Fábri Zoltán Hannibál tanár úr filmjének a díszbemutatója 1956 október 18-án volt, öt nappal a forradalom előtt. A film a „30-as évek fasiszta Ébredő magyarság mozgalmának az időszakában játszódik, és ugyanakkor a Rákosi-korszak koncepciós pereinek az indító rugóit, módszereit tárja fel: alapjában véve a megtéveszthető tömeg labilisan változékony hangulatait, ami annyira jellemző volt itt az ’56 körüli időkre, amikor 1950-től kezdve a koncepciós perek, a halálos ítéletek, azután a rehabilitációk, szóval ezek az elviselhetetlen dolgok megtörténtek.” (Fábri Zoltán – A képalkotó művész, 1994, 131o.) – írja egy rendszerváltás után megjelent összefoglaló. Míg a rendszerváltás előtt maga Fábri foglalta így össze a film mondanivalóját: „ A Hannibál tanár úr alapkonfliktusa, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogáért ütközik meg ez a kisember a prefasiszta társadalommal, de még kompromisszum árán sem tudja megmenteni magát.” – A két kor között tökéletes az áthallás.
A film egy latin idézettel kezdődik (nem ez lesz az érdekes), ami a latin nyelvtankönyvek egy szép példamondata már századok óta a participium használatára genitivus vonzattal – íme egy előfordulása pl. egy 1836-os grammatikában:
Remek trükk. Ha megrendül az önbizalom, hát az ősök dicsőségéhez kell visszanyúlni: „Ezt kikérem magamnak! Tudja meg, hogy a nagyanyám Skultéti lány volt, és a borsodivánkai iskolaigazgató megtiszteltetésnek vette, ha kezet csókolhatott neki!” – mondja némi túlkompenzálással az őrnagy Örkény 
‘Időt kérek!’ – formáz a két tenyeréből egy ‘T’ betűt az edző, s mutatja a bírónak a meccsen a ‘time out’ jelét. Időt kér. Világos is: T – mint time. Amikor pedig egy selmeci (vagy miskolci, soproni) egyetemista mondja a kocsmában, hogy ‘tempus‘, s feláll az asztaltól, hogy egy rövid időre otthagyja az asztaltársaságot, akkor egy kívülálló – ha tanult latinul -, úgy fogja értelmezni a szavait, hogy az illető azt mondta, hogy ‘egy pillanat’ és mindjárt jön is vissza – azaz időt kér ő is – hiszen latinul a tempus szó annyit tesz, hogy ‘idő‘. S valóban, tényleg ezt érti alatta. Illetve … pont, hogy nem ezt. Akkor most mit is? Nos, akkor most mi kérünk időt – s hogy világos legyen minden, vessünk egy pillantást a korabeli selmeci diákság vaskos humorára – pontosabban egy élcükre, amivel tanáraik kényeskedő nyelvhasználatát gúnyolták ki.
Bár 