Fábri Zoltán Hannibál tanár úr filmjének a díszbemutatója 1956 október 18-án volt, öt nappal a forradalom előtt. A film a „30-as évek fasiszta Ébredő magyarság mozgalmának az időszakában játszódik, és ugyanakkor a Rákosi-korszak koncepciós pereinek az indító rugóit, módszereit tárja fel: alapjában véve a megtéveszthető tömeg labilisan változékony hangulatait, ami annyira jellemző volt itt az ’56 körüli időkre, amikor 1950-től kezdve a koncepciós perek, a halálos ítéletek, azután a rehabilitációk, szóval ezek az elviselhetetlen dolgok megtörténtek.” (Fábri Zoltán – A képalkotó művész, 1994, 131o.) – írja egy rendszerváltás után megjelent összefoglaló. Míg a rendszerváltás előtt maga Fábri foglalta így össze a film mondanivalóját: „ A Hannibál tanár úr alapkonfliktusa, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogáért ütközik meg ez a kisember a prefasiszta társadalommal, de még kompromisszum árán sem tudja megmenteni magát.”  – A két kor között tökéletes az áthallás.

A film egy latin idézettel kezdődik (nem ez lesz az érdekes), ami a latin nyelvtankönyvek egy szép példamondata már századok óta a participium használatára genitivus vonzattal – íme egy előfordulása pl. egy 1836-os grammatikában:

‘Epaminondas adeo fuit veritatis diligens, ut ne joco quidem mentiretur‘. Azaz: ‘Epaminondas annyira szerette az igazságot, hogy még tréfából sem hazudott.‘ Ideológiailag semmi gond, a cenzorok nem fognak belekötni. Íme a filmben:

Az idézet forrása egyébként Cornelius Nepos De viris illustribus műve Epaminondasról szóló fejezete.

A film első jelenedében Nyúl Béla, a latin tanár egy diákja latin nyelvű dolgozatát javítja, s a kamera pár pillanatra közelről mutatja a fogalmazást. Ekkor kezdett el motoszkálni bennem a gyanú, hátha a film alkotói elrejtettek valamilyen üzenetet a szövegben, s ezért látjuk ilyen közelről az írást. De nem. A fogalmazás ugyan konyha latinul van, ki lehet következtetni a tartalmát – de csak egy ártatlan iskolai dolgozat.

Hátha kódolt az üzenet! Összeolvastam hát a szavak első betűit. Semmi. Minden harmadik betűt. Semmi. Persze. Túl egyértelmű lenne. S ha az alkotók lebuknának, többé ugyan nem csinálnak filmet. Aztán rájöttem. A fogalmazás címe! Az nem stimmel. A fogalmazás az igazságról szól, a cím viszont az igazságosságról. Gyorsan rákerestem a neten. De iustitia et virtute (az igazságosságról és az erényről). Ismét szerencsém volt. A cím szinte közhelyszerű, de mégis, ez a két szó olyan ritkán fordul elő a netre feltöltött latin nyelvű szövegekben – így, ebben az alakjában -, hogy alig volt találat. Szent Izidor, pár kései kommentár és – Tacitus. Ő a mi szerzőnk! És mihelyst beleolvastam, az is kiderült, hogy a film alkotói még annál is óvatosabbak voltak, mint számítottam. Duplán kódoltak!

Ez a két szó ugyanis Tacitus Germaniáról szóló művének tartalomjegyzékében szerepel – a 35. fejezet címe és csak ott fordul elő, és csak a címjegyzékben. A fejezetek ugyanis tulajdonképpen csak pár soros bekezdések a folyamatos szövegben, így ott már nem szerepel semmi cím. Maga a fejezet a chaucusok törzséről szól. És ami ott állt, az az akkori rendszer, a koncepciós perek és a mindennapos terror egy egyértelmű kritikája volt –  kétezer évvel korábbról, Tacitustól. A chaucusok törzséről van szó – erős áthallással.

„a germánok között ez a legtekintélyesebb nép, amely inkább igazságosságával szeretné megvédeni nagyságát. Nem vágyakozók, nem telhetetlenek, békésen visszahúzódva nem idéznek elő háborút, rablással vagy fosztogatással nem pusztítanak. Férfiasságuk és erejük legfőbb bizonyítéka, hogy felsőbbségüket nem jogtalankodással akarják biztosítani.”

De mi van, ha csak véletlen egybeesésről van szó? Nézzük hát tovább a filmet! De ugyanezzel a módszerrel! Mutatnak-e megint közelről bármilyen nyomtatott vagy kézzel írt szöveget? És van-e bennük hasonló utalás? És volt. Még kétszer. Ezek közül a második lesz az igazi durranás. De most nézzük először a sorban következőt.

