A történet akkor kezdődött, amikor a Seattle Art Museum (SAM) 1991-ben megnyitotta a kapuit. Az épületével szemben egy sztriptízbár állt – a Lusty Lady – a szokásos szolgáltatásaival: live show, meztelen táncosnők, videó kabinok. A múzeum megnyitása napján viszont a következő felirat jelent meg a sztriptízbár bejárata felett: „Hello, Sam! Ha végeztél az aktokkal, gyere, nézz körül nálunk is!” S ezzel egy új színfolt jelent meg a város életében. A bár időről-időre már-már obszcenitásba hajló, kétértelmű feliratokkal kommentálta a politika és kultúra éppen aktuális történéseit.

Az első időben persze óvatosak és visszafogottak voltak. „Ha a múzeumnak van 36 millió dollárja az épületük megépítésére, lesz elég arra is, hogy megszabaduljanak tőlünk’ – tartott az esetleges következményektől a bár vezetése. De nem ez történt, s a Lusty Lady vérszemet kapott.
2007-ben, amikor a múzeumot kibővítették, már a következő felirat jelent meg a bár bejárata felett: „Mi tettük ekkorává Sam-et. Óóh – most is egyre nagyobb neki!” Hasonlóan pikáns megjegyzések jelentek meg más események kapcsán is. 2001-ben a hamvazószerdai földrengés után: „Mi még mindig rázzuk. – Gyere és érezd, hogy mozog a föld!” (We’re Still Shaking — Come Feel the Earth Move)

Lusty Lady az elnökválasztás napján is formában volt. Amerikában a választások napja az ‘election day‘. A szó ismerős a nyelvünkben – aki elegáns, az választékosan öltözik és minden nap gondosan kiválasztja (latin: ex + legere) a ruhatárából, hogy mit vegyen fel. Az elegáns öltözködés persze nem csak azok kiváltsága, akik az Elite magazint olvassák. Sőt! Ha jól bedolgozzuk magunkat valahova, akkor akár mi magunk is lehetünk kiválasztottak, mert máris egy csoport színe-javához tartozunk: az elitjéhez. Persze azért jó lesz vigyázni, hogy ki választ ki minket és mire, nehogy – mondjuk – egy gonosz eszkimó vessen ránk szemet, mert akkor mehetünk mi is a levesbe. Például a Mezőgazdasági Ipari Részvénytársaság tüdővagdalék levesébe, amely egészen válogatott minőségű – elit – tüdődarabkákból áll. Keresse Ön is a boltokban! Mert a MIRELIT 70 éve a magyar háziasszonyok szolgálatában! Egészen más jellegű szolgáltatásra utalt viszont a Lusty Lady, amikor a választások napján a ‘Election Day’ egy betűjét cserélte le. S ezzel olyan fergeteges hatást váltott ki, mint a nagyvárosi legenda szerint  egy nyomdai szedő tévedése 1976-ban (csak egy komment említi az urbanlegends oldalán). A mendemonda szerint ugyanis tűz ütött ki az operaházban, s az Esti Hírlap ‘Hatalmas pánik az operában’ szalagcímmel számolt be a történtekről, azonban a nyomda ördöge felcserélte a ‘pánik’ szó két magánhangzóját. A Lusty Lady bejárata felett pedig hasonlóan lett az amerikai elnökválasztás napjából a merevedés napja. A poént egyébként a South Park sorozat egy epizódja is felhasználta, illetve számos amerikai nagyvárosi legenda számol be azokról az esetekről, amikor Japánban okozott problémát az ‘election’ szó helyesírása.

