William Gilbert De magnete (A mágnesről) c. művének az elektrosztatikus jelenségekről szóló része

Az alábbiakban William Gilbert (1544-1603) De magnete magneticisque corporibus et de magno magnete Tellure (A mágnesről és a mágneses testekről valamint a földről, mint egy nagy mágnesről) c. műve II. könyve 2. fejezetének a magyar fordítása következik a latinora.hu bloggerétől. Gilbert itt az elektrosztatikus jelenségekkel kapcsolatos nézeteit fejti ki. (A mű latinul, ill. angolul.)

Ilyen formátumban fognak megjelenni a blogger szövegközi kommentjei. Mindjárt az első: Gilbert vezeti be a fizika története során az elektromos (electricus) kifejezést. Eredetileg a borostyán ógörög neve az ἤλεκτρον (élektron). A borostyán, ha szőrmével megdörzsölik, akkor kisebb tárgyakat, pl. tollpihéket, pelyvát magához vonzza, majd kis idő múlva eltaszítja magától, s ezt a jelenséget már a görögök is ismerték. Gilbert felismeri, hogy más anyagok is képesek így viselkedni, azaz ha megdörzsölik őket, akkor vonzó erőre tesznek szert. Gilbert ezekre az anyagokra alkotta meg az elektromos (azaz: borostyánszerű) kifejezést. Értelemszerűen Gilbert az elektromos szót nem a mai értelmében használja, hanem csak annyit jelent nála, hogy ‘borostyánszerű; ami dörzsölés hatására úgy viselkedik, mint a borostyán’. Az angol electric szót először Thomas Browne (1605-1682), angol fizikus használta 1640-ben.

A szövegben többször előfordul az effluvium szó, ami annyit jelent, hogy ‘kiáramlás‘. Gilbert az elektromos vonzást ugyanis úgy képzeli el, hogy a megdörzsölt testből egy igen finom, láthatatlan, folyadékszerű kiáramlás – ez az effluvium – áramlik ki, mintegy körülveszi felhőszerűen az adott testet, s ez az effluvium okozza a test által kifejtett vonzó hatást.

II. Fejezet
A mágneses összetapadásról, elsősorban a borostyánkő vonzóerejéről, vagyis inkább a testeknek a borostyánhoz való hozzátapadásáról

A mágneskő és a borostyán híre mindig is sokszor kerül említésre a tudósok műveiben. A mágnest, ill. a borostyánt hozza fel példának jónéhány bölcselő, amikor számos titokzatos jelenség magyarázatakor az értelmük elhomályosul, s már nem képesek érvelni. A kíváncsi teológusok hasonlóan a mágnes és a borostyán példájával próbálják szemléltetni az emberi értelmet meghaladó isteni misztériumokat, ahogyan az üresfejű metafizikusok is, amikor a haszontalan fantazmagóriáikat ontják magukból, s tanítanak, s olyankor a mágnes említése számukra olyan, mint a delphói kard – egy bármikor és bármire használható példa.

Delphói kard – kétélű kard, olyan kard, amely mindkét irányba vág, azaz olyan érv, amely ugyanúgy használható egy állítás mellett, mint azzal szemben.

Azonban az orvosok (Galénosszal az élükön) a tisztító gyógyszereknek tulajdonított vonzó erőt (ami valójában egy értelmetlen és haszontalan tévtanítás) az anyag hasonlóságával és a nedvekkel való rokonságuk által kívánják bizonyítani: a mágneskővel példálóznak, ezzel a nagy tekintélyű és feltűnően hatékony tulajdonságú, nagy hírű anyaggal. Ugyanígy jópáran számtalan esetben, amikor valamilyen dologról tartanak eszmefuttatást, s már kifogytak az észérvekből, akkor a mágnest és a borostyánt úgy idézik meg, mintha azok megszemélyesített tanúságtevők lennének. Azonban ezek az emberek (ezen közös tévelygésükön túl) nincsenek tisztában azzal, hogy a mágnesesség által előidézett mozgás oka messze más, mint a borostyán ereje: könnyen tévedésbe esnek, s a gondolatmeneteikkel csak még jobban megtévesztik saját magukat. Mert más testekben a vonzás nyilvánvaló ereje is máshogy nyilvánul meg, mint a mágnesben.

Gilbert felismeri, hogy a mágneses és az elektrosztatikus vonzás két különböző erő.

Ahogyan a borostyánban, amelyről először pár dolgot el kell mondanunk, hogy nyilvánvaló legyen, hogy milyen a testek összetapadása és hogy milyen mértékben különbözik a mágneses jelenségektől, továbbá hogy egyszerűen más – azok a halandók pedig még mindig tudatlanok, akik azt gondolják, hogy ez a vonzóerő azonos azzal a vonzóerővel és a mágneses összetapadással hozzák összefüggésbe. A görögök úgy hívják, hogy ἤλεκτρον. Mivel a pelyvát magához vonzza, ha dörzsöléssel felmelegítik, ebből kifolyólag úgy nevezik, hogy ἅρπαξ, ill. χρυσοφόρον az aranyló színe miatt. A mórok pedig Carabe néven nevezik, mivel ezt szokták használni áldozatul, ill. ezzel áldoznak az isteneik hódolata során. A Carab azt jelenti arabul, hogy felajánlani, a Carabe pedig a felajánlott dolog vagy a pelyva megragadása, ahogyan Scaliger idézi Abohalisból, az arab vagy perzsa nyelvből.

Egyesek úgy nevezik, hogy Ambra, különösen az indiai vagy etióp borostyánt. Latinul úgy nevezik, hogy Succinum, mintha nedv [sucus] lenne. A szudánok úgy nevezik, hogy geniter, mintha a földből keletkezett volna. Mivel a régiek tévedései ennek a természetét és eredetét illetően megdőltek, kétségtelen, hogy a borostyán legnagyobbrészt a tengerből kerül elő és azt a parasztok a tengerparton hálóval és más eszközökket szedik, ill. gyűjtik össze, mint a poroszországi sudinik, s a mi Brittanniánk partjain is felbukkan néha. Úgy tűnik, hogy a földben és mélyebb helyeken keletkezik (mint más bitumenek), s a hullámzó tenger kimossa, s a tenger természete és sótartalma miatt jobban megszilárdul. Ugyanis eredetileg lágy és ragacsos anyag volt, s ezért is tartalmaz az egyes darabkáiban magába zárva és eltemetve, s örök sírjukban ragyogva legyeket, férgecskéket, szúnyogokat, hangyákat, amelyek a folyadékba, mikor az először kifolyt, belerepültek vagy belecsúsztak vagy beleestek. A régi írók, ahogyan az újabbak is, megemlítik (s a tapasztalat is ezt bizonyítja), hogy a szalmát és a pelyvát vonzza. Ugyanígy viselkedik a szurokszén is [gagát], amelyet a földből ásnak ki Britanniában, Germániában és számos más helyen. Ez egy fekete bitumenből létrejött keményebb sűrűsödés, mintegy kővé alakulva. Számos modern szerző van, aki írt vagy másolt másoktól a borostyánról és a szurokszénről –

