Pistának jó lesz – levitézlett bécsi emléktáblák a pesti városháza falán

A korabeli folklór szerint, arra a kérdésre, hogy ’igaz-e, hogy Moszkvában volvókat osztogatnak’, a jereváni rádió úgy válaszolt, hogy ‘a  hír igaz, de nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem volvókat, hanem moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.’

Nos, egészen hasonló a helyzet a budapesti városháza falán elhelyezett négy domborművel kapcsolatban is, amelyek az egykori építők szándéka szerint a nagylelkű támogatók – III. Károly és Savoyai Jenő – előtt tisztelegnek. A domborművek felett latin nyelvű Vergilius idézetek állnak, s a reliefeken pedig egy-egy jelenet az antik epikus hős, Aeneas életéből – olvashatjuk az ismertetőkben, amelyek ezzel a műemlékkel foglalkoznak.

Nos, a hír igaz, viszont azzal a pár apró szépséghibával, hogy a domborművek egyikének sincs köze Savoyai Jenőhöz, az a bizonyos két jelenet nem Aeneast, hanem Iaszónt és az argonautákat ábrázolja, a két Vergilius idézet közül az egyik pedig kissé pontatlanul idézi a költő szavait – talán nem is Vergilius idézet eredetileg. S mindez azért, mert az emléktáblák eredetileg Bécsben álltak, egész pontosan a császári palota egyik díszkapuján, azonban egy politikai fordulat miatt igencsak kínossá váltak. S aztán valahogy Pestre keveredtek, s most is a pesti városháza falát díszítik – utólag belemagyarázott tartalmukkal. S lehetséges lenne hogy ez manapság már nem tűnik fel a hozzáértőknek? Ugyanis nyomát se találtam a neten annak az abszurd históriának, aminek a szálait most felgöngyölítem ebben a posztban.

Vergilius sora volt az, ami szöget ütött a fejembe. Az egyik relief azt a jelenetet ábrázolja, amikor Károly főherceg hajóra száll, hogy Spanyolországba utazzon, hogy átvegye a spanyol koronát az azt bitorolni szándékozóktól. A választott mottó azonban egészen borús. Vergilius első eclogájára utal, amely a kora polgárháborús zűrzavarát mutatja be. Itt hangzik el a ‘nos patriam fugimus‘ (menekülünk a hazánkból) mondat, amit egy pásztor mond, aki éppen számkivetésbe indul. Bár maga az épület 1735-re épült fel, s ez a vergiliusi mondat csak később kapott igazán borús jelentést irodalmunkban, azonban még így is érződik némi disszonancia a mottó és az elindulás reményteli pillanata között. Gondoljunk Vörösmartyra, aki a levert szabadságharcot követően bujdosni kényszerül, s egy erdészkunyhó ajtajába karcolja ezeket a szavakat: ‘nos patriam fugimus‘. Hasonlóan kap még baljósabb árnyalatot ez a mondat Radnóti eklogájában: ‘ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt, / s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan‘.

A Habsburg család spanyol ága II. Károly haláláig (1700) uralkodott a spanyol trónon. Ezt követte az örökösödési háború, amelyet végül kedvezőtlenül zárul a Habsburgok számára 1714-ben, így nem Károly lett a spanyol király. Erre azonban nem utalhat az idézet, hiszen domborművön nem Spanyolországból menekül – ami nem is volt a hazája, hiszen ő a német-római Habsburg ághoz tartozik -, hanem éppenséggel oda tart. Az évszám tanúsága szerint 1703-ban, amikor 18 évesen kelt útra Bécsből egy hajón, s a valóságban szó se volt arról, hogy menekülne a hazájából. Így maga a mottó  ‘így menekültünk hazánkból‘ – csupán úgy értelmezhető, mint egy képzavar azok fejében, akik a relief fölé a vergiliusi sort tették.

