A regény első fejezetében, miután a sötétkék ruhás fiú kilép a postahivatal épületében a fiókbérlők terméből, ismét a tömegen keresztül halad át, s megáll egy könyvárus asztalánál. A könyvárus ekkor megkérdezi, hogy mit adjon:

– Avagy szépirodalom? – Bágyadt mozdulatot tesz. – Tudomány?
A fiú most ránéz.
– Nem érteni.
A könyvárus sóhajt, mint akit nem kis csapás ért. Húsos karjával lassan, nehezen, akár valami mázsás súlyt, előbb magyar–német, majd magyar–angol szótárt emel föl.
– Dajcs? Anglis?
A fiú tagadóan int a fejével. A könyvárus halántékán lefut a veríték, szemrehányóan nézi őt, szuszog, előkeres egy magyar–olasz szótárt. Mózes mutatta föl így a kőtáblát népének.
– Itáliánis?
– Görög.
A könyvárus szeme megáll. Azután boldogan, megkönnyebbülten elvigyorodik, bólint, mint aki túl van a nehezén, följutott a hegygerincre, fáradtan leteszi a szótárt. Kényelmesen hátradől, zsebkendőjét verítékes homlokára teszi. Minden harag nélkül mondja.
– Nyazsgem.
– Malac – mondja a fiú.
Hűvösen biccent, a megsértett emberek egyenes tartásával a forgóajtóhoz megy, vár, míg helyet kap, még a könyvárus irányába küldi hideg, elutasító tekintetét, megvetően vállat von, azután belép az üvegezett rekeszbe, és eltűnik a szemünk elől.

— parafrázis

A szövegben itt egy bibliai parafrázis fedezhetünk fel – mégpedig elrejtve. S erre egy anomália miatt figyeltem fel. A regény szövegében ugyanis az szerepel, amikor a könyvkereskedő a magyar-olasz szótárt kínálja a fiúnak, hogy „Mózes mutatta föl így a kőtáblát népének„.

Azonban a bibliai történetben, amikor Mózes lejön a Sínai-hegyről a kőtáblákkal, azokat nem azért emeli fel – s ez egy népszerű témája volt a festészetnek is -, hogy felmutassa azokat a népnek, hanem azért, hogy haragjában összetörje azokat, mivel meglátta, hogy távollétében a nép egy aranyborjút készített, s azt imádta, s ezzel megtagadta az Örökkévalót: „föllobban Mózes haragja és eldobta kezéből a táblákat és összetörte őket a hegy alján” (Móz.II-32,19, Hertz kiadás, Bp, 1984).

— blaszfémia

S miután a fiú közli, hogy ő nem ‘itáliánis‘, hanem görög, a könyvárus csak ennyit válaszol: ‘nyazsgem‘. Ez a szitokszó, amely Ottlik Géza: Iskola a határon c. regényéből is ismert kifejezés („– Nyasgem – súgta vissza, valamivel hangosabban. Vagyis, hogy nyaljam ki a fenekét.„), tehát azt jelenti, hogy ‘nyald ki a s.ggem’. Azonban, ha az elhangzó kifejezéshez hozzáillesztjük azt, hogy a könyvárus „megkönnyebbülten … mint aki túl van a nehezén, följutott a hegygerincre„, mondja ezt a szitokszót, rögtön felismerhetjük Mózes második könyve 33,18-23 részének a blaszfémikus parafrázisát.