melyek vonzzák a pelyvát – és más szélesebb körben kevésbé ismert anyagokról, s akiknek a munkáival a könyvkereskedők boltjai tömve vannak. Korunkban számtalan könyv születik rejtelmes, ismeretlen, okkult dolgokról és csodákról, s ezek mindegyikében szó van a pelyvát magához csábító borostyánról és szurokszénről; azonban csak szavakkal tárgyalják azt anélkül, hogy a tapasztalatból származó okfejtéssel vagy bizonyítással élnének; ezekkel a kijelentéseikkel pedig – (tudniillik) rejtelmes, csodás, homályos, titkos, okkult módon – csak még jobban elködösítik a dolgot. Ezért is az ilyen filozófia nem terem semmiféle gyümölcsöt sem, (hanem egy kevés görögös vagy nem igazán ismert kifejezéseken alapulnak, a csipásak és a borbélyaink módján, bizonyos latin szavakat a műveletlen köznépnek, mintegy mesterségük jelvényeként felmutatnak és magukkal ragadják az hallgatóságukat). Ugyanis számos filozófus, aki nem végez semmiféle vizsgálatot, s nincs semmiféle gyakorlati tapasztalata, tétlen és tunya, s nem halad előre a feljegyzéseiben és nem látja, hogy hogyan tudná világossá tenni az elméletét. Ugyanis nem csak a borostyán és a szurokszén (ahogyan ők vélik), de a gyémánt, a zafír, a karbunkulus, a szivárványkő, az opál, az ametiszt, a vincentina és a bristolla (egy angol drágakő vagy ásvány), berill és a kristály ugyanígy viselkednek. Úgy tűnik, hogy hasonló vonzóerővel rendelkezik az üveg is (különösen a tiszta, átlátszó), továbbá az üvegből készült gyémántutánzat, különösen, ha az üveg antimonból van, ill. számos bányából származó ásvány és a belemnitek.

Gilbert felismeri, hogy nem csak a korában jól ismert borostyán és gagát hozható dörzsöléssel elektromos állapotba, s felsorolja ezeket. Ezeket nevezi el elektromos testeknek, míg azok, amelyek nem hozhatóak dörzsöléssel töltött állapotba (a kor ismeretei szerint), a nem elektromos testek.

A kén is vonz, a masztix és a kemény pecsétviasz is, amely különböző színekkel megfestett lakkból van előállítva. Vonz a keményebb mézga is, mint az orpiment, de gyengébben; nehezen és kevéssé kimutathatóan a kősó, a csillám és a timsó is a megfelelően száraz égöv alatt. Ezt látni lehet, amikor tél közepén a levegő hideg, tiszta és ritkás; amikor a földből származó elektromos kiáramlás kevésbé akadályozza és az elektromos kiáramlás erősebben megkeményedik; erről később. Ezek az anyagok mindent vonzanak, nem csak a szalmaszálat és a pelyvát, de az összes fémet, fát, levelet, köveket, földet, magát a vizet, olajat, mindent, ami az érzékeinknek alá van vetve, vagy szilárd anyag: bár egyesek azt írják, hogy a borostyán nem vonz mást, csak a pelyvát és bizonyos faforgácsokat, (ezért Alexander Aphrodiseus hamisan megmagyarázhatatlannak nyilvánítja a kérdést a borostyánnal kapcsolatban, mivel csak a száraz pelyvát vonzza, a bazsalikom levelét nem) de ezek szerzőik igen hazug és gyalázatos meséi.

Gilbert felismeri, hogy az elektrosztatikusan feltöltött test minden anyagot vonz, s nem csupán a tollpihét, a pelyvát, a faforgácsot, s pár más anyagot, amelyek a jelenség korabeli leírásaiban szerepeltek.

Hogy képes legyél világosan megtapasztalni, hogy hogyan történik ez a vonzás, és hogy melyek azok az anyagok, amelyek így magukhoz vonzzanak testeket (még ha ezek közül némelyek felé hajlanának is elmozdulni a testek, azonban a gyengeség miatt nem tűnik úgy, hogy elmozdulnak, viszont könyebben elfordulnak), készíts magadnak három vagy négy ujj hosszúságú versoriumot (forgattyút), legyen elég könnyű a saját tűvel való alátámasztása fölött ,

mint egy iránytű, és annak az egyik végéhez közelítsél borostyánt vagy egy finoman megdörzsölt csiszolt drágakövet és a versorium azonnal elfordul.

Gilbert az első természettudósok közé tartozott, aki az állítások igaz voltát kísérletekkel ellenőrizte. Ő készítette az elektrosztatikus erő kimutatására és mérésére az első elektroszkópot, ami egy tűre fektetett, azon elfordulni képes vízszintes pálcika volt – hasonló az iránytűhöz. Versorium-nak nevezte el

Úgy tűnik tehát, hogy több dolgot vonz, azokat éppúgy, amelyeket maga a természet alkotott meg, mint azokat, amelyeket kézműves tevékenységgel hoznak létre vagy olvasztanak és kevernek. Nem egyik vagy másik dolog egyedülálló tulajdonsága (mint azt általában gondolják), hanem nagyon sok dolog nyilvánvaló természete; éppúgy az egyszerű dolgoknak melyek csak a saját formájukban fordulnak elő, mint az összetett dolgoknak; mint a kemény pecsétviaszé és bizonyos más, zsíros anyagokból álló keverékeké. De hogy honnan ered ez a hajlam és mifélék ezek az erők (amiről kevesek nagyon keveset, a filozófusok tömege pedig semmit sem tud), alaposabban meg kell vizsgálnunk. Galénosz a természetben a vonzóerőnek három fajtáját különbözteti meg. Ezek közül az első egy elemi minőség, nevezetesen a hő által vonz; a második az a fajta, amely a vákuum helyére történő belépéssel vonz, a harmadik fajta pedig az, amelynél maguknak az egész anyaguknak valamilyen tulajdonsága által vonzanak, s ezt Avicenna és mások is idézik. Ezek azonban minket semmiképpen sem elégítenek ki, ugyanis ez sem a borostyán, sem a gagát, sem a gyémánt, sem pedig más hasonló anyagok (melyek ugyanazon hatóerő által rendelkeznek az erejükkel) okát nem tartalmazzák;

sem a mágneskő, sem a mágneses anyagok, melyek azoktól messze különböző, más természetű és más forrásból származó hatásból nyerik az erejüket. Ezért is illő, hogy ezen mozgásoknak más okot találjunk, vagy pedig ezekkel együtt bolyongunk (mintegy a homályban), s a dolog megértéséhez sehogyan sem jutunk el. A borostyán azonban nem a hő által vonz, ugyanis ha tűzzel felmelegítik és egy szalmaszál közelébe viszik, akkor azt nem vonzza, legyen akár langyos, akár forró vagy izzó, akár egészen addig melegítve, hogy lángolva égjen.

