Neofrázia (neologizmus) – újszerű szóalkotás, aminek eredetileg csak az alkotója számára van jelentése. Gyakori haszálata a skizofrénia egyik tünete is lehet.

ABSZTRAKT: A blogger egy számítógépes programmal vizsgálta meg Csontváry Önéletrajz c. írásában a ‘napút‘ kifejezés (neofrázia) első előfordulásának pár szavas környezetét, s abban a hangsoreloszlások mintázatát. Ezt követően a program végig fésülte a szöveget, s kiszűrte azokat a helyeket, ahol a hangsoreloszlásokban ugyanez a mintázat a legerőteljesebben tűnt fel. Ezzel a szöveg 6 %-át kaptuk vissza, s meglepő módon ezekben a töredékekben azoknak a traumáknak a leírását olvashatjuk, amelyek meghatározták Csontváry pályáját és életművét, s kiolvashatjuk belőlük a festő – jungi értelemben vett -individualizációs folyamatának az egyes állomásait.

Első töredék

Először a szövegből visszaadott töredékeket ismertetjük, majd a poszt végén leírjuk a program működését.

‘a piacon olyan kavarodás támadt, hogy a hetivásár is megakadt. Lyompa Babarcsik dühösen utánunk szaladt; a sátrakat feldöntötte, a hajdúkat felkötötte s amikor a kavarodás tetőpontját érte, a Burkus-had a padlásablakból azt nevette. Ez volt szülővárosomnak gyermekkori színielőadása – melyről tanúskodik még ma is’

Ez a töredék a benne ábrázolt cselekménysor dinamikája miatt fontos. Gyerekekről van benne szó, akiknek a kis Csontváry a vezére (‘Burkus volt a nevem s a fiúk között mint bíró szerepeltem‘). S egy olyan játszmát láthatunk, amely ma is gyakori. Pl. az iskolában a gyerekek pontosan tudják azokról a tanáraikról, akik hajlamosak hisztériásan viselkedni, hogy hol van rajtuk az a gomb, amit meg kell nyomni, ha már nagyon unatkoznak az órán, s szeretnének végre kis műsort.

Ez történik a jelenetben is. A gyerekek pontosan tudják, hogy hogyan provokálják Lyompa Babarcsikot, ha felüti köztük a fejét az unalom, s némi szórakozásra vágynak. Ilyenkor eléneklik neki az Esik, esik kezdetű gyerekdalt, s már kész is a műsor:

‘Ebből rendesen a piacon olyan kavarodás támadt, hogy a hetivásár is megakadt. Lyompa Babarcsik dühösen utánunk szaladt; a sátrakat feldöntötte, a hajdúkat felkötötte s amikor a kavarodás tetőpontját érte, a Burkus-had a padlásablakból azt nevette.‘

Babarcsik ekkor káoszt okoz azzal, hogy a csúfolódó gyerekek kergetése közben feldönt néhány piaci sátrat, s ezzel a ‘hajdúkat felkötötte‘. A ‘felkötötte’ valószínűleg a ‘felköltötte’ szó tájnyelvi megfelelője (‘felkőtötte’), s már ez a szó is a kisváros provinciális unalmát sugározza: annyira nem történik itt semmi, hogy még a hajdúk is alszanak.

A dinamika tehát a következő: unalom – provokálás – robbanás.

Mindez azért érdekes, mert az Önéletrajzban az a történet, amikor is az Iglón patikusként dolgozó ifjú Csontvárynak látomása volt, s ‘megkapta az elhivatását’ – szintén ugyanezt a dinamikát követi.

Az égi szózat

Iglón vagyunk tehát, egy álmos kisvárosban egy álmos délután, amikor mindenki unatkozik, s nincs semmi tennivaló. Csontvárynak éppen egy ‘csendesen bubiskoló tinós szekeren‘ akad meg a szeme – még a tinók is bóbiskolnak – s lerajzolja egy vénypapírra. De a főnöke – a principálisa – is unathatja a tétlenséget, s talán szeretne egy kis mókát, s ‘nesztelenül‘ a rajzoló Csontváry háta mögé ‘sompolyog‘, majd hirtelen a patikus segéd vállára csap felkiáltva: ‘Mit csinál: hisz maga festőnek született.‘

