Pistának jó lesz – levitézlett bécsi emléktáblák a pesti városháza falán

A korabeli folklór szerint, arra a kérdésre, hogy ’igaz-e, hogy Moszkvában volvókat osztogatnak’, a jereváni rádió úgy válaszolt, hogy ‘a  hír igaz, de nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem volvókat, hanem moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.’

Nos, egészen hasonló a helyzet a budapesti városháza falán elhelyezett négy domborművel kapcsolatban is, amelyek az egykori építők szándéka szerint a nagylelkű támogatók – III. Károly és Savoyai Jenő – előtt tisztelegnek. A domborművek felett latin nyelvű Vergilius idézetek állnak, s a reliefeken pedig egy-egy jelenet az antik epikus hős, Aeneas életéből – olvashatjuk az ismertetőkben, amelyek ezzel a műemlékkel foglalkoznak.

Nos, a hír igaz, viszont azzal a pár apró szépséghibával, hogy a domborművek egyikének sincs köze Savoyai Jenőhöz, az a bizonyos két jelenet nem Aeneast, hanem Iaszónt és az argonautákat ábrázolja, a két Vergilius idézet közül az egyik pedig kissé pontatlanul idézi a költő szavait – talán nem is Vergilius idézet eredetileg. S mindez azért, mert az emléktáblák eredetileg Bécsben álltak, egész pontosan a császári palota egyik díszkapuján, azonban egy politikai fordulat miatt igencsak kínossá váltak. S aztán valahogy Pestre keveredtek, s most is a pesti városháza falát díszítik – utólag belemagyarázott tartalmukkal. S lehetséges lenne hogy ez manapság már nem tűnik fel a hozzáértőknek? Ugyanis nyomát se találtam a neten annak az abszurd históriának, aminek a szálait most felgöngyölítem ebben a posztban.

Vergilius sora volt az, ami szöget ütött a fejembe. Az egyik relief azt a jelenetet ábrázolja, amikor Károly főherceg hajóra száll, hogy Spanyolországba utazzon, hogy átvegye a spanyol koronát az azt bitorolni szándékozóktól. A választott mottó azonban egészen borús. Vergilius első eclogájára utal, amely a kora polgárháborús zűrzavarát mutatja be. Itt hangzik el a ‘nos patriam fugimus‘ (menekülünk a hazánkból) mondat, amit egy pásztor mond, aki éppen számkivetésbe indul. Bár maga az épület 1735-re épült fel, s ez a vergiliusi mondat csak később kapott igazán borús jelentést irodalmunkban, azonban még így is érződik némi disszonancia a mottó és az elindulás reményteli pillanata között. Gondoljunk Vörösmartyra, aki a levert szabadságharcot követően bujdosni kényszerül, s egy erdészkunyhó ajtajába karcolja ezeket a szavakat: ‘nos patriam fugimus‘. Hasonlóan kap még baljósabb árnyalatot ez a mondat Radnóti eklogájában: ‘ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt, / s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan‘.

A Habsburg család spanyol ága II. Károly haláláig (1700) uralkodott a spanyol trónon. Ezt követte az örökösödési háború, amelyet végül kedvezőtlenül zárul a Habsburgok számára 1714-ben, így nem Károly lett a spanyol király. Erre azonban nem utalhat az idézet, hiszen domborművön nem Spanyolországból menekül – ami nem is volt a hazája, hiszen ő a német-római Habsburg ághoz tartozik -, hanem éppenséggel oda tart. Az évszám tanúsága szerint 1703-ban, amikor 18 évesen kelt útra Bécsből egy hajón, s a valóságban szó se volt arról, hogy menekülne a hazájából. Így maga a mottó  ‘így menekültünk hazánkból‘ – csupán úgy értelmezhető, mint egy képzavar azok fejében, akik a relief fölé a vergiliusi sort tették.

