‘Az 1931-es filmben a Requiem könyörgése mögé 1930-as Hitler szónoklatfoszlányok vannak bevágva. Szóval tudatosan játszatták el Lugosival Hitlert, amikor az még sehol se volt. Hát nem voltak ezek annyira hülyék Hollywoodban, mint gondolnánk.‘

I.

Dracula az 1931-ben készült filmben erdélyi kastélyából Angliába települ át. Már az odaút sem zajlik le zökkenők nélkül, ugyanis a koporsóját szállító hajó teljes legénysége meghal még a kikötés előtt, csupán a titkára marad életben – Mr Renfield -, aki viszont megbolondul, s onnantól fogva, még az elmegyógyintézetben is apró állatokra, rovarokra vadászik, hogy kiszívja a testnedveiket. Végül pedig egy szomszédos birtokos lánya, Lucy halálozik el vérszegénységben, s a nyakán apró, tűszúrásszerű pontokat találnak.

Ekkor lép színre Dracula ellenfele, Van Helsing professzor, s ő is ugyanúgy lóg ki a sorból, mint Drakula. A tudomány racionalitására épülő nyugat világától ugyanis éppen úgy idegen, hogy egy orvos professzor higgyen a vámpírok létezésében, ahogyan maguknak a vámpíroknak a léte is az: hogy valakik éjjelente a koporsóikból kelnek ki és az élők vérét szívják.

Van Helsing – Drakulához hasonlóan hipnotikus tekintetű, erőteljes karakter, aki tekintélyt ébreszt a környezetében, s egy látványos kísérlettel – alkimistákat idéző lepárló készülék és vaskos, latin nyelvű fóliáns kíséretében – mutatja ki, hogy az elhunyt Lucy, akinek a vérét vizsgálja éppen a kémcsövében, valójában csak tetszhalott. Egy vámpír. A környezete meghökkenését pedig egy közhellyel szereli le, aminek nem is a tartalma a lényeges, hanem az, hogy milyen szuggesztív erővel mondja el: ‘Engedje meg, hogy bebizonyítsam önnek, hogy a tegnap babonája a ma tudományának a ténye‘.

– Olvassa, Dummkopf, ahol megjelöltem!
– Deinde cum extractum vesiculionis sanguine mixtum est, sanguis puniceo color amisso lactteus fit.
– Uraim, úgy tűnik, hogy a vizsgált minta egy … tetszhalotté.
– Norferatu!
– Igen, Nosferatu. A tetszhalott. A vámpír. A vámpírok az áldozat nyakát sebesítik meg a toroknál. Csak két apró sebet hagynak. Fehérek, de egy vörös pont van a közepükön. Dr Seward, az ön ápoltja, Renfield, akinek a vérét szintén elemeztem, annak a téveszmének a megszállottja, hogy élő állatokat kell ennie, hogy életben maradhasson.
– De Professor Van Helsing, a modern orvostudomány elvei nem engedik, hogy ilyen lények egyáltalán csak létezhessenek is. Vámpír csak a mesében van. Merő babonaság.
– Nos, talán bizonyítékot tudok majd szolgáltatni önnek, hogy az, ami tegnap még babona volt, az ma már a tudomány a valósága.

 (videó itt):

Egy PhD dolgozat szerint, amely a filmet elemzi, jóval mélyebb a párhuzam Drakula és az őt leleplező professzor között.

„Mind a film, mind az alapjául szolgáló regény (Bram Stoker: Dracula, 1897) Van Helsinget olyan személynek ábrázolja, aki természetfeletti erővel rendelkezik, s képes arra, hogy kontrolálja a környezetét egyfajta mágikus tudása felhasználásával. Draculához hasonlóan Van Helsing ‘tudományos’ rítusaiban is van valami hipnotikus, s Draculához hasonlóan ő is mágikus kellékeket használ, hogy legyőzze az ellenfelét (fokhagyma, farkasfű, feszület). S lépéseivel nem kevésbé traumatizálja a környezetében lévőket, mint maga Dracula. A kérdés pedig innentől az, hogy miben is áll a professzor morális ereje. Vajon az az igazi ördögi erő, amely Draculából árad, vagy pedig a professzorban is él egy másik Dracula?” (132.o.)

