Címke: Aranysárkány

Novák Antal ‘titkos jegyei’ Kosztolányi Dezső Aranysárkány c. regényében

Közzétéve Szerző:

A ‘titkos jegyek’

Kosztolányi Dezső Aranysárkány c. regényében a főszereplő Novák Antal, aki matematikát és fizikát tanít a gimnáziumában, a tanulók feleleteire adott érdemjegyeket egy saját használatú titkos kóddal jegyzi be a tanári zsebkönyvébe. Ez a kód viszonylag egyszerű, s a regényben két helyen történik rá utalás:

„Novák Antal titkos jegyeket írt – mindig csak vonalakat, melyek egyenesnek látszottak, de kettest, hármast, négyest jelentettek aszerint, hogy a négyszög melyik sarkába helyezte el”

„Novák titkos jegyekkel ír. Mindig egy vonalat. Fönn a vonal a négyzet jobbszélén egyes, a balszélén kettes, lenn jobbról hármas, balról négyes”

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Standard gyertyák Kosztolányi Dezső Aranysárkány c. regénye univerzumában

Közzétéve Szerző:

„Too much wine and too much song Wonder how I got along”

Terry Jacks – Seasons in the Sun

A standard gyertyák fogalma a csillagászatban

A csillagászatban standard gyertyának nevezik a szupernóva robbanásokat, mivel a fényerejük mindig ugyanakkora, így bárhol is következik be a robbanásuk az univerzumban, a látszólagos fényerejükből ki lehet számolni a távolságukat, abból pedig – összevetve azt a fényük spektroszkópos elemzésével – következtetni lehet az univerzum szerkezetére. S ezeknek a standard gyertyáknak a megfigyelésével jutottak a kozmológusok arra a felismerésre, hogy az univerzum gyorsulva tágul.

Kosztolányi Dezső Aranysárkány c. regényének a szövegében egy ilyen standard gyertya a ‘bélyeg’ szótő, ugyanis valahányszor feltűnik, ott a regényben olyan összefüggésekre derül fény, amelyek mintegy leírják az Aranysárkány ‘univerzumának a szerkezetét’ – ami egyben a szerzője személyiségének a lenyomata is a regényben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

A kegyetlen varázsló – avagy Horatius Sárszegen

Közzétéve Szerző:

‘Ranódy olykor csúnyán elbánt színészeivel‘
(Magyar Róza, Filmkultúra)

  • sokkterápia a filmgyárban

Ranódy László filmjeiben gyakran találkozunk olyan erősen megformált képsorokkal, hogy azok szinte beleégnek a néző emlékezetébe, de hogy miért, azt maga a néző sem tudja megfogalmazni, csak érzi a kép erejét. A filmesztéta szavaival Ranódy „finom, tapinthatatlan szálakkal kötözte a nézőt a filmhez„, emögött azonban egy nagyon is tudatos – s talán kegyetlen – rendezői fogás húzódott.

Ranódy ugyanis néha olyan színészt választott egy-egy szerep eljátszására, aki a magánéletében éppenséggel egy olyan – friss és feldolgozatlan – traumával küszködött, aminek az élménye pontosan ellentétes volt azzal a szereppel, amit fel kellett építenie. Így a filmben elvárt karakter megformálása szinte úgy nyúlt bele a színész életébe, mint egy ujj a nyílt sebbe, amitől aztán egyes jelenetek olyan feszültséggel telítődtek, hogy az még a filmvásznon is át tudott ütni, s mély nyomot hagy a nézőben – még ma is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →