(folytatás – 3.) A születés és az anya elvesztésének képe Dobai Péter Büntetőexpedíció c. filmjében

első rész itt
második rész itt

III.
Bűntudat és megtisztulás

  • A bűntudat

A gyerek, akit elhagytak a szülei (vagy csak elváltak), gyakran bűntudatot érez. Azt gondolja, hogy ő volt rossz, s az ő rossz voltából fakad, az ő bűne, hogy a szülei magára hagyták. Valójában viszont a gyereknek nincs szerepe abban, hogy őt elhagyták, mégis őt éri ez a ‘büntetés’. S ez a kettősség figyelhető meg a filmben is. A filmben ábrázolt büntetőexpedíció azért indul, mert egy anarchista megölt egy osztrák dragonyos hadnagyot, s ennek megtorlásául a különítmény felégeti a szerb falut, ahol a merénylet történt. A könyörgő menetben a falusiakat látjuk – az ő házaikat pusztítják el -, akiknek viszont ténylegesen nincs közük a gyilkossághoz, ahogyan a gyermek sem tehet arról, hogy a szülei elhagyták, mégis ő az, akiben bűntudat ébred.

Ennek a bűntudatnak a nyomát a forgatókönyv egy utalásában fedezhetjük fel, ahol a filmben emlékként ábrázolt kivégzési jelenet valóságában vagyunk. A Büntetőexpedíció – említettük – egy hat részből álló ciklus harmadik tétele lett volna, de végül csak ez az egy rész készült el. A forgatókönyvben a következő, negyedik tétel mutatta volna a kivégzést, s azt megelőzően a kivégzés levezénylésére kijelölt tiszt tépelődését hallhatjuk:

– Miért engem választott ki az ezredes?
– Látta, hogy tiszta vagy. Olyan ez, mint a szüzesség.

Ebben a vonatkozásban tehát a kivégzés végrehajtásával a tiszt mintegy elveszti a tisztaságát, mintegy tisztátalanná, bűnössé válik. S mintha ez az elhagyott gyermek érzése is lenne, miszerint ő a rossz, ő a tisztátalan, s ezért hagyták őt magára már a születése pillanatában.

  •  Szabadíts meg a gonosztól!

A dolgozat első részében elemeztem a kivégzésen elhangzó latin nyelvű temetési szertartásszöveg elejét, ahol a ‘Libera me‘ ima hangzott el. Nézzük a latin szöveg folytatását!

per Christum dominum nostrum.
Kyrie eleison, Christe eleison!
Pater noster qui es in caelis,
santificetur nomen tuum.
Et ne nos inducas in tentationem,
sed libera nos a malo!
Quaesumus, Domine, pro tua pietate
miserere famulae tuae et
a contagiis mortalitatis exutam
in aeternae salvationis partem restitue
per Christum dominum nostrum.
a mi urunk, Krisztus által.
Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz!
Mi atyánk, ki vagy a mennyekben,
szenteltessék meg a te neved.
És ne vígy minket a kísértésbe,
de szabadíts meg minket a gonosztól.
Könyörgünk, Uram, hogy kegyességedben
irgalmazz szolgálólányodért és
miután eloldoztad a halandóság kötelékéből,
az örök üdvösségben részesítsed
a mi urunk, Krisztus által.

A Missale Romanum egy kiadása szerint (a fenti szertartásszöveg forrásproblémájával most nem foglalkozom) a filmben elhangzó ‘Libera me‘ ima után nem szerepel az ‘a mi urunk, Krisztus által‘ sor, hanem egyből az ‘Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz, Uram irgalmazz‘ sorok következnek, aminek az első két tagmondata hangzik el a filmben. Ezt követően a szertartáskönyv szerint a pap tömjént tesz a füstölőbe, majd a Miatyánk ima első két szavát mondja hangosan (Pater nosterMiatyánk). A pap ezután az ima további részét magában folytatja, míg a filmben a Miatyánk első két sora hangzik el (‘… ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved‘). A szertartáskönyv szerint ekkor a pap a szenteltvíztartót veszi a kezébe, körbejárja a ravatalt és háromszor balról, majd háromszor jobbról behinti a holttestet szenteltvízzel, s ezt követően ugyanígy megtömjénezi a ravatalt. Majd ezután már hangosan hangzik el a Miatyánk imádság két záró tagmondata, ahogyan a filmben is: “Ne vigyél minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.” Ennek az utolsó tagmondata a latin szövegben a következőképp hangzik: “libera nos a malo!” (“Szabadíts meg a rossztól!“)

Ez két dolog miatt fontos. Egyrészt itt ismét a ‘Libera me‘ sorok hangzanak el, másrészt az ima úgy fogalmaz, hogy “szabadíts meg a rossztól!“, amiben a gyermek bűntudatát vélem felfedezni, aki úgy érzi, hogy ő ‘rossz‘, ő ‘tisztátalan‘, s ezért is hagyta el az édesanyja már a születése pillanatában, s ez az a ‘rossznak levés‘, amitől szabadulni szeretne. Az első ‘Libera me‘ ugyanis azért könyörög, hogy megszabaduljon a büntetéstől, ez a második ‘Libera me‘ pedig könyörgés a büntetést kiváltó bűn eltörléséért.

  • Az áteredő bűn

A születés pillanatában megjelenő tisztátalanság képe a katolikus egyház áteredő bűnnel kapcsolatos tanításaira emlékeztet. A dogmatika szerint ugyanis az első emberpár által elkövetett ősbűn következménye – az áteredő bűn – egy olyan bűnös állapot, amely minden emberre átszáll a születésével, s ígyaz áteredő bűn következtében az összes emberek ‘test és lélek szerint rosszabbá váltak’” S a tanítások szerint a keresztség szentsége az, amely az egyes ember esetében eltörli ennek az áteredő bűnnek egyes következményeit. Így szimbolikájában az áteredő bűn a ‘rossznak levés‘, míg a keresztség szentsége pedig az ettől való ‘megtisztulás‘. A teológiában az eredendő bűn a született személy öröksége, amiről ő tevőlegesen nem tehet, a pszichológiai megközelítésben pedig az elhagyott gyerek nem tehet arról, hogy a szülei elhagyták a születése pillanatában, ezért mintegy önmagával születettnek érezheti ezt a ‘tisztátalanságát‘.

  • A vízkeresztség

A kivégzési jelenetben elhangzó ima és a könyörgő menet zászlójának felirata között találhatunk egy szövegszerű párhuzamot. A ‘Libera me‘ ima ugyanis a harag napját idézi fel, amikor “az egek és a föld megmozdulnak”, míg a zászló Paraskevát egy tekerccsel a kezében ábrázolja, aminek a hagyományos felirata a níceai hitvallás kezdősora kell hogy legyen az ikonfestés szabályai szerint: “Hiszek az egy istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.” A temetési imában tehát a végítélet napján meginduló egek és föld képe jelenik meg, míg a templomi zászlón pedig ugyanezen egek és föld megteremtésének az aktusa – azaz itt is mintegy a teremtés és végítélet, születés és halál kerül egymás mellé – s vegyük észre: itt valamilyen formában az apakép jelenik meg. Eddig nem említettük, de Dobai Péter önéletrajzában azt írja, hogy “Apámat (ő német volt, félig Anyám is az) nem ismertem személyesen soha“, azaz az író nem csupán anya, de apa nélkül is nőtt fel.

zászló hátulja 3A temetési imában a szertartáskönyv szerint a Miatyánk kezdőszava után szenteli be a pap a holttestet szenteltvízzel. A liturgiában a szenteltvíz és a keresztelésnél használt keresztvíz két különböző dolog (a szenteltvíz szentelmény, a keresztvíz pedig a keresztség szentségének az anyaga), a holttest szenteltvízzel való beszórása mégis a keresztségre emlékeztet, ahogyan az napjainkban is elhangzik a temetések magyar nyelvű liturgiájában a holttest beszentelésekor, miszerintEmlékeztessen a szenteltvíz keresztségünkre“. A kivégzési jelenetet körbeölelő könyörgési menetnél pedig többször is láthatjuk a Paraskevát ábrázoló templomi zászló hátulsó képét, amely Jézus megkeresztelését ábrázolja, s így a szenteltvíznek a halotti imában történő nagyon áttételes megjelenése Paraskevához, ill. a záporban ázó könyörgő menet képéhez kapcsolja a kivégzés jelenetét.

baptism-of-christ-iconA templomi zászló az ikonfestészetben kialakult hagyományos ábrázolást követi, ahol középen Jézust látjuk, amint Keresztelő Szent János (balra) megkereszteli a Jordán vizében. Jobb oldalán pedig angyalok állnak, amint Jézusnak hódolnak. Az evangélium szerint “Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: ‘Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.’” (Mt3,17) – s itt is az apa jelenik meg, hiszen az égből az Atya szavait halljuk.

A zászlón a keresztelés jelenetét látjuk, s ezután szinte kínálja magát a párhuzam, miszerint a záporban ázó könyörgő menet jelenetében a csendesen hulló esőben a keresztvíz szimbólumát fedezzük fel, ami lemossa az emberről az áteredő bűnt. Az áteredő bűn pedig az ősbűn öröksége, s az első emberpár ősbűne volt az, ami megrontotta az ember Istennel való kapcsolatát. Pszichológiai vonatkozásban itt nyilván Dobai Péter ősélményéről van szó, miszerint ő ‘rossz‘, s ezért hagyták el a szülei. A csendes eső képével viszont a megtisztulás jelenik meg, ami helyreállítja a gyermek szüleihez fűződő kapcsolatát. Így a keresztelési zászlókép felidézte sorok – ‘Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik‘ – ebben az értelmezésben már a szülők szavai magához Dobai Péterhez – visszafogadják szeretetükbe az immár megtisztult fiút.

Ez a megtisztulás, az a visszafogadás azonban – úgy tűnik – csak egy beteljesületlen lehetőség a filmben. Ennek értelmezéséhez mélyebben kell megvizsgálnunk a keresztelés, az apakép és a ‘Prinz Eugen‘ indulót éneklő lovascsapat szimbolikáját.

  • Alámerítkezés

A vízkeresztség eredetileg alámerítkezéssel történt, s ezért is mondja az evangélium, hogy “Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből“. Az alámerítkezés pedig a meghalás és újjászületést szimbolizálja. Amikor a megkeresztelt alámerítkezik a vízben, akkor mintegy meghal, s amikor kiemelkedik a vízből, mintegy újjászületik, azaz a keresztelés során ‘meghal az óember, és feltámad az új ember‘. A könyörgő meneten áttörő katonák ‘Prinz Eugen‘ indulója viszont mintha egészen másra utalna.

Prinz Eugen der edle Ritter,
wollt dem Kaiser wied’rum kriegen
Stadt und Festung Belgerad!
Er ließ schlagen eine Brukken,
daß man kunt hinüberrucken
mit der Armee vor die Stadt.
Eugén herceg, a nemes lovag
ismét segíteni akart a császárnak,
hogy elfoglalja Belgrád városát és várát.
Épített egy hidat,
hogy át tudjanak kelni a folyón
a sereggel a város elé.

A fimben ábrázolt lovaskülönítmény a Monarchia 13. számú, Savoyai Jenő herceg dragonyosalakulata lehetett az indulójuk alapján, hiszen Prinz Eugen nem más, mint Savoyai Jenő, s az induló Belgrád bevételéért 1717-ben vívott harcáról szól, amely során a török véderő szeme láttára szállította át a seregét a Dunán úgy, hogy pontonhidat építtetett a folyón.

Amikor a különítmény áthalad a könyörgő meneten, akkor a katonák ennek az indulónak az első versszakát éneklik, majd ismétlik meg. Az indulóban a hídon való átkelés jelenik meg, ami szembe állítható az alámerítkezéses keresztelés képével. A katonák ‘száraz lábbal’ kelnek át a folyón, s ez azt sugallja, hogy a megtisztulás képe csupán részleges a filmben. Mintha ez a megtisztulás a lovasokat nem érintené – ahogyan a könyörgő menet jelenetében is hirtelen jött zápor csak a falusiak arcát mossa.