Nos, Európa ezen tájékáról nézve viszonylag egyszerűen válaszolhatunk erre a kérdésre. A gonosz birodalmát csupán egy másik gonosz erő képes legyőzni, s máris gondolhatunk a náci Németország és a kommunista Szovjetunió szembenállására – s a film valóban ezt ábrázolja – s már jóval azelőtt, hogy Hitler hatalomra jutott volna 1933-ban, hiszen a filmet két évvel azelőtt mutatták be.

Tegyük csak egymás mellé Dracula látványos – a némafilmek világát idéző – gesztusait és azokat azokkal a fotókat, melyek a szónoklataira készülő Hitlert ábrázolják, s máris kézzelfogható lesz a párhuzam Lugosi Béla játéka és Hitler szónoklatainak a valósága között (source).

 

        

Hitler gesztusait ábrázoló képek 1925-ben készültek Heinrich Hoffman műtermében, így lehetséges, hogy a film alkotói is ismerték ezeket. Azaz a film szinte napra készen reagál világpolitika eseményeire, s nagyon jól ráérez arra, hogy a gyilkos ideológiák terjedését nemsokára egy összecsapás fogja követni – egy világháború.

„mint a filmbeli Dracula, ugyanúgy Hitler és Sztálin is képes volt a tömegeket félrevezetni, megbabonázni, s megölni azokat, akik az útjában álltak, s a hatalom iránti szomjúságukat allegorikusan fejezi ki a filmben Dracula szó szerinti vérszomja. Amikor Dracula gróf harapása, s az a képessége, hogy bárkit is vámpírrá változtasson, azt ábrázolja, hogy az 1930-as évek fanatikus tömegeit hogyan fertőzi meg a náci és a szovjet ideológia, s végzi ki könyörtelenül minden ellenfelét.” (forrás)

A kérdés pedig a filmben az – amikor Hitler még hatalomra se került -, hogy ki fogja vajon legyőzni ezt démoni népvezért. A film válasza pedig úgy hangzik, hogy a gonoszt csak egy másik gonosz erő győzheti le, aki hasonló módon nem riad vissza a kegyetlenségtől és környezete manipulálásától sem. S ez a személy a filmben Van Helsing professzor, aki a PhD dolgozat szerzője szerint nem véletlenül idézi a szovjet népvezér, Sztálin alakját.

A film szinte zseniálisan lát a jövőbe, s bár Hitler hatalomra jutása előtt készült, azonban a képkockáiba nagyszerűen ‘tükröződnek’ a történelem későbbi eseményei – legalábbis utólag nagyon szépen ki lehet belőlük olvasni azokat. Talán a legtalálóbb jelenet az, ahol a professzor szemtől szembe fenyegeti meg Draculát azzal, hogy, ha kell, kőről kőre bontja majd le azt a romos apátságot, ahol Dracula koporsóját sejti, ugyanis ahhoz, hogy Dracula valóban elpusztuljon, a koporsóban fekvő holttestének a szívét kell átszúrni:

„Kőről kőre bontom le az apátságot, mérföldnyi területen ásatom fel. Meg fogom találni a koporsódat és keresztül fogom döfni a szíved.”

S ebbe a sorokba – az események múltán – nem nehéz belátni Churchill elszánt szavait:

„Megvédjük szigetünket, bármibe kerül is. Harcolunk a partokon, harcolunk a leszállópályákon, harcolunk a mezőkön és az utcákon, harcolunk a hegyekben; sosem fogjuk megadni magunkat.”

Hitler és Sztálin alakjában a történelem két különböző típusú diktátorát láthatjuk. C. G. Jung szavaival: „A primitív társadalmakban kétféle vezető létezett. Az egyik a törzsfőnök, a testi erő bajnoka volt, erősebb minden vetélytársánál, míg a másik, a vajákos, a gyógyító ember, nem önmagában volt erős, hanem a közösség rávetített, ráruházott hatalma folytán.” (Jung: Beszélgetések és interjúk, Bp, 1999, 124.o.)