A sor ugyanis valószínűleg nem Vergilius idézet. Ő azt mondta, hogy ‘nos patriam fugimus‘ (menekülünk a hazánkból), míg a relief felett a ‘sic patriam fugimus’ (így menekül/t/ünk hazánkból) szerepel. És ez a szándékos – vagy véletlen – elírás volt a szerencsém. Az eredeti vergiliusi mondatra ugyanis nagyjából 7000 találatot ad a Google keresője, míg erre a változatra csak négyet. Ezekből egy a pesti városháza falán látható reliefek magyar nyelvű ismertetője (itt), két másik pedig egy-egy német nyelvű szöveg 1837-ből (itt), illetve 1846-ból (itt), továbbá 1715-ből (itt), illetve azok változatai.

A reliefek, a latin jelmondatok, de még a főbejárat fölött található Atlasz szobor és mellékalakjai is ugyanúgy néznek ki a korabeli leírás tükrében, ahogy azt ma is láthatjuk, ha elsétálunk a pesti városháza előtt. S kissé meglepődtem, mivel a reliefek azokban a leírásokban egy egészen más történetet mesélnek el, mint a műemlék mai ismertetői. De igazán csak akkor lepődtem meg, amikor rájöttem, hogy a szövegekben nem a pesti városházáról van szó, hanem én most Bécs egy diadalívének korabeli leírását olvasom, ahogy az kinézett annak idején. De hogy kerülnek oda a pesti városháza reliefjei?

De először vessük össze a két leírást! Íme a mai magyar:

forrás: egykor.hu

‘Az északi oldal északi relilefje az 1703-ban Spanyolországba vitorlázó – és ott a spanyol örökösödési háború folyamán királlyá kikiáltott Károly főherceg, későbbi III. Károly magyar király Spanyolországba vezető hajóútját ábrázolja, antik mintára, római gályán, Aeneasként. A felirat – SIC. PATRIAM. FUGIMUS. MDCCIIl. – Vergilius I. eclogájából vett idézet.’ (*)

A német szöveg ugyanúgy a Spanyolországba vitorlázó Károly főhercegről szól, azonban az egyik 1822-es szöveg már nem említi Vergiliust az idézet forrásául (több korabeli ismertető viszont igen), talán így próbál távolodni a vergiliusi sor baljós asszociációitól, amiben segít a sorban szereplő ‘sic’ (így) szó is, hiszen ezzel a szöveg már nem egy szó szerinti vergiliusi idézet. Továbbá a latin feliratot (‘így menekülünk hazánkból) úgy fordítja, hogy ‘So verlaſſen wir das Vaterland‘, ami azt jelenti, hogy ‘így hagyjuk el hazánkat’, ahol a ‘verlassen’ (elhagy) igét használja, aminek nincs meg a ‘elmenekül, száműzetésbe megy’ jelentése szemben a latin ‘fugere’ igével.

A magyar ismertetés szerint a relief Károlyt, mint a hajóra szálló Aeneast ábrázolja, s a félreértéshez az vezethetett, hogy az idézet bár az Első ecloga ‘sora’, de ugyancsak Vergilius írta meg Aeneas történetét is, aki a feldúlt és elpusztított Trójából indul útnak hajón, hogy új hazát keressen – bár Károly hazáját, a dunai monarchiát ugyan nem dúlta és égette fel senki. Ennek megfelelően a német leírás Károlyt úgy ábrázolja, hogy ő Iaszón, aki az argonautákkal kel útra Kolkhiszba, hogy megszerezze az aranygyapjút. Kolkhisz egy ókori királyság volt, mellette egy másik királyság feküdt, Ibéria – mindkettő a mai Grúzia területén. A Pireneusi-félsziget másik neve viszont ugyancsak Ibéria, így a névazonosság révén az aranygyapjú megszerzése a spanyol trón megszerzésének az allegóriája is. Továbbá a kor egyik lovagrendje az aranygyapjas rend volt, aminek a nagymesterei ebben az időben a spanyol királyok voltak. Az aranygyapjas rend pedig – mint kitüntetés – a Habsburg ház spanyol ágának a legfontosabb rendjele volt. Ugyanerre a mítoszra utalhat még a domborművön a hajó orrának sárkányfejszerű kiképezése és nyitott szája is, mivel a történet szerint az Argó hajó orr részét Dodona szent tölgyfáiból készítették, így a hajó beszélni tudott és jóslatokat adott.