S – dinamikáját tekintve – ugyanaz történik mint fentebb, csak most a principális a provokáló gyerek, s Csontváry a hisztériás Lyompa Babarcsik. S a principális jó érzékkel találhatott el egy komplexust az ifjú Csontváry tudattalanjában, mert bekövetkezik a robbanás. De ez a másik Lyompa Babarcsik most nem tör-zúz, hanem csak csendesen hallucinál. S míg a régmúlt gyerekkor padlásablakából a Burkus-had nevette ilyenkor Babarcsikot, ez a másik Babarcsik most valami mást hall. Nem nevetést – de ugyanúgy a magasból (‘fejem fölött hátulról‘) hangzik az is. Egy égi szózatot: ‘Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél‘.

Második töredék

‘és senki sem, az árbócok recsegése után a hajót remegés fogta el, az oldalra való dőlése kényszerített mindenkit a menekülésre. A kabinba a víz ki- és behatolt, s minden tárgy összetörött; beállott az éj sötétsége, toronymagas hullámok rémes vergődése. Ekkor kerültem a sorssal ismét szembe, s megkérdeztem, vajjon azért kellett nekem az életemet megszakítanom, hogy itt ebben a rettenetes viharban nyomtalanul tűnjek el? Ha ezt kívánta tőlem a sors, a”

Húsz év telt el azóta, hogy az ifjú patikussegédet megszólította az égi hang. Tíz év kitartó munka, míg saját patikája lesz Gácson, aminek a jövedelméből megélhet, s újabb tíz év tanulás Európa különböző festőiskoláiban. S ekkor útra kel. Bejárja Egyiptomot, Palesztinát, Athént, s keresi a nagy motívumot. S éppen hajóra száll Gibraltárban – ‘hogy Betlehemben a Jézus születése-éjszakát a helyszínen figyelem meg és ez impresszió alapján festek egy világraszóló képet‘ – amikor a hajó viharba került a nyílt tengeren. S míg az utasok rémülten az életükért imádkoznak, Csontváry csak magára csatolja a festőállványát, s így felkészülve a legrosszabbra, a rázkódó kabinjában mély álomba merül. S mire felébred, a tenger már lecsendesült, csak a gép csendes zakatolását hallja. Majd visszaalszik, csak akkor ébred fel megint, amikor kikötöttek.

Ennek a töredéknek a dinamikája a Babarcsik játszma dinamikáját követi – csak éppen fordított előjellel. Ott a gyerekek (vagy az éppen tétlen principálisok a patikában) unatkoznak, aktivitásra vágynak. S tudják (vagy jó szimattal ráéreznek), hogy kit és hogyan provokáljanak, hogy kitörjön egy kis zűrzavar. Egy-egy jól irányzott megjegyzés, s berobbannak a felszín alatt megbúvó feszültségek: Babarcsik őrjöngeni kezd, a kissé különc patikussegéd pedig hallucinál. S történik végre valami izgalmas.

Most viszont egy tengeri viharban vagyunk: ‘hajó is ittasan oldalra dőlt. Fönt nem maradhatott semmi és senki sem, az árbócok recsegése után a hajót remegés fogta el, az oldalra való dőlése kényszerített mindenkit a menekülésre. A kabinba a víz ki- és behatolt, s minden tárgy összetörött; beállott az éj sötétsége, toronymagas hullámok rémes vergődése.‘

Ez tehát nem az az álmos délután, amit valahogy fel kell dobni. Hanem egy életveszélyes helyzet. A hajó ugyanis – mint Csontváry is megtudja utólag – dinamitot szállít. Bármikor kitörhet a halálos tűzijáték. Erre Csontváry: lefekszik a kabinjában, s békésen elalszik. Mint azok a ‘csendesen bubiskoló‘ tinók, amiket arra a vényre rajzolt.

Azaz a jelenet dinamikája pontosan az ellentéte az előző két jelenet dinamikájának. Ott az álmosító unalmat űztük el azzal, hogy provokáljuk a környezetünket, hogy történjen végre valami, itt viszont pont fordítva van minden: a hajó bármikor elsüllyedhet, az adrenalin mindenkiben már az egekbe szökött, s erre Csontváry: elalszik.