Gilbert felismeri, a vonzóerő nem amiatt jön létre, hogy a test a dörzsölés miatt felmelegszik.

Cardanus (ahogyan Pictorius is) azt gondolja, hogy ez nem másként történik, mint az üvegpohárral a tűz ereje által [ford. megj.: ti. a köpölyöző pohár beszívja a bőrt]. De a köpölyöző pohár vonzóereje nem a tűz tulajdonságából ered. Viszont korábban azt mondta, hogy a száraz anyag magába akarja szívni a zsíros nedvességet, ezért feléje húzódik. De ezek az állítások ellent mondanak egymásnak. Ugyanis ha a borostyán a saját tápláléka felé törekszik, vagy ha más testek hajlanak a borostyán felé, mint a tápláléka felé, akkor azon testnél, amiből valamennyit felfaltak, csökkenésnek, miként a másiknál, amely falt abból, növekedésnek kell bekövetkeznie. Akkor miért kell a borostyánban a tűz vonzó erejét keresni? Ha a vonzóerő a tűzből ered, akkor miért ne vonzana nagyon sok más test is, ha tűzzel, a nap hevével vagy dörzsöléssel felmelegítik? A vonzás nem történhet a levegő szétoszlása miatt, miközben az a szabad levegőn történik (bár Lucretius, a költő, ezt hozza fel a mágneses mozgások okául),

sem pedig a köpölyöző pohárban a hő vagy a tűz felemésztvén a levegőt nem képes vonzani: a köpölyöző pohárban a levegő, miután láng formájában híggá vált, amikor ismét besűrűsödik és szűk helyre húzódik vissza, akkor a bőrt és a húst felemelkedésre készteti, hogy elkerülje a vákuumot. Nyitott levegőn a meleg dolgok nem képes vonzást kifejteni, még a fém vagy a kő sem, még akkor sem, ha a tűztől már fehéren izzik. Ha ugyanis fehéren izzó vasrúdat, vagy lángot, vagy égő fáklyát, vagy szenet közelítünk a szalmaszálhoz – azaz a versoriumhoz – akkor nem vonzanak, miközben nyilvánvalóan beléptetéssel szívják magukhoz a levegőt [ti. az elfogyasztott levegő helyére újabb levegő lép be – ford. megj.], mivel azt úgy fogyasztják, mint lámpás az olajat. A hővel kapcsolatban azonban, hogy hogyan értelmezi a tudósok tömege a természet- és orvostudományok területén azt, hogy az máshogy vonz, mint ahogyan azt a természet maga engedi, s hamisan tulajdonítanak neki valódi vonzerőt, máshol fogok értekezni, amikor majd meghatározzuk, hogy mi is a hő és a hideg. A létezőnek túlságosan is általános tulajdonságai vagy azzal rokon dolgai ezek, mégsem jelenthető ki róluk, hogy ezek az igazi okok, és – ha szabad azt mondanom – egyfajta érvelésnek tűnnek, de magáról a dologról lényegében semmit sem mondanak. Ugyanígy a borostyánnak tulajdonított vonzás nem az anyagának valamely egyedi tulajdonságából vagy azzal rokon dologból következik, hiszen alaposabb kutatással felfedezhetjük rengeteg más testben is ugyanezt a vonzóerőt, sőt, minden test – bármilyen minőségű is – minden más testet is vonz.

A hasonlóság sem lehet az ok, mivel minden – körülöttünk a földgolyón elhelyezkedő – dologot, akár hasonló vagy akár különböző, a borostyán, s az efféle testek vonzzák. Sem ezen okból, sem az anyagok hasonlóságából vagy azonosságából sem lehet kiterjeszteni semmiféle analógiát. De sem a hasonló dolgok nem vonzzák kölcsönösen egymást, mint kő a követ, a hús a húst, sem semmi mást, ami a magnetikusok és az elektrikusok osztályán kívül esik. Fracastorius azt mondaná, hogy “azok a dolgok hasonlóak, amelyek kölcsönösen vonzzák egymást, mert azonosak vagy a faj, vagy a cselekvés vagy a sajátos kiáradás tekintetében. A sajátos kiáradás az, amiből kisugárzódik az a levegőszerű valami, ami aztán vonz, s ami gyakran az anyagi keverékben rejtve marad a maga formanélkülisége miatt, s ezért gyakran különböznek a cselekvésükben és a potencialitásukban. A hajszál és az ágacska talán nem azért fordul a borostyán vagy a gyémánt felé, mert hajszál, hanem azért, mert levegő van benne elzárva, vagy valamilyen más elv, amely elsősorban vonzódik és összefüggést vagy analógiát mutat azzal, amit saját maga által vonz, s amiben a borostyán és a gyémánt megfelelnek egymásnak a mindkettőjük számára közös elvben.” Eddig Fracastorius. Ha ő több kísérletet végzett volna, akkor megfigyelhette volna, hogy minden testet vonz az elektromosság, kivéve azokat, amelyek izzanak vagy lángolnak, s ezek eléggé ritkák – sohasem írt volna ilyesmiket. Könnyen megesik éles eszű emberekkel, hogy kísérletek és gyakorlati tapasztalatok nélkül rossz irányba mennek, s tévedésekbe esnek. Nagyobb tévedésben azok vannak, akik azt állítják, hogy ezek az anyagok hasonlóak, nem pedig azonosak; a hasonló dolog ugyanis, mivel egy másik hasonló felé

mozdul el, s azáltal tökéletesebbé válik. De ezek a nézetek helytelenek: ugyanis minden elektromos anyag felé minden elmozdul, hacsak nem lángol vagy ritkás mint a levegő, ami ennek a földgolyónak az univerzális kiáramlása. A növények magukhoz vonják a nedvességet, amitől a hajtásuk életteli lesz és növekszik. Ebből az analógiából azonban Hippokratész tévesen következtetett arra Az emberi természetről c. művében, hogy a betegséget okozó nedvektől való megtisztulás a gyógyszerek speciális ereje miatt történik. A tisztítószerek hatásáról és erejéről máshol fogunk szólni. Más hatásokból is tévesen következtetnek vonzásra, mint ahogyan egy vízzel teli agyagedény esetében is, amikor búzakupacba süllyesztjük el, bármilyen jól legyen is a szája bedugaszolva, a nedvesség kiszívódik, mivel ez a nedvesség inkább párává oldódik a rothadástól felmelegedett búza kigőzölgése által, s ezt a rothadó gőzölgést a búza magába szívja.

Ez nem egy korabeli hiedelem, hanem a cserépkorsó mázatlan falán keresztül szivárog a víz, s ettől lesz a körülötte lévő búza is rohadt Gilbert beszámolója szerint. – A mázatlan cserépkorsó porózus falán keresztül szivárog a nedvesség, majd a felületéről elpárolog, s ez hőelvonással jár. Így hűtötték régen aratókorsóban az aratók a vizet, ill. párologtatásos hűtő.