S ebben az értelmezésben Sztálin volt az, aki a saját erejéből küzdötte fel magát a politika csúcsára a kegyetlenségével, s tartotta meg a hatalmát a terror segítségével, s így alakja a filmben inkább Draculához hasonlít, hiszen a vámpír az, aki – már gyárilag is – rendelkezik azzal az erővel és képességgel, amivel a többiek fölé kerekedik. Ezzel szemben Hitler a ‘gyógyító vajákos‘ típusa, aki addig marad hatalmon, amíg a népe hisz benne, s az ereje is onnan származik, hogy a közösség ráruházta a hatalmat. S ez a ‘gyógyító vajákos‘ a filmben maga Van Helsing professzor is, s a fentebb szereplő filmrészlet azt a jelenetet mutatja, amikor – a famulusa által felolvasott latin nyelvű részlettel, egy lepárló készülék díszlete mellett  – vajákol éppen. S ezzel a sámáni rituáléval győzi meg a társait, hogy az ő kezében van a helyzet kulcsa, s állítja maga mögé szűkebb közösségét, s veszi fel a harcot Draculával. (Azaz a filmben felcserélődik a ‘született vezér‘ és a ‘gyógyító vajákos‘ karaktere.)

A filmben elhangzó latin szöveg tehát Van Helsing karakterének a felépítését szolgálja, s a jelenetben a vérvizsgálat eredménye – s annak sajátos értelmezése – az, amivel a professzor maga mögé állítja a társait.

Deinde cum extractum vesiculionis sanguine mixtum est, sanguis puniceo color[e] amisso lactteus fit.

Ezt követően, miután a kivonatot a hólyagocskából származó vérrel elvegyítettük, a vér színe elveszti bíborvörösségét és tejfehér lesz.

A latin szövegben kétszer fordul elő a ‘vér‘ szó, hiszen egy vérvizsgálatról van szó. De a nácizmus ideológiájában a vér fogalma központi szerepet foglalt el, gondoljunk csak a ‘vértisztaság‘, ‘vér és becsület‘ fogalmaira, s a szó már önmagában is utalhat a hitleri ideológiára, hiszen Hitler művében, Mein Kampfban a ‘vér‘ szó a könyv 259 oldalán több, mint 140-szer fordul elő.

A szövegben szerepel még a ‘vesiculionis‘ szó, amit – kénytelenségből – úgy fordítottam, hogy ‘hólyagocskából származó’ (ti. vér), azonban ilyen szó a latinban nincsen. Helyette ismert az orvosi latinban a ‘vesicula‘ (hólyagocska) és a ‘vesiculitis‘ (ondóhólyaggyulladás) kifejezések. (Lehetséges,hogy a film alkotói így utaltak a sorok között arra, hogy konkrétan mit is gondolnak Hitler személyéről.)

A vér mindenesetre az erekből származhat, s talán a film itt arra a hasonló hangzásra épít, ami a fiktív ‘vesiculionis‘ és az angol ‘vessel‘ (ér) szavak között fennáll. Mindez azért érdekes,mert a ‘vessel’ szó egy másik jelentése az, hogy ‘hajó‘. S Draculát Angliába szállító hajónak a neve pedig a filmben Vesta. Vesta viszont a szív, az otthon és a család istennője volt az ókori Rómában, s neve a görög ‘hestia‘ (szív) szóból származik. Azaz szimbolikusan egy ‘szív‘ nevű hajó szállítja Angliába Draculát a film elején, a film végén pedig úgy pusztul el, hogy a szívébe egy karót döfnek.

II.

A film ma elérhető változatának a filmzenéje a Hattyúk tava zenei motívumát használja fel, míg a film eredetileg többcsatornás hangsávval készült, s azokon a hangsávokon, amelyek ma már nem elérhetőek a nagyközönség számára, egészem érdekes latin nyelvű utalásokat is találunk. (Ezt részletesebben a fent említett tanulmány ismerteti.)

A film elején 01:49-től 02:44-ig sötét képkockákat látunk, s alatta a Requiem Kyrie tétele csendül fel (a tanulmányban nem sikerült megtalálnom, hogy kinek a Requiemje).

Kyrie eleison; Christe eleison; Kyrie eleison.

Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! Uram, irgalmazz!

„A Kyrie liturgikus szövegét egy női hang énekli. A hangját a vele szemben lévő hangszóróból elektronikusan keltett zaj kíséri, ami mintegy hangsúlyozza az emberi természet kettősségét, ami az élet és a halál örök konfliktusából ered” (Petr.122.o.)

11:31-nél hangzik el a film egy vezérmotívuma Dracula szájából: „Egy pók mászik a hálójában, hogy elkapjon egy óvatlan legyet. A vér az élet, Mr Renfield.”

„‘A vér az élet’ vezérmotívum a jelenetben leleplezi Dracula igazi természetét. A vér az emberiség ősi szimbóluma. A ‘vér az élet’ frázisa a hangcsatornán számos nyelvre le lett fordítva, köztök latinra is.” (Petr. 125.o.)