Mózes ui. új kőtáblákat farag, majd ismét felmegy a Sínai-hegyre (vö. Fejes: ‘följutott a hegygerincre‘), ahol az Örökkévaló szavait a kőtáblákra vési, miután kiengesztelte, s elérte, hogy ne pusztítsa el a népet. Majd mielőtt visszatért volna a népéhez az immár új kőtáblákkal, akkor játszódik le a következő jelenet – még ‘fönt a hegygerincen’:

Mózes azt felelte: „Mutasd meg nekem dicsőségedet!” ¹⁹Az Úr erre így szólt: „Neked megmutatom egész jóságomat, és kimondom előtted az Úr nevét, mert könyörülök azon, akin akarok, és kegyelmes vagyok az iránt, aki iránt nekem tetszik.” ²⁰Majd azt mondta: „Ám arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” ²¹Azután így szólt: „De, íme, van itt egy hely mellettem: állj erre a kősziklára! ²²Ha majd elvonul előtted dicsőségem, beállítalak a kőszikla hasadékába, és befödlek jobbommal, amíg el nem vonulok. ²³Aztán elveszem kezemet, és utánam tekinthetsz – de arcomat nem láthatod!” (MózII-33.19-23)

Az idézet utolsó mondata a Mózes öt könyve héber-magyar (Hertz, Bp, 1984) kiadásában így hangzik: „Azután eltávolítom a kezemet és láthatsz engem hátulról, de arcom színe nem látható.” Azaz Mózes az Örökkévalót csak hátulról láthatja, azaz csak a hátulját, s ennek a képnek egy igen blaszfémikus parafrázisa a fenti jelenet, ahol a könyvkereskedő pedig a hátsóját ajánlja fel a sötétkék ruhás fiatalembernek, amikor azt mondja, hogy ‘nyazsgem‘. S ha ebben a blaszfémiában a könyvárusban az Örökkévaló gúnyrajzát ismerjük fel, akkor a fiú a blaszfémián belül is egy blaszfémiával válaszol, amikor azt mondja, hogy ‘malac‘, hiszen a sertés a zsidó vallás számára a leginkább elutasított állat a tisztátalan állatok közül.

— aranyborjú és ellenforradalom

A fenti parafrázist az 1956-os forradalmat megelőző és azt követő időszak parodisztikus allegóriájaként is értelmezhetjük. Hiszen a marxista-leninista ideológia, s a kommunizmus eszmerendszere voltaképpen a vallás szerepét töltötte be, s egy megkérdőjelezhetetlen hitrendszer volt, amely azt ígérte, hogy egy új világot és abban egy új embert hoz létre. S ebben az allegóriában 1956 forradalma volt az az esemény, ahol a nép letért a Marx-Lenin-Sztálin istenhármasság mutatta útról, s az aranyborjú előtt borult le. S ezt követte a törvénytáblák összetörése, majd az – akkoriban ellenforradalomnak nevezett – forradalom leverését követő megtorlások időszaka ugyanúgy, ahogyan a bibliai történetben is Mózes utasítására Lévi fiai felcsatolják a kardjaikat, majd legyilkolják azokat, akik részt vettek az aranyborjú imádásában: „és Lévi fiai Mózes szavai szerint cselekedtek és elesett a népből aznap mintegy háromezer ember” (Móz.II-32,28). Majd ezt követi az új törvénytáblák elkészítése – azaz a kádári konszolidáció, amit az 1963-as közkegyelem, ill. az MSZMP VIII. kongresszusán Kádár János elhangzott szavai jeleztek: „aki nincs ellenünk, az velünk van„.

— Parla italiano?

A regényben még további két helyen hangzik el a ‘nyazsgem‘ szitokszó, s ha megvizsgáljuk ezeket a helyeket, akkor nagyon erős lehet a gyanúnk, hogy Fejes Endre tudatosan alkalmazta a fenti blaszfémiát – s ezt egy nyelvi játékkal támasztja alá.

