• Panna néni! Gyertyákat!

Kosztolányi Dezső Pacsirta című regénye filmváltozatának egy jelenetében az öreg Vajkay Ákos úgy berúg, hogy az alkoholmérgezéstől ájultan esik össze. A jelenet egy nyilvánosházban játszódik, ahol a társai az ájult öreget egy asztalra fektetik, majd gyertyával a kezükben körüljárják, s eléneklik neki a korabeli temetési szertartások latin nyelvű énekét, a circumdederunt-ot. Miközben a filmet néztem, ennél a részletnél egy nagyon groteszk párhuzam ötlött a fejembe. S csak nem tudtam elhessegetni.

Kosztolányi Dezső Édes Anna regényének az elején ugyanis egy hosszabb, latin nyelvű szöveg áll mottóként, ami a temetések latin nyelvű szertartásszövegéből van összevágva, s többek között idézi a circumdederunt első két sorát, ugyanazt, ami a nyilvánosházi jelenetben hangzik el:

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me.
Körülvettek engem a halál sóhajtásai. A pokol fájdalmai körülvettek engem..

A filmben pedig, mielőtt elkezdődne az ének, egy felkiáltást hallunk: „Panna néni, még gyertyákat!” Hm. Panna néni. Édes Anna. ‘Na, én se leszek már hülyébb’ – gondoltam magamban, mire egy újabb összefüggés villant elém, ami szinte megkoronázta ezt az abszurdumot. Ugyanis a filmből – ahogy a regényből is – kiderül, hogy az öreg Vajkay azt megelőzően már tizenöt éve absztinens, nem ivott még egy pohár sört sem. Ugyanakkor Édes Annát – a cselédlányt, aki megölte a gazdáit – a regényben tizenöt év fegyházra ítélik. Végül is – ez is absztinencia. Csak máshogy.

• haláljáték

Amennyiben itt egy valós utalásról van szó, akkor ez voltaképpen az Édes Anna regény szellemiségének a blaszfémiája. Az Édes Anna mottójában idézett halotti ima erőtere ugyanis az, amiből maga a regény fakadt. Kosztolányi visszaemlékezése szerint:

„én az Édes Anna írása alatt – nem tudom miért – mindig a temetési szertartás latin verseit mondogattam és énekeltem. Ez azonnal visszazökkentett hangulatomba. Ez volt az alaphangja. A fönséges, ókori versekből merítettem erőt.”

S ugyanez a mottó az, ami megteremti a regény értelmezésének a keretét is. Az irodalomtörténész Király István szavaival:

„Ki a halál felől néz … jobban észreveszi a másikban a hozzá hasonlót, a szenvedő embert, a másikban a testvért … Ahogy az Idegen című novella hősei gondolták, körülállva egy szállóban egy váratlanul meghalt idegen ágyát: »Most már megismerték őt. Most már tudták, kicsoda volt. Ember volt, ki a földön járt, mint ők, és elment innen, amint majd ők is elmennek. Többé már nem volt idegen. A testvérük volt.«”

Persze a filmben ábrázolt geg Kosztolányitól sem állt távol. Hiszen jól ismertek az író és társaságának polgárpukkasztó tréfái, köztük a fekete humor és a halállal kacérkodó szerepjátékok is, amit egymás között játszottak el.

„Talán az egyik legjellemzőbb haláljátéka Kosztolányinak az volt – amit már Csáthékkal játszottak, akkori albérletükben –, hogy halálos betegnek vagy halottnak tettették magukat. Föltehetően Karinthy Frigyes is részt vett ezeken az alkalmakon, vagy legalábbis tudott róluk. Ahogyan Kosztolányi Dezsőné írja: »az ilyen természetű játékoknak többnyire Csáth Géza, az uram unokaöccse volt a kezdeményezője –, ravatalra feküdtek, égő gyertyák közé, úgy várták egymást, majd a ‘halott’ elröhögte magát a ravatalon.«” (forrás)

Az író fia, Kosztolányi Ádám egy visszaemlékezésében még a circumdederunt éneklését is feleleveníti, amikor a ‘vicces Karinthy Frici bácsihoz’ vitték el kilenc évesen, akinek az „egyik barátja a díványon aludt, mintha az alvó meghalt volna, gyertyát gyújtott fölötte és a circumdederunt me kezdetű egyházi dalt énekelgette.”

• megveszek minden vőlegényt

A csúnyácska, vénlány Pacsirtát szülei nem tudták férjhez adni, s a család az egykori ‘kérők’ közt tartja számon a félszeg vasúti tisztet, Cifra Gézát is. A film fenti jelenetében a részeg Vajkay Ákos – Pacsirta apja – a nyilvánosházban alázza meg Cifra Gézát azzal, hogy megkérdezi tőle – a társaságában lévő prostituáltra mutatva -, hogy „ez a menyasszonyod?„, majd köteg bankókat osztogatva vásárol sorra ‘menyasszonyokat’ a jelen lévő uraknak. A botrány azonban nem tör ki. A társaság szánakozva nézi az öreg Vajkayt, aki végül egy freudi elszólással leplezi le, hogy végül is ő az, aki nem tudott a lányának férjet ‘venni’, amikor úgy folytatja, hogy „Kisasszonyok, mindenkinek veszek vőlegényt. Tessék, jó házból való vőlegényt kap mindenki, megveszek minden vőlegényt. Mindenki kap vőlegényt. Finom, úri vőle…” – majd eszméletét vesztve esik össze. Ezután következik a circumdederunt jelenet, majd pár képkockával később a józanodó Vajkayt látjuk otthon, a felesége mellett, ahol annyi év után kimondja az addig elfojtott érzéseit, hogy mekkora teher neki a csúnyácska lánya, s hogy „mi nem szeretjük őt, és azt se bánnánk, ha akár ebben a pillanatban meghalna.”