A sor ugyanis valószínűleg nem Vergilius idézet. Ő azt mondta, hogy ‘nos patriam fugimus‘ (menekülünk a hazánkból), míg a relief felett a ‘sic patriam fugimus’ (így menekül/t/ünk hazánkból) szerepel. És ez a szándékos – vagy véletlen – elírás volt a szerencsém. Az eredeti vergiliusi mondatra ugyanis nagyjából 7000 találatot ad a Google keresője, míg erre a változatra csak négyet. Ezekből egy a pesti városháza falán látható reliefek magyar nyelvű ismertetője (itt), két másik pedig egy-egy német nyelvű szöveg 1837-ből (itt), illetve 1846-ból (itt), továbbá 1715-ből (itt), illetve azok változatai.

A reliefek, a latin jelmondatok, de még a főbejárat fölött található Atlasz szobor és mellékalakjai is ugyanúgy néznek ki a korabeli leírás tükrében, ahogy azt ma is láthatjuk, ha elsétálunk a pesti városháza előtt. S kissé meglepődtem, mivel a reliefek azokban a leírásokban egy egészen más történetet mesélnek el, mint a műemlék mai ismertetői. De igazán csak akkor lepődtem meg, amikor rájöttem, hogy a szövegekben nem a pesti városházáról van szó, hanem én most Bécs egy diadalívének korabeli leírását olvasom, ahogy az kinézett annak idején. De hogy kerülnek oda a pesti városháza reliefjei?

De először vessük össze a két leírást! Íme a mai magyar:

forrás: egykor.hu

‘Az északi oldal északi relilefje az 1703-ban Spanyolországba vitorlázó – és ott a spanyol örökösödési háború folyamán királlyá kikiáltott Károly főherceg, későbbi III. Károly magyar király Spanyolországba vezető hajóútját ábrázolja, antik mintára, római gályán, Aeneasként. A felirat – SIC. PATRIAM. FUGIMUS. MDCCIIl. – Vergilius I. eclogájából vett idézet.’ (*)

A német szöveg ugyanúgy a Spanyolországba vitorlázó Károly főhercegről szól, azonban az egyik 1822-es szöveg már nem említi Vergiliust az idézet forrásául (több korabeli ismertető viszont igen), talán így próbál távolodni a vergiliusi sor baljós asszociációitól, amiben segít a sorban szereplő ‘sic’ (így) szó is, hiszen ezzel a szöveg már nem egy szó szerinti vergiliusi idézet. Továbbá a latin feliratot (‘így menekülünk hazánkból) úgy fordítja, hogy ‘So verlaſſen wir das Vaterland‘, ami azt jelenti, hogy ‘így hagyjuk el hazánkat’, ahol a ‘verlassen’ (elhagy) igét használja, aminek nincs meg a ‘elmenekül, száműzetésbe megy’ jelentése szemben a latin ‘fugere’ igével.

A magyar ismertetés szerint a relief Károlyt, mint a hajóra szálló Aeneast ábrázolja, s a félreértéshez az vezethetett, hogy az idézet bár az Első ecloga ‘sora’, de ugyancsak Vergilius írta meg Aeneas történetét is, aki a feldúlt és elpusztított Trójából indul útnak hajón, hogy új hazát keressen – bár Károly hazáját, a dunai monarchiát ugyan nem dúlta és égette fel senki. Ennek megfelelően a német leírás Károlyt úgy ábrázolja, hogy ő Iaszón, aki az argonautákkal kel útra Kolkhiszba, hogy megszerezze az aranygyapjút. Kolkhisz egy ókori királyság volt, mellette egy másik királyság feküdt, Ibéria – mindkettő a mai Grúzia területén. A Pireneusi-félsziget másik neve viszont ugyancsak Ibéria, így a névazonosság révén az aranygyapjú megszerzése a spanyol trón megszerzésének az allegóriája is. Továbbá a kor egyik lovagrendje az aranygyapjas rend volt, aminek a nagymesterei ebben az időben a spanyol királyok voltak. Az aranygyapjas rend pedig – mint kitüntetés – a Habsburg ház spanyol ágának a legfontosabb rendjele volt. Ugyanerre a mítoszra utalhat még a domborművön a hajó orrának sárkányfejszerű kiképezése és nyitott szája is, mivel a történet szerint az Argó hajó orr részét Dodona szent tölgyfáiból készítették, így a hajó beszélni tudott és jóslatokat adott.