Hasonlóan játszadozott el a Lusty Lady olyan latin kifejezésekkel is, amelyeket átvett a tudományok vagy a művészetek nyelve, s így ezek a fordulatok valamennyire ismertebbek a szélesebb közönség előtt is. A zenei műnyelv gyakran használ az olasz nyelvből elterjedt – latin eredetű – kifejezéseket. Ilyen a kották elején a tempójelzés is, hogy a zeneművet milyen gyorsasággal, dinamikával kell előadni. A normál tempót például középtempónak nevezik. Ekkor a művet a ‘szívünket követve’ kell előadni – mégpedig szó szerint -, mivel ez a tempó megegyezik a szívverés átlagos gyorsaságával, ami 72-80 ütés percenként. Ez a BMP, azaz a ‘beats per minute’, a szívverés/perc – a kifejezés ‘beat’ (üt, ver) szavával a Lusty Lady is élvezettel eljátszadozott néha a maga egyedi kontextusában. A zene ritmusa pedig a a műélvező szívverésével játszadozik el. Rengeteg vizsgálódás szól arról, hogyan gyorsítja vagy lassítja egy-egy zeneszám a szívverés ütemét, de ennek a fordítottja is igaz. Sztetoszkóp helyett például csupán a mű kottájából mutatták ki, hogy Beethoven szívritmuszavarban szenvedhetett, s ez erős hatással volt művei ritmusának a mintázatára.

Placebo Domino – És újra az Úr színe előtt járhatok az élők földjén

A normál tempó tehát 72-80 leütés/perc, s a tempójelzések ehhez az ütemhez viszonyítva adják meg, hogy mennyivel gyorsabban vagy lassabban kell játszani a számot. Néha viszont a zeneszerző teljesen ránk bízza ezt, s ekkor az ‘a bene placito‘, azaz ‘tetszés szerint’ jelzést ír a mű elejére. Latinul a ‘tetszik’ úgy hangzik, hogy ‘placet’, a Placid név pedig azt fejezi ki, hogy viselője nyájas, kedves személy, s így mások tetszésére, kedvére van. De hasonlóan hangzik angolul a ‘legyen kedves’, ‘légy szíves’ fordulat is – röviden – a ‘kérem’: please. Ha pedig meghaltunk, akkor az Úr előtt leszünk kedvesek, legalábbis a zsoltár (114.9) szavai szerint (Placebo Domino in regione vivorum) – ‘Kedves leszek az Úr előtt  az élők országában’, ill. modernebb fordításban ‘Az Úr színe előtt járok az élők földjén’, amely szavak a 9. századtól a katolikus temetési szertartás részei is lettek.

A páciens találkozik a temetőben az orvosával, s kérdezi tőle: ‘Leltározunk? Leltározunk?’ – Nos, morbid módon a temetési szertartások ‘placebo’ szava napjainkra a gyógyítás nyelvében kapott új jelentést. A második világháborúban egy Henry Beecher nevű orvos, miután kifogytak a fájdalomcsillapítóból, hatóanyag nélküli sóoldatot adott a sebesült katonáknak, s meglepve tapasztalta, hogy az  is csökkentette a fájdalmat. Tapasztalatait a The Powerful Placebo c. tanulmányában írta le, s innen indult el a placebo kifejezés diadalútja, annak ellenére, hogy a jelenség már jóval korábban is ismert volt. A kifejezés azt hivatott kifejezni, hogy az adott szerben  nincs semmi hatóanyag, s az orvos csak azért rendeli, hogy a beteg ‘kedvére’ tegyen.

‘Kedvemre van’ – ‘Nincs kedvemre’ – ugyanezekkel a szavakkal lájkolnak és diszlájkolnak a bíborosok is a Vatikánban, amikor szavaznak – csak latinul. A szavazógépen ők a ‘placet’ (tetszik – igen) vagy a ‘non placet’ (nem tetszik – nem) gombokat nyomhatják le. De ez nem csak a pápacsinálók kiváltsága! Megtehetjük ki is! És máris mennyivel több lehetőségünk lesz, mint a bíborosoknak! Csak állítsuk át a facebook nyelvét latinra és íme:

S a lájkot mutató hüvelykujjal kapcsolatban jegyezzük meg, hogy a Lusty Lady ezt a poént se hagyta ki. A hirdetéseken szokásos mutatóujj helyett, itt egy-egy középső ujj mutat be a vendégnek – miszerint ‘a belépés ingyenes’.