Az önátadás

Persze tisztában van ő is az életveszéllyel, s számot is vetett a sorsával: ‘vajjon azért kellett nekem az életemet megszakítanom, hogy itt ebben a rettenetes viharban nyomtalanul tűnjek el? Ha ezt kívánta tőlem a sors, a láthatatlan isteni akaraterő, ám legyen.’

S az ‘ám legyen‘ kimondásával egy fontos dolog történt.

Emlékszünk: azon a délután Iglón, amikor megszólította őt a Pozitívum, egy kis, fekete magot pillantott meg a kezében. S bár a különc patikus 1873-ban elhagyta a katolikus vallását, s a Pozitívum-ban hitt, de még ott visszhangozhatott benne a régi tanítás: a búzaszemnek meg kell halnia, hogy termést hozzon.

S Csontváry akkor adta át magát teljesen a Pozitívumnak. Megtörtént az, amit a Szentírás így fogalmaz meg: ‘Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.’ S benne most már a Pozitívum élt. S hogy a Pozitívum meddig élteti őt, az már nem az ő dolga. Az ő dolga csak az, hogy kövesse a Pozitívum útmutatásait.

Így hát már nem érdekelte az a színjáték, ami körülötte tombolt a tengeren. Sem a dinamittal megpakolt hajó. S elment – aludni.

Harmadik töredék

„szórakozásunk, mint a selyemtenyésztés, bagoly idomítása és az esteli összejöveteleknél a dalárda gyakorlata. De közben kiütött a porosz háború*, Jancsi bevonult katonának. Én 12 éves koromban nagyban törtem a fejem. Nagypénteken a daruréten egy madarat megsebeztem s a csatornán át kellett kelnem, de ugrás közben a havas partról lecsúsztam a feneketlen csatornába s csak halálos erőlködéssel vergődtem ki a partra. Hideg sötét lett, napfogyatkozás közeledett. A másik szerednyei könnyelműségem az volt, hogy fáért menő kocsisainkkal kirándultam az erdőre: de amint az erdő szélére értünk, gyönyörű érett szilva kínálkozott előttünk; én a kocsiról leszálltam, az ágat a puskaravasszal”

A szövegben egy traumatikus emlék tűnik elő. A 12 éves Csontváry daruvadászat közben belecsúszik egy mély csatornába, s csak minden erejét megveszítve tud megmenekülni ebből a halálos veszedelemből. S láthatjuk, hogy ennek a traumának a leírását szintén a kisváros unalmának a bemutatása vezeti be: ‘Szerednyén a vadászaton kívül, amely a darurétre, saját gazdaságunk területére és az őserdőkre terjedt, nem volt más szórakozásunk, mint …‘

A trauma leírásában több dolog is van, ami arra utal, hogy ebben a jelenetben Csontváry mintegy Jézussal azonosítja magát. A baleset nagypénteken történt, Jézus keresztre feszítésének a napján. Csontváry egy madarat sebez meg, mielőtt a csatornában átéli a halálveszélyt, Jézusnak pedig, mielőtt levették a keresztről, egy katona szúr lándzsát az oldalába. Csontváry úgy emlékszik vissza, hogy ‘Hideg sötét lett, napfogyatkozás közeledett.’ (Ugyanakkor a netes adatbázisok szerint ebben az időszakban nem történt Magyarországról is látható napfogyatkozás.) Míg Jézus halálakor szintén napfogyatkozás következett be: ‘a hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. A nap elsötétedett…‘ (Lk.23,44-45). Csontváry egy feneketlen csatornába csúszik bele, míg Jézus a halál után a pokolba szállt le, mielőtt feltámadt volna: ‘Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül‘ (Apostoli Hitvallás).

Negyedik töredék

„el a hátralékot (restanciákat), azután a tiszti főorvosi hivatalban helyettesítettem a szabadságra ment orvost, utána pedig a kiadóban körmöltem, s végül az elnöki ügyosztályban állapodtam meg. Márkus és Hentallerrel egy asztalnál dolgoztam, de gondolatban mással foglalkoztam, mert lehetetlennek tartottam azt, hogy meg ne győzzem az embereket az igazságról. A sors ezt máskép oldotta meg. A szegedi árvízkatasztrófa* engem az egyetemi hallgatók élére állított, akikkel kivonultam Szegedre; de a nagy viharban a hallgatókat az Öthalmon kellett hagynom éjjelre: magam pedig két legénnyel átkeltem a háborgó tengeren és kikötöttem a vasúti indóház közelében a nagy töltésen. A csónakot a töltésről lesodorta az árvíz, én”

A töredékben a nagy szegedi árvíz leírása szerepel, ahol Csontváry is részt vett a mentésben, s Önéletrajzában élete legtraumatikusabb történéseként írja le az árvíz okozta pusztítás, s az egyik napról a másikra nincstelenné vált szegedi polgárok látványát.