forrás: egykor.hu

A következő képen ‘az északi kapu déli reliefje, az 1711-ben a császári trónra visszatérő Károly főherceg tengeri utazására céloz. A dombormű a partot érő vitorlás orrán álló Károly főherceget, mint Aeneas-t mutatja, akit a parton a Habsburg-ház női nemtője térden állva, pálmaággal fogad. A relief szövege – QUANTA. PER. AEQVORA. VECTUM. ACCIPIO. MDCCXI. – Vergilius Aeneisének VI. énekéből való.’ (*)

Itt viszont már tagadhatatlanul egy Vergilius idézet áll: ‘quanta per aequore vectum accipio‘ (milyen hatalmas tengereken át érkeztél hozzám), ahol némely ismertetőkben a ‘vectum’ (hozattál ide) helyett a ‘rectum’ (vezettettél ide) szerepel, de ez az eltérés az eredeti mű különböző szövegváltozatainak tudható be. Ez a mondat az alvilágban hangzik el, ahol Aeneas rég elhalt apjával találkozik, aki megmutatja neki azokat a lent várakozó dicső hősöket, akik majd Aeneas új hazájában fognak megszületni. S itt hangzik el a híres mondat: ‘a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj‘ – s ez már valóban egy leendő királyhoz illő mondat.

aranygyapju1aranygyapjú2

A mai interpretáció szerint az érkező Aeneast a Habsburg ház női nemtője, védőszelleme fogadja a parton. Viszont kicsit furcsa, hogy a védőszellem térdel a halandó előtt és nem fordítva. A német leírásban a térdelés érthető. Maga Itália térdel az érkező uralkodó előtt. Ugyanígy az uralkodó itt nem Aeneas, hanem ismét Iaszón, aki győztesen érkezik és a kezében ott tartja – igen, az a valami ott a kezében az aranygyapjú, ami a legendában egy csodás kos lenyúzott arany szőrméje volt. Hasonlítsuk csak össze azt a kezében lógó valamit az aranygyapjas rend egy kitüntetésével! A megnyúzott kos pedig onnan kapta ezt az alakját, hogy a legenda szerint ott, ahol őrizték, a hasánál fogva egy fa ágra akasztva lógott a bőr kétfelé – ugyanígy. Ha viszont Károly megszerezte az aranygyapjút, akkor az azt jelenti, hogy övé lett a spanyol trón. Pedig nem lett az övé. Ezért is van ez a relief a pesti városházán – és nem Bécsben, ahol eredetileg volt. Gondolom, már sejti a nyájas olvasó is, hogy miért. De nézzük tovább a domborműveket! Mert most következik Savoyai Jenő – aki ott se volt.

forrás: egykor.hu

Bár az ismertető szerint ‘a déli kapu északi reliefje, – amely napsütötte várba bevonuló győzelmes sereget ábrázol, Savolyai Jenő 1706-os Torinói és Milánói sikereire utal. A győzelméért Milánó kormányzójává tett hadvezér győzelmeire utal a felirat; TIBI. SICNA. DEDIT. MDCCVI.’ (*

Gondolom, mondanunk sem kell, hogy a történet továbbra is Károly főhercegről szól, nem Savoyai Jenőről. Azonban mielőtt folytatnánk, kedves hallgatóink, kapcsoljuk a Jereváni Állami Rádió helyi stúdióját, ahonnan megtudhatjuk, hogy szó sincs semmiféle ‘napsütötte vár‘-ról, hanem pont fordítva, a dombormű konkrétan egy teljes napfogyatkozást ábrázol, amely 1706 május 12-én következett be azután, hogy a Habsburgok visszafoglalták Barcelonát, majd visszaverték az a franciák újabb ostromát. A napfogyatkozás centrális vonala majdnem pontosan Barcelona fölött haladt át, s ezt a korabeli propaganda fel is használta, amikor a napfogyatkozást a ‘Napkirály fogyatkozásaként’, azaz XIV. Lajos francia király hatalmának hanyatlásaként interpretálták (erről egy egészen kiváló összefoglaló itt).