forrás: egykor.hu

A következő képen ‘az északi kapu déli reliefje, az 1711-ben a császári trónra visszatérő Károly főherceg tengeri utazására céloz. A dombormű a partot érő vitorlás orrán álló Károly főherceget, mint Aeneas-t mutatja, akit a parton a Habsburg-ház női nemtője térden állva, pálmaággal fogad. A relief szövege – QUANTA. PER. AEQVORA. VECTUM. ACCIPIO. MDCCXI. – Vergilius Aeneisének VI. énekéből való.’ (*)

Itt viszont már tagadhatatlanul egy Vergilius idézet áll: ‘quanta per aequore vectum accipio‘ (milyen hatalmas tengereken át érkeztél hozzám), ahol némely ismertetőkben a ‘vectum’ (hozattál ide) helyett a ‘rectum’ (vezettettél ide) szerepel, de ez az eltérés az eredeti mű különböző szövegváltozatainak tudható be. Ez a mondat az alvilágban hangzik el, ahol Aeneas rég elhalt apjával találkozik, aki megmutatja neki azokat a lent várakozó dicső hősöket, akik majd Aeneas új hazájában fognak megszületni. S itt hangzik el a híres mondat: ‘a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj‘ – s ez már valóban egy leendő királyhoz illő mondat.

aranygyapju1aranygyapjú2

A mai interpretáció szerint az érkező Aeneast a Habsburg ház női nemtője, védőszelleme fogadja a parton. Viszont kicsit furcsa, hogy a védőszellem térdel a halandó előtt és nem fordítva. A német leírásban a térdelés érthető. Maga Itália térdel az érkező uralkodó előtt. Ugyanígy az uralkodó itt nem Aeneas, hanem ismét Iaszón, aki győztesen érkezik és a kezében ott tartja – igen, az a valami ott a kezében az aranygyapjú, ami a legendában egy csodás kos lenyúzott arany szőrméje volt. Hasonlítsuk csak össze azt a kezében lógó valamit az aranygyapjas rend egy kitüntetésével! A megnyúzott kos pedig onnan kapta ezt az alakját, hogy a legenda szerint ott, ahol őrizték, a hasánál fogva egy fa ágra akasztva lógott a bőr kétfelé – ugyanígy. Ha viszont Károly megszerezte az aranygyapjút, akkor az azt jelenti, hogy övé lett a spanyol trón. Pedig nem lett az övé. Ezért is van ez a relief a pesti városházán – és nem Bécsben, ahol eredetileg volt. Gondolom, már sejti a nyájas olvasó is, hogy miért. De nézzük tovább a domborműveket! Mert most következik Savoyai Jenő – aki ott se volt.

forrás: egykor.hu

Bár az ismertető szerint ‘a déli kapu északi reliefje, – amely napsütötte várba bevonuló győzelmes sereget ábrázol, Savolyai Jenő 1706-os Torinói és Milánói sikereire utal. A győzelméért Milánó kormányzójává tett hadvezér győzelmeire utal a felirat; TIBI. SICNA. DEDIT. MDCCVI.’ (*