S ebben a töredékben szinte az előző töredék ismétlődik meg: hiszen itt is és ott is a hideg vízben való elnyeletődés, a pusztulás képzete jelenik meg. Fentebb Csontváryt fenyegette az, hogy elnyeli a csatorna mélye, míg itt a kikötött csónak lesz az, amit ‘elnyelt’ a víz, s Csontváry itt is ugyanúgy ázott és fázott mint fentebb: ‘A csónakot a töltésről lesodorta az árvíz, én pedig ott álltam a két legénnyel sokáig, ázva-fázva s vártam a katonai pontonra.‘

Ötödik töredék

A háromévi szerednyei élmények után egy szünidői napon bátyámék Kis-Szebenbe rándultak s engem is felpakkoltak: de Eperjesen egy ismert nagykereskedő gyárosnál, ahol néhány napi vendégségben voltunk, engem otthagytak. Három szép leányka volt a háznál. Szelíd, mosolygó arccal. Későn vettem észre a cselt, mely csecsemőkoromat érte – engem elválasztottak örökre. Így lettem kereskedő három és fél évig, ahol gyorsan megtanultam németül és pontosan számolni, mert a forgalom nagy volt: Bártfán volt egy fűszeres fiók, két üveggyárral, az anyaüzletben pedig a férfi-női cikkek mellett üveg, porcellán, nürnbergi áru^* lerakattal. Mindez nagy munkát és szakértelmet igényelt, a munkát bírtam, a szakértelmet egy éven belül már annyira elsajátítottam, hogy önállóan már a főnököt, aki a takarékban elfoglalva volt, helyettesítve pótoltam. Az anyag beszerzését és továbbítását én irányítottam. A hűségi próba pedig akként történt, hogy kaptam kisimítás és megolvasás céljából mindjárt első napokban egy csomó 500-1000 drb. tízkrajcáros bankjegyet, de”

Látszólag egy banális történet. De valójában itt van elrejtve a szövegben az a valóságos trauma, ami meghatározta Csontváry életét és pályafutását. 15 éves, amikor a bátyjai magukkal viszik Kis-Szebenbe rokonlátogatásra. S ott hagyják. Vélhetően emögött a sorok mögött az van, hogy a gyerek Csontvárynak nem volt helye a családban. S mikor már elég nagy lett, egyszerűen lepasszolták egy rokonnak. Mint egy pakkot. De az igazi trauma nem ez. Hanem az azt megelőző 15 év érzelmi elhanyagoltsága. Nem szerették, Nem kellett.

S ő ezt jól tudta a lelke mélyén. S a nevek, a szavak mögé kódolva le is írta.

A nevek mögé kódolt trauma

Emlékszünk a korecre? A kőből faragott búzamérő vékára, amiben a Burkus banda gyerekei üléseztek. Egy lengyel eredetű szó, amely lengyelül így hangzik: korzec. S a protoszláv korьcь (korcs) szóra vezetik vissza az etimológiáját. S igen, jól hallja ki belőle a nyájas olvasó a ‘korcs’ szót. Mert ez a magyar szavunk is erre a protoszláv szóra megy vissza. A korec tehát az a hely, ahol azok a gyerekek bandáznak, s tervelik ki a csínyjeiket, akik nem kellenek otthon. A korcsok.

De ugyanígy árulkodó a Lyompa Babarcsik név is. A Babarcsikban a ‘baba’, ill. a ‘bába’ szót fedezhetjük fel, a végén pedig a szolvák -čik kicsinyítőképző. Babácska. Olyan keresztnevet viszont, hogy ‘Lyompa’ nem találtam. Talán a gyógyszerész végzettségű Csontváry szóalkotása a ‘jóindulatú daganat’ jelentésű lipóma szóból? Egy anagramma? Vagy egy freudi szótévesztés? Nem lenne meglepő. S talán az sem, ha a gyerek Csontváry önmagát látta volna meg ebben az idegen személyben, s azért gyűlölte őt. Mert ő maga is csak egy idegen volt otthon. Egy korcs. Egy daganat a család testén, akit el kell távolítani. S mire 15 éves lesz, el is távolítják.