A magyar ismertető a ‘tibi signa dedit‘ (neked jeleket adott) mondatot azzal hozza kapcsolatba, hogy Károly Savoyai Jenőt nevezte ki Milánó kormányzójának 1706-ban. Azonban a ‘signum’ szónak – legalább is a klasszikus latinban – nincs ‘méltóság‘ vagy ‘rang‘ jelentése, a katonai nyelvben inkább azt jelenti, hogy ‘tábori jelvény, hadi jel, zászló‘, az elsődleges jelentése pedig az, hogy ‘ismertető jel‘, a költői nyelvben pedig ‘előjel‘. Mert ez utóbbi értelemben áll itt is.

A ‘tibi signa dedit‘ azt jelenti, hogy a sors ‘jelet küldött neked‘, és a napfogyatkozásra utal, amit a korabeli Habsburg propaganda ‘Károly győzelmét hirdető égi jelként’ interpretált. Ugyanígy a reliefen sem egy ‘napsütötte várba való bevonulás‘ látható, hanem az 1706-os napfogyatkozás egy véres csatamező fölött, ahol a vár sziluettje csupán a háttérben tűnik fel. Ugyan egy doktori disszertáció úgy ismerteti ezt a reliefet, hogy a ‘domborművön a győztes sereg vonulása látható‘. Én viszont akárhogy is nézem a képet, leginkább harcoló katonák zűrzavarát látom rajta. Az egyikük mintha a napkorong felé mutatna.

gyemantgyuru1A napkorong ábrázolása pedig egészen érdekes. Kiemelkedik a dombormű síkjából, mintha egy korong alakú fedő lenne rajta. Mert az is van rajta – a fogyatkozást okozó hold korongja. Valamint kicsit furcsa, hogy be van aranyozva, ugyanis szerintem nem szokás domborművek részeit színesre festeni – utólag festhették át. Ugyanígy be vannak aranyozva a jobb oldali irányba vetődő napsugarak is, amelyek talán a napfogyatkozás utolsó pillanatában bekövetkező ún. ‘gyémántgyűrű’ jelenséget ábrázolják – vagy csupán az előbukkanó napkorongot.

forrás: egykor.hu

Egészen abszurd viszont az utolsó dombormű átideologizálása. Az ismertető szerint: ‘A kapu utolsó oldalán, a harci jelenetet ábrázoló allegorikus dombormű Savolyai Jenő 1710-ben kivívott franciaországi győzelmeire utal, – Bethune, St. Venant és Aire elfoglalása -, a hármas sikert idéző felirattal: TER.VICTOR.IN.ANNO.MDCCX. E domborművek készítője ismeretlen.’

A német változatban továbbra sincs szó Savoyai Jenőről, hanem a ‘ter victor in anno MDCCX‘ (háromszor győztes 1710 évében) mondat ismét Károlyra utal, aki 1710 háromszor is győzelmet aratott az Ibériai-félszigeten: Almenárban, Zaragozában és Villaviciosában. (Egyes változatok más helységnevet hoznak harmadiknak.) A dombormű Károlyt itt Héraklésznek (Herkulesnek) ábrázolja, akit két jelképéről ismerhetünk fel.  A hős két oszlop tövében áll, s ezek az ún. ‘Héraklész oszlopai’, melyeket maga a hérosz állított fel a Gibraltári szorosnál, s a görög mitológiában ez is a Gibraltári-szoros megnevezése, ami az ókorban az ismert világ határát jelentette. Esetünkben pedig Károly harcainak a végét jelzi, a dicső győzelmet, hiszen Károly azzal, hogy egészen a Gibraltári szorosig jutott a csapataival, meghódította egész Spanyolországot, s kezében a három győzelem három koszorúját tartja, szemben a fent említett tanulmány értelmezésével, mely szerint a ‘dombormű előtérében, két oszlop előtt Hercules baljával pálmaágat nyújt a harcosok felé‘. Hercules másik kezében pedig az elmaradhatatlan fabunkó van, ami az ábrázolásokon szintén az ő jelképe.