Ugyanígy az elefánt agyara sem vonzza a nedvességet, hanem csak gőzzé alakítja, vagy magába szívja. Így sok más dologról modják, hogy vonzást fejt ki, holott azoknak a mozgásoknak a magyarázatát más okokban kell keresni. A borostyán nagyobb tömegben, ha csiszolt, vonz, ugyanakkor kisebb tömegben, vagy ha az anyaga nem tiszta, akkor úgy tűnik, hogy dörzsölés nélkül egyáltalán nem vonz. Azonban nagyon sok elektromos test (mint a drágakövek és még néhány) egyáltalán nem vonz, csak akkor, ha meg vannak dörzsölve. S sok csiszolt test, mint a drágakövek vagy más dolgok, semilyen csiszolás hatására sem válnak vonzóvá.

Nem tesz szert semmiféle erőre a smaragd, az achát, a karneol, a gyöngy, a jáspis, a kalcedon, az alabástrom, a porfír, a korall, a márványok, a próbakő, a kovakő, a vérkő, a smirglikő, sem a csontok vagy az elefántcsont, vagy a egkeményebb fák, mint az ébenfa, sem az elefántcsont, sem a cédrus, a boróka vagy a ciprus, sem a fémek, az ezüst, az arany, a réz, a vas, bár közülük sok kivállóan csiszolt és fényes. Ugyanakkor van néhány más anyag is, amelyek csiszoltak – s amelyekről korábban szó volt, miután azokat megdörzsölték, azokhoz a testek vonzódnak. Ezt teljesen akkor fogjuk megérteni, amikor a testek elsödleges anyagát pontosabban megvizsgáljuk. Mindenki számára nyilvánvaló és mindenki elismeri, hogy a föld tömege, pontosabban a földgolyó szerkezete és kérge kétféle anyagból áll; tudniillik folyékony és nedves, valamint tömör és száraz anyagból. Ebből a kétféle természetből vagy az egyik egyszerűbb tömörüléséből jönnek létre körülöttünk a különböző testek, s ezek hol a földes, hol a vizes természetből származnak nagyobb arányban. Azok az anyagok, amelyek a növekedésüket kifejezetten a nedvességből, vagy a vízből vagy a zsírból nyerik, vagy azokból egyszerű tömörüléssel veszik fel a formájukat, vagy azokból tömörültek össze hosszú évszázadok alatt, ha kellően szilárd keménységűek, ha csiszolás után dörzsöljük őket és a dörzsölés során fényesek maradnak, akkor minden test, amelyet a levegőben hozzájuk közelítünk, s a súlyuk nem akadályozza ebben, feléjük hajlik. Ugyanis a borostyán és a gagát folyadékból dermed meg.

A fényes drágakövek vízből vannak, ezért, mint a kristály, amely tiszta vízből sűrűsödött össze, nem mindig nagyon hideg (ahogyan egyesek vélik) és jég keménységű, hanem néha kevésbé kemény, s a talaj természete alakítja, s úgy keletkeznek, miközben folyadék vagy nedv egy meghatározott üregbe van bezárva, mint a fluorit is a bányában: így olvasztják ki a tiszta üveget a homokból és más anyagokból, amelyek vizes nedvből származnak. A fémek salakja, miként a fémek, a kövek, a fák inkább földet tartalmaznak, vagy nagy mennyiségű földdel vannak összevegyítve, s ezért nem vonzanak. A kristály, a csillám, az üveg és mindennemű elektromos anyag nem vonz, ha égetik, ill. megpörkölik.

Gilbert felismeri, hogy a töltött test a lánggal való érintkezés hatására elveszti a töltöttségét. A töltött állapot ui. elektron hiány vagy többlet, a láng pedig ún. plazma hallmazállapot, amelyben szabad elektronok és ionok vannak jelen, így amikor a töltött test lánggal érintkezik, akkor annyi elektront ad le vagy vesz fel, hogy semleges állapotba kerül vissza.

Ugyanis a nedvesség – mint az elsődleges anyaguk – a hő hatására elenyészik, megváltozik, elpárolog. Minden anyag tehát, ami a benne uralkodó nedvességből eredt majd keményre szilárdulva megőrzi a folyadékság kinézetét és ragyogó természetét a megszilárdult és kemény anyagában: azok minden dolgot vonzanak, legyen az akár nedves vagy száraz. Azok azonban, amelyek valódi földanyagból állnak, vagy csak egy kissé különböznek attól, azok szintén vonzanak, de egészen más okból, (úgymond) mágnesesen. Ezekről a későbbiekben kívánunk szólni. Azok az anyagok viszont, amelyek inkább földből is vízből vannak keveredve, s mindkét elem hasonló mértékű lebomlásából keletkeznek (melyekben a föld mágneses ereje deformálódik és rejtve marad; a vizes nedv pedig szennyeződve nagyobb mennyiségű földdel, összeáll és nem önmagában szilárdul meg, hanem a földdel keveredik), önmagukban nem képesek bármit is vonzani vagy elmozdítani a helyéről, amihez nem érnek hozzá.

Itt definiálja Gilbert, hogy mit ért az ‘elektromos‘ alatt.

Ezen ok miatt sem a fém, a márvány, a tűzkő, a fa, a füvek, a hús és számtalan más dolog sem mágnesesen, sem elektromosan (ezt az erőt, ami a folyadékból ered, nekünk úgy tetszik, hogy elektromosnak nevezzük el) sem tud semmilyen testet magához vonzani vagy elmozdítani. Azok a testek azonban, amelyek többnyire nedvből állnak és a természetüknél fogva nem tömörültek össze szilárdabban (s ebből adódóan nem viselik el a dörzsölést, s vagy szétfolynak és meglágyulnak vagy nem lehet őket felemelni, mint a szurok, a lágyabb fagyanta, a kámfor, a galbanum, az ammoniac, a storax, az asafoetida, a benzoin, az aszfalt, különösen meleg időben), azok felé a kisebb testek nem mozdulnak el. Ugyanis dörzsölés nélkül a saját és vele született légnemű anyagát, az effluvium-ot a legtöbb elektromos test nem bocsátja ki. A terpentinfa folyékony mézgája nem vonz; nem lehet megdörzsölni, de ha masztixszá keményedett, akkor vonz. Most már azonban látnunk kell, hogy ahhoz az anyaghoz, amely a vízből jön létre, a kisebb testek miért vonzódnak, s hogy milyen erővel vagy (hogy úgy mondjam) milyen kézzel ragadják meg az elektromos testek a rokon természetet. A világ minden testében két ok, vagy alapelv van elhelyezve, amelyekből maguk a testek származnak: az anyag és a forma.