S ha megnézzük a név előfordulását a szövegben, úgy tűnik, hogy ott zavarossá válik a szöveg. Csontváryt talán még az Önéletrajz megírásakor is mélyen érintette annak a tudata, hogy ő csak egy ‘korcs’.

„A borsóra való térdeplés akkor következett be, ha a bodolaki Lyompával összejöttünk: az idegen szatócsnak macskazenét adtunk, avagy a Babarcsikot esikesik-kel ingereltük. Ebből rendesen a piacon olyan kavarodás támadt, hogy a hetivásár is megakadt. Lyompa Babarcsik dühösen utánunk szaladt”

Először bodolaki Lyompáról van szó, az idegen származású szatócsról, akinek macskazenét adnak, majd Babarcsikról, akit az esikesik-kel ingerelnek. Vélhetően a szatócs a férfi, s a Lyompa a családneve, s a felesége az, akit a piacon provokálnak, s az ő keresztneve a Babarcsik. S végül őt nevezik a teljes nevén Lyompa Babarcsiknak, s ő az, aki a gyerekek után fut. – Mindenesetre ez a pár sor nehezen értelmezhető, s problémát jelent az is, hogy a Babarcsik inkább családnévnek tűnik, mint keresztnévnek.

A varázsige

S most már azt is tudjuk, hogy mitől is volt varázsereje annak, amit a kedélyes patikus mondott. A ‘maga festőnek született‘ mondat ugyanis egyszerre találta el Csontváry két legsajgóbb pontját: a kisebbségi érzését és bizonyítási vágyát.

A ‘született‘ szó arra emlékeztette a lelke mélyén, hogy ő csak egy a korecből – a korcsok közül. Ő csak egy korcsnak született. A ‘festőnek született‘ kifejezés pedig a bizonyításkényszerét találta el, hogy bebizonyítsa végre, hogy ő nem egy korcs – hanem világra szóló dolgokra képes.

De van itt még valami! Annak idején Babarcsikot az ‘esikesik-kel‘ ingerelte a Burkus banda. Ez valószínleg Petőfi Sándor Esik, esik, esik c. versének a kezdősorai lehettek: ‘Esik, esik, esik, / Csókeső esik‘. A gyerekek ugyanis nagyon jó érzékkel találják meg azokat a tabutémákat, amelyekkel aztán kiválóan tudják provokálni a felnőtteket, s ez a téma most a szexualitás. A szexualitáshoz pedig általában a gyermekáldás, a születés képzete társul, s – mint láttuk – a gúnyolt Babarcsik nevében – egyfajta szóintarziával – is ott vannak a ‘baba’ ill. a ‘bába’ szavak, amelyek szintén a születés fogalomkörét idézik.

S mindezekből a következő motívumokat tartjuk fontosnak:

• villámlás, mennydörgés – ‘Az eső, az eső / Villámlással jár … / Mennydörög, mennydörög / A hátunk megett‘
• hátulról hallatszó hang – ‘ A hátunk megett‘
• apafigura – ‘Szaladok, galambom, / Jön az öreged.‘ [vö. Ödipális komplexus]
• születés

S ezek közül a motívumok közül hármat fedezhetünk fel az égi szózat jelenetében. Kettő igen halványan jelenik meg: Csontváry 1.) egy apafigura (a principális) hangját hallja 2.) és hátulról, a háta mögűl. De abban, ami akkor elhangzott, a legerősebb a ‘született’ szó volt.

S ekkor megtörtént a varázslat. A kedélyes principálisa – anélkül, hogy tudta volna – kimondott egy varázsigét ott Iglón, amivel a Pozitívumot idézte meg. S a Pozitívum engedelmeskedett az őt megidéző varázsige parancsának. Megjelent, s hatalmas energiájával mintegy leterítette a különc patikussegédet. Megszállta őt – s átvette az irányítást az élete fölött.