Most pedig következzen az, ami igazán abszurd a dologban. A fent említett három győzelmet Károly számára egy hadvezére, Guido von Starhemberg vívta ki, így a dombormű egyben utalás az ő személyére is. Ő pedig a császári erők parancsnoka volt Magyarországon 1706 és 1708 között – igen, a Rákóczi szabadságharc alatt. Nos bizonyos értelemben az ő emléktábláját látjuk ideológiailag kissé átmázolva itt pár lépésnyire a Pilvax kávéháztól és nem messze egy másik, a szabadságharc költőjéről elnevezett utcától. Ugye, milyen fincsi? És akkor még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hogy annak idején nem – mondjuk – egy Haynau emléktáblát selejteztek le Bécsben. Bizonyára az is megtalálta volna a helyét valahol a budai várban.

De mi is ez a leselejtezés? Egyszerűen annyi történt, hogy Károly győzelemre állt az örökösödési háborúban, s mindenki biztos volt benne, hogy övé lesz a spanyol korona. Testvére, I József pedig a dunai monarchia császára volt. Azonban I. József 1711-ben hirtelen meghalt, s Károlyra szállt a koronája. Így viszont, ha a spanyol koronát is megkapja, akkor azzal egy túlságosan erős birodalom alakulhat ki, ami nem állt a többi nagyhatalom érdekében, így a továbbiakban nem támogatták Károlyt, aki végül kénytelen volt lemondani a spanyol koronáról 1714-ben. Addigra viszont már elkészült  – 1712-re – Bécsben a diadalív, ami a Kohlmarkt mellett volt, kb. három perc sétára a császári palotától, s ott hirdette reliefjeivel ‘Károly, a spanyol uralkodó’ dicső tetteit. Ami azért elég nagy blamázs lehetett így utólag is, s – gondolom – aztán el is távolították a kérdéses domborműveket, amelyek aztán Pesten, az 1735-ben épült egykori Invalidus Ház – rokkant katonák ispotálya – falán landolt, aminek az épülete 1783-tól kaszárnya, ma pedig a pesti városháza.

A domborművek eredetileg tehát a bécsi Kohlmarkt, a szénpiac mellett álltak, ami napjainkban Bécs legdrágább vásárlóutcája. Nagyjából olyan messze a Hofburgtól, mint a Deák tér a mai városházától. Csak pár lépés. És gondolták volna, hogy a Deák teret egykor szintén Kohl Markt Platznak hívták? Vajon ott is szénpiac lett volna korábban? Vagy a pesti polgárok szarkazmusáról van szó, akik bizonyára azért nem voltak teljesen vakok, s talán jól tudták, honnan is kerültek ide ezek az átfestett emléktáblák, s ezért kezdték a Deák tér elődjét Kohl Mark Platznak hívni? S ez az elnevezés került volna fel később a korabeli utcatérképekre is? Nem tudjuk. Viszont azt gondoljuk, érdemes lenne egy lelkes helytörténésznek utánajárnia ennek a kérdésnek a korabeli sajtó, naplók, feljegyzések alapján.

De nézzük, mit tudunk! A Deák teret először egy 1819-es térkép említi Kohlplatzként. Egy 1837-es térképen a Kohl Markt, egy másik térképen 1837-ből a Kohlmarkt, egy 1854-es várostérképen a Kohl Platz megnevezés áll, mígnem 1866-ban megkapta a Deák Ferenc tér nevet. A teret nevezték még Szén térnek is és Káposzta térnek is. Ez egy ma is élő félreértésből ered (pl. itt), ha a bécsi kapcsolat igaz. A német Kohl ugyanis káposztát, a Kohle pedig szenet jelent, amiből kiindulva a Szén tér téves fordítás, valójában az Káposzta tér lenne. Azonban a bécsi Kohlmarkt neve eredetileg úgy hangzott, hogy Kohlenmarkt, azaz szénpiac volt ténylegesen is és nem káposztapiac, hiszen a császári palota igényei miatt a szenet itt nagy mennyiségben azért jobban el lehetett adni, mint a káposztát. A budapesti tér neve pedig szintén Szén tér volt Vahot Imre 1864-es Budapesti kalauzában is.

