„Néhol kifejezetten hatásvadász és kínos elemei a regénynek, hogy … a halál és a halálhoz való viszony bizarr formákban jelenik meg. ” (Kavalszky Zsófia, Literatura 2012/2)

— a halál és egy kék selyembugyi

Fejes Endre regényének egy sajátos vonása, hogy vannak a szövegben bizonyos szavak, kifejezések és nevek, amelyekre igaz az, hogy valahányszor felbukkannak a szövegben, akkor vagy a halál vagy pedig a párválasztás képe jelenik meg a szó közvetlen közelében. A szövegnek ezt a sajátosságát egy következő posztban szövegstatisztika segítségével részletesen elemezzük majd, itt csupán az Üllői út név és a halál / párválasztás kapcsolatára hívjuk fel a figyelmet.

Az Üllői út kifejezés a szövegben ötször fordul elő, s az előfordulások négyszer egy-egy halálesethez, egyszer pedig egy házassághoz kapcsolódnak.

• haláleset: A regény elején 1920 február 16-án Pék Mária unokabátyját, Stádinger Józsit – a regény következetesen Józsinak nevezi -, aki ‘rangos ember volt a Vörös Hadseregben‘, a tanácsköztársaság bukása után letartóztatják, s az Üllői úton található Mária Terézia kaszárnyába kísérik. Stádinger Józsi a letartóztatás során együttműködően viselkedik, csak ‘az Üllői úton, a komor épület kapujában torpant meg‘, s vadul meg, s kezd ordítani, ahol a katonák aztán megragadják, s ‘bevonszolták egy farakás mögé és agyonverték.‘
• A jelenet során ‘Pék Mária Pék Mária az Üllői úton állt … hátát egy fa törzséhez támasztotta … és apró sikolyokkal zokogott‘. Majd ‘a katonák elkergették‘.
• haláleset: 1928 augusztusában Pék Mária Hajnalka nevű, két éves kislánya megbetegszik, s miközben az orvostól viszik haza, útközben az anyja kezeiben hal meg: ‘Az Üllői út sarkán Pék Mária megállt, horgas ujjával félrehúzta Hajnalka arcán a takarót. – Meghalt – mondta. Aztán betakarta őt, és fölszálltak a villamos tornácára.‘
• házasság: 1958-ban Pék Mária (egy másik) Hajnalka nevű lánya elválik a férjétől, s hozzá megy egy Ervin nevű szaxofonoshoz: ‘Kora őszi délelőtt házasodtak a tanácsházán, két idegent kértek meg tanúnak. Az Üllői úton vettek öröklakást‘.
• haláleset: 1961-ben meghal Pék Mária. A kórház halottasházában derül ki, hogy a hozzátartozók a halott felöltöztetéséhez vitt ruhadarabok közül kifelejtették a bugyit. Ekkor Gizike, a legidősebb lány bugyit vesz a halott anyjának: ‘Az Üllői úton bement egy divatáruüzletbe, világoskék selyembugyit vásárolt. – Tessék szépet és finomat adni – mosolygott szelíden –, az én halott anyukámnak lesz…‘

Az olvasó annál a jelenetnél, ahol Gizike világoskék bugyit vásárol az Üllői út egy divatáruüzletében a halott anyjának, s el is mondja az eladónak, hogy ‘az én halott anyukámnak lesz‘, nyilván ugyanazt érzi, amit Kavalszky Zsófia is leír a mű elemzésében, miszerint

„Néhol kifejezetten hatásvadász és kínos elemei a regénynek, hogy … a halál és a halálhoz való viszony bizarr formákban jelenik meg.” (Literatura, 2012/2)

Kavalszky Zsófia ezt a cikkében csupán lábjegyzetben említi meg, s talán a regény hibájának tekinti, azonban ha csupán a fenti ‘Üllői út‘ motívum ismétlődésének regénybeli felépítését vizsgáljuk meg, akkor egyre alaposabbá válhat a gyanú, hogy ennek a bizarr formai elemnek a használata tudatos Fejes Endre részéről, s a használatával az a célja, hogy az olvasó ne legyen hajlandó szembenézni ‘valamivel’, így az a ‘valami’ továbbra is rejtve maradjon a regényben – hiszen maga az egész regény a szembe nem nézésről, az elhallgatásról szól.

Fejes Endre pedig úgy éri el ezt a ‘szembe nem nézést’, azaz azt, hogy az olvasó ne nézzen szembe egy – a regény folyamában elhelyezett – szimbólum jelentésével, hogy azt a szimbólumot ‘kínos elemekkel’ bástyázza körül, s így az olvasót pont ennek a kínosságnak az érzése akadályozza abban, hogy tovább gondolja az adott szimbólum jelentését, helyette inkább a szöveg egyfajta megbicsaklásának tekinti azt, s annak mélyebb értelmezése nélkül inkább tovább lép.