A Princz Eugen induló továbbá ismét kapcsolatot teremt a könyörgő meneten való áthaladás és a kivégzési jelenet között. Az induló utolsó versszaka elmondja, hogy a csatában meghalt Eugén herceg testvére, Ludwig – ami történetileg egyébként nem helytálló. (Eugénnek két Ludwig nevű testvére volt, azonban egyik sem halt meg Balgrádnál.) Eugén ekkor elsiratja a testvérét és a holttestét Péterváradra viteti.

A testvér halála így a kivégzési jelenettel teremt kapcsolatot, hiszen abban a jelenetben feltoluló emlékképet annak a bejelentése váltja ki, hogy a hadnagy holttestét a postaállomáson helyezték el – s ne feledjük, a megölt hadnagyot Dobai Péter játssza, s az ő tágra nyílt szemeit látjuk holtában a film kezdő képsoraiban.

  • Kontamináció

A dolgozat kiindulópontja az a kérdés volt, hogy a filmben ábrázolt kivégzési jelenetben a kivégzés előtt miért egy elhunyt asszonyért szóló ima hangzik el, mivel az liturgiailag képtelenség. Majd kiderült, hogy a jelenetben nincs ellentmondás, mivel az egy bevillanó emlékkép, amelyet kontamináció torzít. Az emlékben ugyanis két különböző történés csúszik egymásba. Az egyik a kivégzés képe, a másik pedig egy asszony temetésének a képe, majd ez a két emlékkép keveredik felidézője tudatában, mintha az elhunyt asszonyért szóló imát a kivégzésre ítélt személy mellett imádkozó pap mondaná.

Láttuk, a kivégzési jelenet és Dobai Péter saját születéséről elmesélt történet között lényeges párhuzamok voltak. Úgy értelmeztük, hogy a ‘Libera me‘ imájában ábrázolt végítélet napja azt a pillanatot idézte fel, amikor Dobai Péter születése pillanatában az amerikai Liberator gépek bombázták a kórház környékét, s szinte rengett a föld.

A filmben a kivégzés emlékének a képe kontaminált, két különálló emlék csúszik benne össze egy emlékké. De az az emlék, amit Dobai Péter mesél el a saját születéséről a portréfilmben – nyilván mások elbeszélése alapján – szintén kontaminált.

Dobai Péter visszaemlékezése szerint Liberator gépek bombázták a várost 1944 augusztus 12-én, amikor született. A Légi háború Magyarország felett – a téma legrészletesebb összefoglalója – szerint viszont:

“Augusztus 9-ét követően – ha a lassan állandósuló légi felderítéseket és „Titó-járatokat” nem tekintjük – a légi eseményekben háromnapos szünet következett. Legközelebb augusztus 13-ára virradóra a RAF 61 db bombázója – 39 Wellington, 15 Liberator és 7 Halifax – a hajdúböszörményi repülőtér támadására indult. 54 bombázó érte el a célpontot, és 84,2 tonna bombát dobtak le – a célpont közelébe.”

Így – ha a forrás helyes – Dobai Péter születésének a napján – 1944 augusztus 12-én – nem volt bombatámadás Budapest felett. Természetesen azt megelőzően és utána is sűrű találatok érték a Klinikák környékét, ahol Dobai Péter született, de aznap nem. Az író visszaemlékezésében tehát a születése és a környező napok bombázásainak a képe keveredik össze egy történetté.

Így a filmben bevillanó emlék nem csak szimbolikájában, de szerkezeti felépítésében is követi azt, hogy írója hogyan emlékszik vissza a születésére. Ez nyilvánvalóan nem tudatos a forgatókönyvíró Dobai Péter részéről, hanem a művészi őszinteség kéretlen megnyilvánulása. A filmben ábrázolt kontamináció így azt mutatja be, hogy alkotója milyen kontaminációval éli meg a saját valóságának egy szeletét – s erről a kontaminációról vélhetően ő maga sem tud.

“Mi bizonyítja életeimet,
hogy tényleg éltem és le is éltem
sorsomnak minden véletlenjét,
nem csak magamnak vigaszképp elmeséltem?!”