1837, áttekintő térkép – forrás

A mellékelt 1837-es térképen a tér Kohl Markt néven szerepel, alatta pedig a mai városháza, az egykori Invalidus Ház, az Invalid Haus, felette pedig balra a mai Erzsébet tér helyén a ‘szénpiacnál’ jóval nagyobb Neue Markt (új piac), amelyet 1785-ben alakítottak ki. Kérdés viszont, hogy a kisebb tér neve az ott árult szénre vagy káposztára vonatkozik-e. Ha így van, akkor az elnevezések egybeesése a véletlen műve. Az ellenkező esetben viszont gyanakodhatunk a pesti humorra, mint a későbbi hivatalos névadás forrására. Ezt pedig pont a téves fordítás támasztaná alá! A Kohlmarkt szénpiacot jelent Bécsben. A pesti Kohlmarkt pontos fordítása viszont káposztapiac lenne, mégis ‘tévesen‘ szénpiacnak fordítják, ami arra utal, hogy a magyar elnevezés a bécsi megfelelőt vette át, s illesztette be a pestiek nyelvhasználatába, ahogy az Invalidus Ház építői pedig a reliefeket vették át és illesztették be az épület falába …

Végül említsük meg a domborművek tervezőjét. A magyar nyelvű ismertető szerint a ‘domborművek készítője ismeretlen(*). A jereváni rádió német leírásból viszont kiderül, hogy az építmény ikonográfiáját a Császári Érem- és Régiségtár felügyelője, Karl Gustav Heraeus álmodta meg, az építményt pedig Johann Lucas von Hildebrandt kivitelezte. Nevük felbukkan egy másik diadalívvel kapcsolatban is, ugyanis ők voltak a gyulafehérvári Károly kapu tervezői és építői is, amely Károlyt szintén antik hősként ábrázolja.

A német ismertető szerint : “Míg a császár távol volt, a régi alsó várkaput, amelyen keresztül a Kohlmarktot lehetett elérni, lebontották, és helyette egy formájában újat, egy dicsőség- vagy diadalkaput emeltek kváderkövekből. A művet egészében az ókortudós Gustav Adolf Heräs tervezte és a császári építész Johan Lucas von Hildebrandt kivitelezte. Ennek az épületnek három kapuja van, amiből a középső a járművek és lovasok, a két kisebb oldalsó a gyalogosok részére volt kijelölve.” (eredeti német részlet, teljes forrás – 1822, teljes forrás – 1793)

Végül pedig a kapu egy korabeli rajza Bécs egy 1793-as leírásából – és a mai pesti városháza főbejárata fölött az égboltot tartó Atlasz szobrának és két mellékalakjának a képe (kép forrása). A rajz szerint a négy relief a két oldalkapu felett volt elhelyezve az építmény két oldalán. A bal oldali ábrázoláson halványan felismerhető egy hajó rajza, az lehetett a ‘sic patriam fugimus’ feliratú dombormű.

atlasz2     atlasz

Végül is nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy miért olyan baljóslatú a nyitó relief idézete. Talán az lehet az oka – gondolom -, hogy a felirat a hadi vállalkozás (vélt) fényes sikerét, a spanyol korona megszerzését így próbálja még jobban felnagyítani azzal, hogy a vállalkozás kezdetének a körülményeit a valódinál jóval fenyegetőbbnek állítja be ezzel a költői túlzással.

Szóval akkor mégiscsak képzavar.
Mint maga ez az egész abszurd sztori.

*   *   *

A jereváni rádió pedig – amire többször is hivatkoztam posztomban – természetesen még ma is él. És virágzik körülötte a viccek egykori folklórja ma is – szerte a világon.

Íme egy írás a jereváni rádió legendájának kialakulásáról.

Itt pedig egy viccgyűjtemény a folklórból (jórészt angolul).

nyitókép forrása