20:06-nál ismét elsötétül a képernyő, s a Requiem egy részlete hangzik el.

Absolve, Domine, animas omnium fidelium defunctorum ab omni vinculo delictorum et gratia tua illis succurente mereantur evadere iudicium ultionis,et lucis æternae beatitudine perfrui

Oldozd fel, Uram, összes elhunyt híved lelkét a bűnök összes kötelékéből és miközben a kegyelmed a segítségükre siet érdemeljék ki, hogy elkerüljék a bosszúálló ítéletedet és az örök világosság gyönyörűségét élvezhessék.

„A zenei motívum suttogva kezdődik, majd lassan erősödik egészen a ‘lux aeternae’ kifejezésig, ami aztán a tengeri vihar zajába vegyül el” (Petr. 127.o.), ami a következő jelenetet vetíti előre, ahol a Draculát szállító hajó átkel a tengeren.

01:15:20-nál a film végén pedig ismét elsötétül a képernyő, s a Requiem offertórium tétele hangzik fel.

Domine Iesu Christe, Rex gloriæ, libera animas omnium fidelium defunctorum de pœnis inferni et de profundo lacu. Libera eas de ore leonis, ne absorbeat eas tartarus, ne cadant in obscurum;sed signifer sanctus Michael repræsentet eas in lucem sanctam, quam olim  Abrahæ promisisti et semini eius. Hostias et preces tibi, Domine, laudis offerimus; tu suscipe pro animabus illis, quarum hodie memoriam facimus. Fac eas, Domine, de morte transire ad vitam. Quam olim Abrahæ promisisti et semini eius

Urunk, Jézus Krisztus, a dicsőség királya, szabadítsd meg az összes elhunyt hívőd lelkét a pokol büntetésétől és a mélység vizétől. Szabadítsad meg őket az oroszlán szájából, hogy ne nyelje el őket az alvilág, ne zuhanjanak a sötétbe. de a zászlóvivő szent Mihály vigye a lelkeiket a szent fénybe, amit egykor megígértél Ábrahámnak és az ő utódainak. Áldozatunkat és dicsőítő imáinkat ajánljuk fel neked, Uram, fogadd el lelkeikért, akikről holnap megemlékezünk. Add meg nekik, Uram, hogy a halálból átmenjenek az életbe, ahogyan egykor megígérted Ábrahámnak és utódainak

A Requiemnek ez a része expresszív stílusú előadása burkoltan utal Hitler 1930-ban tartott beszédére. A többi hangszóróból áradó morajlás ugyanis Hitler ezen beszédéből lett összevágva. (Petr. 139.o.)

Hitler 1933-ban került hatalomra, s előtte nem lehetett sejteni, hogy milyen diktatúrát épít ki Németországban, s milyen háborúba rántja bele az egész világot. Éppen ezért is rendkívül sokat mond Hollywood szellemiségéről, hogy már Hitler hatalomra jutása előtt felfigyeltek a fim készítői a személyére, s nagyon jó megérzéssel látták meg benne a jövő évtizedek diktátorát. (Feltéve, hogy a fenti hanganyagot nem utólag vágták bele a filmbe. Ismét megjegyezzük, a film több hangsávos, s a videómegosztókon elérhető kópiákon ez a hanganyag nem található meg.)

III.

Végül két magyar vonatkozású érdekesség. A film ötletéül szolgáló regényt Bram Stoker írta, s azonos címmel jelent meg 1897-ben. Az író 1890-ben találkozott Vámbéry Ármin magyar kutatóval, s tőle hallott először a havasalföldi Vlad Tepes Draculea legendájáról. Stoker ennek a nyomán írta meg a regényét úgy, hogy sohasem járt a helyszínen, csupán a négy fal között összegyűjtött kutatómunkáját dolgozta fel a regényében.

A film eleje Erdélyben játszódik, s az angol nyelvű változaton is meghagyták a magyar nyelvű beszédet, amire a forgatókönyv csak úgy hivatkozik, hogy ‘speaks Hungarian‘ (videó itt).

A film főszerepét pedig a magyar származású Lugosi Béla játssza, akinek egy kő mellszobrát stílszerűen egy gerillaművész helyezte el a városligeti Vajdahunyad vára egy beszögellésében (erről bővebben itt).

*     *     *

IRODALOM:

Titas Petrikis: Creating a Sound World for Dracula (Browning,1931)