Nézzük meg tehát ezt az építkezést, ahogyan Fejes Endre egyre nyíltabban használja a bizarr ábrázolást a halál megjelenítése során a regényben az ‘Üllői út’ motívum használata során!

— Üllői úti fák?

A történetben Stádinger Józsiban csak ‘Üllői úton, a komor épület kapujában‘ tudatosul, hogy a katonák kivégezni viszik. Azaz az elmúlás tudatosul benne – az Üllői úton. S az elmúlásnak és az Üllői útnak ez az összekapcsolása akár Kosztolányi legismertebb versét is idézhetné az olvasó számára: ‘Az ég legyen tivéletek, / Üllői-úti fák. / … /Haldoklik a sárgult határ, / Üllői-úti fák.’

Azonban ez az asszociáció nagy valószínűséggel nem fog felmerülni, ugyanis Fejes Endre a regényében olyan szinten ömleszti egymás után a dátumokat, a neveket és a teljesen lényegtelen adatokat (pl.: ‘1920. február hó 16-án történt, Julianna napján, déli tizenkét órakor‘), hogy azoknak a tengerében az ‘Üllői út’ motívum elveszik, sem az olvasónak, s sem az irodalmárnak nem fog feltűnni, hogy az ‘Üllői út’ esetleg egy fontos és ismétlődő (!) szimbólum a regényben, ami a halálhoz kapcsolódik.

Ugyanakkor van egy rejtett utalás a regényben arra, hogy talán itt valóban egy Kosztolányi parafrázisról van szó, ugyanis a kis Hajnalka halálát leíró jelenetben Pék Mária pont a Mária utcáról – a klinikáról jövet – fordul be az Üllői útra, s ott veszi észre, hogy a gyermeke meghalt. S ez akár véletlen egyezés is lehet, akár tudatos írói utalás is: itt – a Mária utca sarkán – az Üllői út 30. alatt lakott Kosztolányi Dezső is 1909-ben, s egy sarokra onnan található az a másik épület az Üllői út 21 szám alatt, ahol Kosztolányi az 1905-ös esztendőben lakott, amikor megírta az Üllői úti fák c. versét (szecessiosmagazin.com).

— recycling

S amennyiben itt valóban egy parafrázisról van szó, akkor észrevehetünk bennük egy közös témát. Mind a Kosztolányi vers témája, mind pedig a Fejes Endre regény címe egyfajta körforgásra utal. A versben a fiatalság múlik el, s a generációk követik egymást a születés – halál ciklusában (‘Másoknak is így nyíljatok, / Üllői-úti fák / … / higgyék, örök az ifjúság‘), a regény címe viszont – a Rozsdatemető – egy gyár roncstelepére utal, ahol ‘egymás hegyén-hátán kiselejtezett gépek, behemót kazánok, felismerhetetlen szörnyszülöttek … várják a tűzhalált‘, azaz azt, hogy beolvasszák őket, amiben az újrahasznosítás, recycling képzete jelenik meg – szintén egyfajta körforgás.

S mint fentebb utaltunk rá, a regényben több olyan szimbólum, kifejezés van, amelyek előfordulásainál a regényben kimagasló gyakorisággal fordul elő a halál, ill. a házasság, a partnerre találás – s ezek közül csak egy az ‘Üllői út’ motívum -, de talán ez a motívum magyarázhatja meg azt, hogy ezekben a szimbólumokban a halál miért a házasságkötéshez kapcsolódik: hiszen ez a két történés (a halál, ill. a reprodukáláshoz vezető párválasztás) együttesen alkotják a recycling folyamatát.

— ‘kínos elemei a regénynek’

S ha tüzetesebben szemügyre vesszük az ‘Üllői út’ előfordulásait a szövegben, akkor ennek a motívumnak a felbukkanásai sorában egy zavarbaejtő ívet fedezhetünk fel. Először ugyanis mintha a létbevetettségnek, a világ közömbösségének az egzisztencialista képe tűnne fel a halál fénytörésében. Amikor ugyanis Stádinger Józsi ráébred, hogy valójában halni viszik, akkor hátrapillantott, ‘de csak néhány fázós, sietős embert láthatott, a kopasz fákat‘, s ez akár a magárahagyatottság egzisztencialista képzetét is idézheti. Ezt követően viszont mintha a létezéssel szembeni Sartre-i undor jelenne meg, hiszen a hideg, téli utca leírása úgy folytatódik, hogy ‘meg egy szekér zörgött az úttesten, trágyát vitt‘. Ez a – Kosztolányi rezignált hangvételű lírájától távol eső – egzisztencialista leírás viszont gyorsan egyfajta naturalista ábrázolásba megy át a ‘lópiszok‘ említésével, amikor közvetlenül a hátra pillantás után Stádinger Józsi a kaszárnya kapujában elesik, s ‘ordítani kezdett, gurította, dobálta magát a lópiszokban, a katonák csizmái között‘.