S ugyanez a varázsige aktiválódik még egyszer Csontváry második ‘megvilágosodásánál’ a tengeri vihar jelenetben. Láttuk, hogy 12 évesen, amikor egyszerre tör rá a bizonyítási kényszer és a halálvágy, s belecsúszik a csatornába, akkor utólag a történet elmesélésekor Jézussal azonosítja magát. Amikor pedig Gibraltárban hajóra száll, akkor Betlehembe igyekszik – oda, ahol Jézus született. Ekkor tehát a ‘Jézus’ és a ‘született’ tartalmak kerülnek konstellációba, majd amikor kitör a vihar, akkor az ‘esikesik‘ villámai és mennydörgései is bevonódnak az együttállásba. S ez a konstelláció váltja ki a második ‘megvilágosodást’.

S következik be a teljes egyesülés a Pozitívummal. Mennydörgések és villámok közepette. Ahogyan az ‘esikesik‘-ben is:

Esik, esik, esik,
Csókeső esik;
Az én ajakamnak
Nagyon jólesik.

Az eső, az eső
Villámlással jár;
A szemed, galambom,
Villámló sugár.

A bizonyításkényszer

S ha ebből a szempontból vizsgáljuk meg az utóbbi két töredéket, akkor újabb információkhoz juthatunk. A program ui. az érzékeny részeket szűrte ki. Pl. a traumákat. De azok leírása előtt szerepel pár lényegtelennek tűnő részlet. Amelyek viszont – ha tudjuk, hogy mit keresünk – már nem is olyan lényegtelenek.

A daruréten történt baleset leírása előtt ez áll: ‘De közben kiütött a porosz háború*, Jancsi bevonult katonának. Én 12 éves koromban nagyban törtem a fejem.‘ S Jancsiról a következőket tudjuk meg a szöveg más helyeiről:

‘Atyám … a vadászat kedvéért állandóan tartott egy ügyes vadász laboránst – s ez abban az időben Pirics Jancsi volt. A Jancsi teendői közé tartozott: az agarak, kopók-vizslák etetése, farkas, rókakölykök nevelése; a fogoly kihallgatása, figyelése, a farkasles fűtése, a gyermekhinta, kuglizó ellenőrzése s a négy fiú kívánságának a kielégítése is.

Ki-kimaradoztam az iskolából, a pozamuri város fala^* között a természethez jártam tanulni, a rovarokkal, pillékkel, dongókkal, méhekkel beszélgettem; s nem egyszer egy aranyos futonc kedvéért a sáncdombon a napnál ebédeltem. De egy-egy apolló pilléért Jancsival elmentünk az őserdőkben lakó szénégető kukához gombát pirítani, málnát ebédelni s közben pedig a császármadarat s az apolló pillét ejteni. A természet iránti szeretetem korán bontakozott 

S úgy tűnik, egyedül Jancsi volt az a háznépből, aki valóban szerette a kis Csontváryt, s foglalkozott vele. Valószínűleg nem túl meglepő, ha Pirics név mögött is egy kódolt tartalomra bukkanunk. Csontváry apja ui. afféle amatőr házitudós is volt, aki tűzijátékokat rendezett, pirotechnikai kísérleteket folytatott. A pirotechnika pedig a görög pürosz (πύρος) ‘tűz’ jelentésű szóból származik. Ami ott van a Pirics névben is. Talán ezzel a névvel helyettesítette be Csontváry emlékezete az őt szerető Pirics Jancsit a hiányzó apjával.

S most Pirics Jancsi is magára hagyja őt. Talán azért, mert ő csak egy korcs? S ekkor tör rá a bizonyítás kényszere, hogy megmutassa a világnak, hogy ő többre képes: ‘Én 12 éves koromban nagyban törtem a fejem‘. De ez nem csak a bizonyítás kényszere volt. Hanem a halál utáni vágyé is. S ekkor esik bele a mély csatornába. S még kétszer kisérti meg a halált: egy alkalommal a puskájával húz le egy szilvaágat, hogy szilvát szedjen, s a puska elsül. A lövedék a két lába között fúródik a talajba. Másodszor pedig egy éjszaka idegen kutyákra bukkan. S a kutyák veszettek voltak.

Háromszor halhatott volna meg.