Az elektromos mozgások az anyagból, a mágneses mozgások azonban főként a formától válnak erősekké, s egymástól nagyon távol állnak és különbő módon nyilvánulnak meg; mivel az egyik közismert számos hatásáról, s igen erős, a másik viszont homályos és kisebb hatóerejű, s többnyire bizonyos korlátok közé van szorítva: ezért néha surlódással vagy dörzsöléssel kell azt az erőt felébreszteni, míg az fény ébredése nélkül fel nem melegszik és ki nem árasztja az effluvium-ot, s bele nem vezetődik a fényezettség a testbe. Mivel a párás levegő, akár a szájból kifújva, akár a nedvesebb légáramból, a hatóerőt megfojtja. Továbbá ha papírlapot vagy kartont helyezünk közéjük, akkor nem jön létre mozgás.

Gilbert felismeri, hogy a párás levegőben a testek kevésbé tölthetőek fel. Az áramot nem vezető testekben a töltöttség úgy jön létre, hogy a másik testtel való érintkezés (dörzsölés) helyén elektron többlet vagy hiány alakul ki. Mivel ez a test nem vezető, a létrejött töltés nem tud elmozdulni és ott marad. Pára esetén viszont a test felületén vékony nedvességréteg csapódik ki, s ez elvezeti az adott töltést – esetleg a testet tartó kézen át a földbe, így a testet hiába dörzsöljük, a keletkező töltés egyből el is vezetődik, s a test semleges marad.

A mágneskő viszont dörzsölés vagy hő nélkül is, szárazon vagy folyadékkal leöntve, ugyanúgy a levegőben, mint a vízben vonzza a magnetikus testeket. Még a legtömörebb testek közbeiktatása mellett is, legyen az fából, kőből vagy fémből készült vastagabb tábla. Mágnes csak a magnetikus testeket vonzza. Az elektromos testek viszont mindent vonzanak. A mágnes nagy súlyokat is felemel, így ha van egy két uncia súlyú erős mágnes, akkor az egy fél vagy egy egész unciát is vonz. Az elektromos anyag viszont csak nagyon kicsiny súlyokat vonz, például egy három unciányi megdörzsölt borostyándarab az árpaszem negyed részét alig emeli fel. De a borostyán és az elektromos testek vonzását tovább kell vizsgálni. Mivel az anyagnak van ez a bizonyos vonzása, meg lehet kérdezni azt is, hogy miért dörzsölik meg a borostyánt, s milyen vonzás lép fel a dörzsölés következtében, s milyen okok lépnek fel, hogy magához vonz mindent.

A dörzsöléstől enyhén megmelegszik és csiszolt lesz, s ennek a két dolognak jórészt együtt kell bekövetkeznie. Egy nagyobb darab csiszolt gagát vagy elektromos test dörzsölés nélkül is vonz, de gyengébben;

Itt valószínűleg az elektrét nevű anyagokról van szó, amelyek a permanens mágnesek elektrosztatikus megfelelői, s állandó elektrosztatikus mezővel rendelkeznek, amit hő hatására elvesztenek. A Wikipedia szócikke szerint (electret) ezt a jelenséget 1700 óta ismerik, de ezek szerint már Gilbert is tudott róla.

ha viszont óvatosan láng vagy égő szén közelébe visszük, hogy hasonlóan átmelegedjen, akkor nem vonzza a kis testeket, mivel a lángoló anyag testéből származó felhőbe burkolózik, amely kigőzölgést a meleg test bocsátja ki, és az idegen kigőzölgésbe nyomódik bele, ami többnyire a borostyán természetétől elriad: továbbá a borostyán kipárolgása, amit előidéztek, az idegen hőtől elbágyad, ezért nem szabad, hogy hője legyen, kivéve csak azt, amit a mozgás és a surlódás okoz, s amely mintegy a sajátja, s nem más testek által küldött hő. Ugyanis semmiféle más égő anyagból kiáramló hőt nem lehet arra felhasználni, hogy az az elektromos anyagban hatóerőt hozzon létre. Így a nap sugaraiból származó hő sem képes az elektromos anyagban a hatóerőt előkészíteni azzal, hogy a test anyagát a szokott módon fellazítja, azt inkább szétszórja és felemészti (bár a dörzsölt testek, ha a nap sugarainak tesszük ki őket, hosszabb ideig megőzik a hatóerejüket, mint árnyékban, mert árnyékban az effluvium jobban és gyorsabban sűrűsödik be.) Továbbá a nap sugaraiból egy fénylő tükörrel összegyűjtött hő a felmelegített borostyánnak semmiféle hatóerőt nem hoz elő, ugyanis szétszór és megront minden elektromos effluviumot. Ugyanígy az égő kén vagy a sellakkból készült kemény viasz, ha lángol, szintén nem vonz. A dörzsölésből származó hő ugyanis a testet effluviummá oldja fel, amit a láng felemészt.

Ugyanis lehetetlen, hogy a szilárd elektromos testek a saját valódi effluviumává oldódjanak bármilyen módon is, ha csak nem dörzsöléssel, kivéve azok a testek, amelyek a bennük rejlő erejüknél fogva folyamatosan bocsátják ki az effluviumot. Olyan testekkel dörzsöljük őket, amelyek nem szennyezik be a felületüket és fényesítik, mint keményebb selyemmel vagy durvább posztóval, ami a legkevésbé sem szennyezett, vagy száraz tenyérrel. A borostyánt borostyánnal, gyémánttal, üveggel is dörzsölik és még számos mással. Így készítik elő az elektromos testeket. Ha viszont ez így van, akkor mi az, ami mozog? Vajon maga a test a saját határain belülre zárva? Vagy valami számunkra észrevehetetlen dolog, amely a testből áramlik ki a környezetébe? Valahogyan úgy, ahogyan Plutarkhosz mondja a Questiones Platonicae c. művében: az elektromos testekben van valami, ami lángszerű, ill. a lehelet természetével rendelkezik, s ez a felület kopásával, miután a járatok megnyíltak, kiáramlik, s vonzza a testeket. És miután kiáramlott, akkor magát a levegőt ragadja el, aminek a mozgását követik a testek, vagy magukat a testeket? Ha maga a borostyán vonzaná a testeket, akkor, ha csupasz és sima, miért van szükség a súrlódásra? De az erő nem is abból a fényből származik, ami a sima és csiszolt testről visszaverődik. Ugyanis a Vincent szikla drágaköve, a gyémántok, a tiszta üveg, ha nyers, vonz, csak nem olyan erősen és gyorsan, mivel nem tisztulnak meg olyan jól a felületükön lévő nedvességtől, s nem dörzsölődnek minden részükön azonos mértékben, hogy onnan nagyobb mértékben feloldódjanak. A nap sem a saját fényével és sugaraival – melyek egyébként a természeti jelenségek között oly nagy jelentőséggel bírnak – vonzza a tárgyakat, s bár a filozófusok tömege úgy véli,