S az ‘Üllői út’ következő felbukkanásánál, ahol Hajnalka és Ervin összeházasodnak, mintegy a Kosztolányi vers ‘higgyék, örök az ifjúság‘ sorának egy ironikus ellenpontozása jelenik meg, amikor is a házasságkötés szűkszavú említése után megtudjuk, hogy pont az ‘Üllői úton vettek öröklakást‘ – azaz itt már az öröknek hitt ifjúság balzsamos kábulata helyett a Kádár-rendszer biztosította gyarapodást idézi az ‘örök’ szó használata. S ez az öröklakás talán nem messze volt onnan, ahol Stádinger Józsi agyonveretésekor – a regény leírása szerint – ‘az Örökimádás-templom tornyában delet harangoztak‘ éppen, ami valahogy ismét az ideák devalválódását, szétfoszlását idézi.

Az ‘Üllői út’ motívum legvégül Pék Mária halálakor bukkan fel, amikor is a kórház halottas házában kiderül, hogy a lányai nem vittek a halott felöltöztetéséhez szánt ruhadarabok között bugyit, s ezt követően:

„Gizike a villamos megállónál elbúcsúzott a húgától. Az Üllői úton bement egy divatáruüzletbe, világoskék selyembugyit vásárolt.
– Tessék szépet és finomat adni – mosolygott szelíden –, az én halott anyukámnak lesz…”.

Fejes Endre prózájára egyébként jellemző, hogy a munkások világából vett egyszerű szereplők néha költői hangon szólalnak meg (Pl. ‘Ne félj, cigányszemű! – kiáltott Ancsura. – Te nyáron halsz meg! Amikor szépek a csillagok!‘ – Kéktiszta szerelem.) S ha itt a szövegben nem bugyiról lenne szó, hanem valamilyen más ruhadarabról, akkor ez is egy jellegzetes Fejes Endrére jellemző stíluseszköz lenne, azonban így az olvasó is ugyanazt érzi, amit Kavalszky Zsófia is, miszerint a Rozsdatemetőben ‘a halál és a halálhoz való viszony bizarr formákban jelenik meg‘, s ezek valahogy ‘kínos elemei a regénynek‘.

— groteszk gegbe fulladó tragédia

A regény családtörténete voltaképpen azt ábrázolja, hogy Pék Mária – minden személyiségzavara ellenére – hogyan tartja erős kézzel össze ezt a családot, s a család működése hogyan válik egyre diszfunkcionálisabbá, s végül hogyan hullik szét Pék Mária halálával. S ahogyan a család életében lassan minden erodálódik, úgy lesz egyre erősebb a regény sorai között megbúvó gúnyos irónia. János István szavaival:

„A Hábetler család egymásra következő nemzedékei egy fatális hanyatlás fokozatai, mely azonban az egyéni életek morális értékhiánya miatt nem tartalmazhat tragikus, csak legfeljebb szánandó minőséget, ám még e mögött is felsejlik valami a homéroszi istenvilág derűs kacajából. Ezt a kacajt az olvasó éli meg (ez esetben mondjuk ő az olimposzi kar), akit maga Fejes Endre vezényel harsány nevetésre a regény különböző pontjain. Mondjuk, pl. szegény Hábetler János esete Pék Máriával: teherbe ejti az első randevúján, s innentől kezdve Pék Mária személyében manifesztálódik a sorsformáló végzet. Ő a mater familias, s minden katasztrofális tulajdonsága ellenére, mégiscsak ő tartja össze szinte a zolai ösztönvilág felé tévelygő családját, s halálával szét is esik ez a laza, de mégis összetartó struktúra, melyen belül a formák és a megszokás monotóniája fűzte össze a családot és szűkebb környezetét.” (János István: A Rozsdatemető mint antieposz – uni-miskolc.hu – archivált)

S a ‘bugyijelenet’ a regény végén a blogger számára olyan, mint egy groteszkbe forduló abszurd ‘anti-Jessze-vesszeje’ szimbólum. A középkori keresztény ikonográfiában a ‘Jessze fája’ egy képtípus, amelyen az alvó Jessze öléből egy fa nő ki, amely ágaival Jessze fontosabb leszármazottjait ábrázolja – mint egy családfa – egészen az istenanya Máriáig, aki végül megszüli a megváltót.

S a Rozsdatemető története is voltaképpen Pék Mária öléből indul, hiszen Hábetler János akkor veszi el a regény elején Pék Máriát, mikor az bejelenti a második találkozásukkor, hogy terhes. Ezt követően olvashatjuk a család történetét két generáción keresztül, majd következik a lassan fává terebélyesedő család történetében a vég Pék Mária halálával – hiszen ekkorra már minden lehetséges érték annyira devalválódott, hogy egyszerűen nincs mit tovább mesélni a Hábetler család történetén.

S ekkor mintegy megtörténik – a bugyivásárlás groteszk jelenetében – az ‘öl lezárása’, amikor is a halott családanya ölére végül egy kék bugyi kerül, s ezzel szimbolikusan is elzárul a történet forrása, s véget ér a Hábetler család története – megváltás nélkül.