S nézzük most a másik töredéket, ahol a szegedi árvízről számol be. Ott is találunk pár érdekes részletet, ami első pillantásra jelentéktelen:

„[1876-ban mint okleveles gyógyszerész egyéves önkéntes voltam. Vasárnapi szolgálatra a központba beosztva, szabad időmet felhasználva beiratkoztam a jogegyetemen hallgatónak s a közigazgatás tanulmányozása céljából a főváros II. ker. elöljáróságánál dolgoztam fel] a hátralékot (restanciákat), azután a tiszti főorvosi hivatalban helyettesítettem a szabadságra ment orvost, utána pedig a kiadóban körmöltem, s végül az elnöki ügyosztályban állapodtam meg. Márkus és Hentallerrel egy asztalnál dolgoztam, de gondolatban mással foglalkoztam, mert lehetetlennek tartottam azt, hogy meg ne győzzem az embereket az igazságról.”

Egyrészt helyettesít. S ezt a lényegtelen dolgot ilyen hosszan fejti egy egyébként is rövid életrajzban. Mintha ez is az nyomatékosítaná: ő csak egyfajta pótléknak jó. S mellette azonnal megjelenik – ugyanúgy itt is, mint fentebb – a vágy, hogy nagyot tegyen: ‘lehetetlennek tartottam azt, hogy meg ne győzzem az embereket az igazságról.’ Ui. a selyemhernyótenyésztő iskolák elterjesztésével kapcsolatban adott be egy országjobbító beadványt. S még negyven év múlva is neheztel amiatt, hogy ‘a beadványom már 40 éve, hogy várja a miniszteriumokban az elintézést.‘

Egy felodhatatlan ellentmondás

Megtaláltuk tehát, hogy honnan eredt Csontváry bizonyítási kényszere. Egy érzelmileg elhanyagol gyerek, aki senkinek sem fontos. S mikor felnő, be akarja bizonyítani a világnak, hogy ő is lehet fontos a világ számára. Azonban itt felbukkan egy újabb anomália. Mintha a ‘nagy dolgot teszek‘ folyamat csak akkor tudna lefutni, ha előtte sikeresen lefut az ‘elnyeletés‘ folyamat. S láttuk: hol egy csatorna nyeli el majdnem, hol pedig az árvíz által elnyelt város pusztulása rendíti meg a lelke mélyéig, miközben éppen a nagy dologra készül.

De ez a két folyamat kizárja egymást. Ui. ha sikeresen lefut az ‘elnyeletés‘ folyamat, akkor ugyan megnyílik a lehetőség a ‘nagy dolgot teszek‘ folyamat sikeres lefutására, de mivel az ‘elnyeletés‘ egy önmegsemmisítő folyamat, már nem lesz ott az alany, aki meg tudná tenni azt a nagy dolgot. Ha pedig időben blokkolják az ‘elnyeletés‘ folyamatot, akkor ugyan ott az alany, de nem tud elindulni a ‘nagy dolgot teszek‘ folyamat. Patt helyzet. Egy hasadás az én mélyén. Egy olyan ellentét, amivel a tudat nem tud mit kezdeni.

Az elnyeletés

Jung szerint a tudattalanban az ellentétek képesek feloldódni egymásban, s ebben az egyént a kollektív tudattalan mélyén lévő ősképek segítik, amelyek aktiválódnak egy kilátástalannak tűnő helyzetben. S ez történt akkor is, amikor elhangzott a kedélyes principális varázsigéje. Csontváry tudatába ekkor betört egy őskép. S ekkor kezdődik meg az elnyeletésnek az a folyamata, amely végül sikerrel fog járni úgy, hogy nem fenyegeti Csontváry életét. S ez a folyamat 24 évi tartott.

Csontváry 1880-ban hallotta az égi szózatot, s ekkor rendelte magát alá a Pozitívumnak. S lépésről lépésre követte a Pozitívum útmutatásait. Felépítette az anyagi hátterét, festőiskolákban tanult, utazott, hogy megtalálja a nagy motívumot, s gyógyszervegyészi ismereteit felhasználva ki tudta keverni a saját maga által előállított összetevőkből először csak a napút színeit, majd végül azoknak a világító változatait is. Azaz dolgozott – hogy az őskép energiáit beépítse az életébe. S ezzel elkerülte azt, hogy elboruljon az elméje.