hogy a nedvességet maga a Nap vonzza, amikor is valójában csak a sűrűbb nedveket alakítja vékonyabbá, párává és levegővé, s így az áramlás mozgása által magasabbra emelkedik, vagyis a gyengébb kipárolgás a sűrűbb levegő fölé emelkedik. Nem úgy tűnik, hogy ez a levegőt megritkító effluvium miatt történik, továbbá hogy a testek a sűrűbb levegő által taszíttatva a ritkulás forrása felé taszíttatnak el. Így a forró vagy lángoló testek más testeket is vonzanának, ugyanakkor még az igen könnyű pelyva sem, vagy bármifajta versorium sem fordul a láng felé. Ha a levegő áramlása a testek felé történik, akkor hogyan képes a kicsinyke, borsó méretű gyémánt annyi levegőt maga felé hívni, hogy megragadjon egy nagyobbacska, egyensúlyba helyezett, hosszú testet (mivel csupán az egyik végének egy kis részét vonzaná csak a levegő)? Meg kellett volna állnia vagy lassabban mozognia, mielőtt a testet eléri, különösen ha szélesebb és lapos a borostyán, annak a felületén a levegő összetorlódása és visszaáramlása miatt. Ha pedig azért, mert hígabb levegő áramlik ki és sűrübb levegő tér vissza (mint a légzésnél), akkor a testnek az elektromos test felé kicsit később kellene elmozdulnia, amikor a két testet elkezdjük egymáshoz közelíteni. Azonban amikor gyorsabban közelítjük a megdörzsölt elektromos testet a versoriumhoz, akkor már az első pillanatban a legnagyobb mértékben elmozdítja a versoriumot, s minél közelebb van hozzá, annál jobban vonzza.

Ha viszont, mivel a ritkásabb effluvium ritkásabb közeget hoz létre, s ezen okból a testek a sűrűbb közegből egy ritkásabb közegbe inkább átcsúsznak a testek, akkor lehet, hogy oldalról így vagy lefelé mozogjanak, de nem felfelé, vagy pedig a csatolt testek vonzása és megragadása csak egy pillanatig tartó lenne. De a gagát és sok elektromos test sokáig vonzzák és tartják maguknál a testeket egyetlen rörzsölésre, néha az óra egy tizenketted részéig is, különösen tiszta időben. Azonban ha a borostyán nagyobb és a felülete csiszolt, akkor dörzsölés nélkül is vonz. A kovakőt dörzsölik és a súrlódástól gyúlékony anyagot bocsát ki, amely szikrákká és tűzzé alakul át. A kovakő sűrűbb és lángra lobbanó kiáramlása nagy mértékben külömbözik az elektromos effluviumoktól, s amely rendkívüli gyengesége miatt nem okoz tüzet, s az anyaga nem alkalmas arra, hogy láng legyen. Ezek az effluviumok nem kifújt dolgok, mivel kibocsátásuk során nem hajtanak maguk előtt semmit, s bármiféle érzékelhető ellenállás nélkül áradnak ki és érik el a testeket. Ezek igen nagy mértékben megritkított folyadékok, az őket körülvevő levegőnél sokkal finomabbak. S hogy ezek lehessenek, ahhoz a folyadékból létrejövő, nagyobb szilárdságúvá keményedett testekre van szükség. A nem elektromos testek nem oldódnak fel nedves effluviumokká, s ezek a kiáramlások keverednek a föld közönséges és általános kiáramlásával, s nem egyediek. A testek vonzása mellett is megtartják azokat hosszabb időn keresztül. Valószínű tehát, hogy a borostyán valamiféle sajátos tulajdonságot bocsát ki magából, amely magukat a testeket vonzza, de a köztes levegőt nem.

Valóban szemmel láthatóan vonzza magát a testet egy száraz felületre helyezett gömb alakú csepp esetében. Ugyanis egy megfelelő távolságban fölé tartott borostyán a legközelebbi részeit maga felé húzza és kúpszerűvé formázza. Máskülönben, ha az elhaladó légtömeg hatására történne, akkor az egész csepp elmozdulna. Hogy valóban nem vonzza a levegőt, így lehet bebizonyítani: vegyünk egy igen vékony viaszgyertyát, amely kis méretű, tiszta lángot ad; helyezzünk oda egy lapos, széles, jól előkészített és megfelelően dörzsölt borostyánt vagy gagátot, két ujjnyi vagy más, megfelelő távolságon belülre; a borostyán, bár hosszan és szélesen vonzza a testeket, a lángot viszont nem mozdítja el, ami pedig megtörténne, ha a levegőnek is el kellene mozdulnia, a láng ugyanis követi a mozgó levegőt. Amilyen messzire eljut az effluvium, olyan messziről vonz. De ahogy a test közeledik, a mozgása felgyorsul, mivel egyre erősebb erő vonzza, mint a mágneses és minden más természetes mozgás esetében is. Nem a levegő ritkításával vagy elvonásával, hogy a test az eltávolított levegő helyére mozduljon. Így ugyanis csak oda vonzotta volna, de nem tartotta volna ott, hiszen elsőre a közeledő testeket is ugyanúgy távolra űzte volna, mint ahogyan magát a levegőt is hajtja; ugyanis a bármennyire is kicsiny test is már az odahelyezés első pillanatától a legnagyobb sebességgel mozog a dörzsölést követően. A borostyánból előjön, majd távozik a dörzsölés hatására az effluvium. A gyöngyök, a karneol, az akhát, a kalcedon, a korall,

a fémek és hasonló más anyagok dörzsölés után nem fejtenek ki ilyen hatást. Nincs-e valami, ami a hő és a dörzsölés hatására távozik belőlük? Valóban; de a durvább anyagokból, melyek inkább a föld természetével vannak vegyítve, ami kiáramlik, az durva és romlott. A legtöbb elektromos anyag felé is, ha keményebben dörzsölik, gyengén vagy egyátalán nem vonzódnak a testek. Akkor a legjobb, ha a dörzsölés enyhe és igen gyors; így ugyanis a legfinomabb effluviumokat idézik elő. Az effluvium a nedvesség finom áramlásából áll, nem pedig a túlzott és viharos erőből; különösen azoknál, amelyek zsíros anyagból álltak össze. Ezek, amikor a légkör finomabb, mivel az északi szelek fújnak, ill. nálunk (angoloknál) a keleti szelek, határozottabb és erősebb hatást mutatnak. Déli szél esetén vagy nyirkos időben viszont igen gyenge az erejük, éppen úgy, mint azok az anyagok, amelyek tiszta időben is csak nehezen vonzanak, párás időben egyáltalán nem váltanak ki mozgást. Egyrészt azért, mert a sűrűbb levegőben a könnyebb anyagok nehezebben mozognak, másrészt pedig főleg azért, mert az effluviumok megfulladnak, s a dörzsölt test felületére hat a levegő romlott nedvessége, így az effluviumok már a keletkezésükkor megállnak. Ugyanezen okból a borostyán, a gagát, a kén, mivel nem veszik fel olyan könnyen a felületükön a nedves levegőt, s sokkal nagyobb mértékben szabadulnak fel, nem szűnik meg olyan gyorsan az erejük, mint a drágaköveknél, kristályoknál, üvegnél és hasonló testeknél, amelyek a felületükön összegyűjtik a nedvesebb és sűrűbbé vált levegőt. De meg lehet kérdezni, hogy a borostyán miért vonzza a vizet, ha a felületére helyezett víz viszont megszünteti a hatását: ugyanis más dolog valamit elnyomni már a keletkezésekor, s más a már kibocsátott dolgot kioltani.