Gondolom, mondanunk sem kell, hogy a történet továbbra is Károly főhercegről szól, nem Savoyai Jenőről. Azonban mielőtt folytatnánk, kedves hallgatóink, kapcsoljuk a Jereváni Állami Rádió helyi stúdióját, ahonnan megtudhatjuk, hogy szó sincs semmiféle ‘napsütötte vár‘-ról, hanem pont fordítva, a dombormű konkrétan egy teljes napfogyatkozást ábrázol, amely 1706 május 12-én következett be azután, hogy a Habsburgok visszafoglalták Barcelonát, majd visszaverték az a franciák újabb ostromát. A napfogyatkozás centrális vonala majdnem pontosan Barcelona fölött haladt át, s ezt a korabeli propaganda fel is használta, amikor a napfogyatkozást a ‘Napkirály fogyatkozásaként’, azaz XIV. Lajos francia király hatalmának hanyatlásaként interpretálták (erről egy egészen kiváló összefoglaló itt).

A magyar ismertető a ‘tibi signa dedit‘ (neked jeleket adott) mondatot azzal hozza kapcsolatba, hogy Károly Savoyai Jenőt nevezte ki Milánó kormányzójának 1706-ban. Azonban a ‘signum’ szónak – legalább is a klasszikus latinban – nincs ‘méltóság‘ vagy ‘rang‘ jelentése, a katonai nyelvben inkább azt jelenti, hogy ‘tábori jelvény, hadi jel, zászló‘, az elsődleges jelentése pedig az, hogy ‘ismertető jel‘, a költői nyelvben pedig ‘előjel‘. Mert ez utóbbi értelemben áll itt is.

A ‘tibi signa dedit‘ azt jelenti, hogy a sors ‘jelet küldött neked‘, és a napfogyatkozásra utal, amit a korabeli Habsburg propaganda ‘Károly győzelmét hirdető égi jelként’ interpretált. Ugyanígy a reliefen sem egy ‘napsütötte várba való bevonulás‘ látható, hanem az 1706-os napfogyatkozás egy véres csatamező fölött, ahol a vár sziluettje csupán a háttérben tűnik fel. Ugyan egy doktori disszertáció úgy ismerteti ezt a reliefet, hogy a ‘domborművön a győztes sereg vonulása látható‘. Én viszont akárhogy is nézem a képet, leginkább harcoló katonák zűrzavarát látom rajta. Az egyikük mintha a napkorong felé mutatna.

gyemantgyuru1A napkorong ábrázolása pedig egészen érdekes. Kiemelkedik a dombormű síkjából, mintha egy korong alakú fedő lenne rajta. Mert az is van rajta – a fogyatkozást okozó hold korongja. Valamint kicsit furcsa, hogy be van aranyozva, ugyanis szerintem nem szokás domborművek részeit színesre festeni – utólag festhették át. Ugyanígy be vannak aranyozva a jobb oldali irányba vetődő napsugarak is, amelyek talán a napfogyatkozás utolsó pillanatában bekövetkező ún. ‘gyémántgyűrű’ jelenséget ábrázolják – vagy csupán az előbukkanó napkorongot.

forrás: egykor.hu

Egészen abszurd viszont az utolsó dombormű átideologizálása. Az ismertető szerint: ‘A kapu utolsó oldalán, a harci jelenetet ábrázoló allegorikus dombormű Savolyai Jenő 1710-ben kivívott franciaországi győzelmeire utal, – Bethune, St. Venant és Aire elfoglalása -, a hármas sikert idéző felirattal: TER.VICTOR.IN.ANNO.MDCCX. E domborművek készítője ismeretlen.’