S 1904-ben következett be az a tengeri vihar, amikor Csontváry teljesen átadta az életét az ősképnek. S ezennel az elnyeletés folyamata teljesen lefutott – sikerrel. S megnyílt a lehetőség a ‘nagy dolgot teszek’ folyamat lefuttatására. S az a folyamat is lefutott. S az eredménye: az életmű.

S még valami. Csontváry kétszer is szembesült az elnyeletés traumájával. Amikor 12 évesen belecsúszott abba a csatornába, s amikor önkéntesként látta a szegedi nagy árvizet. Mindkét esetben a hideg víz által való halálos elnyeletés félelmét élte meg. S mikor megtörtént az a másik elnyeletés, s teljesen átadta magát a Pozitívumnak, akkor hirtelen kilobbant Csontváryból ez a félelem.

Ott, a dinamittal megpakolt hajón a viharos tengeren a villámok közepette már nem félt attól, hogy örökre elnyeli őt a tenger hideg mélysége. Hiszen már megtörtént ez az elnyeletés. Nincs többé mitől félnie.

A Siratófalnál

Úgy tűnik, hogy Csontváry esetében volt egy hívószó, ami ha elhangzott, akkor Csontváry bizonyos mértékig elvesztette a kapcsolatát a valósággal. Nem olyan mértékben, hogy pszichotikus tüneteket produkáljon, de a szövegei ekkor zavarossá válnak. Erre két példát találtam:

• Amikor Lyompa Babarcsikról esik említés, akkor a szöveg zavarossá válik. A név szóintarziaként tartalmazza a ‘baba‘ (‘bába‘) szót.
• Amikor a 15 éves Csontváryt lepattintják a szülei, akkor egy furcsa mondat következik az Önéletrajzban: ‘Későn vettem észre a cselt, mely csecsemőkoromat érte – engem elválasztottak örökre.‘ S ez azért furcsa, mert 15 évesen már nem csecsemő az ember.

De ugyanezt a hívószót kísérő zavart nem csupán a szövegben, de egy festményén is felfedezhetjük, mégpedig a A siratófal bejáratánál Jeruzsálemben c. egy részletén – ami azért is érdekes, mert Csontváry feltételezett pszichopatológiáját illetően erre a részletre szoktak hivatkozni.

A képen egy nő tart egy kisgyermeket, amelynek a lábfejei ellenkező irányba néznek, mint a teste. A blogger szerint itt a következőről van szó: a részlet témája a gyermekét a karján tartó anya, s ez a képzet – mint hívószó – megérintette Csontváry komplexusát, s a festő ekkor (részlegesen) elvesztette a kapcsolatát a valósággal. S ahogyan az írásnál a szövegei, így itt a képi motívumok zavarodnak össze, mivel a hívószó nyomán aktiválódott komplexus elönti a tudatot, s egy rövid időre átveszi az irányítást. S a festő ekkor a képen azt festi meg, hogy hogyan viszonyult hozzá az anyja, s ő hogyan viszonyult az anyjához. De ennek a magyarázatához térjünk vissza a korechez.

De a gyerek ugyanígy elutasítja az anyát. A teste hiába néz az anya felé, a lábfej helyzete mutatja, hogy nincs meg köztük a meghitt kapcsolat, s számára nem az anya a középpont.

A program algoritmusa

A programnak meg kell adni egy kulcsszó (vagy bármilyen érzékeny tartalom) helyét a szövegben, s a program megkeresi a megadott szóhoz legközelebb eső hangsorismétlést (ez lesz a szignál). Hangsorismétlés alatt azt értjük, hogy legfeljebb három egymást követő szóban ugyanaz a hangsorhármas legalább kétszer fordul elő. Ezután a program a hangsorismétlést tartalmazó két vagy három szóból (a szignálból) kigyűjti az összes három hangból álló hangsort. Ezután a program végig fésüli a szöveget, s megkeresi azokat a részleteket, ahol ezek közül a hangsorok közül bármely kettő pár szavas környezeten belül együtt fordul elő. S ezeket a találatokat pontozza. Jutalmazza azt, ha egy részleten belül egy (bármilyen) hangzókettes vagy hangzóhármas minél többször fordul elő, majd pedig a találatokat a pontszámok alapján sorrendbe rendezi. S a keresésnél a paramétereket úgy állítjuk be, hogy a szöveg minél kevesebb százalékát adja vissza, amit a program – töredékek formájában – a képernyőre kiír.