Igy, ha a ritkás és igen finom selyemszövetet – köznyelven sarcenet – a borostyánra helyezzük a megdörzsölése után, megakadályozza, hogy a borostyán vonzza a testet. Azonban, ha a közbeeső térbe helyezik, akkor nem teljesen akadályozza. Az elhasznált levegőből származó nedvesség és minden, a szájból kifújt lehelet, valamint a ráhelyezett víz azonnal kioltja az erejét. Az olaj azonban, amely könnyű és tiszta, nem akadályozza, ugyanis ha a borostyánt olajba mártott meleg ujjal dörzsöljük, még vonzani fog. Azonban ha a borostyánt a dörzsölés során aqua vitae-val vagy borpárlattal nedvesítjük be, akkor nem vonz. Az olajnál ugyanis súlyosabb, sűrűbb, s ha az olajhoz adják hozzá, akkor alája merül. Az olaj ugyanis könnyű és ritkás és igen híg; nem áll ellen az effluviumnak (kiáradásnak). Tehát egy lehelet, amely egy olyan testből áramlik ki, amely folyadékból vagy vízszerű nedvből szilárdult meg, eléri a vonzandó testet, akkor a vonzott és a vonzó testek egyesülnek, s az egyik test, amely az effluviumok sajátságos sugarán belül szomszédos a másikkal, egy testet hoz létre a kettőből: egyesülve a legszorosabb egységben tartoznak egymáshoz, s a népnyelv ezt hívja vonzásnak. Ez az egység Püthagorasz nézete szerint minden dolog alapelve, s úgy tartják, hogy az ebben való részesedés révén minden egyes dolog egy. Mivel az anyag révén nem történhet semmiféle cselekvés sem, hacsak nem érintkezés által,

nem látszik úgy, hogy ezek az elektromos dolgok érintkeznének, hanem – mint az szükséges – az egyik küld valamit a másiknak, ami közel hozzá megérinti és ennek a mozgásnak az alapelve. Minden test össze van állva és mintegy össze van ragasztva valamiféle nedvesség által. Így, miként a nedves test, amikor egy másik testet megérint, ugyanazt vonzza is, ha egészen kicsiny. Ugyanígy a nedvesség a víz felszínén vonzza a nedvességet. A különleges elektromos effluviumok pedig, amelyek a kiáramló folyadék legfinomabb formája, a kisebb testeket vonzzák. A levegő (a föld közönséges effluviuma) egyrészt a szétválasztott részeket egyesíti, másrészt a közbeeső levegőn keresztül vonzza a testeket. Különben a magasabb helyen lévő testek nem törekednének olyan buzgón a föld felé. Az elektromos effluviumok a levegőtől sokban különböznek, és miként a levegő a föld effluviuma [kiáramlása], úgy az elektromosoknak is megvannak a maguk effluviumaik és tulajdonságaik. Mindegyiknek a sajátos effluviumuk miatt megvan a rá jellemző törekvése az egységre, a mozgása az eredete, a forrása, azaz az effluviumot kibocsátó test felé. Amelyik azonban akár durva, akár gőz, akár légnemű effluviumot bocsát ki a dörzsölésre, nem bír semmilyen hatással. Vagy ugyanis a nedvességtől (minden dolog egyesítőjétől) idegenek ezek az effluviumok, vagy a közönséges levegőhöz hasonlóak, vagy a levegőben összezavarodnak, vagy keverednek a levegővel, amiért is semmiféle hatást sem fejtenek ki a levegőben és nem okoznak az oly egyetemes és közönséges természetű mozgásoktól eltérő mozgásokat.

Éppen úgy törekszenek a testek, hogy egyesüljenek és mozognak a víz felszínén, hasonlóan mint a pálcika, amit kicsit a vízbe nyomunk (C); nyilvánvaló, hogy E F pálcikát, amely a H parafa miatt úszik a vízben, s csak a nedves vége (F) van a víz felszíne felett, vonzza a C, ha a C pálcika víz feletti kicsiny része nedves: miként a csepp kapcsolódik a csepphez, vonzás lép fel, s hirtelen egyesülnek. Így egy nedves dolog a nedves dologgal keresi az egységet a víz felszínén, mivel a víz felszíne mindkettőre felemelkedik, s azok, mint a vízcseppek vagy a buborékok, azonnal összefolynak. Azonban sokkal közelebb vannak egymáshoz, mint az elektromosok, s páraszerű természetük révén egyesülnek. Ha azonban a pálca víz feletti része teljesen száraz, akkor a továbbiakban nem vonz, hanem inkább elhajtja magától az E F pálcát. Ugyanezt látjuk azoknál a buborékoknál is, amelyek a vízen keletkeznek.

Gilbert itt a folyadékok felületi feszültségéből fakadó tapadást figyeli meg, s ennek az analógiájából próbálja levezetni, hogy hogyan működik a testekből kiáradó effluvium, mint a vonzás képében megjelenő kötőanyag. Gilbert logikusan építi fel a modelljét, miszerint, ahogyan az egymással érintkező nedves felületek összetapadnak, ugyanígy tapadás lép fel, amikor az egyik testből kiáramló effluvium találkozik a másik testbe zárt effluviummal, s ezt a eggyé válást érzékeljük vonzásnak.

Ugyanis látjuk, hogy az egyik a másik felé hajt és annál gyorsabban, minél közelebb van hozzá. A szilárd testek a szilárd testek felé hajtanak a nedves közegben: például érints meg egy versorium végét egy pálca végével, amelyen egy vízcsepp áll ki. Mihelyst a versorium hozzáért a kitüremkedő vízcsepphez, azonnal erős gyors mozgással csatlakozik a rúd testéhez. Ugyanígy a benedvesített szilárd testek, ha egy kissé feloldódnak a levegőben, akkor a kisebb darabokat (miközben az effluvium közvetít az egység létrehozásához) vonzzák. Ugyanis a víz a nedves testekre vagy a víz tetején lévő, nedvességgel bőségesen átitatott testekre az effluvium révén erőt fejt ki. A tiszta levegő alkalmas közvetítő közeg a megszilárdult nedvességből kiáradó elektromos effluvium számára. A víz felszíne fölé kiemelkedő nedves testek (ha közel vannak egymáshoz) összefutnak, hogy egyesülhessenek, mert víz felszíne a nedves rész körül felemelkedik. A száraz dolog a nedveshez nem lökődik, sem a nedves a szárazhoz, inkább úgy tűnik, hogy elfut előle. Ugyanis, ha a víz fölötti rész teljesen száraz, akkor nem emelkedik fel a szomszédos vízfelszín, hanem inkább menekül, miközben a száraz rész körül a víztömeg aláereszkedik. Így nem az edény száraz pereméhez vonzódik a nedvesség, hanem a nedves peremet keresi.