A német változatban továbbra sincs szó Savoyai Jenőről, hanem a ‘ter victor in anno MDCCX‘ (háromszor győztes 1710 évében) mondat ismét Károlyra utal, aki 1710 háromszor is győzelmet aratott az Ibériai-félszigeten: Almenárban, Zaragozában és Villaviciosában. (Egyes változatok más helységnevet hoznak harmadiknak.) A dombormű Károlyt itt Héraklésznek (Herkulesnek) ábrázolja, akit két jelképéről ismerhetünk fel.  A hős két oszlop tövében áll, s ezek az ún. ‘Héraklész oszlopai’, melyeket maga a hérosz állított fel a Gibraltári szorosnál, s a görög mitológiában ez is a Gibraltári-szoros megnevezése, ami az ókorban az ismert világ határát jelentette. Esetünkben pedig Károly harcainak a végét jelzi, a dicső győzelmet, hiszen Károly azzal, hogy egészen a Gibraltári szorosig jutott a csapataival, meghódította egész Spanyolországot, s kezében a három győzelem három koszorúját tartja, szemben a fent említett tanulmány értelmezésével, mely szerint a ‘dombormű előtérében, két oszlop előtt Hercules baljával pálmaágat nyújt a harcosok felé‘. Hercules másik kezében pedig az elmaradhatatlan fabunkó van, ami az ábrázolásokon szintén az ő jelképe.

Most pedig következzen az, ami igazán abszurd a dologban. A fent említett három győzelmet Károly számára egy hadvezére, Guido von Starhemberg vívta ki, így a dombormű egyben utalás az ő személyére is. Ő pedig a császári erők parancsnoka volt Magyarországon 1706 és 1708 között – igen, a Rákóczi szabadságharc alatt. Nos bizonyos értelemben az ő emléktábláját látjuk ideológiailag kissé átmázolva itt pár lépésnyire a Pilvax kávéháztól és nem messze egy másik, a szabadságharc költőjéről elnevezett utcától. Ugye, milyen fincsi? És akkor még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hogy annak idején nem – mondjuk – egy Haynau emléktáblát selejteztek le Bécsben. Bizonyára az is megtalálta volna a helyét valahol a budai várban.

De mi is ez a leselejtezés? Egyszerűen annyi történt, hogy Károly győzelemre állt az örökösödési háborúban, s mindenki biztos volt benne, hogy övé lesz a spanyol korona. Testvére, I József pedig a dunai monarchia császára volt. Azonban I. József 1711-ben hirtelen meghalt, s Károlyra szállt a koronája. Így viszont, ha a spanyol koronát is megkapja, akkor azzal egy túlságosan erős birodalom alakulhat ki, ami nem állt a többi nagyhatalom érdekében, így a továbbiakban nem támogatták Károlyt, aki végül kénytelen volt lemondani a spanyol koronáról 1714-ben. Addigra viszont már elkészült  – 1712-re – Bécsben a diadalív, ami a Kohlmarkt mellett volt, kb. három perc sétára a császári palotától, s ott hirdette reliefjeivel ‘Károly, a spanyol uralkodó’ dicső tetteit. Ami azért elég nagy blamázs lehetett így utólag is, s – gondolom – aztán el is távolították a kérdéses domborműveket, amelyek aztán Pesten, az 1735-ben épült egykori Invalidus Ház – rokkant katonák ispotálya – falán landolt, aminek az épülete 1783-tól kaszárnya, ma pedig a pesti városháza.

A domborművek eredetileg tehát a bécsi Kohlmarkt, a szénpiac mellett álltak, ami napjainkban Bécs legdrágább vásárlóutcája. Nagyjából olyan messze a Hofburgtól, mint a Deák tér a mai városházától. Csak pár lépés. És gondolták volna, hogy a Deák teret egykor szintén Kohl Markt Platznak hívták? Vajon ott is szénpiac lett volna korábban? Vagy a pesti polgárok szarkazmusáról van szó, akik bizonyára azért nem voltak teljesen vakok, s talán jól tudták, honnan is kerültek ide ezek az átfestett emléktáblák, s ezért kezdték a Deák tér elődjét Kohl Mark Platznak hívni? S ez az elnevezés került volna fel később a korabeli utcatérképekre is? Nem tudjuk. Viszont azt gondoljuk, érdemes lenne egy lelkes helytörténésznek utánajárnia ennek a kérdésnek a korabeli sajtó, naplók, feljegyzések alapján.