És ha már a kéznél tartunk, egy másik latin kifejezés a ‘manu propria’, ami azt jelenti, hogy ‘saját kezével’, s a jogi nyelvben és a korabeli kódexeken az aláírást jelöli. Az alábbi képen éppen Galileo Galilei vonja vissza a tanait, s az ősnyomtatványon a ‘manu propria’ jelzi az aláírás meglétét.

És mindezek ismeretében most már a nyájas olvasó is le tudja fordítani a Lusty Lady kései latinságának ezen ékes példáját: ‘A bene placito manu propria’ – ‘Tetszés szerint saját kézzel’.A ‘kéz’ latinul manus, a Lusty Lady felirata pedig kétség kívül egy kézzel végzett, azaz manuális tevékenységre utal. És mint bármilyen tevékenységet, ezt is végezhetjük modorosan, a ránk jellemző egyedi módon, manírral – ami már-már a kézjegyünk. De végezhetjük ravaszul és némi rosszindulattal is – amikor éppen manipulálunk. S ezt művészi szintre is emelhetjük, mint a manieristák, akik a reneszánsz manírt vitték tovább igen kevés önállósággal. De kezelhetünk más embereket is – mint főnök, s ekkor menedzserek leszünk. Vagy lovakat tehetünk kezessé – idomítottá, s már fel is léphetünk velük a cirkusz manézsán – ami nem is olyan rég a hét szava volt egy feledésbe merült szavakkal foglalkozó oldalon.

Egy másik feledésbe merült szó – aminek viszont nincs szüksége, hogy a ‘hét szava’ legyen: a manufaktúra, mert ismét életre kelt a kézműves termékek elterjedésének köszönhetően. A manufaktúra az a műhely a középkorban – s immár napjainkban is – ahol kézzel készülnek a termékek, pl. a kézműves sör vagy a kézműves szappan. S ez egyfajta meghittség és odafigyelés élményét is nyújtja a fogyasztónak, s ettől is olyan népszerűek a kézműves termékek, akárcsak nyár elején a kéziszedésű cseresznye.

Ha pedig kézzelfoghatóan kinyilvánítunk valamit, akkor manifesztálunk, s ez a manifesztum lehet rövid is, mint Julius Caesar hadijelentése a zélai csatát követően, amely csak három szóból állt: Veni, vidi, vici – Jöttem, láttam, győztem.A Lusty Lady interpretációjában viszont ez úgy hangzik, hogy ‘Jöttem, láttam, megjöttem’, aminek az értelmezését az olvasóra bízzuk, bár megjegyezzük, előnyben vannak azok, akik járatosak a pornófilmek világában, mert tudják, hogy miért üvöltik a filmen állandóan a vége felé, hogy ‘Jövök, jövök!’ – ahogy teszik ezt még húsz nyelven, szemben például a csehekkel, akik csak annyit állapítanak meg filozofikusan, hogy: ‘Leszek!’

A legendás Lusty Lady pedig már csak volt. Nem bírta a versenyt az internetes pornóval, s 2010-ben végleg lehúzta a rolót. Csak elhíresült hirdetőtáblája fogadja még ma is a látogatókat – a Museum of History & Industry gyűjteményében. Egyik utolsó felirata ez volt: ‘Thanx for the mammories’, ami az angol emlékek (memory) és az emlő (mammal) szavak játékos összevonása. Az utóbbi szó ismerős lehet a mammográfia (emlőszűrés) kifejezésből is.

S mi mást mondhatnánk mi is?

Emlőid emléke velünk marad!

Ha pedig a nyájas olvasó szívesen böngészne még az emlékek között,
hát kattintson a Lusty Lady egykori neonreklámjára.