A ‘nyazsgem‘ második előfordulásánál csak azt kell észrevennünk, hogy a jelenet végén a narrátor megjegyzi, hogy „valami olasz dalt játszik a zenekar. Az olaszok vacsoráznak, nagy a vidámság„. Azaz a szó első előfordulásánál egy olasz-magyar szótárral kapcsolatos konfliktus után hangzik el ez a szitokszó, ennél az előfordulásánál pedig ismét csak olaszok bukkannak fel a jelenet végén:

A fiúra néz, igyekszik tartani magát, de kigurul szemén a könny.
– Mondjál nagy csúnyát – szól a fiú. – Amit rossz huligán érdemel.
A lány mosolyogni próbál.
– Mit?
A fiú gondolkodik.
– Mondjál azt, nyazsgem!
A lányból kipukkan a nevetés.
– Hát ezt kitől tanultad?
A fiú nézi őt. Mosolyog.
– Menni telefon – szól csöndesen. – Mondani anyuka, görög fiú kér, nagyon vigyáz Katalin.
A cigányprímás már az emelvényen van, valami olasz dalt játszik a zenekar. Az olaszok vacsoráznak, nagy a vidámság.

A második jelenetben pedig a fiú a vérző orrát mossa az albérleti lakás fürdőszobájában, amikor ismét egy konfliktust jelenít meg a regény. Itt csak annyit kell észrevennünk, hogy a jelenet a fürdőszobában játszódik, s elhangzik benne a ‘klozett‘ (vécé) szó:

A fiú a kád fölé hajol, kinyitja a rozsdás csapot. Mossa vérző orrát.
Fejkendős, kötényes, ötven év körüli nő lép be.
– Hogyan merészeli engedély nélkül használni a fürdőszobát! Égetni a villanyt! Megmondtam, tisztálkodjon reggel, a többit meg intézze el az üzemben! Ha még egyszer itt találom, kirúgom a francba!
A fiú figyelmesen nézi őt, arcáról folyik a víz.
– De csúnya ebben a pongyolában – mondja komolyan. – A gyomrom fordul ki.
– Te rohadt! Te piszok! Te utolsó szélhámos! Hogy beszélsz egy tisztességes asszonnyal!
A fiú arcán, szája szögletén megjelenik az a kegyetlen, ellenszenves vonás.
– Ha még egyszer letegezel, belefojtlak a klozettba!
A nő földobja két karját a levegőbe.
– Gyilkos! Na, megállj csak! Elintéztetlek!
A fiú félretolja őt az ajtóból. Kilép, az előszobából még visszafordul.
– Nyazsgem!
És nevetve eltűnik.

Az általunk felfedezni vélt nyelvi játék pedig a következő. A ‘nyazsgem‘ olaszul úgy hangzik, hogy ‘leccami il culo‘ (‘lick my ass’ – youswear.com), azonban van egy hasonló szitkozódás is az olasz nyelvben, mégpedig a ‘vaffanculo‘, ami a ‘va’ a fa’ ‘n culo‘ összevonása, s azt jelenti, hogy ‘go do [it] in [the] ass’, azaz ‘menj és csináld a fenékben‘. Azonban ennek van egy eufemisztikussá szelídített változata is, a ‘va’ a fa’ ‘n bagno!‘ (literally “go to take a bath!”), ami azt jelenti, hogy ‘menj és tedd a fürdőszobában / a vécében‘ (en.wiktionary.org)

Mindez pedig azért érdekes, mert a ‘nyazsgem‘ második előfordulása valamiféle olasz vonatkozást hangsúlyoz azzal, hogy valahogy ott is olaszok keverednek bele – úgy mellékesen – a szövegbe. S ha gyanúnk ébredt, s utána nézünk annak, hogy hogyan is mondják olaszul azt, hogy ‘nyazsgem‘ – hátha van ezzel itt valami -, akkor a harmadik előfordulásnál pontosan abba futunk bele, hogy fel kell tennünk a kérdést: Fejes Endre vajon itt egy tudatos nyelvi játékot játszik a szövegben, vagy csupán véletlen egybeesés, hogy az a jelenet itt már egy fürdőszobában játszódik, s elhangzik benne a ‘klozett‘ szó, s a sértett házinéni itt ugyanúgy „földobja két karját a levegőbe„, mint a magyar-olasz szótárt felmutató könyvárus a regény elején …