William Gilbert De magnete (A mágnesről) c. művének az elektrosztatikus jelenségekről szóló része

Az alábbiakban William Gilbert (1544-1603) De magnete magneticisque corporibus et de magno magnete Tellure (A mágnesről és a mágneses testekről valamint a földről, mint egy nagy mágnesről) c. műve II. könyve 2. fejezetének a magyar fordítása következik a latinora.hu bloggerétől. Gilbert itt az elektrosztatikus jelenségekkel kapcsolatos nézeteit fejti ki. (A mű latinul, ill. angolul.)

Ilyen formátumban fognak megjelenni a blogger szövegközi kommentjei. Mindjárt az első: Gilbert vezeti be a fizika története során az elektromos (electricus) kifejezést. Eredetileg a borostyán ógörög neve az ἤλεκτρον (élektron). A borostyán, ha szőrmével megdörzsölik, akkor kisebb tárgyakat, pl. tollpihéket, pelyvát magához vonzza, majd kis idő múlva eltaszítja magától, s ezt a jelenséget már a görögök is ismerték. Gilbert felismeri, hogy más anyagok is képesek így viselkedni, azaz ha megdörzsölik őket, akkor vonzó erőre tesznek szert. Gilbert ezekre az anyagokra alkotta meg az elektromos (azaz: borostyánszerű) kifejezést. Értelemszerűen Gilbert az elektromos szót nem a mai értelmében használja, hanem csak annyit jelent nála, hogy ‘borostyánszerű; ami dörzsölés hatására úgy viselkedik, mint a borostyán’. Az angol electric szót először Thomas Browne (1605-1682), angol fizikus használta 1640-ben.

A szövegben többször előfordul az effluvium szó, ami annyit jelent, hogy ‘kiáramlás‘. Gilbert az elektromos vonzást ugyanis úgy képzeli el, hogy a megdörzsölt testből egy igen finom, láthatatlan, folyadékszerű kiáramlás – ez az effluvium – áramlik ki, mintegy körülveszi felhőszerűen az adott testet, s ez az effluvium okozza a test által kifejtett vonzó hatást.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Stephen Gray elektrosztatikus kísérletei

„Az igazság az, hogy a dörzsölési −vagy más néven tribo− elektromosság a szilárdtestfizikának egy igen érdekes, de kevéssé kutatott és mindmáig vitatott területe.” Noszticzius-Ván-Wittmann: Elektrodinamika

Szigetelők – vezetők

A hétköznapi szemléletben megszoktuk, hogy a testeket aszerint tekintjük vezetőnek vagy szigetelőnek, hogy vezetik-e az elektromos áramot. Az iskolában tanultuk, hogy a fémekben szabad elektronok vannak, s az áram vezetése nem más, mint ezeknek az elektronoknak a mozgása. Míg a szigetelőkben nincsenek szabad elektronok, amelyek el tudnának mozdulni, így azok nem vezetik az áramot.

A fizika történetében viszont az elektromos áram felfedezése előtt csak az elektrosztatikusan töltött állapotot ismerték (a szőrmével megdörzsölt borostyán magához vonzza, majd eltaszítja a tollpihéket – azaz valamilyen titokzatos erővel rendelkező állapotba került), s a testeket aszerint osztották vezetőre, ill. szigetelőre, hogy képesek voltak-e továbbítani ezt a töltött állapotot. Ennek a feloszthatóságnak a felismerése az elektromosság történetében eléggé későn történt meg, s Stephen Gray nevéhez fűződik. (Vegyük észre: a vezetők – szigetelők ezen felosztása nem azonos azzal a felosztással, hogy a test vezeti-e az elektromos áramot!)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….