Közvetlenül a latin nyelvű iskolai fogalmazás sorai után egy hivatalos levelet látunk, amiben a Magyar Királyi Philológiai Közlöny szerkesztősége értesíti Nyúl Béla tanár urat, hogy egy tanulmányát – sajnos – helyszűke miatt nem tudják közölni. És alatta a dátum. ‘1931. május 20-án‘. Egy gyors keresés és ismét: bingó!

1956-ban ezen a napon tartották meg a Magyarország – Csehszlovákia labdarúgó mérkőzést a Népstadionban 90 000 néző előtt. 2:4 lett az eredmény – írták a lapok. Amiről viszont mélyen hallgattak az újságok, az egy egyetemisták által szervezett felvonulás volt Prágában – ugyanezen a napon! Nézzük csak:

„A Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szövetség 1956. május 20-ára Prágában és más városokban is majálist szervezett, amelyet a pártvezetés először betiltott, majd mégis engedélyezett. A majális előtti napokban az egyetemi diákszervezetek leveleket küldtek az ipari és üzemi munkásoknak. Arról írtak, hogy Csehszlovákiában a diákság a szabadságért, a demokráciáért és a fordulatért harcol, és ehhez kérték a dolgozók támogatását. Követeléseiket 12 pontba szedték. Nagyrészt az egyetemi oktatás liberalizálását akarták elérni, „több szünidőt, kevesebb marxizmust” követeltek. Felvonultak Prága belvárosában, de az Állambiztonsági Szolgálat – látva az államhatalmat sértő táblákat – azonnal közbelépett. Ha a felvonuló fiatalok ellenkeztek, tettlegességre is sor került. A rendőrség a felvonulást szervező diákszervezet két vezetőjét még a majális előtt letartóztatta.” (forrás)

Nyilván – erről a történésről a sajtó nem számolt be, azonban nagyon is valószínű, hogy a hírek a diktatúrában is terjedtek a maguk módján, s pár értelmiségi – így a film készítői is – értesülhettek az eseményről. És kísérteties a hasonlóság a későbbi budapesti eseményekkel. A magyar forradalom szintén egy egyetemista diákcsoportosulás demonstrációjával kezdődött. A budapesti Petőfi kör szervezett egy egyetemistákból álló felvonulást 1956 október 23-ra, amit a hatalom először betiltott, majd végül mégis engedélyezett – hasonló volt a helyzet Prágában is. Budapesten a menet kezdetben egy békés felvonulásnak indult: „A Múzeum körúton megállt a forgalom, tizenöt személy széles volt már a felvonulás. Mi énekeltünk. A Himnuszt, a Szózatot, magyar énekeket. A járókelők közül sokan közénk álltak” (forrás). Estére azonban – Prágával ellentétben – eldördültek a fegyverek. Kitört a forradalom.

Nézzük a következő utalást! A filmben Nyúl Béla tanulmánya végül megjelenik, ami arról szól, hogy „Hannibál nem úgy halt meg, ahogyan a történelemtudomány eddig tudta, azaz, hogy megmérgezte magát, hanem egy karthágói forradalomnak esett áldozatul, amikor az arisztokraták kérésére új alapokra akarta helyezni az adórendszert.” (film, 24:00).

Ezt követően – ami az ötvenes évek koncepciós pereinek a gyakorlatát idézi – Nyúl Bélát azzal vádolják meg, hogy ezzel tulajdonképpen ‘forradalomra uszít a külvárosi tanár‘. A filmben ismét közelről látunk egy nyomtatott szöveget. A fiktív Ébredő Harsona címlapja ez, a cím alatt a cikk pár sorával: ‘A volt orosz hadifogoly, Nyúl Béla, Moszkva ügynöke. Guruló rubelek Óbudán! Megdöbbentő felfedezések! Ez a látszólag csöndes és kissé ütődött tanár egy olyan … mételyezi a diákjait …‘

És a lényeg ismét az újság dátuma: július 22. De mi is történt 1956 július 22-én? Látszólag semmi. A hét legfontosabb eseménye az volt, hogy ‘július 18-án Rákosi Mátyás, „egészségi állapotára” hivatkozva, lemond első titkári funkciójáról’ (*). Valójában menesztették. A döntés pedig Moszkvában született, a határozatot az elnökhelyettes Mikojan hozta a magyarországi helytartóknak, akik azt csupán végrehajtották. Négy nappal később, július 22-én pedig Rákosit felrakták egy repülőre, s Moszkvába szállították – ahol már fogoly volt. Később Krasznodarszkban, majd végül a távoli kirgíziai Tokmakban helyezték el, s többet nem tért haza Magyarországra. Ez tehát a dátum utalása, s a fiktív cikkben szereplő ‘volt orosz hadifogoly’ valódi jelentése is. Ettől a naptól ugyanis maga Rákosi az ‘orosz hadifogoly’ – mégpedig élete végéig.