De nézzük, mit tudunk! A Deák teret először egy 1819-es térkép említi Kohlplatzként. Egy 1837-es térképen a Kohl Markt, egy másik térképen 1837-ből a Kohlmarkt, egy 1854-es várostérképen a Kohl Platz megnevezés áll, mígnem 1866-ban megkapta a Deák Ferenc tér nevet. A teret nevezték még Szén térnek is és Káposzta térnek is. Ez egy ma is élő félreértésből ered (pl. itt), ha a bécsi kapcsolat igaz. A német Kohl ugyanis káposztát, a Kohle pedig szenet jelent, amiből kiindulva a Szén tér téves fordítás, valójában az Káposzta tér lenne. Azonban a bécsi Kohlmarkt neve eredetileg úgy hangzott, hogy Kohlenmarkt, azaz szénpiac volt ténylegesen is és nem káposztapiac, hiszen a császári palota igényei miatt a szenet itt nagy mennyiségben azért jobban el lehetett adni, mint a káposztát. A budapesti tér neve pedig szintén Szén tér volt Vahot Imre 1864-es Budapesti kalauzában is.

1837, áttekintő térkép – forrás

A mellékelt 1837-es térképen a tér Kohl Markt néven szerepel, alatta pedig a mai városháza, az egykori Invalidus Ház, az Invalid Haus, felette pedig balra a mai Erzsébet tér helyén a ‘szénpiacnál’ jóval nagyobb Neue Markt (új piac), amelyet 1785-ben alakítottak ki. Kérdés viszont, hogy a kisebb tér neve az ott árult szénre vagy káposztára vonatkozik-e. Ha így van, akkor az elnevezések egybeesése a véletlen műve. Az ellenkező esetben viszont gyanakodhatunk a pesti humorra, mint a későbbi hivatalos névadás forrására. Ezt pedig pont a téves fordítás támasztaná alá! A Kohlmarkt szénpiacot jelent Bécsben. A pesti Kohlmarkt pontos fordítása viszont káposztapiac lenne, mégis ‘tévesen‘ szénpiacnak fordítják, ami arra utal, hogy a magyar elnevezés a bécsi megfelelőt vette át, s illesztette be a pestiek nyelvhasználatába, ahogy az Invalidus Ház építői pedig a reliefeket vették át és illesztették be az épület falába …

Végül említsük meg a domborművek tervezőjét. A magyar nyelvű ismertető szerint a ‘domborművek készítője ismeretlen(*). A jereváni rádió német leírásból viszont kiderül, hogy az építmény ikonográfiáját a Császári Érem- és Régiségtár felügyelője, Karl Gustav Heraeus álmodta meg, az építményt pedig Johann Lucas von Hildebrandt kivitelezte. Nevük felbukkan egy másik diadalívvel kapcsolatban is, ugyanis ők voltak a gyulafehérvári Károly kapu tervezői és építői is, amely Károlyt szintén antik hősként ábrázolja.

A német ismertető szerint : „Míg a császár távol volt, a régi alsó várkaput, amelyen keresztül a Kohlmarktot lehetett elérni, lebontották, és helyette egy formájában újat, egy dicsőség- vagy diadalkaput emeltek kváderkövekből. A művet egészében az ókortudós Gustav Adolf Heräs tervezte és a császári építész Johan Lucas von Hildebrandt kivitelezte. Ennek az épületnek három kapuja van, amiből a középső a járművek és lovasok, a két kisebb oldalsó a gyalogosok részére volt kijelölve.” (eredeti német részlet, teljes forrás – 1822, teljes forrás – 1793)

Végül pedig a kapu egy korabeli rajza Bécs egy 1793-as leírásából – és a mai pesti városháza főbejárata fölött az égboltot tartó Atlasz szobrának és két mellékalakjának a képe (kép forrása). A rajz szerint a négy relief a két oldalkapu felett volt elhelyezve az építmény két oldalán. A bal oldali ábrázoláson halványan felismerhető egy hajó rajza, az lehetett a ‘sic patriam fugimus’ feliratú dombormű.