A B a víz felszíne, C D két pálca, amelyek nedvesen kiállnak a víz fölé; nyilvánvaló, hogy a víz felszíne C és D-ben kiemelkedik együtt a pálcákkal, amiért is a C pálca a víz kiemelkedése okán (mivel a felszín egyenlőségét és az egyesítést keresi) a vízzel D felé mozdul el. Az E nedves pálcikára a víz szintén felemelkedik; de a száraz F pálcától elhúzódik a víz szintje, s mivel a szomszédságában lévő E-n felemelkedő vízszintet is igyekszik elűzni, a kiemelkedő víztömegecske E kitér F-től, mivel nem tűri el, hogy le legyen nyomva. Minden elektromos vonzás a közbeeső nedvesség által történik, így a nedvesség miatt minden dolog kölcsönösen egymásra talál: mégpedig a folyadék, a víz felszínén úszó nedves dolgok, sőt a szilárd dolgok, ha feloldódnak a levegőben. A levegőben viszont az elektromosok annyira finom kiáradása, hogy az a közeget jobban áthatja, a mozgásával nem hajt. Ugyanis ha durva lenne az az effluvium, mint a levegő, vagy a szél vagy lángolva égetett salétrom, mint a más testekből nagy erővel kiáramló sűrű és szennyes effluviumok,

vagy mint a hő által a nedvességtől megszabadított, csövön előtörő levegő (Alexandriai Hérón szerkezetében a Pneumatika c. könyvében), akkor az effluvium elűz mindent, nem pedig vonz. Ezek a ritkásabb effluviumok azonban megragadják és átölelik a testeket, mintegy a kinyújtott karjaikkal, amelyekkel az elektromosokkal egyesülnek, s a forrásához vezetik, miközben az ahhoz való közeledéssel nő az effluviumok ereje. De mifélék eze az effluviumok [kiáradások] a kristályból, az üvegből, a gyémántból, hiszen azok keményebb és erősebben megszilárdult testek? Hogy ilyen effluviuma legyen, nem szükséges [az anyagot] alakítani, vagy a szubsztanciájának valamiféle érzékelhető kiáramlására, sem arra, hogy az elektromos anyagot csiszolják, dörzsöljék vagy deformálják: egyes illatszerek évekken át illatoznak, folyamatosan kilélegzik [az illatukat], mégse fogynak el gyorsan. A ciprusfa, ameddig épp, s ez nagyon sokáig tart, illatos, ahogyan azt sok tanult ember tapasztalatból tanúsítja. Az ilyen elektromos anyag, ha dörzsöléssel előidézik, csak egy pillanatra bocsát ki hatóerőt, amely az összes illatszernél sokkal ritkásabb és finomabb. Néha a borostyán, a gagát, a kén szagot is kibocsátanak egy időben akkor, amikor könnyebben oldódnak. Emiatt a legtöbbjük gyenge dörzsöléssel vagy dörzsölés nélkül is vonz; erősebben vonzanak és tovább visszatartanak, mivel az effluviumuk erősebb és tovább megmarad. De a gyémánt, az üveg, a kristály, a legtöbb keményebb és erősebben megszilárdult drágakő először felmelegednek, ezért hosszabb ideig dörzsöltetnek először, majd jól vonzanak, másként ugyanis nem oldódnak meg.

Minden, kivéve a lángot és a lángoló dolgokat és az igen ritkás levegőt, rohan az elektromos felé. Ahogyan a lángot sem vonzzák, ezért a versoriumot sem mozdítják meg, ha nagyon közel van a lánghoz bármelyik oldalán, akár egy lámpa, akár valamilyen más égő anyag lángja. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az effluviumot a láng és az izzó hő elpusztítja, ezért a lángot és a lánghoz igen közeli testeket nem vonzzák. Az effluviumokban ugyanis megvan a ritkás nedvesség ereje, s az ahhoz való hasonlóság, s nem a nedvesség külső mozgása, a hő vagy az izzó testek fogyása révén, hanem magának a nedvességnek a saját és sajátságos effuviumává finomodása révén fejt ki hatást, egyesülést és folytonosságot. Az eloltott láng nyomán keletkezett füstöt azonban vonzza: a füst minél inkább magasabbra szállva megritkul, annál gyengébben tér ki, ugyanis a túlságosan ritka dolgokat nem vonzza, végül, amikor már majdnem elenyészik, egyátalán nem hajlik el, amit a fény irányában könnyen lehet látni. Amikor a füst pedig áthatol a levegőn, egyátalán nem mozog, mint korábban kimutattuk. Ugyanis maga a hígabb levegő semmilyen módon sem vonzódik, hacsak nem úgy, hogy a vákuum helyére beáramlik, mint a kemencékben, és hasonlókban, ahol a levegőt mechanikus szívással fogyasztják. Ezért a nem szennyező súrlódásból,

s hő által meg nem változtatott effluvium, ami [maradt] saját maga, egyesülést, összetartozást, megragadást, a forráshoz való összefolyást, hacsak maga a test nem alkalmas a mozgásra a saját súlya vagy a test környezete miatt. Tehát magukhoz az elektromosoknak a testeihez kis testek vonzódnak. Az effluviumok kiterjesztik a hatásaikat, melyek a sajátjaik és sajátlagosak és az övéik, különböznek a közönséges levegőtől, a nedvességből származnak, s a surlódás okozta hevítő mozgásból és ritkításból lettek létrehozva, s mintha anyagi meghosszabbítások lennének, amelyek visszatartják és felemelik a pelyvát, a szalmaszálat, a faforgácsot, mígnem kialszanak vagy elenyésznek, s akkor a testecskék újra szabaddá válva a föld által vonzva lehullanak a földre. A különbség a mágneses és az elektromos vonzás között: hogy minden mágneses kölcsönös erővel fut össze; az elektromosok csak vonzanak, de a vonzott nem változik meg a beleültetett erőtől fogva, hanem arra, ami magától odakerült, arra az anyag természeténél fogva rátelepszik. A testek az elektromos felé egyenes vonalban a középpont felé vonzódnak. A mágnes a mágnest csak a pólusoknál húzza egyenesen maga felé, egyéb részein harántirányban, ferdén, ahogyan összetapadnak, s egymásra akaszkodnak. Az elektromos mozgás az anyag összehalozódásának a mozgása, a mágneses pedig az elrendezésé és a formálásé. A föld gömbje önmagában elektromosan egyesül és tapad össze. A föld gömbje mágnesesen irányíttatik és forog. Így [mindkettő] egyszerre, hogy [a földgolyó] összeálljon, s tömör legyen, s a belső részeiben összeragadjon.