• a dinamika

A filmben ábrázolt jelenetet megelőzően Vajkay már tizenöt évvel azelőtt kiszakadt a mulatozó társai köréből, a ‘kanzsúrok’ világából. Fegyelmezetten élte az életét, még egy pohár sört sem ivott azóta. Ez a kontroll omlik össze az alkohol hatására, s robban ki belőle az indulat, amit végül egy ájulás, eszméletvesztés követ. Ezután hangzik el a circumdederunt, majd történik meg az ‘igazság’ kimondása. Azaz a következő dinamikát látjuk:

tizenöt év látencia – kitörés – tudatvesztés – circumdederunt – valaminek a kimondása

A teljes film itt, jelenet 1:22-től.
(Pacsirta, rendezte Ranódy László, 1963)

Ez a cselekménysor viszont csak a filmben szerepel, az adaptáció alapjául szolgáló Kosztolányi regényben nem. A regényben Panna néni kocsmájáról – ami a filmben már egy nyilvánosház – csak annyit tudunk meg, hogy a duhajkodás éjszakáján, miután az öreg Vajkay magára hagyta a mulatozókat, akkor néhányuk még elment „Panna nénihez, kinek kurtakocsmája hajnalig nyitva volt, és remek borát széltében dicsérték.” Majd másnap erre az éjszakára visszaemlékezve történik egy utalás a circumdederunt-ra, de ott a részeges latintanár, Szunyogh az, aki „hajnalban néhány percre elalélt, de ősi szokás szerint az asztalra fektették, két gyertyát gyújtottak fejénél, és elénekelték a Circumdederuntot.”

A Kosztolányi regényben tehát a fenti cselekménysorból csupán két elem jelenik meg. a maga fontosságában. Vajkay közlése, miszerint „én már tizenöt év óta nem iszom semmit.”, illetve a regény vége felé az igazság beismerése: „Mi őt nem szeretjük … És azt se bánnánk, ha szegény akár ebben a pillanatban meg…”

• a lélek dobogása

Kosztolányi egy másik regényében viszont, az Édes Annában – melynek az értelmezéséhez a mottójában idézett halotti ima adja az írója szándéka szerint a kulcsot – pontosan ugyanezt az eseménysort ismerhetjük fel – annak minden elemével.

A sorozat ott a robbanással kezdődik: Édes Anna, a cselédlány megöli a gazdáit. Ezt követően ugyan nem történik tudatvesztés, a lány csupán „ledőlt a hencserre, s elaludt„. A sorozat következő eleme a bírósági tárgyalás leírásánál következik. Movisztert szólítják tanúvallomásra, aki cukorbeteg, s láthatóan rossz bőrben van, s még a hangos beszéd is nehezére esik. S ekkor szólal meg Moviszter belső hangja – az író tolmácsolásában:

„Kiálts – dobogott benne a lélek -, kiálts úgy, mint a te igazi rokonaid, az őskeresztények hősi papjai, akik föllázadtak a pogányság ellen, és a temetőkben, a koporsók mellől kiáltottak az égbe, pörölve a legnagyobb Úrral is, az igazságos, de nagyon szigorú Istennel, irgalmat követelve a gyarló embereknek. Hiszen te mindennap elmondod magadban a halotti imát. Emlékszel, mi van benne? Ne tradas bestiis animas confidentes tibi. Ne dobd oda a vadállatoknak a tebenned bizakodó lelkeket. Et animas pauperum tuorum ne obliviscaris in finem. És a te szegényeidnek lelkét ne feledd el végképp. Próbálj te is így kiabálni az arénán, az oroszlánokat is túlharsogva, bátor katekumen.”

Itt ugyan nem a circumdederunt szerepel, hanem az író más sorokat idéz a mottó halotti imájából. Majd ezt követi a ‘valaminek a kimondása’:

„Ridegen bántak vele – jelentette ki Moviszter, erősebb hangon. – Ez volt mindig az érzésem. Szeretet nélkül bántak vele. Szívtelenül.”

Végül pedig az ítélet: tizenöt év fegyház.

• lejárt szavatosság

Moviszter szavai a bíróság előtt a korabeli pszichologizáló regény dramaturgiai csúcspontja. Az igazság kimondása: ‘nem szerették‘. A pszichoanalitikus szemlélet jelenik itt meg, amit abban a korban erőteljes elutasítással, értetlenséggel fogadtak a konvencionális körök, s ezért is érthető az a pátosz, az a szenvedély, amivel Kosztolányi szólaltatja meg a lélek hangját, s láttatja Moviszter kiállásában az őskeresztények hősiességét. A regény kiadása – 1926 – óta viszont jócskán megváltozott a világ, s átalakult a befogadói attitűd is. Azok a szavak, amelyek akkoriban a ‘bátor katekumen‘ igazságával értek fel, mára már kissé inflálódtak, s a pszichológia unalomig ismételt közhelyévé váltak. S ez a változás az, ami – számomra legalább is – groteszkké, lejárt szavatosságúvá teszik a pátosz fenti szavait a regényben.

S úgy vélem, erre a visszásságra érezhetett rá a forgatókönyvíró is 1963-ban, amikor a regény filmváltozata készült. Így maga a groteszk párhuzam nagyon is valós. De a jelenet nem a halotti ima ‘fenséges szavait‘, s nem is a Király István-i regényértelmezés szemléletét gúnyolja ki, hanem csupán a ‘bátor katekumen‘ idejét múlt pátoszán élcelődik, amikor a jól időzített ‘Panna néni!‘ kiáltással az Édes Anna szellemét idézi meg.