De van még egy egészen elrejtett utalás erre a filmben. A korabeli hírek természetesen nem említik Mikojan szerepét az ügyben – ő hozta a döntést Moszkvából, de a történésből csak annyit tudhatott meg az újságolvasó, hogy

„A. I. Mikoján elvtárs átutazóban Budapestre érkezett. Mikoján elvtársat, aki szombaton, július 21-én továbbutazott, a repülőtérre kikísérte Gerő Ernő első titkár, Hidas István, a Minisztertanács elnökhelyettese, Kádár János és Marosán György, a Politikai Bizottság tagjai, Rónai Sándor, az Országgyűlés elnöke, a PB póttagja és Vég Béla, az MDP KV titkára. Mikoján elvtárs beszélgetést folytatott a párt és kormány vezetőivel.” (forrás, következő kép forrása)

A filmben később ugyanis egy fegyelmi tárgyalást látunk, ahol az iskolába érkező minisztériumi kiküldött közli Nyúl Bélával – mint a valóságban a Budapestre érkező Mikojan közli Rákosi Mátyással -, hogy fel van függesztve az állásából. S azt is megtudjuk, hogy a kiküldöttnek sietős a dolga, mert ‘mindössze tíz percem van, indul a vonatom Opatijába‘ (43:32).

Opatia – akkori nevén Abbázia – a kor népszerű üdülőhelye volt a mai Horvátország tengerpartján. S mint láttuk, Mikojannak is sietős volt a dolga, s Budapestről repülőn utazott tovább az akkori Jugoszláviába, Brijuni (Brioni) szigetére: ‘Nos, Jugoszláviába repült, Brioniban még aznap találkozott Titóval: enyhén átvitt értelemben tálcán szállította neki Rákosi fejét, amire a jugoszláv vezér alig egy hónappal korábban jelentette be igényét Moszkvában Hruscsovnak. (*) Most pedig vessünk egy pillantást a térképre:

A két helység egymástól úgy 87 kilométerre – 18 óra gyalogútra – van egymástól a Google útvonal tervezője szerint – Budapestről nézve szinte egymás szomszédságában.

De van még egy rejtett utalás Mikojan személyére a filmben. Mikojan ugyan ekkor már nem viselt kecskeszakállt, azonban 1921-ben még igen. És hasonlítsuk össze a filmbeli kiküldött arcát Mikojan egy 1921-es és egy későbbi fotójával!

A film zárójelenetében az óbudai amfiteátrum romjainál egy ‘számonkérő nagytábor’ gyűlésén vagyunk, ahol Nyúl Béla végül nem tudja elviselni a rá nehezedő nyomást és megtörik. Beismeri, hogy tévedett. Hannibált nem sodorhatta el a forradalom, „mert Hannibál hazaszeretetének Vesta lángja, tiszta erkölcsének ősi patinája éberen őrködött a karthágói ifjúság nemzeti és keresztényi erkölcsein” (1:23:00). A tömeg ekkor lelkesen ünnepelni kezdi, mire ő hátrálni próbál az ováció elől, de ahogyan hátrafelé lép, lezuhan az amfiteátrum romos faláról és halálra zúzza magát.

A film záró képsorában a holttestét látjuk, amint a korabeli bulvárlap, Az Est szétterített oldalaival takarják le. A címlapon a könnyed hír: ‘egész Budapestet lázba hozta az új tánc, a rumba‘.

A film bemutatója 1956 október 18-án volt.
Öt nap múlva pedig kitört a forradalom, hogy romba döntse a diktatúra gyűlölt épületét.

‘Engem a rumba döntöget romba,
Ezen az alapon estem én el’.

Ismeri a nyájas olvasó ezeket a fülbemászó sorokat? Nem?

 Ákos Stefi., az ötvenes évek híres dizőze énekelte annak idején.
Manapság pedig a Budapest Bár.

*     *     *

A filmben még rengeteg rejtett geg, utalás található, de azokkal kapcsolatban csak találgatni tudok. Itt egy jól megírt cikk a forgatás helyszíneiről, én csak pár utalásra hívnám fel a figyelmet. A ‘Hajdani artistanőhöz‘ címzett kávéház neve lehet, hogy Anna Margit festőművésznőre utal. Az Ébredő Harsona idézett címoldalán a kiadóhivatal címe IX. ker. Üllői út 11. Ott bérelt kiállítótermet az MNDSz-től (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) az ún. Európai Iskola 1945-től 1948-ig, a feloszlatásáig. Az iskolához tartozott Anna Margit is, akinek egy nevesebb képe a Cirkuszban (Artistanő). Továbbá a film egy nőalakját Anna Mária Anettának hívják, aki szerepe szerint a Moulin Rouge táncosnője. A fenti lap szerkesztősége pedig az Andrássy út 25 alatt található, ahol viszont 1949-től az Állami Balettintézet működött, s az épületben az Állami Artistaképző Iskola is tartott órákat a növedékeinek. Végül a főszerkesztő neve Méhely István, aki kora egy grafikusa volt.