atlasz2     atlasz

Végül is nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy miért olyan baljóslatú a nyitó relief idézete. Talán az lehet az oka – gondolom -, hogy a felirat a hadi vállalkozás (vélt) fényes sikerét, a spanyol korona megszerzését így próbálja még jobban felnagyítani azzal, hogy a vállalkozás kezdetének a körülményeit a valódinál jóval fenyegetőbbnek állítja be ezzel a költői túlzással.

Szóval akkor mégiscsak képzavar.
Mint maga ez az egész abszurd sztori.

*   *   *

A jereváni rádió pedig – amire többször is hivatkoztam posztomban – természetesen még ma is él. És virágzik körülötte a viccek egykori folklórja ma is – szerte a világon.

Íme egy írás a jereváni rádió legendájának kialakulásáról.

Itt pedig egy viccgyűjtemény a folklórból (jórészt angolul).

nyitókép forrása

UPDATE: A poszt írása után érkezett egy komment a dombormű restaurátorától, Szomolányi Pétertől. A komment időközben törlődött a WordPress egy frissítésekor, ezért utólag idézem. (Kommentek jelenleg a spamelés miatt ki vannak kapcsolva. Helyette elérhetőség: szivkuldi [kukac] latinora [pont] hu)

Szomolányi Péter –  szerint:

Tisztelt Szerző!
Véletlenül (vagy talán nem is) bukkantam a fenti írására, vagy ha úgy tetszik blogjára – amit a felfedezett anomália okának való utána kutatása és a nem csak szerencsésnek mondható találatok (mert, aki ilyen alaposan keres az találhat is) alapján szellemesen levezetett eszmefuttatásainak is köszönhetően, élvezettel és örömmel is olvastam. Jó magam szobrász-restaurátor lévén, részben nekem is szerencsém adódott foglalkozni a pesti invalidusház (más) szobordíszeivel – azaz én készítettem elő (1985-ben), a középső timpanonos kapuján egykor volt, Atlaszos szoborcsoport rekonstrukcióját – ami, akkor részemről nem zárult le teljesen, hanem a témához való további kötödéssé vált számomra, és azóta is foglalkozom az ilyen típusú (Atlaszos) kompozíciók ikonográfiájával. A bécsi Kohl-Markt régi kapujával, illetve, az azon állott atlaszos csoport leírásával, akkor én is találkoztam, Franz Matche német művészettörténésznek a Kaiserstill-ről (és abban Heraeusék fontos szerepéről is) írt könyvében – ahol ő, a pesti szobrokat is, mint azok későbbi analógiáit megemlíti – de a kapu programjának okafogyottá válásával és megszüntetésével, már nem foglakozik. Ezért örülhettem az Ön felfedezésének úgy, mint ami egy olyan számomra (is) homályos részletre világított rá, amely kapcsolatba hozható az invalidusház egyes plasztikai díszítéseinek az igazi tematikájával és az eredetével is.
A Városháza említett (tévedéseket is tartalmazó) ismertetőjében lévő leírások fő forrása: Schoen Arnold, magyar művészettörténész 1930-ban írt – mint látjuk néhány kérdésben már meghaladott, de egyébként kiváló városház monográfiája. Mivel máig ez az egyetlen nagyobb szabású, a Városháza, illetve az egykori pesti invalidus ház építéstörténetét feldolgozó munka – ezért ebben a témában most is az egyik a legfontosabb forrásmű, ami sokszor, megkerülhetetlen hivatkozási alapokkal is szolgálhat.

Tisztelettel és üdvözlettel,
Szomolányi Péter

U.i.: Ha nincs ellenére – szeretném felvenni Önnel a kapcsolatot!