dolgozza fel, amelynek során a Reagan-kormány titokban támogatta az embargóval sújtott Iránnak történő fegyvereladást, hogy a bevételből a nicaraguai felkelőcsoportokat, a kontrákat pénzeljék.” (Filmvilág)

Majd a kritikus hozzáteszi – ahogyan azt mások is felróják a filmnek – , hogy

„kérdéses, a regény vagy a kontraügy legalább felszínes ismerete nélkül mennyire követhető a cselekménye (…) milyen létjogosultsága van ma egy olyan filmnek, amely egy nehezen olvasható regényt alapul véve közepesen élvezetes szórakozást kínálva mutat be egy harmincöt éves politikai botrányt.” (Filmvilág)

A filmben tehát egy újságírónő nyomoz, aki a filmben a The Atlantic Post munkatársa, s egy jelenetben láthatjuk is az újság latin nyelvű jelmondatát.

A mondat – VERITAS NUNQUAM LIBEROS – persze nyelvtanilag hibás. Szó szerint fordítva azt jelentené, hogy ‘az igazság sosem a szabadokat’, de vélhetően valami olyasmit akartak vele mondani, hogy ‘az igazság sosem szabad’ – persze ez valójában így hangzana, ha helyesen egyeztetjük a melléknevet a főnévvel: ‘veritas nunquam libera‘.

Ennek a mondatnak viszont – AZ IGAZSÁG SOSEM SZABAD – sok értelme nincsen. Persze lehet hivatkozni a közkeletű nézetre, miszerint minden újság, ill. médium mögött valamilyen pénzügyi szervezet vagy érdekcsoport áll, s az adott kiadó azok elvárásainak megfelelően értelmezi, tálalja az adott híreket – azonban az igencsak elképzelhetetlen, hogy egy újság ezt felvállalva azt válassza jelmondatának, hogy ‘mi a szponzoraink kedve szerint hajlítjuk a valóságot a nyájas olvasóink számára’.

A szolgen – VERITAS NUNQUAM LIBEROS – értelmezése viszont magát adja, ha figyelembe vesszük a ‘szabad‘ jelentésű angol free szó jelentéskörét. A free szó eredetileg azt jelenti, hogy ‘szabad’, ill. mentes valamitől, s a 6 században kialakult a ‘free of cost’ (díjmentes) jelentése, s így a free szó azt is jelentheti, hogy valami ‘ingyenes, ingyen van‘.

Így egyszerűen arról lehet szó, hogy a film készítői az angol nyelvből fordították vissza latinra azt, hogy ‘AZ IGAZSÁG SOHA SINCS INGYEN’. S ez már valóban illeszkedik a film mondanivalójához. Papp Sándor Zsigmond ezt így foglalja össze filmkritikájában:

„Az az újságírás, ha olyasmit írunk meg, amit más el akar hallgatni. Minden egyéb csak hirdetés. Nem is tudom hányszor hallottam ezt a kis gyöngyszemet újságíróiskolában, szerkesztőségben, folyosói beszélgetésekben. Persze a meghatározás jobbára az oknyomozásra áll, az újságírás talán legkeményebb műfajára, amely csak elhallgatásokkal dolgozik néha hosszú hónapokon, éveken át és azokból bányássza elő a cseppet sem szívderítő tényeket.” (revizoronline.com)

Azaz itt az igazságot kutató tényfeltáró újságírás kemény munkájáról van szó, s mintha ezt akarja hangsúlyozni is a filmbeli The Atlantic Post jelmondata is – ami egyébként illene is a filmhez, hiszen a történet egy oknyomozó újságírónőt ábrázol, akinek a családi élete a teljes szétesettség állapotában van, s akinek az életét már csak „az a kínzó éhség hajtja – derül ki az első képsorok narrációjából –, hogy választ kapjon a kérdéseire, hogy egy pillanatra bepillanthasson a kulisszák mögé.” (revizoronline.com)

Adrenalin, stressz, küzdelem – hogy feltárjuk az igazságot. Ez lenne tehát a fenti jelmondat üzenete. De abban a vágóképben, amelyben ez a szlogen megjelenik – ennek az üzenetnek pont az ellenkezője sejlik fel: elidegenedés, bérmunka, kiégés. Nézzük csak meg a képet!

A kép, amelyet a filmesek választottak, egy megvásárolható fotó az istockphoto.com oldalról, s eredetileg egy König & Bauer gyártotta rotációs nyomdagépet ábrázoló fametszet 1888-ból. Egy futószalagszerű gépet láthatunk, s máris Marx juthat eszünkbe a bérmunkásokról, akik elidegenedve a munka örömétől csupán a munkaerejüket váltják pénzre a piacon. S szinte ugyanezt láthatjuk a szlogen képi aláfestésén is. Vélhetően éjszaka van a szerkesztőségben, ahol egy alsó osztályokhoz tartozó, rosszul fizetett – latin-amerikai vagy fekete – takarító végzi a munkáját, amiben túl sok örömet nem lelhet.

De hasonlóan örömtelen történetről szól a ‘The Atlantic Post‘ című lap nevének a választása is a filmben. Ez ugyanis nem egy kitalált, hanem egy létező lap. A linkedin.com szerint ez egy 2013-ban alapított online lap, amelynek jelenleg két munkatársa van (volt), de a weboldaluk – theatlanticpost.com – jelenleg nem működik, a domain eladásra van meghirdetve mindössze 1595 dollárért.

S a latinóra bloggere ezután már tökéletesen egyet is ért Papp Sándor Zsigmond szavaival, ahogyan a filmkritikáját zárja: „a megváltó katarzis elmarad. Legfeljebb biccentünk egyet, hogy ja, a világ már csak ilyen„.